Vadhajtások

A szokásosak szokásosan vannak, azokat nem mutogatom.

Inkább egy gyors tárlat az érdekesebb darabokból.
Az első, láthatatlan fotó a rebarbarát ábrázolja, aminek akkora levelei vannak, hogy egy képre se férnek rá; ha anno én tervezem az Édenkertet, tuti nem fügefalevéllel bohóckodok. Egy rebarbaralevél egy komplett gardróbra elég lenne. Az olajfa-csemetét csak az veszi észre alattuk, aki tudja, hol kell keresni.

A paradicsomok jól fejlett gyomos attitűdöt növesztettek, szó szerint bárhol képesek felbukkanni a Birtok területén.

Franc se fog ezek után palántázni

A csak szalmába dobott kísérleti krumplik bokorméretet tekintve egyelőre pont ugyanakkorák, mint a földbe rakottak.

Az első bordóis permetezés már megvolt

Láttál-e már valaha...?

Ember nem tudta folytatni a nótát, kulturálisan hiányos gyerekkora lehetett

A bodza a tetőn is átvette az uralmat.

A mézes bodzalikőr már érik, a szörpgyár a héten indul

A hobbit karácsonyfának gratulálunk, a Birtok első túlélőfenyője.

Csináltam fenyőrügy-szirupot is, hagyjuk

Vadonatúj, nélkülözhetetlen eszköz a kiforralt dunsztosok kiemeléséhez, trükk a kép alatt.

Pontosan 209 Ft volt a csíkos gazdaságosban. Az előbb 1490-ért láttam egy webshopban...

Turbófinis

Az októberi karácsonyról, a kerti pornóról és a relativitáselméletről.

Kapkodva zajlik továbbra is minden, a veteményben is csak úgy lekapkodtam a minap a maradék pár kiló erőset, 10 perc után már egész egyértelmű volt, hogy tradicionálisan miért is nem október vége a paprikaszüreti szezon. Aztán mikor kiengedtek az elfagyott ujjaim, varrtam pár méter paprikát.

A kimaradt egy kilóból készült újabb adag paprikakrém is

Eközben ember a pornóvetemény maradékát számolta fel, a nyertes mindenképp ez a répa.

A kontrasztgyermek hét éves

Az októberi karácsonyi hangulatnak már csak betetőzése volt a hétfői hó,

Síparadicsom?

a hangulatra inkább az játszott rá, hogy egész héten mindenféle csomagok érkeztek, a Borsmentának küldött biomeggymag például a visszaúton kecsketejes szappanná és horgolófonallá változott, karácsonyis vászonzsákban, mindig tudtam, hogy jól megy nekem a természetbeni üzletelés.

Erről jut eszembe, ajánlom Neil Gaiman 'Hó, tükör, almák' c. novelláját

A természetbeni üzletelés prof. PhD univ. fokozatáról majd a padlós részben beszámolok, most egyéb tudományos gyorstalpalók jönnek. Először is a relativitáselmélet már a kisujjamban van, és ez önszuggesztiós pszichológiával ötvözve remek fegyver: amikor már nem napi 28, csak 14 órányi fontos és sürgős teendőm van, kezdem egész ráérősnek érezni magam, amibe akár pöffetegvadászat is belefér.

Volt Bambi-kiáramlás is a varázserdőben, de fényképező helyett pöffeteggel volt teli a kezem

Az elektropölék rendszertani besorolását is közzéteszem a zoológiai érdeklődéssel (és durva memóriával) megvert olvasók kedvéért, de előbb egy kis villamosságtan. Nagyjából mindent elmond a Birtok elektromos vezetékelésének szabásmintájáról az, hogy a British Museum biztonsági rajzait könnyebb megjegyezni, mint az itt szaladgáló amperek útvonalát. Na és a pölék még ezt is összezavarták. Addig-addig rendezgették a téli alvóhelyüket a padláson, hogy átrágtak-megcsomóztak-kibogoztak ezt-azt, minek következtében laboratóriumi körülmények és hosszadalmas kísérletek nélkül is kiderült egy igen kevéssé ismert tény: a sziklás biotópokat nem favorizáló pölék rave- és trance-rajongók, legalábbis az átmenetileg megfejthetetlenül stroboszkópos működésű világításokból erre lehetett következtetni. De már elmúlt.

Nem csak a pölék készülnek a télre

Így november kezdetén a turbóparadicsom-versenyt is lezárhatjuk (bár néhány szem kemény, piros gyümölcs még mindig akad az emelt ágyban): a 4 (igen, négy) tőről július vége és október vége között leszüreteltünk 10 kiló, számolva 343 darab paradicsomot. Keverjük még bele a statisztikatorzító lustasági és időhiányossági faktort is: a napokban leszedtem róla még 5 kiló zöld paradicsomot, és ránézésre még 1-2 kiló piros, plusz 3-4 kiló zöld is maradt még, viszont ezeket már nem számoltam darabra, annyira nem unatkoztam. Esetleges tanulság: talán 15 kiló is beérett volna, ha nem egyharmad ajtókeretnyi területen dekkol ez a quartett. A következő napokra főleg zöld paradicsom chutney a program.
(És hogy aktuális is legyek: a Halloween-ház időközben elkelt, jó gazdája lett)

Pörgés, erősen

És születőben van a cementtestvérség.

Az elmúlt hetekben a pörgés és az időhiány mértéke nem változott, ez a memóriámon meg csomó elmaradásomon is meglátszik, paprikából és paradicsomból viszont egyre több pirul, és őket nagyon nem érdekli, hogy én mennyire érek rá.
Felmentünk hát a veteménybe a británnal erősöket tesztelni, minden bemelegítés nélkül, és „na eeeezt kóstold meg” buzdító szavakkal legeltük a tömény kapszaicint. Sírtunk, de ettük. A britán elég hülye volt ahhoz, hogy minderről megfeledkezve csak kicsivel később a szemét is megdörzsölje, de én inkább egy szót se szóljak, a részletek ecsetelése nélkül csak annyit szeretnék mondani, hogy paprikaszüret környékén a „forró szex” egész új értelmet nyer, sok kézmosás után is. De végül mindenki boldog volt, a britán tudott pont olyan tabascót csinálni, amilyet akart, én meg erőspista nyomán névre szóló paprikakrémet csináltam embernek, olyat, hogy a zománcot is lemarta a tálról, talán mégis univerzális baktérium- és vírusölő tisztítószerként kéne forgalomba helyeznem.

A legjobb méreg

Mivel a sima (nemturbó) paradicsomoknál lehetetlen küldetésnek látszott és látszik a folyamatos mérés, a pontos mennyiség az „ipszilonszor rengeteg”, és még bőven nincs vége. Ezen a ponton ajánlom minden ketchup-rajongó, ketchup-közömbös és ketchup-utáló figyelmébe Mézeskalácsnál ezt itt. Tavalyig felőlem az összes ketchupgyár csődbe mehetett volna, annyira nem ettem ilyesmit, most annyi változott, hogy felőlem még mindig csődbe mehetnek, de azért, mert függő lettem ettől a házi cucctól, érdemes megcsinálni, nagy mennyiségben (nálunk értelemszerűen ez is csípős).
A rohamos eltevést-befőzést olyan konkrét földi okok is indokolják, hogy ha minden igaz, a hétvégén tényleg sor kerül az utolsó fontos kör vakolás-betonozásra a fürdőben és a földárkos konyha-nappaliban, ez pedig azzal jár, hogy három napig a verandán lesz a konyha. (Most jön az is, hogy a szomszédok vigasságára a hálószoba ablakán át fogunk ki-be közlekedni, és most kivételesen nem azért, mert megint bezártuk magunkat - na ja, két év alatt sem vált rutinná, hogy ne hagyjuk kívül a kulcsot a belülről nyithatatlan ajtóban.)
A megrendelendő anyagok listájáról a cementet kihúzhattuk, mert Hobbikertész felajánlotta a saját projektjük után megmaradt mennyiséget, amit az ötéves Süni eleinte nem teljesen szívesen adott át nekünk, de az anyukája meggyőzte, hogy ezáltal az ő kocsibeállójuk és a mi konyhánk cementtestvérek lesznek, amely - idézem - "olyan kapocs, melyet ember szét nem választhat, kivéve ha vésőgépe van".
Úgyhogy péntektől rajtunk kívül a betonkeverő is pörög.

Little red baggage

Ha út, legyen kövér.

Jellemzően egy hónapba sűrítem azt, amit más kényelmesen eloszt egy évre

14 nap, 4 ország, 3 sziget, ezer kaland, tengerparttól gálán át kocsmákig, nagyjából minden létező jármű használatával. Szerintem sima ügy lesz. Majd jövök.

Úti zene:
 

Paradicsomos krumpli

Villámgyors kertügyi leltár.

Csak a dokumentáció kedvéért fotók, tények és számok jönnek a turbóparadicsomok és a krumpliszerű krumplik világából.
Juhmeli kérdésére: turbóék nem koktélparadicsomok,

A mai adag: 5 darab, 226 gramm, ezzel túlléptük az első kilót

de érdekes többméretű együttélés van náluk akár ugyanazon a száron is.

Várnak a sörükre sorukra

Más szín, más méret, ugyanaz a tő

A nemturbók egyelőre lassan pirosodnak a fenti veteményben, ők fekveérők (a 4 turbó a lenti emelt ágyásban lakik).
Aztán tegnap a második krumpliparcella is feltúrásra került, így lett krumpliföld a verandából.

Kapcsolódó városi kérdés: és akkor hirtelen úgy ébredtél fel, hogy ma krumplit ásol, vagy honnan tudod, mikor kell?

Van köztük is nanoversenyző

Eltérő főzési idővel kell számolni

Természetesen ezt is lemázsáltuk (kilónként, bélyegnyi konyhamérlegen, nyilván). A legnagyobb darab 413 gramm lett, összesen pedig az 50 bokor Desirée alól 50 kiló zsákmány került elő (igen kevés munka, háromszori bordóis permetezés, kb. 20 Ft/kg, és csak néhány darabot rágcsált meg valami izé), ami a kiflikkel együtt kettőnknek pont nem elég egy évre, de mivel ez már hozta az általunk elvárt kg/bokor átlagot, és ugye fontos háttérinfó, hogy állítólag ezen a földön még sosem volt jó és sok krumpli, mi most eléggé örülünk.

Para

Rátótuk, túltótuk.

Miután a britán stopposversenyen eltévedt lengyel vendégeit vonatközelbe szállítottuk (Gdanskból eredetileg Dubrovnikba indultak) és még csövet is sikerült venni a megfúrt pincébe (aminek így már jó eséllyel lesz szellőzése és igazi terménytároló pinceként funkcionálhat), tegnap este végre jutott idő a nemturbó paradicsomok kiültetésére. A vége már a telihold fényénél zajlott, de még Skorpióban voltunk, ami direkt jó az átültetésnek meg a paradicsomnak (ne akard tudni), és az alkonyzóna azért is jó volt, mert így csak az elején dúltam magam kicsit, hogy nem fognak ezek mind elférni, kertet kell kölcsönkérni. Közben még fizika fakt. is volt, sose hagyd a dombról lefelé futó cső felső végét a vízzel teli hordóban, mert gyorsan visszaszalad a víz oda, ahonnan jött.
Na tehát lukasztottunk (cuca nélkül), saraztunk, tömködtünk iszonyat tempóban, és így nem kellett a végén a lámpást gyújtani. De az eső csillapodtával ma megvolt a számvetés is.
Béláim. Hogy is mondjam. Hát eredetileg három cserépben elfértek. Most meg lett belőlük 164 bokor. A legtöbbje duplán rakva. Az elnemférés-parából fakadóan ráadásul vannak olyan sorközök, ahova csak a macska fog beférni, ha rendesen megbokrosodnak a paradicsomok.
Nem vagyok jó az ilyesmikben, de most kíváncsiságból megpróbálom nem elfelejteni, hogy minden leszedett paradicsomot lemérjek, a helyi fogadóirodánkban lehet a végeredményre szavazni. Ha roppant pesszimista vagyok, akkor is azt kell mondjam, hogy zöldparadicsom-chutneyból is bármennyit meg tudunk enni. Ha realista vagyok, akkor is kell még üvegeket és egyéb tárolókat beszereznem. Ha pedig nagyon optimista vagyok, akkor a következő hónapokat paradicsomszedő drótkötélpálya kifejlesztésével és a világ összes létező paradicsomtartósítási eljárásának felkutatásával kell töltsem. Ja, meg szólni kell a spanyoloknak, hogy idén tényleg nálunk lesz a Tomatina-fesztivál.

Tudomány, vetemény

Hosszú összefoglaló a Valamikről, a paradicsomversenyről és Scully ügynök gyerekkori homokozójáról.

Ahogy azt sejteni lehetett, a kitartó türelmemnek és teremtő optimizmusomnak köszönhetően megérkezett melók miatt pont mostanában vagyok szűkösen idővel, amikor végre csomó tennivaló kezdődik a kertben. Ráadásul közben ember is beszállt a megleheteélni47ezerforintból című kísérletbe (amiről majd vagy beszámol itt, vagy nem, vannak ugyanis nehézségei a diplomatikus fogalmazással), úgyhogy komoly logisztikázást igényel a mindenfélék összehangolása és időben történő elvégzése.
A hó elolvadtával az új komposzt kialakítása volt az elsődleges, csak előbb egy egész nap ráment a szomszédból a pajtára dőlt akác ki- és felvágására (incl. az emelőkarokról tanultak felelevenítése és hegymászókötélre hangszerelt gyakorlati alkalmazása, valamint tetőn fűrészelés akrobatikusan). Mindkét küldetés sikeres volt, ez itt az új komposzt.

Árnyas, tágas, panorámás

A további mindenfélék közül nyilván a kert a legfontosabb és legsürgősebb, júliusban ugye már nem sok értelme van veteményezni, tehát ember (kivételesen nem az internetről) gyorsan rotálni is megtanult, hogy újra használhassuk a tavaly kényszerpihenőn tartott zöldségkertet.

Tessék, tényleg felügyelt Főkutya

Ezen a ponton kell megemlítenem, hogy két év kísérleti földművelés után ezen a területen is elég markánsan kezdenek kiütközni a fő jellembeli különbségeink: ember ugyanis tudományos-művészi alapon kertészkedik, én meg ösztönből, néha a Holdra nézve.
Hogy lássátok, miről beszélek, íme az ő precízen vezetett digitális veteményese: ezt először megálmodta, aztán megrajzolta, majd végül (a fejveszett rotálást követően) gereblye és ásó segítségével földbe is szobrászkodta, a képen a feliratokat pedig szorgosan update-eli.

Farmville 1.0

A valós terület először úgy nézett ki, mintha egy buliból hazatérő UFO legénysége rajzolt volna gabonaköröket a gabonátlan földre. Később még zavarba ejtőbb lett a látvány: felületesen szemlélve a veteményes leginkább tájidegen (és értelmetlen) bot-ültetvényhez hasonlít.

A botoknak mindössze pszichés korlátként van szerepük, Főkutya számára csak így érthető, hogy oda nem mehet be.

Mondjuk én már látom magam előtt, hogy kb. 1 hónap múlva mennyire jól fog ez az egész majd kinézni.

Addig meg jöhet tanulmányútra a SETI

Aki az előző posztban képes volt meglátni Főkutya fülét, az itt is felfedezheti E.T. telefonfülkéjét

Zöldileg a mellékszereplőkkel kezdem a beszámolót, legalább innen tudjam majd utólag, mi hol nem nőtt ki.
Vetettem benti cserépbe koriandert, zsázsát, snidlinget, ezek szépen tudják is a dolgukat. Meglepő, de a poénból elszórt levendulamagok is nőnek már, a petrezselyem pedig hagyományosan semmit nem csinál. A kint áttelelt citromfű és menta kizárólag élettel összeegyeztethetetlen jeleket mutat; aki nekem még egyszer azt mondja, hogy ezek kipusztíthatatlanok, az mostantól hozhat nekem rendszeresen frisset. Viszont nagyon gyökerezik már a britán által importált igazi ázsiai citromfű, lassan földbe kerülne azok a tövek is.

Az Ismeretlen Hagymás Valamik továbbra is csak levélre gyúrnak, kétlem, hogy ebből idén lesz virág.

Főleg, hogy a macska rendszeresen lábtartónak használja őket

Találtam viszont mást is.

Valószínűleg ez is egy Valami

Az ibolya-boom itt még csak most kezdődik, lilul a teljes udvar és az erdő alja.

Vannak már jácintok, de a nárciszok és a tulipánok is közel állnak a virágzáshoz

A tavaly lusta hajnalkákat most kontrollcsoportosan szórtam el: a benti állomány tagjai brutális tempót nyomnak, egy hetesen 15 centisek, a kintieknek még nincs nyomuk, ahogy a benti szamócának (na ja, én nem adom fel) és bojtocskának sem.

És akkor jöjjenek a főszereplők. A tavalyi tavaszhoz hasonlóan most sem férünk el rendesen a tekintélyes méretű konyhapulton a babapaprikák, gyerekparadicsomok és haverjaik mellett.

Ezek az egy héttel ezelőtti paradicsomi állapotok, azóta magasságban és sűrűségben is jelentős a növekedés

Kaliforniai és többféle erős

A fentiek mellé a britán is hozott Ázsiából további 4-5 féle olyan paprikát, amik túlszaladnak a Scoville-skála felső határán, úgyhogy késő nyárra már terveződik egy tűzokádóverseny. Addigra eredményt hirdethetünk a paradicsomversenyben is: a kék sarokban a tudományos/művészi metódus, a piros sarokban az ösztönös/hagyományos módszer.
Én csak úgy szokásosan elvetettem a magokat március elején, azt majd még eldöntöm, hogy pikírozok-e vagy sem – tavaly megtettem, tök jó lett, Szembéék sose csinálják, náluk is tök jó. Ember viszont kitalálta, hogy idén nem az ortodox megközelítéssel fog rekordokat döntögetni: ő nagyon kevés növényen akar rengeteg sok paradicsomot. Ennek értelmében már február elején lézerrel kimérte az egymáshoz viszonyított megfelelő távolságokat, szép cserépben földbe nyomkodta a pontosan 16 darab, előre válogatott, szeretgetett és beáztatott magot, majd minden este 8 órára öntözési emlékeztetőt állított be magának a telefonján. Az agyonbabusgatott palánták közül jelenleg 6 és fél van még életben – és egyre magasabb földrétegben, mivel a forradalmi elmélet szerint hagyni kell megnyúlni a növénykét, egyre magasabban utántölteni földdel, így végül temérdek gyökeret és hosszú, erős szárat növeszt, több tonnányi paradicsommal.
A verseny kimenetelére április végéig lehet fogadni.

Aranyalma, aranyélet

A spanyolok lassan meggondolhatnák, hogy szervezzenek-e ide is Tomatina fesztivált.

Jöjjön először szemünk fénye, dédelgetett büszkeségünk, az igazi aranyalma, melynek különlegességét az adja, hogy idén a máskor dúsan termő almafa inkább a pihenést választotta, és egy, azaz egyetlen almát volt hajlandó hozni. De az legalább szép és nagy.

Amíg a felhasználási lehetőségeken töprengünk, addig még marad a helyén.

A taljánul aranyalmára puccosított paradicsomok viszont idén is túlteljesítették a tervet, nem csak nálunk, de Szembééknél és a británnál is. Fürtös, koktél, hosszúkás, kicsi, nagy, sárga, amit csak akarsz (jövőre még furcsább színekkel is szeretnék próbálkozni). SzembeJuli 33 üveg, 40 fokban befőzött paradicsomlé után érthető okokból kissé elvesztette a lendületét, így inkább nekünk ajánlotta a maradék rengeteget, tehát kikerülhetetlen volt, hogy életemben először paradicsomlevet tegyek el. Eddig csak egy kiskori trauma hátráltatott benne, egyszer ugyanis arra ébredtem, hogy vérvörösek körülöttem a falak, anyám meg elborult tekintettel izzad és káromkodik és darál valami szintén vöröset, ami fröcsög. Viszonylag nehezen tudott később megnyugtatni, hogy mindez csak azért van, mert rendkívül olcsón tudott 100 kiló paradicsomot megvenni (azt nem is akarom tudni, hogy ezt hogy sikerült hazacipelnie majd elhelyeznie a 20 négyzetméteres szükséglakásban). Na de most volt a feladathoz szabad tér, kaptunk hozzá passzírozót meg hatalmas kondért is, már csak a kánikulát kellett kicselezni. Felkeltünk tehát hajnal hatkor, flottul haladt minden, a kevergetési fázisra pedig a rutinos Szembéék is átjöttek, nyilván látszott, hogy ember nem elég jól forgatja a fakanalat a tűzrakónál. Jól is jött a segítség, mert így míg SzembeGyuri profin kevert, én nekiállhattam kimosni a lének szánt üvegeket, ember meg nekiállhatott leslagozni a verandáról az eltévedt paradicsomrészeket. A veranda szélén álló csap ekkor döntött úgy, hogy látványosan elromlik: ahelyett, hogy eldugult volna, virtuóz szökőkúttá változott, nulla tekintettel a közelben állomásozó laptopra és az aszalni kitett paradicsomokra. A helyzet több szempontból is gyors reagálást igényelt, mivel a bazi nagy kondért nem lehetett csak úgy lekapni a tűzről, a víz elzárásához a legkisebbnek (nekem) le kellett másznia az aknába, viszont elzárt vízzel sem maradhattunk, mert akkor mi lesz a mosogatás alatt álló palackokkal, amibe be kéne tenni még forrón a lehetőség szerint nem odaégetett paradicsomlevet. És ekkor még csak 8 óra volt, a csap pedig közben vidáman, szivárványosan, széles sugárban ontotta a vizet. Epilógus: mindezt összesen 8 liter paradicsomléért. De legalább nem ejtettem le a teli üvegeket a kőre, míg a kertből a dunsztba cipeltem őket egyetlen tálcán.
Ehhez képest a paradicsomaszalás nyilvánvalóan gyerekjáték, már ha leszámítjuk a magozós előkészületeket. De ha van paradicsom, só, hatalmas ablaktábla és temérdek napenergia, hülye lennék nem csinálni (akit érdekel, egy kosár paradicsom pont egy ablaktáblára elég, nálunk ezek a mértékegységek). Ám az egyszerűséggel kapcsolatos alapvetés pont olyan könnyelműségre csábított, mint a Trabant kitűnő útfekvése és kifogástalan gyorsulása, és az első adagnál úgy gondoltam, önálló elképzeléseim is lehetnek, például hogy nem szárítom őket teljesen múmiára. Hát pedig kellett volna, mert így hajlamosak lettek igen hamar fehér borostát növeszteni, úgyhogy a második körre abban maradtam magammal, hogy képzeljük el egy testépítő gumimaci textúráját és flexibilitását, és pont úgy lesz jó.
Kontrollcsoport híján az sajnos nem derülhetett ki, hogy a paradicsom alatt alvó macska milyen irányban befolyásolja az aszalvány minőségét (ha egyáltalán), úgyhogy három háztartás alapján csak annyi következtetést tudunk levonni, hogy a száradó paradicsom vonzza a macskákat.