2011. március 28., hétfő

Díva menni Afrika

Annak idején, mikor megvettük, kalandos életet szántunk a minden terepet bíró őskövületnek.

Minden nehézkessége ellenére szerettük a lassító metró és az indusztriális trash metál szerelemgyerekének hangján dörmögő Dívát, és nem titkolt légváraink egyike volt, hogy ha egyszer majd úgy állunk, feltuningoljuk annyira, hogy nekivágjunk vele a Bamako Rallynak.
Aztán egy váratlan szívleállás következtében nem mozdult többet a sárga csoda, és a forgalomból kivonva azóta is egy pesti mélygarázsban várt arra, hogy jusson rá időnk-pénzünk. Mostanra annyit sikerült megszervezni, hogy traileren végre levontassuk a Birtokra, ahol már van hely foglalkozni vele.
De úgy tűnik, valamit hülyén fogalmaztunk meg a Dívát érintő álmainkkal kapcsolatban. Amint zöld utat adtunk a szállításnak, még épp időben érkezett egy telefon valakitől, hogy megvenné a világ legjobb terepjáróját, amivel tervei szerint némi átalakítás után indulni szeretne a januári Bamakón. Mi pedig kicsit fájó szívvel, de adtuk.
Ezek szerint csak a Díva végzete, hogy eljusson erre a kalandtúrára. Mindenesetre ha sikerül indulnia, a rajtnál biztos ott leszünk és nagyon drukkolunk neki.

2011. március 25., péntek

Ma

Tündéritató


Mértékkel főzés


Virágmintás a kanna is


Új szerelmem, a korallberkenye

2011. március 24., csütörtök

Hangyakereső

Tényleg nagyon kíváncsi lennék, hogy valójában és eredetileg mit is keresett az a látogatóm, aki úgy jutott ide, hogy "a hangya származási helye"* szóösszetételt adta meg a guglinak. Azt ehhez képest nem is akarom tudni, hogy pont erre a kombinációra miért a Birtok a második találat, mikor a harmadik helyezett sokkal mókásabb a "hangya, boltok árai, eladó hangya akció, hangya olcsón... Plüss hangyász" leírással.

* Szívesen válaszolok a kérdésre különben: Kína. Ha a magyar fokhagyma származási helye lehet Kína, akkor minden bizonnyal a hangyáé is az.

Nemzetközi cserekereskedelem

Tanulmány a szószok és pingvinek kedély- és elmeállapotra gyakorolt hatásáról.

Az egész azzal kezdődött, hogy bár a britán szomszéd nagyjából évtizedek óta nem tette be a lábát szülőhazájába, az ízlelőbimbói egy részének mégis gyakran honvágya van. Még mindig Ázsiában dekkolva megüzente, hogy amikor a ködös szigeten járok, ugyan hozzak már neki hat HP-szószt meg ugyanennyi mentaszószt, azzal ellesz egy darabig. A pénztáros kisasszony a M&S-ben meg is kérdezte, hogy ennyire rajongok a HP-ért? Mondtam, hogy én nagyon nem, de a brit szomszédom eléggé, és ezzel jól össze is zavartam a hölgyet az adott kontextusban.
Mike nagyon megörvendett a pakk hírére, 5-6 hónap tengeri állatos diéta után lassan ölni tudna egy tisztességes szalonnás tojásért is, szóval várható, hogy amint hazaérkezik, egy egész birkával és egy köbméter steakhússal kezdi a bevásárlást. SzembeGyuriék vadonatúj, kb. 25 kilós bébimalackái kapcsán is csak annyi volt a hozzáfűznivalója, hogy egy ilyet egyedül is meg tud enni…
Közben persze ő is küldözget nekünk fotókat, az egyik épp egy helyi méteráruboltban készült, én pedig, micsoda véletlen, az ázsiai lenge kelmékkel állok olyan szenvedélyes viszonyban, mint ő a báránysülttel. Kértem hát, hogy ha nem gond, vegyen nekem ezekből pár méternyit, a minta nem számít. És az ezt követő levélváltás győzött meg arról végleg, hogy a jó británnak ideje hazatérnie, mert kezdenek az agyára menni a trópusok. Szép cirkalmasan beszámolt róla, hogy micsoda gyönyörűket látott, de szerinte az a legjobb köztük, amelyiken van pár csíknyi pingvinminta is, amit kifejezetten azért szőttek bele, hogy hűtsön a nagy melegben. Na most én elképzeltem hozzá a hülye fejét is, ahogy ezt mondja, és azóta is napjában többször spontán röhögésbe fulladok, amikor eszembe jut a pingvincsíkos, hőszabályozós textil.
Emberem meg simán csak azon röhög, hogy kapok egy csomag könnyű kis anyagot Thaiföldről.

2011. március 21., hétfő

Kertelés nélkül

A bemedvésedést is okozó hosszú télben talán a kerti szöszmöt hiányzott leginkább.

Azt nem állíthatnám, hogy eddig nagyon látványos sikereket értem el a nyolcezer négyzetméter kiskertemben, de lehet, hogy csak nézőpont kérdése. Mert mondjuk azt is értékelhetjük sikerként, hogy négy év után megtaláltuk a szilvafát az udvarban (ami csak 1500 négyzetméter). Az elején még leltárban volt, aztán valahogy elfeledkeztünk róla, körbenőtte a susnya, majd tavaly tavasszal úgy megörültem a véletlenül felfedezett, egyébként 3-4 méter magas, termő szilvafának, mintha elásott kalózkincsre bukkantam volna. A Birtok amúgy is hajlamos tündérkertként viselkedni, a körtefa például szeptemberben virágzott, a száraz kóró töveken termett nyáron a málna, az oldalsó határra pedig suttyomban odanőtt két kis vadgesztenyefa, igen távol a legközelebbi vadgesztenyéstől.
Tavaly ugye voltak veteményes próbálkozásaim is, mángoldból például az egész falunak jutott volna, ha elég bátrak kipróbálni. Jó voltam még borsó, saláta, cékla és koktélparadicsom terén is, a mentát meg sikerült kordában tartanom, így nem árasztotta el a környéket, a brokkolit és a karfiolt viszont elnyelte a föld.
Az idei fő kísérleti alany a mászóeper és a rebarbara lesz, de ma még csak az alapvetésekig jutottam, miután úgy döntöttem, hogy igenis tavasz van. Előkerültek az ősz óta gyűjtött joghurtos poharak, telipakoltam őket vakondok által porhanyósított földdel, majd vetettem többféle paradicsomot és többféle paprikát, egy kis zellert meg csíkos céklát, cetliztem, gyönyörű kis ültetvényeket varázsoltam, és mikor már elég dekoratív volt, az egész tálcát egy mozdulattal felborítottam. Földcsuszamlás, magömlés és teljes keveredés lett a vége, úgyhogy most több lehetőség is felmerült: 1. a vadházasítás következményeként egyből zelleres-céklás lecsót tudok majd szüretelni 2. pár hét múlva játszhatunk majd palántabingót a Benetton-veteményben.
Holnap virágozni fogok, vettem piros, meg kék, meg sárga virágokká növő magokat, azt mondjuk nem értem, hogy ezek közül miért pont és csak a vadvirágkeveréket kell cserépben előnevelni, de rajtam ne múljon, megtettem. Aztán ha eljutunk a kertészetbe, hamarosan veszünk rekettyést is.

2011. március 4., péntek

Így sétálunk mi

Csak a túramacska időközben elfáradt

Származási hely: Birtokos eset

2011. március 1., kedd

A Zöld Izé és más kényelmi szolgáltatások

Ha már így szóba került, mesélek a falun élés vitathatatlan előnyeiről.

Az előző poszt képének Zöld Izéje több dologra is jó, például nagy biztonsággal lehet tudni általa, hogy aki nem ismeri fel apró homályos maszatként, az nem töltött még sok időt igazi kisfaluban. Nem nélkülözhetetlen és helyettesíthetetlen, csak megbeszélés kérdése, hogy ugyanezt a funkciót mondjuk egy babos kendő vagy egy lila nájloncekker lássa el, ugyanakkor pótolhatatlan (ahonnan eredetileg való, ott már állítólag nincs belőle), továbbá birtoklása alapvetően jelzi, hogy elkötelezetten itt élünk. Íme közelebbről a Zöld Izé, vagyis a posta-tábla.

Származási hely: Birtokos eset


Engem bármilyen hivatallal nagyon könnyű nagyon hamar a cifra összeomlás szélére sodorni, de mindig is a Posta volt az aranyérmes vérnyomásnövelő – amíg Pesten éltünk. Most viszont tökéletesen boldoggá tesz az a megoldás, hogy a kapura kiakasztott táblával megállásra és tülkölésre tudom csábítani a postakocsit, ami naponta egyszer jön, hoz és visz mindenfélét, nulla sor, nulla probléma – erről már MM is hasonlóképp nyilatkozott.
És nem csak a posta jön házhoz, hanem csomó minden más is: kenyér, PB-palack, hal, takarmány, szóda, fagyi, meg persze femilifroszt is. Ugyan a kenyeret itthon sütjük, a gázpalackot egyébként a polgármesternél vesszük, halat nem eszem és általában takarmányra sincs szükségünk, azért tetszik ez a házhoz jövő kényelem. Annak ellenére is, hogy a szolgáltatókocsik egytől egyig fülsértően fals megkülönböztető dallamokat tutulnak, mint a lemerülni készülő gyerekjátékok. Ebből a sorból feltűnően kilógott hát nyáron a Klasszikus Dinnyés Lada, amely csengő női hangon dalolta az egész falunak, hogy mennyi is kilója. Ehhez képest egy kigyúrt, barnára sült, ránézésre is dinnyés fiatalember szállt ki üzletelni. Reklamáltunk, hogy micsoda eljárás ez, hát a saját hangján, megafonban kéne nyomnia az aktuális árfolyamot. Kicsit megütközve nézett ránk, majd megfontoltan válaszolt: „hát majd hülye leszek tépni a számat egész nap, mikor a netről ötszázé letöltöm empéháromba…”
(a kíváncsiság teljes körű kielégítése végett: a szürke izé egy kötődoboz (nem abban készülnek a pulóverek), a piros pedig egy régi kiállításra szóló meghívó, ami azt mondja: Egy énekkart keresek, ahol még énekelnek és egy mosodát, ahol még mosnak)