Én rém rettentő toleráns léleknek tartom magam, tényleg könnyedén elnézem mindenkinek a hülyeségeit. Például emberemnek is mindig engedékenyen hagyom, hogy szerintem teljesen logikátlanul folyton a mosdó jobb oldalára tegye a kézmosót, hogy párban teregesse ki a zoknikat, mert neki úgy tetszik, és még halat enni is engedem, ha tőlem legalább öt méterre teszi, nyitott ablaknál. Ő sem egy korlátozott lény, általában simán hagyja, hogy bármennyire hülye legyek, szóval normális esetben semmi nincs, amin vitázhatnánk, még csúnyán se beszélünk egymással, ha meg mégis vitáznánk valami fontosságon, akkor zárszóként valamelyikünk röhögve beordítja a bűvös mondatot, hogy 'és ne baszd rám az ajtót, Sánta Kagyló', és megint jó sokáig töprengünk, hogy min lehetne kicsit veszekedni. Na ez a fűrész-kérdés viszont napok óta visszatérő témát szolgáltat. Mert olyan nevű dolgot, hogy Rókafűrész, egyszerűen nem vihet jóérzésű ember a háztartásába, még az aligátorfűrész is necces. Mert kicsit se mindegy, hogy fűrészhal vagy halfűrész, ugye. A legjobb megoldás a dekopírfűrész volna, mert dekopír nevű állat nincs, és csak alig hasonlít hangzásában a tapírhoz, azt viszont belátom, hogy dekopírral vagdalni mondjuk gerendákat, hát, így akár körömreszelővel is csinálhatnánk. Tegnap este aztán elővigyázatlanul belekeveredtünk egy reklámblokkba, amiből kiderült, hogy csak ma az egyik nagybarkácsban mindenféle akciók vannak. Ember gondolkodott, hogy épp ott ugyan nem látott aligátort, de rókát igen, és különben is - állt a sarkára az ágyban fekve - nemáhogy a neve miatt ne vehesse meg, ha egyszer pont erre van szüksége. 'Fűrész, bazmeg, fűrész, így fogjuk hívni, és kész' fejelgette le a kispárnáját ritmusosan, így bizonyos jelekből arra következtettem, kezd ideges lenni, akár kettővel is emelkedett a pulzusa percenként, úgyhogy leszálltam a témáról, reggel is csak egyszer mondtam, hogy 'jó, megcsinálom, de csak ha nem veszel rókafűrészt'. Sejtem, hogy cselhez fog folyamodni, mondjuk elmegy rókafűrészt venni, semleges dobozba csomagoltatja, és hazajön, és meggyőz róla, hogy az voltaképp egy kiegyenesített körfűrész, én meg persze simán elhiszem, mert egyáltalán nem értek a fűrészekhez. Hiába no, a zökkenőmentes kapcsolatokért meg kell dolgozni, ha fűrésszel, hát fűrésszel.
2006. október 4., szerda
2006. október 3., kedd
Kacsák és egyebek
Találtam új gumikacsa-szerelmet.
Ő az. Mert skótkocka és gumikacsa együtt az már majdnem olyan tökéletes, mint a tökéletes kaja, amiben egyszerre van káposzta, spenót, túró és csirkemáj. Nézegetem a függőágyakat is, mivel most már egész pontosan rá tudok mutatni arra a két akácfára, amihez majd kiköthetem. Másfajta kikötés, hogy ne legyen rajta túl sok rojt meg luk, mert annak állandóan kockás segg meg egy halom idétlen börleszkjelenet lenne a vége. Szeretném továbbá, ha tenger nyaldosná az akácfák törzsét heverésző enmagam alatt, de átmenetileg beérem a sima luktalan-rojttalan függőággyal, amihez irigy módon nem csomagolnak tengert, pálmafákat és koktélokat is. Kábé valami ilyesmire gondoltam, ebben a skót kacsa is jól mutatna.
Egyébként már a leendő verandát is megterveztem fejben, más kérdés, hogy optimista számítások szerint is vagy két év, mire azzal foglalkozhatunk. De legalább két év múlva már nem kell rajta gondolkodni, egyből tudni fogom, mennyi tégla és mennyi burkolóanyag kell. Kivéve persze, ha közben nem gondoljuk meg magunkat tucatszor.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
Ő az. Mert skótkocka és gumikacsa együtt az már majdnem olyan tökéletes, mint a tökéletes kaja, amiben egyszerre van káposzta, spenót, túró és csirkemáj. Nézegetem a függőágyakat is, mivel most már egész pontosan rá tudok mutatni arra a két akácfára, amihez majd kiköthetem. Másfajta kikötés, hogy ne legyen rajta túl sok rojt meg luk, mert annak állandóan kockás segg meg egy halom idétlen börleszkjelenet lenne a vége. Szeretném továbbá, ha tenger nyaldosná az akácfák törzsét heverésző enmagam alatt, de átmenetileg beérem a sima luktalan-rojttalan függőággyal, amihez irigy módon nem csomagolnak tengert, pálmafákat és koktélokat is. Kábé valami ilyesmire gondoltam, ebben a skót kacsa is jól mutatna.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
Egyébként már a leendő verandát is megterveztem fejben, más kérdés, hogy optimista számítások szerint is vagy két év, mire azzal foglalkozhatunk. De legalább két év múlva már nem kell rajta gondolkodni, egyből tudni fogom, mennyi tégla és mennyi burkolóanyag kell. Kivéve persze, ha közben nem gondoljuk meg magunkat tucatszor.
2006. október 2., hétfő
Dologidő
Úgy tűnik, vannak izmaim.
Legalábbis érzem őket, dolgos volt a hétvége. A bazi drága teherautónak köszönhetően szombat reggel a Birtokra kerültek az effektív munkakezdéshez szükséges cuccok, például a dartstábla is, szerintem ez nélkülözhetetlen. A hétvége legfőbb tevékenységei a faanyag-reciklálás különböző aspektusainak bemutatásáról szóltak. Pestről a Birtokra szállítmányoztunk egy nagy halom tetőgerendát és egyéb fát, ott a gerendákat az udvarról becipeltük a spájzba, mint egyetlen elég hosszú és biztonságosnak ítélt helyiségbe, majd a leendő fürdőből a felbontott hajópadlót hordtuk ki a pajtába, tüzelőnek. Kintről nagyjából annyi látszott belőlünk, hogy oda-vissza slattyogunk a Birtok hosszában, és mindig van a vállunkon pár köbméter fa. Az egyik falubeli be is szólt az utcáról, hogy na, a pesti gyerekek, kesztyűben dolgoznak. Nem akartam neki magyarázni, hogy sokan nem örülnének, ha bőrkeményedéseket növesztenék a tenyeremre, de valahol igaza is volt, hisz ismerjük a szólást a hiperpigmentált kisebbség és a szántás viszonylatában. Mindenesetre ezek után a porvédő maszkban már nem mertünk az udvaron mutatkozni, pedig az enyémre helyes medveorrot is festettem, és kellett használni erősen (mármint a maszkot, nem az orrot), mert por az volt. Kicsomagoltuk ugye a majdani fürdőt. Ennek az volt a menete, hogy én nagyon szigorúan ránéztem a tapétára, mire az teljes tekercsekben levált a falról. Ezután ember a pajszerral felszedte a szuvas padlót, ami alatt csak homokos föld maradt.
Utána kísérleti okokból megbontotta a plafont egy részen, vártuk, hogy mikor potyognak nyestek a nyakába, de a nyestek valószínűleg már rég elmenekültek a nagy kopácsolásra.
A nyestnyomokon kívül egyébként érdekes kincseket is találtunk a padláson, többek közt sok ládát, amiket én Pandora-módon mind ki is nyitogattam, de ezzel csak további porfelhőket és némi lisztet szabadítottam az emberiségre. Aztán amíg én igyekeztem rekonstruálni a közel fél évszázados sparhelt eredeti színét és állapotát (és el lehetett sütni közben a hülye poént, miszerint a koromhoz képest jól nézek ki), hogy majd tudjunk mivel fűteni, ember összerittyentett magának gyorsan egy munkaasztalt némi ablakkeretből és egy szétütött randa szekrényből. Végül meg leszürelteltük az almáink nagy részét. Mindezt szeptember utolsó és október első napján, verőfényben, egy szál trikóban, miközben vidám piros munkagép tárcsázta hátul a földünket. Idilli, komolyan mondom.
Az hamar kiderült, hogy a szerszámigényeket jól mértük fel, a pajszert is nagyon sokat használtuk, például ablaknyitásra is. Vertem kicsit a fejem a falba, hogy minek kellett nekem a rókafűrészre felhívnom ember figyelmét, mert rögvest rájött, hogy neki tulajdonképpen az nagyon kell, de mivel annyira ellenálltam, hogy még a lábammal is toppantottam, addig kutatott, míg sikerült egy aligátorfűrész nevű szerszámra bukkannia, hát jó, lásd kivel van dolgod, ebbe beleegyeztem. Érzem, ezt a hetet megint barkácsboltokban fogjuk tölteni.
Legalábbis érzem őket, dolgos volt a hétvége. A bazi drága teherautónak köszönhetően szombat reggel a Birtokra kerültek az effektív munkakezdéshez szükséges cuccok, például a dartstábla is, szerintem ez nélkülözhetetlen. A hétvége legfőbb tevékenységei a faanyag-reciklálás különböző aspektusainak bemutatásáról szóltak. Pestről a Birtokra szállítmányoztunk egy nagy halom tetőgerendát és egyéb fát, ott a gerendákat az udvarról becipeltük a spájzba, mint egyetlen elég hosszú és biztonságosnak ítélt helyiségbe, majd a leendő fürdőből a felbontott hajópadlót hordtuk ki a pajtába, tüzelőnek. Kintről nagyjából annyi látszott belőlünk, hogy oda-vissza slattyogunk a Birtok hosszában, és mindig van a vállunkon pár köbméter fa. Az egyik falubeli be is szólt az utcáról, hogy na, a pesti gyerekek, kesztyűben dolgoznak. Nem akartam neki magyarázni, hogy sokan nem örülnének, ha bőrkeményedéseket növesztenék a tenyeremre, de valahol igaza is volt, hisz ismerjük a szólást a hiperpigmentált kisebbség és a szántás viszonylatában. Mindenesetre ezek után a porvédő maszkban már nem mertünk az udvaron mutatkozni, pedig az enyémre helyes medveorrot is festettem, és kellett használni erősen (mármint a maszkot, nem az orrot), mert por az volt. Kicsomagoltuk ugye a majdani fürdőt. Ennek az volt a menete, hogy én nagyon szigorúan ránéztem a tapétára, mire az teljes tekercsekben levált a falról. Ezután ember a pajszerral felszedte a szuvas padlót, ami alatt csak homokos föld maradt.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
Utána kísérleti okokból megbontotta a plafont egy részen, vártuk, hogy mikor potyognak nyestek a nyakába, de a nyestek valószínűleg már rég elmenekültek a nagy kopácsolásra.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
A nyestnyomokon kívül egyébként érdekes kincseket is találtunk a padláson, többek közt sok ládát, amiket én Pandora-módon mind ki is nyitogattam, de ezzel csak további porfelhőket és némi lisztet szabadítottam az emberiségre. Aztán amíg én igyekeztem rekonstruálni a közel fél évszázados sparhelt eredeti színét és állapotát (és el lehetett sütni közben a hülye poént, miszerint a koromhoz képest jól nézek ki), hogy majd tudjunk mivel fűteni, ember összerittyentett magának gyorsan egy munkaasztalt némi ablakkeretből és egy szétütött randa szekrényből. Végül meg leszürelteltük az almáink nagy részét. Mindezt szeptember utolsó és október első napján, verőfényben, egy szál trikóban, miközben vidám piros munkagép tárcsázta hátul a földünket. Idilli, komolyan mondom.
Az hamar kiderült, hogy a szerszámigényeket jól mértük fel, a pajszert is nagyon sokat használtuk, például ablaknyitásra is. Vertem kicsit a fejem a falba, hogy minek kellett nekem a rókafűrészre felhívnom ember figyelmét, mert rögvest rájött, hogy neki tulajdonképpen az nagyon kell, de mivel annyira ellenálltam, hogy még a lábammal is toppantottam, addig kutatott, míg sikerült egy aligátorfűrész nevű szerszámra bukkannia, hát jó, lásd kivel van dolgod, ebbe beleegyeztem. Érzem, ezt a hetet megint barkácsboltokban fogjuk tölteni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)