Jöjjön a fény!

Az idei évemet egyetlen nagyon egyszerű képen lehetne összefoglalni: sírva horgolok.

Na most engem bátran el lehet úgy képzelni, mint aki lépten-nyomon (traktoron, lóháton, földúton, háztetőn, szükség esetén fejlámpával) horgol, de olyannak nemigen, mint aki lépten-nyomon sírva fakad. Alapvetően nem vagyok az a könnyen megríkatható alkat, de ez után az év után már ebben sem vagyok biztos, mint ahogy annyi minden másban sem.

A maradóknak a halál ésvagy következményei mindig nehezen bevehető kanyar. Így vagy úgy, de felkavaró, fájó, sebző, kiüresítő sötét mélységbe taszító dolog. Akkor is, ha számítasz rá, akkor is, ha némileg felkészülhetsz rá, akkor is, ha nem várnád. De amikor öt hónapon belül már a negyediket kell feldolgoznod, az valami olyan szürreális élményszint, hogy szavaid rég nincsenek rá, cserébe olyan meglepő és letaglózó érzelmekkel futsz össze az egyre szűkülő sikátorokban, hogy inkább csak hagyod magad megtámadni, sőt, önként le is fekszel a földre, védekezés és menekülés úgysem ér semmit. És akkor az élet szálairól még nem is meséltem.

Jó esetben találsz magadnak valami elfoglaltságot, amit remekül lehet tompa katatóniában is végezni, nálam ez a horgolás.


Sok kilométer fonalat hurkoltam 2015-ben.

Úgyhogy ideje, hogy forduljon a Nap, égjen a Yule-tuskó, szülessen a Fény, aztán majd lesz valami. Ha más nem, az biztos, hogy hosszabbak lesznek a nappalok. A horgolás maradhat.

Gyökerek

Majdnem lett karácsonyfánk.

Volt olyan év, hogy egyáltalán nem volt, megtörtént, hogy a hajnalkafalra gallyaztam és díszítettem kétdimenziós fenyőt, és olyan is előfordult, hogy földlabdásat vettünk, amit aztán kiültettünk. Ebből volt, ami megmaradt, volt, ami nem.
Idén ember kitalálta, hogy a fenyős barátunknál vannak nagyon gyerek nordmannok, kiásunk egy szimpatikus példányt, dézsázzuk, aztán majd később mehet ő is a kertbe.
Vittük az ásót meg a nejlont, és a tejszínsűrű ködben kiválasztottuk a megfelelő méretet, ami majd jól elfér a nappali hátsó ablakmélyedésében. A barátunk ekkor még csak visszafogottan vigyorgott, aztán mikor kézbe került az ásó, mondta, hogy vákicsit. És finoman adagolva előadta a kezelési útmutatót.
Bazi nagy körben kezdj el ásni. De sekélyen ám, nehogy a felső oldalgyökerek megsebesüljenek. Megvan? Jó. Akkor most áss lefelé, de régészekhez illő óvatossággal, mert ha a szívgyökér sérül, akkor ennek a fenyőnek annyi. Ja, azt mondtam, hogy a karógyökér legalább olyan hosszú, mint amilyen magas a fa? De inkább hosszabb.


Mire ember combközépig a gödörben már egy kisebb kutat kiásott a 40 centis fa körül (természetesen nagyon-nagyon óvatosan), addigra fejben háromszor újraterveztem a karácsonyi dekort, egyértelmű volt, hogy nincs akkora dézsa, amibe ezt érdemes vagy ésszerű lenne beletenni.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy a mai program mindössze egy fenyő átültetése volt.
Megyek, megnézem, idén mit tudok összehozni fenyőgallyakból.

A rénnek köszönhetően

Mégsem vártam ki a tavaszt.

Skandináv minimál, sálas szarvassal