Kivirágos virradatig

Magam se gondoltam, hogy ennyire komolyan gondoltam.

Mármint a Birtok idei felvirágoztatását. De mivel egyfolytában megbízhatóan fertőző közegben maradtam (köszi L. és M.), továbbá mivel az autóvezetést sem érdemes csak úgy a vakvilágba gyakorolni, kell valami cél, és hát a közeltávoli környéki kertészetek elég jó célnak tűntek, végül így alakult.

Izé, a végül az nyilván nem igaz, jelenleg van ez, a folytatásban pedig bármi megeshet.

Kerti képek, a teljességre képtelenül.

A petúniák igazán jól sikerültek idén: a csupa feketéből fogott magok szanaszét keresztezték magukat, és mindenféle szín lett, mindenféle mintával. Ez a két tő tényleg csak véletlenül fekete.

Ők is egy magból valók:

A gót stílusnál időzzünk még egy kicsit: giga fekete liliomok nőttek a véletlenül vásárolt hagymákból:

A véletlengumó-sorozat másik kedvence a a barackszínűnek ígért és tényleg barackszínű begónia:

Az átteleltetett tavalyi, illetve idén magról vetett vaníliavirágokra azóta vagyok különösen büszke, mióta a kertészetben megtudtam, hogy náluk azért nagyon virágosak már picin ezek a vaníliák, mert valami speciális dugványként rendelik őket egy másik univerzumból:

A maratonista szekcióban szokás szerint indul a szokásos hajnalka, egyelőre csak térdig ér, de már virágzik. Idán felzárkózott mellé két versenyző: a feketeszemnek szerintem gyorsabban és magasabbra kéne már szaladnia, de nem rossz...

A serleglonc már kölyökkorában nagyon magasra tört, jelenleg úgy 5 méteren állhat a legmagasabb indája, de ennél fontosabb, hogy alattomban elkezdett virágokat hozni. Amik majd fokozatosan belilulnak, egyfajta inverz hematómaként:

Azt hiszem, az egész virágmizéria elindítója az egyiptomi csillagcsokor volt, amit tavaly a pálinkafőzdében fedeztem fel (ne kérdezz),  azóta kemény, folyamatos munkával kutattam, és most sikerült beszereznem belőle kettőt.

Érés előtt áll a perui földicseresznye, ennek mexikói kisparadicsom testvérét is be kell jövőre szereznem:

A már említett mesebeli kertészetben is jártam újra, ott lettek újabb szerelmeim, mint például a dohánygyökér:

és a japán mirtusz:

Azt hittem, a cseppecskéből csak sima virágosaim vannak, de nem, van köztük becsavarodott is:

A méhbalzsamot (bergamott) egy másik kertésztől kaptam, aki teljesen más fajnak mondta, de L. beazonosította nekem:

A sétányrózsa szuperképessége, hogy színváltós:

A verbénát simán csak szeretem:

A tölcsérjázmin meg elvileg érzékeny növény, de megbeszéltem vele, hogy nálam nincs helye az érzékenykedésnek, és azóta is jól tartja magát, tényleg ilyen extrém-Barbie színe van:

Ezt meg csak azért, hogy bizonyítsam: néha kimozdulok a kertből:

Na most aki kicsit is ért a növényekhez, az észrevehette, milyen parádésan szopatom magam ösztönösen: a fenti virágok jelentős része nem bírja a fagyot, tehát télre megfelelő odút kell biztosítani nekik - szóval már elkezdtem nézegetni a gurítható polcokat, mert ki van zárva, hogy majd tavasszal minden áldott nap egyenként hordozom őket ki-be, amíg a friss levegőhöz szoknak.

Világjáró avokádó

A gazdatest legkorábbi múltjáról csak annyit tudni bizonyosan, hogy Edinburgh-alsó egyik szupermarketjében ücsörgött a ládában, majd néhány haverjával együtt a Felföldön lett jóízűen elfogyasztva. 

Ezt követően az egyik tettestársam a magokat Budapestre menekítette, fogpiszkálózott velük, ahogy kell – és aminek mikéntjéről nekem fogalmam sincs –, majd mikor a mag megrepedt, elhozta nekem. Ebben az állapotában sem tudtam sokkal többet az avokádók igényeiről, de úgy gondoltam, a gyakori gyengéd spriccelés jót tesz nekik, és miután eredeti származása homályba vész, skót népdalokat is dudorásztam neki. Veszettül megindult.

Ekkor aztán mi is megindultunk tengeriránt, és hát ennyi törődés után mégsem hagyhattam itthon egyedül a macskával. Jó, a macskafoglalkoztatást a británra bíztam, szóval ráhagyhattam volna a kis cserepest is, de ismerem, hogy mennyire túlgondolja a növényféléket, meg mennyire hideg és sötét a háza, meg aztán pakolgatta volna ki-be a napról, sűrűn hőmérőzve és széljárást ellenőrizve, szóval a macska mégiscsak egyszerűbb kezelésű, mint egy avokádóbébi, úgyhogy nem vicceltem, cipeltem magammal nyaralni, mint Leon a rákvirágját.

 

(A telefonom egyre rosszabb fotókat csinál, de végül is nem az a dolga) 

Remélem, most nem lesz bánatos és nem veti vissza a fejlődésben, hogy egy darabig újra a somogyi rackákat kell bámulnia az adriai vitorlások helyett. Illetve nem tudom, mi lesz, ha mondjuk két év múlva, kétméteresen családfakutatásra adja a fejét, és el kell vinni oda, ahol az igazi gyökerei vannak. De hát mindegy, én szoktattam rá az utazásra...
Az biztos, hogy a távollét miatt a cica nem tűnik sértődöttnek. Kaptam tőle ajándék egeret is az ágyamba. Meg a biztonság kedvéért odatette a plüsspatkányt is, nehogy ne vegyem észre.

Gyökerek

Majdnem lett karácsonyfánk.

Volt olyan év, hogy egyáltalán nem volt, megtörtént, hogy a hajnalkafalra gallyaztam és díszítettem kétdimenziós fenyőt, és olyan is előfordult, hogy földlabdásat vettünk, amit aztán kiültettünk. Ebből volt, ami megmaradt, volt, ami nem.
Idén ember kitalálta, hogy a fenyős barátunknál vannak nagyon gyerek nordmannok, kiásunk egy szimpatikus példányt, dézsázzuk, aztán majd később mehet ő is a kertbe.
Vittük az ásót meg a nejlont, és a tejszínsűrű ködben kiválasztottuk a megfelelő méretet, ami majd jól elfér a nappali hátsó ablakmélyedésében. A barátunk ekkor még csak visszafogottan vigyorgott, aztán mikor kézbe került az ásó, mondta, hogy vákicsit. És finoman adagolva előadta a kezelési útmutatót.
Bazi nagy körben kezdj el ásni. De sekélyen ám, nehogy a felső oldalgyökerek megsebesüljenek. Megvan? Jó. Akkor most áss lefelé, de régészekhez illő óvatossággal, mert ha a szívgyökér sérül, akkor ennek a fenyőnek annyi. Ja, azt mondtam, hogy a karógyökér legalább olyan hosszú, mint amilyen magas a fa? De inkább hosszabb.


Mire ember combközépig a gödörben már egy kisebb kutat kiásott a 40 centis fa körül (természetesen nagyon-nagyon óvatosan), addigra fejben háromszor újraterveztem a karácsonyi dekort, egyértelmű volt, hogy nincs akkora dézsa, amibe ezt érdemes vagy ésszerű lenne beletenni.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy a mai program mindössze egy fenyő átültetése volt.
Megyek, megnézem, idén mit tudok összehozni fenyőgallyakból.

Egyszerűen túl sok

Igazán nem szeretném sajnáltatni magam.

Pár éve ilyentájt küldött egy mailt a britán; a szenvtelen angol tárgyilagosság álcája mögött egyből felismertem a mondatban az elúrhodni készülő pánik jeleit:

Piszke, egyszerűen túl sok az eper!

Hanyatt-homlok rohantam a megmentésére, eperért a szomszédért bármit, és közben határozottan leszögeztem: olyan mondat nem létezhet, hogy túl sok eper. El is kapott rendesen az eperlekvár-ciklon, minek következtében tavaly szomorúan vettem tudomásul, hogy az én növényeim inkább a szabad területek elbitorlásával vannak elfoglalva a gyümölcsözés helyett.
Idén a britán búsul ugyanezen okból, közben irigykedve vigyázza az enyéimet, rendszeresen küld például lokális seregélysűrűség-figyelmeztetőket. Elkészült már az első pár üveg lekvár, és nem tudtam komolyan venni a britán hajdani levelét. De ma azért meginogtam kicsit.

Eperroham indul

A tegnapelőtti 75 deka és a tegnapi fél kiló után ma 2 kiló a zsákmány, és gyakorlatilag még el se kezdték igazán nagy tömegben az érést. Változatos terveim vannak velük bodzával, rebarbarával és fűszernövényekkel kombináltan is, szóval még mindig nem hiszem, hogy teljes komolysággal ki fogom jelenteni valaha is, hogy egyszerűen túl sok az eper, de majd meglátjuk.

Mindeközben a kert többi része is döbbenetesen kertszerűen alakul. Vannak például ekkora fügéim, nem kis számban:

Ez a téliesített egyed, a kontrollcsoporton jóval kisebbek

A szokásos májusi hisztit (nem férnek el a paprikák és paradicsomok) már előadtam. Ember remek magaságyakat csinált a fűszereknek is,

Menta, tárkony, citromfű, meg a többiek

szépen alakul a palackültetvény is,

a cukkinikről már le kellett szedni, mert klausztrofóbiásan sikítoztak, hallottam

és az utcai fronton három év léha semmittevés után versenyt dúsulnak és magasodnak a bokrok is.

Még mindig a korallberkenye a kedvenc, de nő a fenyő, a tiszafa, meg a tűztöv is

Hülyenevűekből a josta már pár bogyót is hozott, a gojik még csak bozótosodásra gyúrnak.

Josta

Az alma-, körte- és barackfák gyakorlatilag már most túlterheltek gyümölccsel, pedig messze még a szüret. Kezdődik mindjárt a durva bodzaszörp-szezon is, de most még az akácok vannak túlsúlyban.

Szorozd meg 32-vel sűrűn a ház körül, és képzeld el az illatot

Életemben először megpróbálkoztam a kertben virágos növénnyel – muszáj volt, mert ilyen idióta színkombináció nem létezik –, ezt elültetés után pontosan fél órával, mérnöki precizitással túrta ki a vakond.

Azóta az el is tűnt, a lila-narancs vígan elvan

Veszettül nő az előnevelt ricinus és a bazsalikom.

A mérgező bogyókkal nem mindenkit fogunk megkínálni

A különösen veszedelmes és vad pitypangokat eleve ketrecben tartjuk.

Azt most hagyjuk, hogyan lett ez így

Mátrai borzderesek tejéből elkészült életünk első házi vaja és túrója.

Azóta sok vajaskenyér fogy

A capuccino-ikrek rájöttek, hogy nem csak a diólevél, de az akácvirág is olyan csemege, amiért érdemes akrobatizálni.

Mondjuk csak a bugra kedvéért is képesek akrobatizálni

A kis vakarék pedig, aki eleinte enni se akart, csudaszép kis állat lett.

Csak a pirosító használatával esik néha túlzásokba

És még mielőtt valaki kérdezné: most megyek bálát pakolni, este meg bálázni.

(Raklap ügyében reményhal. Azonmód telekürtölöm a világot, amint előkerül)

Kóbor medve

Örömteli brumm.

A kert ma döntött úgy, hogy tényleg tavasz van, a gyümölcsfák irgalmatlan kapkodó tempóban egy nap alatt letudták a rügyezéstől majdnemszirombontásig tartó szakaszt, és az ibolyák se akarnak semmiről lemaradni, egymást tolják ki a helyükből a nagy versenyben, úgy néz ki tőlük a kert, mintha több hatalmas, gyógyulófélben lévő véraláfutása lenne.
Az igazi meglepetés viszont a hajdani disznóól oldalában ért, a csalánkezdemények között. A tavalyi emlékezetes vízlezúdulás alámosott ezt-azt, azóta például beomlott a pince is a pajtánál, nekem mégis jobban fájt, hogy a korábban nehezen megszerzett indikátor-áfonyákat és medvehagymákat a domboldallal együtt letarolta az áradat. De most már egyértelmű, hogy voltak köztük folyami kúszómedvék, akik áteveztek a disznóól alatt, és ott végül megkapaszkodtak.

Még nem döntöttem el, hogy a másfél levélnyi adagból mit csináljak.

A pár négyzetméteres régiót különösen védett területté nyilvánítottuk, csak arról nincs fogalmunk, hogy az eddig ide depózott tüzelőt mostantól majd hová tegyük.

Uborkaszezon

PET-palack harmadvetésben. 

Mivel idén van először igazán változatos veteményesünk, amolyan betonfalként jött arcba az eddig ismeretlen nagy semmi július közepén: a paprikák és paradicsomok elvannak magukban, minden más meg érik, betakarítódik és konzerválódik, de valójában a tavasz óta tartó nagy kerti nyüzsgést követően nincs igazán mit csinálni a kertben. Persze, lehetne gazolni itt-ott, de pont ugyanolyan értelmetlennek tűnik már, mint a cementlapos padlót felsikálni a remélhetőleg mihamarabbi betonozás előtt. Szóval szembesültünk az árván maradt parcellákkal a krumpli és hagyma helyén, ettől pedig az évszak derekán elkezdett elkapni a „mindjárt vége a nyárnak” szomorú érzése.

Békésen utóérnek az öngyilkos körték

Ehető méretű kukorica, és megvolt már az első lecsó is saját paprikából

Hajnalkafal brutális levelekkel

A tetőhöz érve bekanyarodás előtt napokig gondolkodnak a levegőben

Ekkor kezdtem valójában felfogni, hogy mi az a másodvetés, amiről rutinos kertesek beszélnek. Ekkor derült ki az is, hogy a legkézenfekvőbb az uborka újraplántálása, és szégyen vagy sem, én csak most értettem meg igazán az uborkaszezon globális jelentését.
De persze ezt se tudjuk normálisan csinálni, nálunk tulajdonképpen már harmadvetésről beszélhetünk. Az első adag uborka ugyanis simán eltűnt a tökök között, a második adag, ami a borsó helyére került, most indult virágzásnak, de harmadjára hátha még jobban sikerül, gondolta emberem…

…és elvetett egy csomó PET-palackot a kiflikrumpli helyére.

A szalmát kis foltokban széttúrta, földbe tette az uborkamagot, és egyrészt a megkülönböztetés, másrészt a védelem, harmadrészt a tripla üvegházhatás okán körbekerítette őket a palackgyűrűkkel, majd kigyomlálja a műanyagot, ha már látszó méretűek lesznek az uborkák. Mondjuk én azt a verziót támogattam volna, ahol eleve befőttesüvegben nőnek az uborkák, és mire beérnek, önmagától kialakul körülöttük a fűszeres savanyúságlé is, de ezen még dolgozni kell egy keveset.
Közben a kerti kvízsorozatba is bekerült két újabb feladvány:

Ez alattomban a kukoricák közé nőtt, nekem leginkább organikus motoralkatrésznek tűnik

Szintén kérdőjel, tavaly óta lakik a fűszerkertben, olyan magas, mint én, és vastag, vörös szára van

Különben pedig már szerveződik a kiflikrumpliért eperpalánta cserekereskedelem is, csak egy jó helyet kéne találni az eperföldnek, mint ahogy a britántól származó sárgabarack-csemetének is (nem, nem kérem az egyébként jogos kövek dobálását a 20 négyzetméteren kertészkedőktől, nagy kertben pont a bő lehetőségek miatt még nehezebb pont jó helyeket találni, a rebarbarán, az olajfákon és a bambusznádon is nagyon sokat kellett ám töprengeni). Akit pedig érdekel, a jobb felső sarokban nyomon követhető a 4 tő turbóparadicsomról származó gyümölcstermés akkurátus dokumentációja.

Vasárnapi hajnal

Színorgia, melegben.

A Barbie-kommandó felkészül

Hajnaltámadás jobb- és balcsavarral

Közben már ott van a topon

A babfuttató rács nem maradt kihasználatlan

Kukoricahaj, fodrász előtt

A tenger mellől hozott leanderhajtások nem eredtek meg, ez egy másik

A petúnia önállóan tolta túl színében a szaturációt

Jé, neked van yukkaliliomod? - ez volt M. első kérdése, mikor átküldtem neki az árvizes videót. Ezek szerint van.

Kizárólag gumikesztyűben

A dió agya. Kezd alakulni a kemény héj

Körömvirág konzerv

Olajos fürdőben