Villámcsiga

És némelyik csúszik is.

Újabb bloggerlátogatás történt a Birtokon, melynek fő célja az volt (már ha muszáj ilyet keresni), hogy Nesztelencsiga Lucia kisfia, DaniMuci lásson egy kis vidéket is, ahol nem nejlonban vannak a csirkék például. Velük tartott Tarhonyakártevő is, akivel eredetileg az terveződött, hogy koprodukcióban leforgatjuk a Birtok TV újabb adását a csigatészta-készítésről, de különböző fennforgások miatt (csigázó hiánya) a projekt csúszik kicsit, ebben az ügyben csak a felcsigázottság maradt.
Nem mintha túl sok időnk lett volna bármire, mert a fordító-szerkesztő-író az olyan népség, hogy ún. szabadság alatt, hétvégén is a hátralévő karakterek stresszelik, de legalább kiderült, hogy Dani az anyai meggyőződés ellenére igenis szereti a nyers citromot (lásd még: a kisfiú, aki megmenti a citromhéjat a komposzttól) és a malacokkal is szimpatizál, Tarhonyakártevő pedig annyira sokoldalú, hogy az már gömb. Most épp hozott magával egy kisebb birkányi gyapjút, hogy egyszemélyes manufaktúraként fonalat fonjon miközben (többek között) az élesztőszelídítésről beszél. És mikor az is kiderült, miért van annyira lenyűgözve a rengeteg csalánomtól, akkor hatalmas nagy bogarat tett a fülembe, maradjon egyelőre titok, kísérletezés hamarosan indul, sajnos nem tudtam neki egy fél kertnyit bezacskózni belőle.

Közben ennél nagyobb kukoricákat ettünk, de ezzel a példánnyal szeretnék nevezni a nanokertészeti versenybe.

A házzal kapcsolatban egyébként jól összezavartak, Lucia a képek és a leírások alapján sokkal rosszabbra számított, én meg ettől rájöttem, hogy most már tényleg nem tudom objektíven szemlélni az állapotokat, sőt, már arról sincs fogalmam, hol kezdődik az objektív skála, de talán mindegy is.
A látogatás egy másik igen érdekes, most már reprezentatív mintával (Süni és Dani) igazolt tanulsága pedig az volt, hogy a kisgyerekek automatikusan visszafelé simogatják a macskát, ám a közhiedelemmel ellentétben a macskákat ez olyan nagyon nem zavarja.

Spájz

Így is, úgy is.
Döglött kamera birtokában most egy darabig csupa olyasmikről fogok írni, amihez vannak elfekvőben illusztrációim (ha már a Husqvarna nem jelentkezett barter-fűkaszával, a Canon még gondolkodhat a lehetőségein, pusztán az olvasók érdekében, természetesen). A mai téma a keresőszavaknak köszönhető, nélkülük valószínűleg megint elfelejtettem volna, ami januárban még az eszemben volt. Szóval szezonális poszt, meggyes, cseresznyés tavalyi tapasztalatokkal, hátha jól jön valakinek.

A cseresznyeszezon észrevétlenül (és nagyon kevés gyümölccsel) már le is szaladt, ráadásul továbbra is saját cseresznye nélkül, a vadmeggyre ráoltás germersdorfival egy következő projekt. A meggy viszont tartja magát ahhoz a szokáshoz, hogy az országos átlaghoz képest itt úgy 3 hét csúszásban vannak az évszakok, vagyis pont ráérek még rákészülni az idei meggyrohamra. Ez nem csak a meggymagozó komplé naftalinból előszedését és kivasalását jelenti. A mindkét kezet és szemet lefoglaló magozástól elválaszthatatlan előkészítő rész az, mikor jó sok youtube-os showder klubot betárazok a napokig, naponta órákon át tartó művelethez. Ennek kapcsán vált egyébként tavaly nyilvánvalóvá az az összefüggés, amit azóta csak Kabaré-törvényként emlegetünk: tökmindegy, hogy élőben vagy archívból hallgatunk a nap bármely szakában kabarét/stand-upot, tíz percen belül biztosan betoppan egy szomszéd; de ezt mondjuk jó tudni, ha netán egyszer olyan vészhelyzet alakulna ki, amikor más segélyhívó eszközöm nem lesz, csak a Kossuth hangtára.

Meggyből egyértelműen a csokis-rumos meggylekvár volt a kedvenc (épp most készül az idei első adag), ha mostantól csak azt csinálnék, már azzal is mindenkit boldoggá tennék, mérhetetlenül gyorsan fogy. A metódus egyszerű: amint késszé nyilvánítjuk az üstben fortyogó meggylekvárt, mehet bele az étcsoki (kb. 1 tábla/1,5 kg) és a 2-3 cent rum, kész.

A nagy kérdés tavaly a szódás cucc volt, a többféle kísérleti dunsztosból a magozott meggy a legjobb. Maggal együtt kicsit kesernyés maradt, tehát maradjunk az ortodox szódás meggy módszernél: kimagozott meggy és cukor ízlés szerint rétegezve a befőttesben, majd az egész felöntve igazi szódával (sokbubis ásványvíz nem jó), lezár, eltesz. Az eredmény könnyed rumos hatású, eredeti állagban megmaradó gyümölcs.

A leginkább fotogén a szódás magos cseresznye, de ez a legkeserűbb

Alattomos és szintén gyorsan fogyó cucc ez a meggylikőr, idén ebből is többet tervezek, mint a tavalyi kísérleti adag, amit nőrokonaim boszorkányos sebességgel szippantottak fel, pedig megpróbáltam Becherovkának álcázni. A szezon vége felé aztán, mikor már se cukrom, se energiám, se üvegem további lekvárokat főzni, és a mélyhűtő is teli van magozott meggyel, akkor minden maradék, felhasználható meggy automatikusan rumos meggyé változik, de emiatt se panaszkodott még senki. Ja és napon aszalt meggy, napsütés függvényében. Ha elég bátor leszek, idén tényleg megpróbálom a mustáros meggyet (a tavalyi gyömbéres cseresznye is elsősorban húsok mellé jó).

Újabb meggymagpárnára egyelőre nem kaptam felkérést, de nem bízom a véletlenre a dolgot, gyűjtöm a magokat (ha valakit érdekel, 1 kiló meggyből 9 deka a mag, egy liba mérete pedig 65-ször 55-ször 25, csak hogy tudományos ismeretterjesztés terén is hozzáfűzhessünk valami hasznosat).
 Ez pedig hálából Tarhonyakártevő csigatésztás leírásáért:

Támogatom a video tutorial ötletét, ha belefér (ha nem, majd egyszer én)

Adhatom nagyobb krumplival?

Képtelen vagyok írni.

Mármint szó szerint, a fotómasinám minden nem létező betegségben szenved, én meg jobban szeretek képes beszámolókat írni, de ahhoz meg túl kifinomult látású sznob vagyok, hogy mobillal fotózgassak mindent (ráadásul mindig, tényleg mindig, amint ehhez a pótlékhoz nyúlnék, pont annyira van lemerülve a telefonom, hogy fotózni már ne engedjen), szóval a képtelenség belém fojtja a szót, de ezt muszáj volt, mert földönkívüli jelenségek történnek a földben.
Nagyjából derékig nőttek a krumplibokrok, érik bőven a zöldborsó, katonásan sorakoznak a répák is, gondoltuk, itt az ideje az első zöldséglevesnek, és (új szó, tegnap tanultam SzembeJulitól) csak úgy random alámonyoltunk az egyik szélső krumplibokornak. A lottóhúzás 15-20 dekás óriás újkrumplikat eredményezett, és ezek még elvileg nőni fognak...

Nem panasz, csak döbbenet.

A leves egyébként kiváló lett, de jövőre kellenek csigatészta-ültetvények is, mert az idő előtt elfogyott.