2012. július 30., hétfő

Uborkaszezon

PET-palack harmadvetésben. 

Mivel idén van először igazán változatos veteményesünk, amolyan betonfalként jött arcba az eddig ismeretlen nagy semmi július közepén: a paprikák és paradicsomok elvannak magukban, minden más meg érik, betakarítódik és konzerválódik, de valójában a tavasz óta tartó nagy kerti nyüzsgést követően nincs igazán mit csinálni a kertben. Persze, lehetne gazolni itt-ott, de pont ugyanolyan értelmetlennek tűnik már, mint a cementlapos padlót felsikálni a remélhetőleg mihamarabbi betonozás előtt. Szóval szembesültünk az árván maradt parcellákkal a krumpli és hagyma helyén, ettől pedig az évszak derekán elkezdett elkapni a „mindjárt vége a nyárnak” szomorú érzése.
Békésen utóérnek az öngyilkos körték
Ehető méretű kukorica, és megvolt már az első lecsó is saját paprikából
Hajnalkafal brutális levelekkel
A tetőhöz érve bekanyarodás előtt napokig gondolkodnak a levegőben
Ekkor kezdtem valójában felfogni, hogy mi az a másodvetés, amiről rutinos kertesek beszélnek. Ekkor derült ki az is, hogy a legkézenfekvőbb az uborka újraplántálása, és szégyen vagy sem, én csak most értettem meg igazán az uborkaszezon globális jelentését.
De persze ezt se tudjuk normálisan csinálni, nálunk tulajdonképpen már harmadvetésről beszélhetünk. Az első adag uborka ugyanis simán eltűnt a tökök között, a második adag, ami a borsó helyére került, most indult virágzásnak, de harmadjára hátha még jobban sikerül, gondolta emberem…
…és elvetett egy csomó PET-palackot a kiflikrumpli helyére.
A szalmát kis foltokban széttúrta, földbe tette az uborkamagot, és egyrészt a megkülönböztetés, másrészt a védelem, harmadrészt a tripla üvegházhatás okán körbekerítette őket a palackgyűrűkkel, majd kigyomlálja a műanyagot, ha már látszó méretűek lesznek az uborkák. Mondjuk én azt a verziót támogattam volna, ahol eleve befőttesüvegben nőnek az uborkák, és mire beérnek, önmagától kialakul körülöttük a fűszeres savanyúságlé is, de ezen még dolgozni kell egy keveset.
Közben a kerti kvízsorozatba is bekerült két újabb feladvány:
Ez alattomban a kukoricák közé nőtt, nekem leginkább organikus motoralkatrésznek tűnik
Szintén kérdőjel, tavaly óta lakik a fűszerkertben, olyan magas, mint én, és vastag, vörös szára van
Különben pedig már szerveződik a kiflikrumpliért eperpalánta cserekereskedelem is, csak egy jó helyet kéne találni az eperföldnek, mint ahogy a britántól származó sárgabarack-csemetének is (nem, nem kérem az egyébként jogos kövek dobálását a 20 négyzetméteren kertészkedőktől, nagy kertben pont a bő lehetőségek miatt még nehezebb pont jó helyeket találni, a rebarbarán, az olajfákon és a bambusznádon is nagyon sokat kellett ám töprengeni). Akit pedig érdekel, a jobb felső sarokban nyomon követhető a 4 tő turbóparadicsomról származó gyümölcstermés akkurátus dokumentációja.

2012. július 29., vasárnap

Villámcsiga

És némelyik csúszik is.

Újabb bloggerlátogatás történt a Birtokon, melynek fő célja az volt (már ha muszáj ilyet keresni), hogy Nesztelencsiga Lucia kisfia, DaniMuci lásson egy kis vidéket is, ahol nem nejlonban vannak a csirkék például. Velük tartott Tarhonyakártevő is, akivel eredetileg az terveződött, hogy koprodukcióban leforgatjuk a Birtok TV újabb adását a csigatészta-készítésről, de különböző fennforgások miatt (csigázó hiánya) a projekt csúszik kicsit, ebben az ügyben csak a felcsigázottság maradt.
Nem mintha túl sok időnk lett volna bármire, mert a fordító-szerkesztő-író az olyan népség, hogy ún. szabadság alatt, hétvégén is a hátralévő karakterek stresszelik, de legalább kiderült, hogy Dani az anyai meggyőződés ellenére igenis szereti a nyers citromot (lásd még: a kisfiú, aki megmenti a citromhéjat a komposzttól) és a malacokkal is szimpatizál, Tarhonyakártevő pedig annyira sokoldalú, hogy az már gömb. Most épp hozott magával egy kisebb birkányi gyapjút, hogy egyszemélyes manufaktúraként fonalat fonjon miközben (többek között) az élesztőszelídítésről beszél. És mikor az is kiderült, miért van annyira lenyűgözve a rengeteg csalánomtól, akkor hatalmas nagy bogarat tett a fülembe, maradjon egyelőre titok, kísérletezés hamarosan indul, sajnos nem tudtam neki egy fél kertnyit bezacskózni belőle.
Közben ennél nagyobb kukoricákat ettünk, de ezzel a példánnyal szeretnék nevezni a nanokertészeti versenybe.
A házzal kapcsolatban egyébként jól összezavartak, Lucia a képek és a leírások alapján sokkal rosszabbra számított, én meg ettől rájöttem, hogy most már tényleg nem tudom objektíven szemlélni az állapotokat, sőt, már arról sincs fogalmam, hol kezdődik az objektív skála, de talán mindegy is.
A látogatás egy másik igen érdekes, most már reprezentatív mintával (Süni és Dani) igazolt tanulsága pedig az volt, hogy a kisgyerekek automatikusan visszafelé simogatják a macskát, ám a közhiedelemmel ellentétben a macskákat ez olyan nagyon nem zavarja.

2012. július 24., kedd

Vidralutri

Lottó ötösre nagyobb az esély.

Sose szoktam semmit kérni szülinapra, karácsonyra, mert én a meglepetéseket szeretem, de idén kivételt tettem: a Vidrafarmra akartam végre eljutni. Ésszel persze tudtam, hogy természetes élőhelyein megfontolt óvatosság jellemez minden állatot, gyermeki lelkem azért mégis azt vizionálta, hogy kétszáz méterrel a bejárat után hordában csimpaszkodnak rám a világ legszebb állatai, és közös, fröcskölős hancúrozást csapunk a tóban, opcionálisan vízilabdameccsel. Reggel még azon is nagyon erősen tépelődtem, hogy szegényes ruhatáramból mit vegyek fel, ami igazán tetszhet a vidráknak, szóval készültem a randevúra nagyon, hiszen világéletemben szerelmes voltam beléjük.
Hogy lehet egy állat ennyire gyönyörű?
Az elképzelt vidrasorfal helyett a bejáratnál marcona férfi fogadott, úgy nézett ki, mint akit lesmárolt a Mikulás, és elkapta tőle a szakállát. Egy térképen fél perc alatt elmutogatta, merre van észak, kilátó, lelátó és tó, majd a lényegi információ is elhangzott. A terület 150 hektár, és van tíz vidra. Ami éjszakai állat. Sok szerencsét, leányom.
Ő itt Aladár, a demóvidra, akit azért tartanak a bejárati híd alatt, hogy legalább ennyi vidrát biztos kapjon a látogató.
Nem estünk kétségbe, rutinosan mozgunk sokféle vadonban, ismerős a Sztanyiszlavszkij-módszer is, tehát azzal a kérdéssel indultunk útnak: hol héderelnék, ha vidra lennék? Szinte teljes magányban róhattuk a tanösvényeket, rejtőző teknős, százféle lepkepillangó és szitakötő, meg millió madár került közben az utunkba.
Él, láttuk mozogni
- Figyi, gólya, leetted magad. - Hol???
Tündérkék
Ferrari-piros
Beleharaptak a szárnyába
A képen egy szürke gémet rejtettünk el, elvileg kanalas is van a térségben
Ilyen buzogányt utoljára gyerekkoromban láttam tömegesen, a balatoni nádasokban
Natúr vidrához legközelebb néhány lábnyom erejéig jutottunk (amiből kiderült, hogy igen jó vidra lennék, mert már előre kinéztem magamnak azt a susnyát, hogy a helyükben én biz itt laknék legszívesebben, és tessék), de a négy óra kóborlás így is jó volt. Igyekeztem nagyon belátóan, megértően és felnőttül viselkedni, tényleg nem várható el a szabad vidráktól, hogy csak a kedvemért flash mobot nyomjanak fényes nappal, de picit azért csalódott voltam.
Áramvonalas, izmos, és úgy is tud úszni, mint egy mini Loch Ness-i szörny
Aladárban bíztam még, hogy kifelé menet talán tőle elköszönhetek, bár nem volt nálam egy darab hal se, és a Mikulásbácsi is csak azzal tudta felébreszteni érkezésünkkor. De Aladár kitett magáért. A késő délután, a felhős ég, meg valószínűleg az, hogy rajtunk kívül senki nem volt a környéken, annyira bátorrá és kíváncsivá tette, hogy a haverjával együtt előbújtak a nádasból, és a hangos-füttyös játszáson kívül a kedvencemet is előadták, a szabad stílusú hanyatt úszást, amiben a vidrák verhetetlenek. Teljesen meg voltam hatódva.
Összesítve: gyerekkel ne menj oda csak vidráért, mert csalódott lesz. Ha nem köt le minden falevél, hernyó, sikló, nem szeretsz az ösvényekről letérni és fél órákat csendben guggolni, ne menj oda. Különben meg irány Petesmalom.
I ♥ vidra
Egyébként nem tud valaki egy vidravakargatói állást?
PS: és ahogy Csaba volt szíves emlékeztetni rá, ajánljuk megnézésre a témába vágó klasszikust, a Vidrasorsot

2012. július 22., vasárnap

Szilvaédes

Nekem aztán senki ne mondja, hogy bármihez is túl öreg.

Anyai ágon a teljes terjedelmes rokonságom remekül süt-főz, általában még attól sem jönnek zavarba, ha hirtelen sokkal kell megszorozni az adagokat. A családi örökséghez az is hozzátartozik, hogy legtöbbjük váratlan vendég esetén kissé szégyenkezik, mert készülés híján csak háromféle kaját tud felkínálni (igaz ugyanez ember anyukájára is). Szóval ezen a fronton sosem panaszkodhattam, rejtélyes módon azonban az eltevős gén teljes egészében kimaradt a família DNS-éből. Nagymamám a négy lánytestvérével együtt a háború kezdetén maradt anyuka nélkül, egy vidéki kisvárosban, nyilván befőzhető gyümölcs se volt sok, meg minta se. Így nekem a házi befőtteken túl kimaradt az életemből a nagymama lekvárja is.
Képünk csak illusztráció, részlet az „Eper mentával” című lekvárból, ami döbbenetes hasonlóságokat mutat a bazsalikomos paradicsomszósszal
Szóba is került ez nemrég nagymamával, aki immár 83 éves, és jelenleg kissé rosszul érzi magát, mert egy komplikált szemműtét miatt már egy hónapja harmadolnia kell a szokásos Gyalogkakukk-tempóját, ami azt jelenti, hogy most legfeljebb csak annyira pöröghet, mint én alapjáraton, és ezt borzasztóan unja. Szórakoztatásul legalább én elmesélem neki gyakran, hogy mit teszek-veszek épp, ezért mostanában a szokottnál is többet beszélünk telefonon. Ma azért mégis kicsit megijedtem, mikor már pitymallati 8-kor rám csörgött. De hát tényleg vészhelyzet volt. Kapott ugyanis a kedves szomszédoktól majdnem két kiló szilvát, és hát igazán kár lenne, ha megrohadna alapon úgy döntött, ő bizony lekvárt fog főzni. Celofánja se volt, a szalicil a szekrényben még a múlt századból származott, de az eltökéltség felülírt minden akadályt, és telefonos távirányításommal, plusz kalózos szemkötővel korlátozott látással megfőzte élete első másfél üveg lekvárját. Büszke vagyok rá nagyon.

2012. július 21., szombat

Babmeg


A Grimm fivérek bekaphatják.

Harmadik napja babot fejtek, de nem azért, mert annyi van. Rögtön az elején tisztázzuk, hogy semmit nem tudok a babokról, fogalmam sincs, hogy a zöldbab az egy külön fajta, vagy bármelyik bab lehet az még fiatalon, és ha van szárazbab, akkor mi a nedves bab, vagy egyáltalán mikor minek van a babnál ideje, főzni tudom, aztán kész.
Valahogy az sem állt össze eddig, hogy a ’babramunka’ kifejezésnek köze lehet a babhoz, most viszont már semmi kétségem. Kezdődött az egész ugye a telepítéssel: miután nem szaladgálós babot vettünk, végül remek tempójú, kukorica-bab-bab-kukorica-bab-bab ütemképlettel szórtuk el a kisbabokat (ugyanez a kertrészlet angolul érdekes módon az angolkeringő ritmusát adja ki, jövőre majd megpróbáljuk jambikus pentameterben is). Aztán a napokban úgy véltük, ideje lehet a szedésnek, elég szárazak már a csövek. Hát nem tudom, hogy egy ortodox sóletszüret miként zajlik, de kétlem, hogy a bevett szokások szerint jártunk el. Elsőként kihúztuk gyökerestül a földből, második lépésként lecsavaroztuk a kukoricaszárakról a bab felső részét, majd a kezünkben lógatott bokorról ládába tépkedtük a hüvelyeket. Így volt a legegyszerűbb, és még így is kevés volt a kezem, hogy az alattomosan nyakra támadó szárnyashangyákat kivédjem, és bár ez nem a bab hibája, de már ott kezdtem kicsit neheztelni rá. Pedig ez közel se volt annyira kiborító, mint maga a pirgálás.
Már ott tartottam, hogy inkább írok haikut a babról, de ezt én már nem bírom. Találtam csupa olyan pótcselekvést, amit épeszű ember önszántából nem tesz. Ma reggel például még kilencet se kukorékolt a kakas, de már fortyogott a lekvár, sült a kuglóf, fogkefével vízkőtelenítettem a mosogatót és még a matrachuzatot is nekiálltam kimosni, csak babozni ne kelljen.
Országszerte fosókaszilvának hívják, amiben engem bizarr módon pont a kicsinyítő képző zavar, szóval nálam aranyszilva lett a lekvár neve 

Mert valahogy annyira nem volt ritmusa az egésznek, az se látszott, hogy fogyna a hüvelyes, az se, hogy telne a magos doboz, ráadásul röpködtek szerteszét, mint a tictac földúton a kocsiban, a felét másodszüretelni kellett a földről, fél óránál tovább egyszer se bírtam. Közben se egy tökhintó, se egy üvegcipellő, de még csak egy kedves tündérkeresztanya se, hogy legalább segítsen. 
A nagy keserv után kábé két kiló (különben szép és egészséges) babbal vigasztalódhatok. 

Az eredeti terveken kissé módosítva most úgy gondolom, hogy jövőre kizárólag csak akkor fogok több és többféle babot termelni, ha elegendő számú résztvevője lesz a Birtok első meditációs Hamupipőke-táborának.

2012. július 18., szerda

Az Elsők

Tiszteletét tette nálunk Süni.

Játszótér, vaskerék-tologatás, répaszüret és telefonon játszás egyaránt szerepelt a programban

És hozta az anyukáját meg az apukáját is, ezzel a Birtok történetében lezajlott az első valós cyberkertész-találkozó. A kutya- és macskatámadások közepette a látogatók egyúttal arról is élőben meggyőződhettek, hogy mennyire jól tudok fotózni ügyesen tudom lehagyni a képekről a ház jelentős részét uraló harctéri állapotokat. És kaptam hányás ízű, meg babapopsi-törlőkendő ízű, meg záptojás ízű, fika ízű és százlábú ízű Jelly Beant (ez utóbbiról nagymamám jut eszembe, aki azért nem szerette a whiskeyt, mert szerinte poloska ízű), a megkóstoláshoz még gyűjtöm a bátorságot. De nem kell aggódni, mert mindez szigorúan gluténmentes. 
Ahogy Süni mondaná: dulván jó délután volt, mi legalábbis nagyon élveztük. 

2012. július 17., kedd

Találomra hasítottam...

Milyen jó, hogy megint belenéztem a keresőszavakba.

Mutatom az esti érdekességeket:
- a világ leggazdagabb verebe
- dologidő pesten
- hogyan kell fokhagymát fonni
- traktoros pornó

Én tényleg szeretek az olvasók kedvében járni, de traktoros pornó momentán nincs készleten, ember viszont elkészült az ígért fokhagymással, amit rozmaringos fonásnak nevezett Gy. néni, aki olyan rutinos gyorsasággal tekert, hogy épp csak az alapvető első lépés maradt ki a Birtok TV újabb adásából.

Még nem saját, majd jövőre

A kezdő 3 szál megtisztított fokhagymát a fejük fölött (vagy alatt, nézőpont kérdése, szóval nyaknál) kötözi össze úgy, hogy lesz egy nagyon rövid meg egy nagyon hosszú vége a madzagnak, nekünk onnan kezdve csak a hosszú az érdekes. Kötözni bármivel lehet, és az eljárás vörös meg lila hagymára is alkalmazható.
Először csak így elkezdem…

   

2012. július 16., hétfő

Nyílzáporos idők

Meg minden, amit a vaddisznó anatómiájáról és a farkasok táplálkozásáról sose akartál tudni.

Észrevettétek már, hogy bár tradicionálisan a magyarok nyilaitól retteg a fél világ, nekünk se egy Robin Hoodunk, se egy Tell Vilmos-kaliberű legendás és kiemelkedő íjászunk sincs? De már dolgozunk az ügyön.
Az íjászat mindkettőnket régóta érdekelt, de komolyabb lépéseket nem tettünk ezzel kapcsolatban, szépen kivártuk, míg ránk találnak a megfelelő körülmények – és ez egy évvel ezelőtt meg is történt. Még észbe se kaptunk, már nyakig benne voltunk egy pályázatos-alapítványos-egyesületes dologban, aminek a lényege, hogy jusson értelmes elfoglaltság és sikerélmény a kevéssé tehetős és egyébként se túl ingergazdag környezetben élő gyerekeknek. Így lett emberem a helyi oktató (megtámogatva a británnal, aki angolszász technikájával – na ja, nem most kezdte – színesíti a képet, meg néha velem, de én jobban szeretek lőni, mint tanítani).
Hullámzó létszámban, de nagy lelkesedéssel jártak is íjászkodni a kölkek, és mostanra jutottunk el odáig, hogy gyors szervezés után összejöjjön egy fejben régóta tervezett, akadályokkal, ügyességi-logikai feladatokkal megspékelt csapatverseny, terepen. Amikor a megbeszélés arra a pontra jutott, hogy „de akkor a vaddisznó nem fog elférni a csomagtartóban a római katonák és a farkasok mellett”, már tudni lehetett, hogy nagy siker lesz az esemény, titkosírással, bográcsozással, mindennel együtt.
A vaddisznónak is van sárgája és fehérje
Mondanám, hogy a falu is felbolydult, mint a méhkas, de ez pontosabban úgy igaz, hogy a falu felbolydult amiatt, hogy az egyik állomást a méhkaptárok közelébe telepítettük, vizionáltak a helyiek temérdek horrort és sírás-rívást, de a legkomolyabb sérülés végül egy lenyúzott ujjbegy volt, azt se a méhek csinálták. A környező településekről összejött több mint harminc gyerek simán csak élvezte az egészet, lőhettek árkon-bokron át vaddisznóra, farkasra, lengő golyóra, amit akarsz.
A farkasok csak különösen ínséges időkben esznek vesszőfogó hálót
Ahogy elnéztem, minden szervező felnőtt is elégedetten (meg kurva fáradtan) zárta a napot, de a legbüszkébb szerintem emberem volt: az egyéni pontversenyt az ő legkisebb, legügyesebb, egyben minden szempontból leghátrányosabb helyzetű tanítványa nyerte. Aztán lehet, hogy mostantól én se fogom tudni elsunnyogni az edzéseket, az élményen felbuzdulva várhatóan jelentősen növekedni fog a létszám.

2012. július 15., vasárnap

Tipikus

Szerteágazok.

Ha rég látott ismerősnek röviden kéne elmesélnem, hogy is vagyok mostanában, a jelen pillanattal igazán átfogóan és érthetően tudnám jellemezni az állapotomat. Miközben két férfiember az elegánsan aláomlott hajnalkafalat reparálja a verandán, a fazékban pektin fő a hullott almából, a nyílvesszővel átluggatott vaddisznók és farkasok pedig laposan pihennek a kertben az utánfutón, én a vaterán egyszerre keresgélek maradék csempét (mert hátha) és nagyestélyit (mert muszáj). Ugye, hogy nincs több kérdés?
És a kútra kúszó hajnal is megvirágosodott

2012. július 13., péntek

Legatyásodva

Haute couture, terepítőprogrammal.

Megadta magát a legutolsó vékonyabb, a mezőnyt tekintve még vállalhatónak nevezhető nadrágom is. Alattomosan tette, egy hangosabb reccsenésre sem méltatott, ember szólt a nádasban, hogy kilátszik a farzsebemből a seggem. Úgyhogy nem halogathattam tovább, egyébként is már egy hete álltak az asztalon a könnyű kis thai anyagok, a varrási szándék érett egy ideje. A piros viszont így nyári fényben jujpirosnak, a sárga jajsárgának, a kék meg túl unalmasnak tűnt, és kombinációban sem tetszett. Időközben a romantika is kiveszett belőlem, az ábrándos pasztellek és virágminták helyébe hippi lustaság tolakodott, szóval egy zacskó fekete festék mellett megálmodtam a Laza Darázs elnevezésű, fekete-élénksárga csíkos-foltos lounge-kollekció első darabját.
Alapja a közönséges sárgagatyó (pantalus crocinus transparicus vulgaris)
Csak nem számoltam a Ruhamágiával. Életemben többször is eldöntöttem már, hogy kis újdonságot csempészek a zöld változatos árnyalataiban játszó desszantos ruhatáramba, és mindig sikerült is egy tényleg új terepszínt találnom, vagy egy valóban új szabású zsebbel rendelkező cuccal hazaállítanom. Ennek mondjuk megvan az a felbecsülhetetlen értékű előnye, hogy sötétben, csukott szemmel, tükör nélkül is öltözködhetek, mert színben biztosan bármi passzol bármihez. Viszont míg az elmúlt években én ruhabolt közelében sem jártam, a Ruhamágia kihasználta az időt, és brutálissá erősödött. Hosszú szoknyából még nem képes rövidnadrágot csinálni (illetve még nem adtam rá esélyt, hogy kiderüljön), de tereprendezni nagyon tud: a sárga anyagból a fekete festékkel és némi csomózással sikerült egy pont ugyanolyan terepzöld nadrágot varázsolnia, mint amilyen az előző ezer katonai gatyám volt, pont csak annyira megfoltosítva, hogy legalább újnak se tűnjön. Bezzeg a kezem az fekete.
Falura jó lesz, legalább nem szakadt
A Guccinak üzenem, hogy azért ne röhögjön a markába, a Birtoque Batique Boutique™ nem adja fel.

2012. július 12., csütörtök

Széljegyzet

De legalább nincs már dzsungeles pára.


A hajnalkafal megúszta, a kút teteje nem teljesen
Helyi népi játék: lézerszínházas légiparádé után cseréptörés

Kérdés: mit lehet közepesen érett körtéből csinálni? A szélenergiás szüret eredményeképp van pár kiló a fűben.

2012. július 11., szerda

Biznisz

Mert érdeklődés volna rá.

Amennyien mostanában a "hogyan fűkaszáljunk" keresőszóval jutnak a Birtokra, érdemes lenne embernek megfontolnia egy online fűkaszatanfolyam indítását. Ha engem kérdeztek, szerintem ez a legjobb:
A tavak mellett stoppoltak, szimpatikusak
Tegnapi tapasztalat: az igazi birkát arról lehet megismerni, hogy úgy béget, mintha kevés tehetséggel próbálna utánozni egy igazi birkát. Vagy ők néztek túl sok rajzfilmet, vagy én. (A birkahangokról készített tökéletesen hangtalan videót inkább nem mellékelem.)

2012. július 10., kedd

Egy talicska kifli

Korábban lett kész, a hagymát meg hagyjuk.

Elsárgult, elszáradt, eldőlt a somogyi kiflikrumpli összes bokra, és bár elvileg augusztusi szüretet társítanak hozzá, minden paramétere megfelelt ahhoz, hogy elhagyhassa a földet.
Igazi csöves frizura - alakulnak már a kukoricák is
Nekikészültünk a nagy betakarításnak, de vélhetően a szalmatakarásos laza talajnak köszönhetően egy háromhetes kölökvakond is ki tudta volna ásni őket. Meglehetősen talajmentiek voltak egyébként, de az ugye a legkevésbé sem EU-szabványos mértékegység, hogy „egy kapavágásnyi mélységbe” vessük, a mi kapánktól és vágásunktól pedig ennyi tellett.
A fejetlen kertész visszatér
Lett összesen úgy 27 kiló a kb. 50 bokorból, túl magas hozamot mondjuk nem is ígért senki erre a fajtára.
Egy bokornyi kifli
Jön a számvetés: 1250 forint volt a csomag (50 db) vetőkrumpli, tehát kb. 46 forintba került kilója. Viszont szalmakrumpli, tehát locsolás alig, kapálás nulla, rézgálicozva 2-3-szor volt, és mivel gyerekvasvillával fel lehetett szedni az egészet, egyik se lett fogyatékos. Fogalmam sincs, mennyibe kerülhet piacon/boltban a kiflikrumpli, főleg mert amerre én járok, ott ritkán kapni, szóval nem mondom, hogy hihetetlen összegeket takarítottunk meg vele, de saját, és a fő sikerélmény az, hogy faluemlékezet óta ebben a fenti kertben állítólag jó krumpli még nem termett. A másik kategóriában induló Desiré betakarítása később várható, ott nagyobb tömegre számítunk.
Maradt még hely a hagymának
A hagymát nem nevezném sikersztorinak, bár a semminél jobb: vörös és lila egyaránt a teljes anarchiát tolta, a tisztességes méretűtől a durcás dughagymaformáig minden akadt köztük, az is igaz, hogy ők elég komoly iszappakolást kaptak az árvíz idején.
A vörös lemaradt, mert már csak sötétedés után került a halomra
A legnevetségesebb persze a másfél éves, migráló fokhagyma, ami ennyi idő alatt sem tudott a fajtára jellemző alakot felvenni, de idén végre megpróbáljuk az őszi vetést.
Vámpírok ellen még jó lehet
Jövő évi kísérleti terv pedig az inverz krumpli, a föld fölött növő, egyébként a hajnalkafélék pereputtyába tartozó batáta.
Mindig egy latin tánc jut róla eszembe

2012. július 8., vasárnap

Locsold meg

Néz, mint a wet malac.

Mikor sok éve először hallottam ezt a kifejezést, napokig gondolkodtam rajta, hogy miért is néz máshogy egy nedves malac és egy száraz, és különben is, minek kevernek angol szót egy magyar szólásba. Akkor se lett jobb, miután kiderült az igazság, mert a vett malacnak sem láttam több értelmét.
Tessék, frissen vett malac, hogyan néz?
Ma pedig végképp összezavarodtam. Több évtized urbánus kondicionálás után azért van abban valami vicces, ha a szomszédod nem arra kér, hogy a távollétében a cserepes virágainak adj vizet, hanem a disznóinak, de falun ez a normális. Így tehát megöntöztem ma a SzembeMalacokat. Jelentem, ők tényleg máshogy néztek utána, ami viszont csomó logikai kérdést felvetett a szólások és a malacok kapcsán. Végül arra jutottam, hogy locsolással lehet tesztelni, melyikből lehet angolszalonna.
(Én kérek elnézést. Pénteken több mint hat órát utaztam egy klasszik, légkondi nélküli Ikarusban az Alföldre oda-vissza a negyven fokban, még mindig azt próbálom kiheverni.)

2012. július 4., szerda

Csillagos takaró

Két napja külön alszunk emberrel, és az egész az én hibám.

A kolbászfotózós-kertmelegítős estén ugyanis a csillagokat és a majdnem teliholdat bámulva ártatlanul megkérdeztem tőle, mikor aludt utoljára a szabad ég alatt. Nekem ez gyerekkoromtól rendszeres program volt, Balatonon gyakran komoly harcok mentek a hintaágyért, megesett olyan is, hogy a földön éjszakázásból arra ébredtem, hogy eltévedt vakond böködi a derekamat, van ennek hangulata, na. De utoljára e. e. (emberem előtt) aludtam igazán úgy, hogy sátorponyva sem volt köztem meg a galaxis többi része között, és hirtelen hiányozni kezdett az élmény, nem is értettem, eddig hogy hagyhattam itt ezt ki, és magamban gyorsan ki is találtam, hogy teliholdkor irány a függőágy.
Imádom, hogy a spanyoloknak külön visszaható igéjük van a függőágyban heverészésre
Ember viszont a kérdésre hosszúra nyúló csönddel válaszolt, ami azt sugalmazta, hogy valójában még soha nem éjszakázott a szabadban. A sötétben is látszott az auráján, hogy eljött számára a kihívás napja, mert az nem lehet, hogy a nője lenyomja egy ilyen hagyományosan macho területen, úgyhogy pillanatok alatt megszületett a dacos elhatározás: Ma Kint Alszik. És mint a sablonszerű karikatúrákon ábrázolt kirakott férjek, elszánt arccal és hóna alatt a kispárnával meg takaróval felvonult a fák közé megágyazni magának.
Kicsit aggódtam, hogy így bemelegítés nélkül indul neki, mert nyilvánvalóan vannak veszélyei a szabadban éjszakázásnak. Apámmal (aki szerintem országos csúcstartó a hobbikategóriás szabadtéri alvásban) például tavaly óta szállóige köztünk SzembeJuli mondása (mint kiderült, ő már nem is emlékszik rá, de nekünk attól még klasszikus maradt), aki többek közt azért nem merne kint aludni, mert mi van, ha megnézi a róka? Rókán túl abból is látszik ám emberem rutintalansága, hogy megkérdeztem tőle, mi a teendő UFO-támadás esetén, mire ő rövid töprengés után azt felelte "nem ellenkezni", pedig a helyes válasz egyértelműen az, hogy "kiabálok neked, hogy hozd gyorsan a fényképezőgépet". Rövidített programot nyomott végül, pitymallatkor visszavonult a házba, mert fázni kezdett a háta. Ugye, mondtam én, hogy ilyen felkészületlenül nem lehet.
Aztán tegnap eljött az én időm, a Telihold. A pozicionálásból fakadóan ugyan pont a holdat nemigen láttam, a tücskök meg elég hangosak voltak, és az éj közepén pár csepp esőt is kaptam, de az utóbbi idők legjobb éjszakája volt ez a bodza és az akác meg ég és föld között, karnyújtásra a kukoricástól. Úgy érzem, kezd kialakulni a függőségi viszony.

2012. július 3., kedd

Hőháztartás

Az igazságos munkamegosztás az alapja mindennek.

- Dolgozni azért tudtok valamit ebben a melegben?
- Aha, ember nekiállt rendes műhellyé alakítani az istállót, kilomozott, aztán a papírszemetekből tüzet rakott.
- És te?
- Én főleg kolbászt fotóztam.
Tavaly egy óra alatt készült el a rusztikusan kényelmetlen tűzrakó, dombba épített padokkal, biztonságosan magas fák alatt
Pirománia haladóknak

Üzenem M-nek és MM-nek: akciós volt, áfonyás és jó
Nem az én kezem remegett, az övé
A gótikus romantika támogatója a majdnem telihold és a hajnalkalevelek
(Jól van, na, élvezem a fényképezőt)

2012. július 2., hétfő

Medencééééét!

Már csak pár óra, és akár hosszabb időre is kimehetek a kertbe.

Addig is álldogálok az életmentő zuhany alatt, túlélek, éledezek, lassan kezd szebb lenni a világ, majd az idillt emberem vádló és kissé kétségbeesett kiabálása töri meg:
- Ugye nem fürödted ki az összes hideg vizet???
És amilyen melege van az agyamnak, elsőre még komolyan is veszem.
Ha ismertek valakit, aki vállalja a Birtok tengerpartra költöztetését, azonnal szóljatok, ez a szomszédság jó lesz, köszi

2012. július 1., vasárnap

Vasárnapi hajnal

Színorgia, melegben.
A Barbie-kommandó felkészül
Hajnaltámadás jobb- és balcsavarral
Közben már ott van a topon
A babfuttató rács nem maradt kihasználatlan
Kukoricahaj, fodrász előtt
A tenger mellől hozott leanderhajtások nem eredtek meg, ez egy másik
A petúnia önállóan tolta túl színében a szaturációt
Jé, neked van yukkaliliomod? - ez volt M. első kérdése, mikor átküldtem neki az árvizes videót. Ezek szerint van.
Kizárólag gumikesztyűben
A dió agya. Kezd alakulni a kemény héj
Körömvirág konzerv
Olajos fürdőben