Kerge

A birkákon is túl.

Az elmúlt héten épp csak orrán labdát pörgető fókát nem pörgettem az orromon, maradjunk annyiban, hogy ezt az augusztust pörgősnek nevezni az évszázad bagatellizálása lenne, talán két könyv terjedelemben el tudnék mesélni mindent, de nem fogom. A tanulmányi kirándulást viszont muszáj.
Emberem munkaállomásán bővült ugyanis az állatkert, és magánszorgalomból bejelentkeztünk látogatásnak álcázott továbbképzésre a kecskék meg rackák származási helyére, ami egy pont ugyanannyira magántanya, mint a Birtok, csak még meseszerűbb környezetben.
Vártoronynak látszó templomtoronnyal, most épp kiszáradt, de általában bőven csörgedező patakkal, békebeli, kikocsizós, kápolnában végződő fasorral, vadászok és vizslák lakta kúriával, tökéletes dekorfelhőkkel és giccses naplementékkel, szóval nem hétköznapi. Ahogy a tulajok sem, de leginkább az állatok nem.
Már az elején gyanús volt, hogy a két kutya csak plüssjáték, lemerült elemmel, mert ennyire nyugodt terrierekkel még soha nem találkoztam. De aztán megérkezett a ház asszonya, és egyből érthetővé vált, hogy mitől (kitől) ilyen laza a teljes, főként szabadon tartott állatsereglet. Mert ahol minden állatkának egyenként, név szerint kívánnak jó éjszakát, homlokcsókkal és simogatással, ott semmi meglepő nincs abban, hogy a juhok csapatostul kísérnek minket sétálni, a kecskék automatikusan megfelelő időben és megfelelő sorrendben vonulnak be a fejéshez, és hogy a magát kicsit kecskének tartó, három és fél hónapos óriás kisboci is több mint közvetlen.

A bikaborjú először csak nyálba fojtással és érdes nyelv általi agyoncsiklandozással próbálkozott, később a könyökömnél fogva igyekezett felszippantani

A kecskék első dolga volt lelegelni a gombokat az ingemről, de udvariasan tették

Klasszikus megrettent birka, hagyományos trapéztartásban, rasztásan rackásan sok szőrrel és csavart szarvval

Madártanya

Igazi rajzfilmállatok

A legboldogabbak is képesek ijedt arccal bámulni

Pajta, padlás, bála, napcsík – falusi romantika kipipálva

Szóval láttunk magunk előtt egy igen valószínű jövőképet, mert az elég biztosnak tűnik, hogy ha hozzánk valaha bármilyen jószágok kerülnek, azok hasonlóképp kényeztetve lesznek, tán még esti mesét is olvasunk nekik. És ha ez nem is holnap lesz, azért erősen megnyugodtunk, hogy állattartási elképzelésekben sem egyedül vagyunk hülyék.

Pörög, mint a fűkasza

Újabb meggazdagodási tervem van.

Van itt ugye nekünk ez a nem apró kert, és ilyenből akad még néhány a faluban. Közülük sok olyan tulajhoz tartozik, aki csak időnként jár errefelé, és akkor se saját kezűleg akar igazán parasztkodni, tehát volna arra igény, hogy valaki rendben tartsa a fűszálakat. Ilyen valaki lehetne ugye emberem is, aki persze traktorosként lenne a legboldogabb, de ez a kerti rambóság is bejön neki. Jó munkához viszont jó szerszám kell.
Véletlenül erre tévedő új olvasók kedvéért elmondom, hogy emberem, még ha a végén rossz döntést is hoz, mindig alaposan utánajár mindennek. Ez alatt tessen minimum is hosszú heteket érteni, témától függően minden létező cikken, fórumon, használati utasításon, pletykán és videón átrágja magát. Ó, de szívesen találkoznék most olyan asszonyszeméllyel, aki arra panaszkodik, hogy az ura pornót néz titokban. Az kérem semmi a fűkasza-videókhoz képest. Ráadásul nem is titokban csinálja. Viszont ezek még hangosabbak, mint a pornóvideók. És bevallom őszintén, rám is hatással vannak, mert visítva fetrengek, mikor kihallok belőlük olyanokat, hogy „mezítláb ne használja a fűkaszát”. De a párhuzam nem ér ám itt véget, mert fűkasza-videó nézés után egyből menni kell fűkaszálni.
Összefoglalom az egyértelműség végett: fűkasza-addikció lépett fel embernél az elmúlt hetekben, és történik mindez annak ellenére, hogy a kiszemeltje már rég megvan. Mert hát ki tudja (na ja, megértem, én ugyanilyen okból nem megyek feleségül hozzá 10 éve). Sőt, kollektívnak is mondható a hülyület, mert a britán – ha épp nem vakondgyilkos elméletekkel van elfoglalva – szintén lelkesen veti bele magát a különböző össze(g)hasonlító tesztekbe, úgy alszanak a Stihl-katalógussal, mint kisfiúk a Lego-füzetekkel (jelzem, ember megígérte egy hete, hogy mond nekem romantikus esti mesét a karcsú hobbifűkasza és a robusztus profi fűkasza mindent elsöprő szerelméről, de ez még nem történt meg), és dobálóznak köbcentikkel, meg furatokkal, meg pengékkel, meg csupa ilyen veszélyes dolgokkal.
És mindezek után ember ma őszintén megdöbbenve mondta, hogy ennyi hülye nem létezhet, napi száz hozzászólással úgy pörög a fűkasza-topic, mint a… aaaa…. mondjuk a fűkasza. És nem hiszed el, külön fűrésztopic is van, és csábítgatják át egymást oda is…(azt már ne is említsük, hogy a "berántás" is gyakori kulcsszó, és a tetejébe sok füvet kívánnak egymásnak).
Szóval úgy döntöttem, sürgősen felveszem a kapcsolatot Kovival, és jó százalékért tanácsadok neki, és a fűkasza-pornó felé terelgetem szelíden. A téma majdnem kimeríthetetlen, biztos tudnánk még ilyen extrém redneck-fétiseket találni. Mert ahogy nézem, piac az volna rá.
(A szövegben a pornó és fűkasza szavak tömeges előfordulásával természetesen csakis a keresőmotorok kedvében akartam járni. És ha valaki benézne ide a Husqvarna fűkasza-divíziójától, szóljon, leboltoljuk.)

Vízipóni

Új állatok, új ötletek, új kérdés: hány lóerős lehet egy hal?

Haszonállatok ügyében már jó ideje megy a töprengés, mert én leginkább olyan jószágokra szavaznék, akik önállóan megetetik magukat akkor is, ha nekem máshol van dolgom, elég tejet és tojást adnak (lehetőleg egyszerre, de ilyen állat a nagy Brehm szerint nincs), ugyanakkor képesek elegánsan szuicid hajlamot kifejleszteni magukban, mikor vágókorba érnek, és véletlen balesetek folytán haláloznak el villámgyorsan és egészségesen, mert nekem ez az öldöklősdi nem megy. A kör eddig túlnyomórészt lemmingre, csirkére és kecskére szűkült, bár a minimalac-tenyésztés is szép hobby-álom, és ennél is nagyobb álom a lótartás. A hellyel nem is lenne gond, az már kiderült, hogy ló-kompatibilis a kert.
Jó pár évvel ezelőtt, azon a bizonyos nyárvégen történt, mikor negyven fokban, főleg kettesben építettük az emésztőt, így érthető módon elsőre kimerültség indukálta hallucinációra gyanakodtam, mikor a gödörből kibukkanva egy kisebb lóval találtam szemközt magam.

Az akácos felől érkezett

A kalandor ló engem ugyan nem zavart volna (csak Főkutya változott kissé félszeggé így, hogy nem volt köztük kerítés), de a gazdája eltökélten kergette, úgyhogy én főleg azzal voltam elfoglalva, hogy bele ne trappoljon a háromméteres mélységbe. Mármint a ló, nyilván. Annyira azért nem menekült ám, csak mindig szökellt kettőt-hármat, mikor a gazdája a közelébe ért, és teli pofával röhögött, miközben lombot legelt. Még mindig a lóról beszélek. Végül egyébként teljesen hagyományosan és udvariasan, a kapun keresztül távozott.

Ráadásul nyitott kapun keresztül

Szóval a lovakról még nem tettem le teljesen, haltartásra viszont sose gondoltam, a kettő keresztezése pedig mindeddig még nyelvészeti alapokon se jutott eszembe (elég trauma a lódarázs is). Tegnap viszont váratlan légvárként felszínre bukkantak a munkaerőként alkalmazott halak – tudományosabban az akvapónia* elmélete, egyszerűsített szóhasználatban a vízipóni. Az ügyes-okos debreceni hobbikertész által megvalósított csodás tókert másolásra-követésre és további tanulmányozásra érdemesnek tűnik. Meglátjuk. Aztán ha nem sikerül, még mindig tenyészthetek igazi vízipónikat.

*az intenzív tartályos haltenyésztés (akvakultúra) és a föld nélküli növénytermesztés (hidropónia) szerelemgyereke

Birtok TV

0-24 mesecsatorna a Discoveryvel és a NatGeóval ötvözve.

Gondolkodom már rajta egy ideje, hogy az ablakok felső sarkába készítek egy Birtok TV-logót, beállítok mindenhová egy-egy webkamerát, és kidolgozok hozzájuk pay per view díjszabást, havi csomagokat, meg szezonális extra ajánlatokat is, esetleg nyereményjátékokkal (találd meg a búzaszínű kutyát a búzatáblában). Kiadunk mellé Birtok Bar hanganyagokat is, különböző relaxációs szintekkel (a szélcsengős békakuruttytól kezdve a flex-láncfűrész alapokra kevert kútkerék-nyikorgásig, downtempóban), és évente (vagy ha felfut az üzlet, akkor évszakonként) jöhet egy válogatás-DVD is, extrákkal, vágatlan anyagokkal, meg rendezői változatokkal. Természetesen nem akarok mindenből pénzt csinálni, azt a Disney-feelinget például megtartom magamnak, hogy a rozsdaszínű fürdőlepke rendszeresen körülöttem repked zuhanyozás közben.
A korhatár nélküli, alapdíjas sávba beleférnek a sima hétköznapi események: simogatja a kutya orrát a macska, pillangót vadászik a cica, szemrehányó döbbenettel ugrik odébb a meglocsolt mentabéka, bronzszínű tündérfényalagútban lepkék táncolnak a fák között, illetve a szotyibambi rettent arccal és Yoda-fülekkel áll a táblában, és igen kevés tehetséggel megpróbál mozdulatlan napraforgónak látszani. Hozzá letölthető csengőhangként ajándékba adjuk az R2D2-hangú madár csiripjét, egy év elteltével pedig korlátlan hozzáférést biztosítunk a paradicsomok növekedését kukkoló kamerához.
Kicsit drágább kategóriába kerülnének az exkluzívabb események: dupla szivárvány a kert végén, sunnyogó róka az ablak alatt, közösen egerésző kutya és macska, első csalánvacsora a kismalacoknál, túrásból kinéző vakond, fején céklalevéllel. Hozzá matricás album a vakondot kergető británról készült fotókkal.
Az erős idegzetűek számára jöhet a vadász-csatorna (főszerepben a félszemű oroszlántüsszentéssel), választható áldozatokkal (egér, vakond, patkány, lepke, csirke, veréb, másik macska, kutya), változó mennyiségű vérrel és horrorral. Tisztes felárért a macska is kaphat a nyakába egy webkamerát. Ehhez a csomaghoz grátisz bagzómacska-csengőhang járna, a perverz hűséges előfizetők számára pedig garantáljuk minden kullancstámadás fényképpel illusztrált dokumentációját.
És ha a virtuális birodalom már masszívan kiépült, akkor jöhet a valós klubtagság, nyári favágótáborokkal, gazolási kurzusokkal, meggymagozó versennyel. Mert valamiből most már normálisan meg kéne élni.

Kérdések és válaszok 1. – az istálló

Saját lustaságomnak időhiányomnak köszönhetően bőven felhalmozódtak megválaszolatlan kérdések és elvarratlan szálak, úgyhogy örülök, ha kérdeztek, addig is, amíg nem érem magam utol a beszámolókkal.

Első látásra ugye az istállóból akartunk hálószobát. Ennek kapcsán így néhány év rutinnal a hátam mögött szeretném megjegyezni, hogy a „rusztikus” bátran lehet a „romos” eufemisztikus szinonimája, ha csak képaláírásként használjuk, a gyakorlatban viszont nem összekeverendő a két szó. Komplett tetőcsere, falerősítés, szigetelés és alapozás kellett volna ahhoz, hogy ott bármilyen lakótér legyen, ami első körben felemésztette volna a teljes büdzsé kétszeresét. Úgyhogy fájó szívvel, de jegeltük ezt a kérdést. Jelenleg istállónként funkcionál (itt laknak a vasparipák), továbbá a tűzifát is itt tároljuk. A későbbiekben ide bűnbarlang kerül biliárdasztallal, bárpulttal, táncosrúddal és dartstáblával (ha az ismerőseinkre hallgatunk), vagy mindkettőnk igényeit kielégítő, kényelmes műhely lesz belőle, vagy szeparált vendégház. Ha nem bűnbarlang, akkor azt is meg kell oldani, hogy sokkal több fény jusson be, de hozzáértők tetőablakról és üvegcserépről is igyekeznek lebeszélni. Mindenesetre bármi is lesz belőle, egyik sem idén megvalósuló projekt. De addig is szeretjük (bár bejárni én nem nagyok merek, nem akarom saját szememmel látni, milyen gyorsan fogy a tűzifa).

Származási hely: Birtokos eset

Hátráltató tényezők

A retrográd Merkúr engem mindig megszívat.

Az univerzum érdekes humorérzékét bizonyítja, hogy egy rendszám és egy emésztőgödör között is lehet kozmikus kapcsolat. A Dívát jómunkásemberek meggyógyították, tulajdonképp indulhatnánk is, de komoly logisztikai kavicsok állnak az utunkban. A Díva valamikor az elmúlt étvtizedben egyszerűen eltűnt a nyilvántartások egy részéből, emiatt új rendszám jár neki, na ez viszont még nincs kész. Így viszont lemaradunk a szép vidéken a péntek délelőtti ügyintézkedésről, tehát továbbra se tudjuk hivatalosan azt mondani a megfelelő irodában, hogy kezcsókom, szeretnénk egy emésztőgödröt, engedjék már meg nekünk.

Időközben felvettem a kapcsolatot nyestszakértőkkel, mert bár Luciának volt néhány ötlete, rájöttem, hogy annyira se tudok rajzolni, hogy mondjuk meggyőzően szőrösnek álcázzak filctollal egy tojást. Egyelőre nincs válasz, szerintem még mindig a földön fetrengve röhögnek, mert hát normálisan mindenki inkább meg szeretne szabadulni a nyestektől, ahelyett, hogy ötcsillagos nyestlakókertbe akarná őket átcsábítani különböző trükkökkel.

Aztán volt kis összezördülés is emberemmel, mondtam én, hogy egy építkezés-jellegű akármi kihozza bárkiből az állatot. Ott tartottunk, hogy fürdő, mert jelen pillanatban ez az elsődleges projekt. Én meg hangosan elkezdtem gondolkodni azon, hogy a mosdót és a zuhanyoszlopot üvegfal helyett elválaszthatná egy kisebb liánzuhatag is, opcionálisan ágyékkötős Tarzanokkal, esetleg gyorsan növő bambuszkerítést is plántálhatnánk egy tíz centis kavicságy-sávba, mindegy, lényeg, hogy lehetőség szerint az egész csak annyira nézzen ki fürdőszobának, hogy még épp felismerhető legyen. És akkor emberem olyat mondott, amivel egyszerre sértett csontvelőig és rúgta fel azt a bizalmi viszonyt, melynek keretében eddig azt hittem, hogy legalább ő valamennyire ismer. Nem átallotta azt mondani, hogy 'de hát a fürdőtervet már véglegesítettük, nem?' Egyrészt nem, mert ő igen aktívan tud olyan gondolatkísérleteket folytatni, melyben benne foglaltatik a hiedelem, hogy adott ötletet már velem is megbeszélte, másrészt meg nálam legfeljebb akkor véglegesített valami, ha már elmúlt, de még az se biztos. És ezt tudja nagyon jól. Erre itt állunk egy földpadlós, lukas falú szobával, amiből majd hónapok múlva lesz fürdő, ő meg véglegesítésekről beszél, belém fojtva mindenféle ötletelést. Asszem meg kell tanulnom néhány nőtől hatékonyan alkalmazni a 'most mire gondolsz?' című koreográfiát, különben kicsúsznak a kezeim közül a dolgok, és végül csupa olyannal találom magam szemközt a Birtokon, amiről fogalmam sem volt, mert ő azt hitte, hogy ezt megbeszéltük.

Kényszerszünet

A Díva miatt épp nem mozdul semmi.

Kéne tovább faragni a lukat a falon, meg be kéne adni az emésztő-terveket helyben, de a Díva szervizálláson van jövő hétig, ahhoz meg már nyulak vagyunk, hogy hóesésben, 2 fokban motorral közelítsük meg a Birtokot. Marad tehát a fejben járás, meg a töprengés, hogy tudok-e még idén málnabokrot ültetni. Emberem meg azon töpreng, hogy a kert lejtése teljes hosszában épp megfelelő ahhoz, hogy megtanuljon snowboardozni, ha leesik valami tisztességesebb méretű hó. Szerintem nem sokan gyakorolták eddig búzaföldön a hódeszkázást. Kíváncsi vagyok, mikor jön el a pillanat, hogy félcsövet is akar majd építeni.

Pályázati málna

Emberem nagyon ráér, egyre nagyobb és színesebb légvárakat épít.

Épített először is magának egy kicsi, viszonylag olcsó példányt, úgy is mint leendő vállalkozás, nem nagyon lehet belekötni, az ötlet jó. Aztán, bár a látszat ennek sokszor ellentmondott, nem felejtette el azt az alapigazságot, hogy több pénzből kicsit egyszerűbb alkotni, mint kevesebb pénzből. Úgyhogy míg én verejtékes munkával keresek pénzt, ő most pályázati úton keres. Talált először egy kiírást, ami gazdálkodásról szólt. Már el is képzeltem, hogy a bocik krotáliáin majd elnyert pályázatok sorszámai szerepelnek, a málnabokrokat meg körülveszem sárga szalagokkal, csak nem az lesz rájuk írva, hogy Crime Scene, hanem hogy A Málnahivatal Támogatásával, és boldogan fürdünk majd a málnaszörpben. Emberem azonban légvárak tekintetében sem kicsinyes, úgyhogy tovább keresett, idegenforgalmi vonalon, hajrá falusi turizmus. Egy fél délután alatt elért minden illetékest, akik biztatták is nagyon, ráadásul azt is kiderítette, hogy a térségben én hiányszakma vagyok, hovatovább már tényleg csak egy aranybányát kéne felfedezni az Akácbozót alatt, és akkor az élet egy vadvirágos kert. Szóval álmaiban a még el sem kezdett átalakítás egyből kispanzió-építészetként indul, tetőtérrel, lóparkolókkal, bográcsos partikkal, Jézus-szandálos bajorokkal, kemencés kenyérsütéssel, köcsögök mázalásával, interaktív kecskefejő-múzeummal, szotyihámozó-versennyel, fakultatív helytelenkedéssel a málnásban, mely egész történet majdnan a falu felvirágzásában csúcsosodik ki. El kell ismerjem, hihetetlenül leleményes módon igyekszik rászolgálni arra, hogy majd tényleg ő legyen a helyi seriff.

Kettős látás

Látens kettős látásról vajon tud az orvostudomány?

Nem a klasszikus kettős látásról beszélek persze, hanem a Birtokhoz kötődő kettőslátásról, ami van nekem meg emberemnek, de másoknak, a többségnek általában nem. Látták már páran a maga valójában is a helyszínt, többen meg fotókon, és általában ugyanaz volt a reakció. Bolondoknak kijáró elnéző mosoly, majd udvarias félmondat arról, hogy hát ez sok idő és sok pénz lesz, mire rendberakjuk. Nekik egyeslátásuk van, bár ha őket kérdeznénk, biztos éleslátásnak neveznék. Látják a romos falakat, a nyithatatlan ablakokat, a hepehupás verandát, a düledező pajtát, a beszakadni készülő tetőt, ami van. De nem látják, ha lefestem és eltáncolom nekik, akkor se látják a lehetőségeket, a megálmodott tereket, a színeket és a formákat, az idióta ötleteket. Amiket mi a kettős látásunk miatt hol nagyon élesen érzékelünk, mondjuk már kész fürdőteremnek látva egy jelenleg földpadlós, ronda falú helyiséget, hol meg úgy, mintha szépen rajzolt pauszt tennék a mostani állapotokra. Alapjaiban sem látják ezeket, nem ám hogy továbbgondolják, tovább ötleteljenek velünk. Megrekednek pénznél, időnél, munkánál, mindent materialista értéken mérnek, biztonságosan realista lehetőségek közt terveznek, mereven, mert a fantázia és a lelkesedés, és a l’art pour l’art ötletelés esetleg elfecsérelt időnek tűnik. És ennek semmi köze a tulajdonviszonyokhoz. Nem az a baj, hogy hülyének néznek, vagy hogy nem úgy tudnak velünk örülni, ahogy mi örülünk már előre is, vagy hogy azt érzem, szándékosan szilárd(nak tűnő) valóságba akarnak rángatni minket. Nem is tudom, mi a baj. Most csak annyit tudok orvosilag megállapítani, hogy a felnőttkor igazi szimptómája a kettős látás elvesztése.

Kacsák és egyebek

Találtam új gumikacsa-szerelmet.

Származási hely: Birtokos eset

Ő az. Mert skótkocka és gumikacsa együtt az már majdnem olyan tökéletes, mint a tökéletes kaja, amiben egyszerre van káposzta, spenót, túró és csirkemáj. Nézegetem a függőágyakat is, mivel most már egész pontosan rá tudok mutatni arra a két akácfára, amihez majd kiköthetem. Másfajta kikötés, hogy ne legyen rajta túl sok rojt meg luk, mert annak állandóan kockás segg meg egy halom idétlen börleszkjelenet lenne a vége. Szeretném továbbá, ha tenger nyaldosná az akácfák törzsét heverésző enmagam alatt, de átmenetileg beérem a sima luktalan-rojttalan függőággyal, amihez irigy módon nem csomagolnak tengert, pálmafákat és koktélokat is. Kábé valami ilyesmire gondoltam, ebben a skót kacsa is jól mutatna.

Származási hely: Birtokos eset

Egyébként már a leendő verandát is megterveztem fejben, más kérdés, hogy optimista számítások szerint is vagy két év, mire azzal foglalkozhatunk. De legalább két év múlva már nem kell rajta gondolkodni, egyből tudni fogom, mennyi tégla és mennyi burkolóanyag kell. Kivéve persze, ha közben nem gondoljuk meg magunkat tucatszor.

Traktorra, hamar!

Traktorare necesse est.
Találkoztunk Lalival is, aki a hatezer négyzetméteres kiskertünket műveli, most épp szotyival, jövőre meg búzával. A művelésért cserébe ő nyírja a gyepet a kisebbik kertünkben. És lehet, hogy tud nekünk markolót szerezni az emésztőhöz (szókincsem ennek kapcsán tovább bővült, miszerint kefni*, és ez nem főnévi igenév). Engedélyezések kapcsán szóba került a polgármesterasszony, aki tizenvalahány éve van már a poszton, és a mostani választásokon tervei szerint utoljára indul. Kérdeztük a Lalit, hogy van-e esélye nyerni. Mondta, hogy van. Elég jó esélye van. Bár egyre kevesebb. Mert a Jani az ellenfele. Annak meg traktorja is van.
Emberem azóta dupla erőbedobással nézegeti a traktorokat, szerintem komolyan gondolta, hogy négy év múlva ő akar lenni a seriff. Én a cél érdekében valami hasonló Lamborghini-modellre szavazok.

Származási hely: Birtokos eset

*üreges mennyezeti béléstest, betonból vagy kerámiából

Célvonalba dőltünk

Nem akartam tudni, de ma megtudtam: 35 ezret kell adnom a banknak, folyósítási díj címén. Vagy valami hasonló.

Ezt azért tudtam meg ilyen hamar, mert szólt a bank, hogy egy fillér nincs ám a magánszámlámon, szóval próbáljak valamit tenni ez ellen, mert ők egyébként utalnának már az eladónak. Szerettem volna mondani, hogy nézzék meg figyelmesen a céges számlámat, mert azon sincs ám egy fillér se, ha lenne pénzem, nem tőlük kéregetnék kölcsön, ugye. De nem mondtam. Csak pörgött a fejemben a számláló, 165 ezer forint ügyintézkedési költségnél tartunk. Értsd: ha egy lukas gomb nélkül akarsz bármilyen odút is venni, az előlegen felül legalább ennyit jó ha össze tudsz kaparni valahonnan.

Tegnap estére fejben már nagyon eladósodtunk. Ember a ház-légvár mellett szorgosan építi az új vállalkozás-légvárát is, gyönyörű táblázatokat rittyentett mindenre vonatkozóan, jól megcsodáltam, aztán rámutattam, hogy ha egy fillér bevétele sincs, akkor is havonta 120 ezer sarcot ki kéne fizetnie minimum. Hozzátéve az én minimum 90 ezres kötelezettségemet (nehéz a kisvállalkozók és hitelfelvevők élete mostanában), az jön ki, hogy ez még zsíroskenyérrel sem átvészelhető. Pedig tetszik nekem a vállalkozás-légvára, és ő is szeretné csinálni. Utolsó esélyt adva a dolognak sutba vágtam a racionalitást, gondoltam, kezdjünk szokni a paraszti léthez, vessünk. Egyelőre kártyát. Bárhogy variáltam, rendre affelé mutatott a dolog, hogy nem kéne most ugrálnia. Szegény. Nagyon el szokott szomorodni, ha kipukkasztják a légvárait. De nem lennék meglepődve, ha ma egy újabb légvár-növendékkel állítana haza.

Barbaház

Emberem egész éjjel építkezett, tehát elég morcosan ébredt.

Szerencsére nagyon halkan álmodik, legalábbis én nem ébredtem fel álmodott légkalapácszajra, meg létra se borult rám az álmából, és valóságosan sem törte be az orromat a könyökével. Nem tudtam meg, pontosan mit csinált az éjjel, mert felkelés után csak nyüsszögni bírt, hogy jajj de építkezett.
Na aztán délután hazajött, láthatóan kipihente magát az irodában, mert így köszöntött vigyorogva: '22 méter hidegvíz, 11 méter melegvíz'. Tromfoltam rá, hogy 'taréjszelemen' meg 'vihardeszka', de nem tudtam összezavarni. Megmutatta a berajzolt vízcsöveket (ezek voltak a méter vizek), és közölte, hogy egyébként is teljesen áttervezte az eddigi terveket. Jó, a terv azért túlzás, szóval az eddigi elképzeléseket, amelyek minden elképzelésünkhöz hasonlóan csodálatosan tudják változtatni a formájukat, mint Pom Pom és Barba papa. Vályogház ide vagy oda (3 helyiség, plusz a konyha), mi az istállóra vagyunk rákattanva, ott akarunk lakni, egybenyitva a mellette levő kis téglaépülettel, szépen egy légtérben vagy 70 négyzetméter, plafon nélkül. Az elején még azon is eltöprengtünk, hogy nem kéne-e azt a vályogot ledózerolni, elvégre túl jó állapotban van. De miután naponta öt percig hajlandóak vagyunk realisták lenni, be kellett lássuk, hogy a rendelkezésre álló összegből tavaszra még sehogyse lesz lakható az istálló, esetleg kölcsönkérünk néhány lovat, ne álljon már ott üresen. Szóval tavasztól egy darabig muszáj lesz a vályogházban lakni. Ami különben nagyon mókás épület a maga nemében, egyre inkább kedvelem. A konyha egy buborék a házon, nagy kockaablakokkal, klasszikus hosszú spájz nyílik belőle, az utcai szobában bokáig ér az ablak, a középső helyiségben gyönyörű vastag a párkány, és vannak szép ívek is a falnyílásokon, amiket ajtókkal jól elrejtettek. Jó tehát, akkor ezt tegyük lakhatóvá. Kell bele víz, hogy legyen valami fürdő. Meg meg kéne erősíteni a padlást. Meg leverni bent a falat és kimeszelni (vagy ha én vagyok az erősebb - én vagyok - akkor színes falakkal álmodom, tehát ér kifesteni). A minden szobában más és más padlóval talán nem csinálunk semmit. Egyelőre. De kívülről akkor is le kéne verni a bazi ocsmány vajszín-bordó csíkos vakolatkombinációt, és azt tényleg fehérre meszelni. És ekkor több hét hallgatás után bevallottam az emberemnek, hogy itt már eléggé el vagyok veszve a munkafolyamatok egymást követésének logikáját illetően. Szerintem kicsit ő is, de mindig magabiztosabban tud vigyorogni, mint én. Különben se várhatom el tőle, hogy teljes munkaidőben a grafikai és a projekttervező programmal játsszon, kell neki egy kis idő a tervezett vállalkozásával kapcsolatos ügyintézésekre is. Ja nem mondtam? Ki akar lépni a cégéből.

A róka élve jó

Ezzel persze a tyúkok nem mindig értenek egyet.

De én akkor is jobban bírom az élő rókát, mint a döglött rókát. Sokkal jobban bírom, mint a saját pajtámban oszladozó, bűzölgő rókát, de pechemre pont nem egy élő rókám van, hanem egy foszlazodó.
Szóval voltunk a hétvégén ismét a Birtokon, és ezúttal a kulcsokat se felejtettük el elkérni, mert ember szakértő apukája is velünk jött. Szakérteni, persze. Aztán a rókadög meg ott vigyorgott a szalmán. Ástunk neki gödröt (na tegye fel a kezét, aki tudta, hogy ásóból tényleg van jobbkezes és balkezes), de még a siratóénekek előtt végül logikus énünk is előbukkant - hát mégiscsak kéne szólni a polgármesterasszonynak, hátha akarja valaki vizsgálgatni a bűzlő szőrcsomót. Ez alkalommal megtaláltuk az asszonyt, mert ez alkalommal jó házba mentünk be. Ha már ott voltunk, a rókán kívül is találtunk témát, bár elmesélte a veszett macska esetét is, aki rettegésben tartotta a környéket, megmarta az urát (nem a macskáét, hanem a PMasszonyét), aztán jött a pánik, mert PMA könnyed nemtörődömséggel egyszerre mosta ki a veszettmacskás nadrágot a gyerekek cuccaival, és várták, hogy majd mind meghalnak, kivéve az urát, akit beoltottak a macska miatt, de aztán happy end lett, és minden veszettmacskát leparittyáztak. Beszélgettünk a tervekről is. Hogy az istállóból lakóépület? Ó, rendben, a kutyát se érdekli. De hogy emésztőt kell ásni? Na, azt engedélyeztetni kell. (Egyébként tudja valaki, mi a szar kerül - alsó hangon - 300 rugóba egy emésztőn? Ezen pörgök már egy hete, és minden független megkérdezett egybehangzóan állítja, hogy igen, az még egy viszonylag jó ár.) Ács? Hát tényleg, mondta PMA, az a szomszéd faluból való ács - akinek nagyon mesehősös neve van egyébként, és ő lett a tenderünk győztese, tekintve hogy ő adott egyedül árajánlatot - tényleg jó szakember, csak ne adjanak neki inni. Bólogattunk, hogy rendben, mi nem szoktunk itatni senkit. Viszont kéne markoló az emésztőhöz. Hát a Csaba tulajdonképpen meg tudná csinálni, mondta. Már amennyiben nem iszik, tette hozzá. Itt abbahagytuk a kérdezősködést a további mesteremberekről, még mielőtt kiderül, hogy a faluban nem is lakcím vagy személyi szám, hanem standard véralkoholszint alapján tartják nyilván a lakosokat.
A szakértői mustra viszont megállapította, hogy igazán sehol semmi gáz, ami megnyugtató, tekintve, hogy lehet, hogy egy darabig mégis a vályogházat kell használni, ha odaköltözünk. Számszerűsítettük ugyanis az egy kis ezt, egy kis azt, és nyakon vert a realitás, hogy egymillióból épp meglesz a tető meg az emésztő, és ha szerencsénk van, talán másfél ablak is. Ha valakinek van felesleges pár milliója ajándékba, szívesen fogadjuk. Cserébe elnevezünk róla majd egy hordót a frissen felfedezett, eddig takarásban megbúvó borospincénkben. Nagyon trükkösen rejtőzik:

Vétó

Mi a baj azzal, hogy lounge?

Emberem nem az a nyelvművelő meg nyelvőrző típus, de ez a lounge valahogy nem jön be neki. Kért rá tegnap magyar szót. Mondtam, hogy gyönyörű anyanyelvemben és hihetetlen gazdagságú szókincsemben nincs erre jó magyar szó, ami kifejezi azt a színvilágot, a fényeket, azt az érzést, hogy ebben a meleg hangulatú, puha atmoszférabúrában csak nyünnyedni tudsz, megfelelő zenei háttérrel, buta arccal, boldogan ejtőzve. Például elképesztően megváltozik ugyanaz a ruhadarab is, ha pizsamanadrágnak hívom, vagy ha lounge-nadrágnak – magyaráztam tapasztalatból, mivelhogy nyaranta legtöbbször pizsamanadrágként árult gatyát hordok utcai ruhaként. Na tessék, ejtőzősarok, ez miért nem jó? – ragadta ki a monológból. Mér nem, mér nem. Hát nem érzed, hogy ez nem ugyanaz? Hát nem érzi. Jó, akkor pihenősarok? Aha, persze, kötelező csendespihenő az oviban, kinyitható vaságyakkal, hülye mesékkel, amiknek a végébe mindig belealszol, a Szabi meg közben huzigálja a hajadat, a Szilvi meg bepisil álmában, és végül pont akkor keltenek fel, amikor már igazán jól bealudnál, hát kinek hiányzik ez? Rendben, akkor heverészősarok? Hm. Nem az igazi. Társalgó? Az bazmeg. Egyből villant a szocreál balatoni SZOT-üdülő esős délutánja, műbőrfotelekkel, pingpong-hangokkal, ázott újság szagával. Nem, az semmiképp nem lehet. Főleg hogy tényleg egy sarokról lesz szó az egyébként tagolatlan térben.

Gondoltam ha már, akkor röhögjünk rendesen, elővettem a kizárólag billegő asztalok kitámasztására alkalmas Országh-nagyszótárt, és fellapoztam a lounge-nál. Első verzió: lebzselés. Aha. Zsizsik, zsezseg. Szerintem a lebzselés sokkal aktívabbnak hangzik, mint amit ki kéne fejeznie. Ráadásul az hosszú, hogy lebzselősarok, máshogy meg próbáld csak meg ragozni. Vétó. Következő ajánlat: henyélés. Henyesarok. Ez meg valahogy hozza magával a koszlott, szakadt, enyhe homeless-feelinget. Az ny különben sem túl szép hangzó, bár egy kicsivel szerencsésebb, mint a cs és a ty. Oké, következő: foyer. Na ez is szép magyar szó, hajlottam rá, hogy a lounge-ot hajlandó vagyok lecserélni a foyer-ra, de vétó lett a vége. Vétó a klubszoba, a szivarszoba, a szalon és a dohányzó esetében is. Aztán haladtam tovább a szótárban, felfedeztem, hogy a lounger (ami esetünkben a lounge-sarokban akármiző egyént jelentené) egyik megfejtése a here. Vívódtunk röhögve a heresarok és a herézősarok között, ez legalább már ránk jellemző volna, de aztán a lounge lizard magyar megfelelőjénél, miszerint zsúrfiú már nem nagyon kaptunk levegőt. És közben a gyíksarok elnevezés is egyértelmű vétó alá esett. Kezdtem magam úgy érezni, mint Rachel és Ross, abban a részben, amikor a leendő gyerekük nevén vitáznak, mert egy idő után kifejezetten jó névnek tűnt a vétó-sarok, de aztán ezt is megvétóztuk. Úgyhogy most itt állok tanácstalanul.

Aggódósarok

Lőttem egy villanybojlert. Ingyé.
A munkamegosztás klasszikus: én telefonon elintéztem, ember meg elhozza. Ezzel hivatalosan is megkezdődik az a fázis, amelynek első felében furcsa eredetű, félig használt, illetve önmagukban azonosíthatatlan tárgyak landolnak anyósomék pincéjében. A második félidőben kéne annak megtörténnie, hogy ezek a dolgok mind eljussanak a Birtokra, majd beépítésre kerüljenek. Ugye mondtam egyébként, hogy autónk az nincs?
Valamiért pont ma jött el az a nap, hogy elkezdjek kicsit aggódni, csak úgy, általánosságban. Tegnap láttam egy sokoldalas, érthetetlen szavakkal teli dokumentumot, ami egy átépítési terv volt. De nekünk ilyen nem kell, ugye? Ugye nem közben fog kiderülni, hogy mégis engedélyeztetni kéne mindenfélét? Aztán. Nagyon kezdenék már neki az igazi munkának, és egy ideig szépen látom is lineárisan a dolgokat. A fejemben pörgő moziban jön egy emésztőásós ember, aki egy hatalmas sárga Jekubbal (vö. Manák trilógia) bepöfög a kertbe, markol, és hagy maga után egy gödröt meg egy dombot, jó esetben pont annyi dombot, amekkora a gödörbe épp beleférne. Lesz ebből gyorsan emésztő, kis és nagy csatornák futnak majd be vidáman a frissen felbontott aljazatban a házba, ahol sitty-sutty kialakítjuk a sokáig ideiglenes fürdőt-vécét. Na de ehhez már bontani is kell sok mindent. Meg betonozni is kell. Persze betonozni csomó minden mást is kell, de előbb úgyis a tető jön. Ahhoz kéne ácsot keresni. Vele alkudni, körmére nézni, közben megfelelő tetőablakot venni. Ja és a villanyvezetékek. És a csaptelep? Akkor ezen a ponton már olyan a kép a fejemben, mintha nagyon gyorsan és összevissza lapozgatnék valami bazi katalógust, amiben a vibrátortól (az háztartási kisgép vagy szórakoztató elektronika vajon?) a fugázószetten át a körtefáig minden van, aztán az egész átcsap rajzfilmbe, mikor csak nagy porkavarodás látszik, meg egyszerre húsz elmosódott kéz, a gyors munkát illusztrálandó, ott vannak az anyázós és jajgatós és puffogós feliratbuborékok is, aztán már csak a szép végeredmény látszik. Belátom, kissé elnagyolt fikció. Csinálhatnánk ütemtervet, ember projekttervezésben profi, de annyira meg nem vagyok naív, hogy ne számítsak a váratlanokra, a csúszásokra, az ójajokra, az elfelejtettükökre. Na meg az időjárásra. Szóval nem mindegy? Majd kialakul. Közben pedig emlékeztetem magam a tapasztaltakra, akik mind azt állítják: minden kétszer annyi idő és kétszer annyi pénz, mint ahogy eredetileg gondoltad. Tehát igyekszem nagyon kis összegekre és nagyon gyors munkákra gondolni, logikusan.
Közben pedig igazán csak a közvetlen előttem álló előadástól parázok: az ügyvéd által küldött két hiányzó papírt is elfogadta a bank, jövő héten aláírhatunk. Ehhez nem érzem elég erősnek magam, ehhez nem vagyok elég gyógyped-képzett. Mármint ahhoz, hogy apámat és nagyanyámat egyazon időben, egyazon bankba terelve rávegyem, hogy lássák el kézjegyükkel azt a végső szerződést. És hogy közben még napi háromszor újra elmagyarázzam nekik, mi ez.

Kerítés mellé

Öreg vagyok?
Mi csak úgy intime, magunk közt szoktunk légvárakat építeni, ezért aztán sokan néztek is nagyot, hogy már megint milyen állatságot találtunk ki. Pedig ez valahogy kezdettől fogva ott volt a beszélgetéseinkben, a 'ha majd tanyánk lesz' szófordulatot hamarosan felváltotta a még optimistább csengésű 'amikor majd tanyánk lesz' szlogen, és ahogy minden mással csináljuk, úgy volt ez is: konkrétan sose terveztünk, aztán egyszercsak megtörtént, míg nem figyeltünk oda egy pillanatra. Amikor már felfogtam, hogy tényleg mit csinálok, eszembe jutott az egykori kedvenc trafikosbácsim, aki rögtön első találkozásunkkor azzal nyitott, hogy semmit nem szabad ám úgy kérdezni, hogy 'izéakármi nincs?' hanem hogy 'ugye van?'. Kicsit több mint két éve, növényekkel és cserepekkel a kezemben baktattam haza, és közben betértem hozzá, megszemlélte őket, és azt mondta, hogy azokat a bukszusokat ugyan kerítés mellé kell ültetni, de én még túl fiatal vagyok a házhoz. Megkérdeztem, mégis mikor leszek elég öreg hozzá. Azt mondta, Buddha-bölcsen: majd ha lesz rá pénzem. Hát nem is tudom. Ez most azt jelenti , hogy már öreg vagyok? Vagy mit? Mert pénzem most sincs rá, házam mégis lesz, úgy tűnik.

Pistike rajzol

A Merkúr érezhetően kifele halad a retrográd fázisból, a dolgok belendülni látszanak.

Tegnap délben adtuk le a banknak a papírokat, ma reggel kilenckor vidám férfihang hív, nagyjából hellóhalló stílusban, hogy ő akkor hétfőn délelőtt fel is mérné gyorsan a jelzálogba csapandó ingatlant. Legyen így.

Nagyon szeretnék tudni rajzolni, de egy kétéves kölök is simán földbedöngöl, ha rajzolásról van szó. Ha tudnék rajzolni, már elképesztően gyönyörű látványterveket mutogathatnék, ilyen volt-ilyen lesz, ahol nem sok hasonlít a mostani állapotokra, látszik, hogy mi hol kő, fa, tégla, és akkor már nem csak az én agyamban élne nagyon színesen és élesen, hogy hogy is fog ez kinézni. Addig meg nehéz bárkinek is bármit magyarázni. Az egész jelenlegi helyzetet pedig tökéletesen fedi a régesrégi vicc, melyben Pistike házat rajzol, de lefelejti róla a kéményt. Papája próbálja rávezetni: Pistike, erről valami hiányzik, hát tudod, hát minden házon van ilyen. Mire Pistike: Na de papa, jelzálogot igazán nem rajzolhatok rá...

Naprapörgünk

Régóta gyanítom, hogy emberem nem azért szeret, mert normális vagyok.

Jelzem, ő se az, úgyhogy jó ez így. Az volt, hogy utánanéztem, érdemes lehet-e napelemekkel megoldani a melegvizet-fűtést (felejtsd el), és eszembe jutott egy tavalyi eset, mikor még tényleg csak elméleti síkon gondolkodtunk tanyán, és szóba került a napenergia. Én akkor gyorsan továbbgondoltam a kérdést a napenergia újrahasznosításáig, mert végülis biztos meg lehetne azt csinálni, hogy lejön a napsugár, aminek egy részét fel lehet használni, de a többit simán visszalőhetnénk egy tükörrel, amit egy másik tükör újra leküldene, és akkor télen is lehetne reciklált napenergiánk a maradékból, mire ember azt mondta (pedig esküszöm, nem rátóti), hogy egyszerűen gyűjtsük zsákba. És innen már láttam magunkat, ahogy téli estéken ígyen szólok hozzá: ember, ugorj le a pincébe két zsák 2002-es évjáratú Májusi Délutánért, arra vágyom most. Máskor meg pánikban hívom, hogy most, most gyere haza, mert annyi és olyan gyönyörű napsütés van, hogy egyedül nem győzöm bezsákolni, muszáj segítened….Később aztán lelombozott bennünket a gondolat, hogy hamar lenyúlnák az ötletünket, hamarost lenne teszkógazdaságos zsákolt napsütés is, amiben biztos nem csak száz százalékos, hanem szűrt napfény is lenne, de hát ez jut annak, aki sóher, lusta, meg nem gondolkodik előre.

Alku

A banknak sosem elég a papírokból, de egyelőre még nem csüggedünk.

Mindenesetre szép listát kaptunk a további beszerzendő hiteles firkálmányokról. Ezzel párhuzamosan göröngyös aljzatot érintett a felhők közül lógatott lábunk, mert tényleg szép dolog a légvárépítés, meg hogy nekiesünk bárminek mint nimfomán a vibrátornak, de néha nem árt gondolkodni. Persze talán ezt nem azzal kéne kezdeni, hogy arról írjak listát, milyen tartós élelmiszereket kéne beszerezni 4-5 hónapra, ha elköltözünk a Világ Szebbik Végére. Bár az is lehet hasznos, a maga nemében. Tehát realistán elgondolkodtunk inkább azon, mintegy öt percig, hogy idővel, ötlettel, munkakedvvel és kreativitással jól állunk, pénzzel viszont egyáltalán nem - Klasszikus Drámai Alaphelyzet. Viszont én nem vagyok hajlandó eltáncolni a tradicionális koreográfiát. Nem fogok csak azért többet dolgozni, mert jaj, a Birtok. Nem fogok ezért kevesebbet utazgatni a világban. Nem fogok beleszakadni abba, hogy a nevemre került egy földdarab. Ha pedig ez a sok nem nem megy, akkor úgy eladom az egészet mint a huss. Ennyi a deal, ezt hamar megbeszélvén építettük a buborékot tovább. Hogy hova kerüljenek a fűszernövények, mennyi jászolból lesz könyvtartó vájú, fog-e fürdőszobára hasonlítani a fürdőszoba és lehet-e újra kék a konyha, amíg benti konyha lesz, nem kinti. Ennél égetőbb dolgokkal foglalkozzék pedig a férfi. Férfidolog például a főkvártélynak kiszemelt istálló újratetőzése, az emésztőgödör kérdése (vajon tudok én egy egész napon keresztül ásni? mert elrontani csak nem tudom), az átmeneti WC és fürdő megoldása (most semmi ilyesmi nincs a házban, konkrétan víz se), a falak kidöntögetése, és mindezek logikai sorba rendezése. Pontosítok: férfidolog mindezek megtervezése és szervezése, a munkába szívesen beszállok. Amíg ő ezen gondolkozik, én gondolkodhatok a meglévő gyümölcsfák megmentésén, diófa és fenyőfa ültetésén, kutyatípusokon, hagymás növények lélektanán, laptopokon - mert azt ugye nem képzeljük, hogy majd a jó falusi levegőben egy ház sötétjében fogok dolgozni? Frászt, wifit nekem, laptopot és függőágyat. Szerintem egész szolíd igényeim vannak.
Alku ide vagy oda, az egyetlen felvonás, amit biztos hogy nem fogok tudni megúszni rohamok nélkül, az a voltaképpeni Előjáték lesz, a banki ügyintézés szakasza, és nem a bank miatt. De erről majd máskor.