2015. december 21., hétfő

Jöjjön a fény!

Az idei évemet egyetlen nagyon egyszerű képen lehetne összefoglalni: sírva horgolok.

Na most engem bátran el lehet úgy képzelni, mint aki lépten-nyomon (traktoron, lóháton, földúton, háztetőn, szükség esetén fejlámpával) horgol, de olyannak nemigen, mint aki lépten-nyomon sírva fakad. Alapvetően nem vagyok az a könnyen megríkatható alkat, de ez után az év után már ebben sem vagyok biztos, mint ahogy annyi minden másban sem.

A maradóknak a halál ésvagy következményei mindig nehezen bevehető kanyar. Így vagy úgy, de felkavaró, fájó, sebző, kiüresítő sötét mélységbe taszító dolog. Akkor is, ha számítasz rá, akkor is, ha némileg felkészülhetsz rá, akkor is, ha nem várnád. De amikor öt hónapon belül már a negyediket kell feldolgoznod, az valami olyan szürreális élményszint, hogy szavaid rég nincsenek rá, cserébe olyan meglepő és letaglózó érzelmekkel futsz össze az egyre szűkülő sikátorokban, hogy inkább csak hagyod magad megtámadni, sőt, önként le is fekszel a földre, védekezés és menekülés úgysem ér semmit. És akkor az élet szálairól még nem is meséltem.

Jó esetben találsz magadnak valami elfoglaltságot, amit remekül lehet tompa katatóniában is végezni, nálam ez a horgolás.


Sok kilométer fonalat hurkoltam 2015-ben.

Úgyhogy ideje, hogy forduljon a Nap, égjen a Yule-tuskó, szülessen a Fény, aztán majd lesz valami. Ha más nem, az biztos, hogy hosszabbak lesznek a nappalok. A horgolás maradhat.

2015. december 20., vasárnap

Gyökerek

Majdnem lett karácsonyfánk.

Volt olyan év, hogy egyáltalán nem volt, megtörtént, hogy a hajnalkafalra gallyaztam és díszítettem kétdimenziós fenyőt, és olyan is előfordult, hogy földlabdásat vettünk, amit aztán kiültettünk. Ebből volt, ami megmaradt, volt, ami nem.
Idén ember kitalálta, hogy a fenyős barátunknál vannak nagyon gyerek nordmannok, kiásunk egy szimpatikus példányt, dézsázzuk, aztán majd később mehet ő is a kertbe.
Vittük az ásót meg a nejlont, és a tejszínsűrű ködben kiválasztottuk a megfelelő méretet, ami majd jól elfér a nappali hátsó ablakmélyedésében. A barátunk ekkor még csak visszafogottan vigyorgott, aztán mikor kézbe került az ásó, mondta, hogy vákicsit. És finoman adagolva előadta a kezelési útmutatót.
Bazi nagy körben kezdj el ásni. De sekélyen ám, nehogy a felső oldalgyökerek megsebesüljenek. Megvan? Jó. Akkor most áss lefelé, de régészekhez illő óvatossággal, mert ha a szívgyökér sérül, akkor ennek a fenyőnek annyi. Ja, azt mondtam, hogy a karógyökér legalább olyan hosszú, mint amilyen magas a fa? De inkább hosszabb.


Mire ember combközépig a gödörben már egy kisebb kutat kiásott a 40 centis fa körül (természetesen nagyon-nagyon óvatosan), addigra fejben háromszor újraterveztem a karácsonyi dekort, egyértelmű volt, hogy nincs akkora dézsa, amibe ezt érdemes vagy ésszerű lenne beletenni.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy a mai program mindössze egy fenyő átültetése volt.
Megyek, megnézem, idén mit tudok összehozni fenyőgallyakból.

2015. december 13., vasárnap

A rénnek köszönhetően

Mégsem vártam ki a tavaszt.

Skandináv minimál, sálas szarvassal

Punkosabb hangok

Bővült a Spice Girls.

Ezzel már régebb óta tartoztam: két új lány csatlakozott a subabandához jó pár hete, zökkenőmentesen beilleszkedtek.

Tudom, hogy úgyis csak én tudom megkülönböztetni őket

A jellegzetes retrófrizurások idei jerkék, szóval ha tőlük még nem lesznek tavasszal kisbarik, az talán nem is olyan nagy baj, de mivel a lehetőség megvan rá, már 6 anyás lesz a 2016-os barilottó (jut eszembe, a minap, mikor kéknyelv ellen oltottam őket, a tavalyi elsőszülő gyanúsan nagy hasat villantott, figyelek).
Egyébként állítólag rackát szállítani nem is csomagtartóban, hanem forgalomból kivont autóval, papírok nélküli, külföldi utánfutóval és karantén idején a legnagyobb buli, nem tudom, nekem csak úgy mesélték...

2015. december 4., péntek

Banya nélkül

Mert nekem is jár a játszás.

Nem vagyok én túl jó ezekben az adventi dolgokban, de valamiért mégis erőltetem. A családom se túl jó benne, anyám például januárban szólt, hogy hát van neki ikeás, már ezer éve nem kapható sablonja. Most november végén véletlenül időben újra eszébe jutott, és pár napja oda is adta. A szomszéd lány meg kicsit túltolta tegnap a tésztamennyiséget, és megdobott egy gombóccal. Evidens volt hát, hogy akkor most életemben először itten mézeskalács házikó fog készülni, ha törik, ha szakad.

Színest, drazsést majd jövőre

Persze tört és szakadt is, a macska először felzabálta a fél tetőt (szerencsére még nyersen), aztán nekiállt helyenként széttörni (nem a macska, hanem a ház), de ezt Pattex segítségével orvosoltam, úgyhogy most már garantáltan nem ehető (bár nem vagyok benne biztos, hogy Centi nem fogja szétrágcsálni hamarosan), aztán a rézmozsárban tört savanyúcukor nem mutatott igazán hajlandóságot a sütőben az olvadásra (ólomüveg ablak nélkül pont ugyanígy nézne ki egyébként), de összességében amúgy egészen meditatív móka volt.
Most várom, hogy a mécsesektől fog szétégni hamarabb, vagy a mécsesek cseréjekor én fogom előbb összetörni egy laza mozdulattal.