Egyszerűen túl sok

Igazán nem szeretném sajnáltatni magam.

Pár éve ilyentájt küldött egy mailt a britán; a szenvtelen angol tárgyilagosság álcája mögött egyből felismertem a mondatban az elúrhodni készülő pánik jeleit:

Piszke, egyszerűen túl sok az eper!

Hanyatt-homlok rohantam a megmentésére, eperért a szomszédért bármit, és közben határozottan leszögeztem: olyan mondat nem létezhet, hogy túl sok eper. El is kapott rendesen az eperlekvár-ciklon, minek következtében tavaly szomorúan vettem tudomásul, hogy az én növényeim inkább a szabad területek elbitorlásával vannak elfoglalva a gyümölcsözés helyett.
Idén a britán búsul ugyanezen okból, közben irigykedve vigyázza az enyéimet, rendszeresen küld például lokális seregélysűrűség-figyelmeztetőket. Elkészült már az első pár üveg lekvár, és nem tudtam komolyan venni a britán hajdani levelét. De ma azért meginogtam kicsit.

Eperroham indul

A tegnapelőtti 75 deka és a tegnapi fél kiló után ma 2 kiló a zsákmány, és gyakorlatilag még el se kezdték igazán nagy tömegben az érést. Változatos terveim vannak velük bodzával, rebarbarával és fűszernövényekkel kombináltan is, szóval még mindig nem hiszem, hogy teljes komolysággal ki fogom jelenteni valaha is, hogy egyszerűen túl sok az eper, de majd meglátjuk.

Mindeközben a kert többi része is döbbenetesen kertszerűen alakul. Vannak például ekkora fügéim, nem kis számban:

Ez a téliesített egyed, a kontrollcsoporton jóval kisebbek

A szokásos májusi hisztit (nem férnek el a paprikák és paradicsomok) már előadtam. Ember remek magaságyakat csinált a fűszereknek is,

Menta, tárkony, citromfű, meg a többiek

szépen alakul a palackültetvény is,

a cukkinikről már le kellett szedni, mert klausztrofóbiásan sikítoztak, hallottam

és az utcai fronton három év léha semmittevés után versenyt dúsulnak és magasodnak a bokrok is.

Még mindig a korallberkenye a kedvenc, de nő a fenyő, a tiszafa, meg a tűztöv is

Hülyenevűekből a josta már pár bogyót is hozott, a gojik még csak bozótosodásra gyúrnak.

Josta

Az alma-, körte- és barackfák gyakorlatilag már most túlterheltek gyümölccsel, pedig messze még a szüret. Kezdődik mindjárt a durva bodzaszörp-szezon is, de most még az akácok vannak túlsúlyban.

Szorozd meg 32-vel sűrűn a ház körül, és képzeld el az illatot

Életemben először megpróbálkoztam a kertben virágos növénnyel – muszáj volt, mert ilyen idióta színkombináció nem létezik –, ezt elültetés után pontosan fél órával, mérnöki precizitással túrta ki a vakond.

Azóta az el is tűnt, a lila-narancs vígan elvan

Veszettül nő az előnevelt ricinus és a bazsalikom.

A mérgező bogyókkal nem mindenkit fogunk megkínálni

A különösen veszedelmes és vad pitypangokat eleve ketrecben tartjuk.

Azt most hagyjuk, hogyan lett ez így

Mátrai borzderesek tejéből elkészült életünk első házi vaja és túrója.

Azóta sok vajaskenyér fogy

A capuccino-ikrek rájöttek, hogy nem csak a diólevél, de az akácvirág is olyan csemege, amiért érdemes akrobatizálni.

Mondjuk csak a bugra kedvéért is képesek akrobatizálni

A kis vakarék pedig, aki eleinte enni se akart, csudaszép kis állat lett.

Csak a pirosító használatával esik néha túlzásokba

És még mielőtt valaki kérdezné: most megyek bálát pakolni, este meg bálázni.

(Raklap ügyében reményhal. Azonmód telekürtölöm a világot, amint előkerül)

Szilvaédes

Nekem aztán senki ne mondja, hogy bármihez is túl öreg.

Anyai ágon a teljes terjedelmes rokonságom remekül süt-főz, általában még attól sem jönnek zavarba, ha hirtelen sokkal kell megszorozni az adagokat. A családi örökséghez az is hozzátartozik, hogy legtöbbjük váratlan vendég esetén kissé szégyenkezik, mert készülés híján csak háromféle kaját tud felkínálni (igaz ugyanez ember anyukájára is). Szóval ezen a fronton sosem panaszkodhattam, rejtélyes módon azonban az eltevős gén teljes egészében kimaradt a família DNS-éből. Nagymamám a négy lánytestvérével együtt a háború kezdetén maradt anyuka nélkül, egy vidéki kisvárosban, nyilván befőzhető gyümölcs se volt sok, meg minta se. Így nekem a házi befőtteken túl kimaradt az életemből a nagymama lekvárja is.

Képünk csak illusztráció, részlet az „Eper mentával” című lekvárból, ami döbbenetes hasonlóságokat mutat a bazsalikomos paradicsomszósszal

Szóba is került ez nemrég nagymamával, aki immár 83 éves, és jelenleg kissé rosszul érzi magát, mert egy komplikált szemműtét miatt már egy hónapja harmadolnia kell a szokásos Gyalogkakukk-tempóját, ami azt jelenti, hogy most legfeljebb csak annyira pöröghet, mint én alapjáraton, és ezt borzasztóan unja. Szórakoztatásul legalább én elmesélem neki gyakran, hogy mit teszek-veszek épp, ezért mostanában a szokottnál is többet beszélünk telefonon. Ma azért mégis kicsit megijedtem, mikor már pitymallati 8-kor rám csörgött. De hát tényleg vészhelyzet volt. Kapott ugyanis a kedves szomszédoktól majdnem két kiló szilvát, és hát igazán kár lenne, ha megrohadna alapon úgy döntött, ő bizony lekvárt fog főzni. Celofánja se volt, a szalicil a szekrényben még a múlt századból származott, de az eltökéltség felülírt minden akadályt, és telefonos távirányításommal, plusz kalózos szemkötővel korlátozott látással megfőzte élete első másfél üveg lekvárját. Büszke vagyok rá nagyon.

Babmeg

A Grimm fivérek bekaphatják.

Harmadik napja babot fejtek, de nem azért, mert annyi van. Rögtön az elején tisztázzuk, hogy semmit nem tudok a babokról, fogalmam sincs, hogy a zöldbab az egy külön fajta, vagy bármelyik bab lehet az még fiatalon, és ha van szárazbab, akkor mi a nedves bab, vagy egyáltalán mikor minek van a babnál ideje, főzni tudom, aztán kész.

Valahogy az sem állt össze eddig, hogy a ’babramunka’ kifejezésnek köze lehet a babhoz, most viszont már semmi kétségem. Kezdődött az egész ugye a telepítéssel: miután nem szaladgálós babot vettünk, végül remek tempójú, kukorica-bab-bab-kukorica-bab-bab ütemképlettel szórtuk el a kisbabokat (ugyanez a kertrészlet angolul érdekes módon az angolkeringő ritmusát adja ki, jövőre majd megpróbáljuk jambikus pentameterben is). Aztán a napokban úgy véltük, ideje lehet a szedésnek, elég szárazak már a csövek. Hát nem tudom, hogy egy ortodox sóletszüret miként zajlik, de kétlem, hogy a bevett szokások szerint jártunk el. Elsőként kihúztuk gyökerestül a földből, második lépésként lecsavaroztuk a kukoricaszárakról a bab felső részét, majd a kezünkben lógatott bokorról ládába tépkedtük a hüvelyeket. Így volt a legegyszerűbb, és még így is kevés volt a kezem, hogy az alattomosan nyakra támadó szárnyashangyákat kivédjem, és bár ez nem a bab hibája, de már ott kezdtem kicsit neheztelni rá. Pedig ez közel se volt annyira kiborító, mint maga a pirgálás.

Már ott tartottam, hogy inkább írok haikut a babról, de ezt én már nem bírom. Találtam csupa olyan pótcselekvést, amit épeszű ember önszántából nem tesz. Ma reggel például még kilencet se kukorékolt a kakas, de már fortyogott a lekvár, sült a kuglóf, fogkefével vízkőtelenítettem a mosogatót és még a matrachuzatot is nekiálltam kimosni, csak babozni ne kelljen.

Országszerte fosókaszilvának hívják, amiben engem bizarr módon pont a kicsinyítő képző zavar, szóval nálam aranyszilva lett a lekvár neve

Mert valahogy annyira nem volt ritmusa az egésznek, az se látszott, hogy fogyna a hüvelyes, az se, hogy telne a magos doboz, ráadásul röpködtek szerteszét, mint a tictac földúton a kocsiban, a felét másodszüretelni kellett a földről, fél óránál tovább egyszer se bírtam. Közben se egy tökhintó, se egy üvegcipellő, de még csak egy kedves tündérkeresztanya se, hogy legalább segítsen. 

A nagy keserv után kábé két kiló (különben szép és egészséges) babbal vigasztalódhatok.

Az eredeti terveken kissé módosítva most úgy gondolom, hogy jövőre kizárólag csak akkor fogok több és többféle babot termelni, ha elegendő számú résztvevője lesz a Birtok első meditációs Hamupipőke-táborának.

Rubrum, nigrum, irgum, burgum

Kedves háziasszonyok, ma főleg a ribizli, a logika és a kommunikáció kölcsönhatásáról fogok mesélni.

Ribizlivel csak úgy spontán is elég sok időt el lehet cseszni. A szedés viszonylag gyorsabban megy, mint a kaméleonszürethez hasonlító borsó esetében, de aztán jön a feldolgozás kérdése. Ha kivesszük a képletből a csakis szar viccekben szereplő ribizlihámozást, illetve a szemek egyenkénti becsomagolását, még akkor is rengeteg lehetőség marad. Én az igazi nehezített pályát választottam.

Közben alapfokú cicasebészetből is diplomáztam, már jól van

Szedtem sok vöröset is, feketét is, és úgy terveztem, hogy készül majd egy adag Stendhal-lekvár is, de mindehhez először is külön-külön kell a két árnyalatot felfőzni, aztán szitán átnyomkodni. Mert a finnyás népség ugye nem eszi a magost.

Ribes negrum, piruló testvére a Ribes rubrum

Késő délután, mire már én is úgy néztem ki, mint akin áthajtott egy szártépő, nagy sóhajjal emberre bíztam a súlyos magpüré komposztra szállítmányozását, tragikus hangvételben hozzátéve, hogy mennyivel több lekvár lehetne, ha ezt nem kéne kidobni. Ezen a ponton két percig néztünk farkasszemet, mint a westernhősök a délibábosan remegő levegőjű forróságban, aztán ember torkot köszörült, és halkan megkérdezte, hogy ugyan csak nem miatta passzíroztam át a cuccot? Mert ő szereti magosan, de gondolta, biztos van rá okom, hogy az elmúlt két évben is passzírozással múlattam az időt.

Csak a drámai hangulat fokozásának kedvéért

A családon belüli erőszak kiteljesedését a polgármester telefonhívása akadályozta meg, megígérte ugyanis korábban, hogy majd ha az anyukája fokhagymát fon, akkor átmehetek hozzájuk workshopra. Gyorsan megtanultam hát a kedves asszonytól a rozmaringos fonást meg pár egyéb trükköt,

Kaptam tőle gömbölyű cukkinit is, a fonásról meg van videó

de ezzel elment annyira az idő, hogy a lekvárfőzés mára maradjon, és ugye nem került kidobásra a húsban, héjban és magban is gazdag maradék. Tehát a sima lekvárok elkészítése után (most figyelj, ilyet tuti nem csináltál még) egy kevés átpasszírozott léhez visszatettem egy kevés magot. Érzed a súlyát, ugye? Ezt a mozzanatott többen is nagyon erősnek értékelték, de szerintem még így is logikusabb lépés volt, mint amit ember szerint kellett volna tennem. Ő azt javasolta, szedjek még ribizlit, és az egész szemekhez tegyem hozzá a magos masszát is. Sokára állt csak össze neki, hogy ez magtelítettség szempontjából durva túlkompenzáció. Ellenben ribizli még mindig sok van a britán bokrain, szóval ugyanezt a kört eljátszhatom újra akár fűszeres verziókkal is.

Spájz

Így is, úgy is.
Döglött kamera birtokában most egy darabig csupa olyasmikről fogok írni, amihez vannak elfekvőben illusztrációim (ha már a Husqvarna nem jelentkezett barter-fűkaszával, a Canon még gondolkodhat a lehetőségein, pusztán az olvasók érdekében, természetesen). A mai téma a keresőszavaknak köszönhető, nélkülük valószínűleg megint elfelejtettem volna, ami januárban még az eszemben volt. Szóval szezonális poszt, meggyes, cseresznyés tavalyi tapasztalatokkal, hátha jól jön valakinek.

A cseresznyeszezon észrevétlenül (és nagyon kevés gyümölccsel) már le is szaladt, ráadásul továbbra is saját cseresznye nélkül, a vadmeggyre ráoltás germersdorfival egy következő projekt. A meggy viszont tartja magát ahhoz a szokáshoz, hogy az országos átlaghoz képest itt úgy 3 hét csúszásban vannak az évszakok, vagyis pont ráérek még rákészülni az idei meggyrohamra. Ez nem csak a meggymagozó komplé naftalinból előszedését és kivasalását jelenti. A mindkét kezet és szemet lefoglaló magozástól elválaszthatatlan előkészítő rész az, mikor jó sok youtube-os showder klubot betárazok a napokig, naponta órákon át tartó művelethez. Ennek kapcsán vált egyébként tavaly nyilvánvalóvá az az összefüggés, amit azóta csak Kabaré-törvényként emlegetünk: tökmindegy, hogy élőben vagy archívból hallgatunk a nap bármely szakában kabarét/stand-upot, tíz percen belül biztosan betoppan egy szomszéd; de ezt mondjuk jó tudni, ha netán egyszer olyan vészhelyzet alakulna ki, amikor más segélyhívó eszközöm nem lesz, csak a Kossuth hangtára.

Meggyből egyértelműen a csokis-rumos meggylekvár volt a kedvenc (épp most készül az idei első adag), ha mostantól csak azt csinálnék, már azzal is mindenkit boldoggá tennék, mérhetetlenül gyorsan fogy. A metódus egyszerű: amint késszé nyilvánítjuk az üstben fortyogó meggylekvárt, mehet bele az étcsoki (kb. 1 tábla/1,5 kg) és a 2-3 cent rum, kész.

A nagy kérdés tavaly a szódás cucc volt, a többféle kísérleti dunsztosból a magozott meggy a legjobb. Maggal együtt kicsit kesernyés maradt, tehát maradjunk az ortodox szódás meggy módszernél: kimagozott meggy és cukor ízlés szerint rétegezve a befőttesben, majd az egész felöntve igazi szódával (sokbubis ásványvíz nem jó), lezár, eltesz. Az eredmény könnyed rumos hatású, eredeti állagban megmaradó gyümölcs.

A leginkább fotogén a szódás magos cseresznye, de ez a legkeserűbb

Alattomos és szintén gyorsan fogyó cucc ez a meggylikőr, idén ebből is többet tervezek, mint a tavalyi kísérleti adag, amit nőrokonaim boszorkányos sebességgel szippantottak fel, pedig megpróbáltam Becherovkának álcázni. A szezon vége felé aztán, mikor már se cukrom, se energiám, se üvegem további lekvárokat főzni, és a mélyhűtő is teli van magozott meggyel, akkor minden maradék, felhasználható meggy automatikusan rumos meggyé változik, de emiatt se panaszkodott még senki. Ja és napon aszalt meggy, napsütés függvényében. Ha elég bátor leszek, idén tényleg megpróbálom a mustáros meggyet (a tavalyi gyömbéres cseresznye is elsősorban húsok mellé jó).

Újabb meggymagpárnára egyelőre nem kaptam felkérést, de nem bízom a véletlenre a dolgot, gyűjtöm a magokat (ha valakit érdekel, 1 kiló meggyből 9 deka a mag, egy liba mérete pedig 65-ször 55-ször 25, csak hogy tudományos ismeretterjesztés terén is hozzáfűzhessünk valami hasznosat).
 Ez pedig hálából Tarhonyakártevő csigatésztás leírásáért:

Támogatom a video tutorial ötletét, ha belefér (ha nem, majd egyszer én)

Meggymagvagy

Hogy mit meggy nem tesz az ember az anyjáért…

Félig nálunk, félig a senkiföldjén konkrét meggyparadicsom van (ez egy botanikailag képzavaros szóvirág gyümölcse), biosági és érintetlenségi faktoráról csak annyit, hogy az első pár adag szüretelésekor a csalán a hasamat csípte, de aztán ember hamarost nyírt nekem közlekedőösvényt a dzsungában. Amint lecsengett a bemelegítő cseresznye, egyértelmű volt tehát, hogy komoly meggymaratonnak indulok neki. Való igaz, egyébként is összeírtam kilenc különböző meggységet, amit kipróbálásra érdemesnek tartottam (a legbizarrabb köztük a mustáros meggy), de aztán anyám üzenete meggyorsította az eseményeket. Én eddig tényleg azt hittem, hogy elég otthonosan mozgok a biohülyeségek terén, de a meggymagpárna mostig teljesen kimaradt, márpedig a mama olyanra vágyott, én meg néha lehetek rendes gyerek.
Mikor kiszámoltam, hogy a meggy súlyának nagyjából 9%-a a mag, gondolkodtam, meggyőzzem-e a falubelieket, hogy adják nekem az alig használt meggymagjaikat, de úgy döntöttem, nem kifejezetten egészséges asszociációkat hoznék létre azzal, ha köpködés előtt-közben hirtelen mindenki rám gondolna, így aztán anyukám maradt bűnbaknak, miatta fogunk tudni meggyet enni minden nap jövő nyárig, én meg maradtam magamra a feladattal. Ja nem is, hazudok, ember is segített, mert a vállalkozás volumenére való tekintettel bicskával hasított szabott nekem meggymagozó komplét, nehogy a szakadék ruháim még meggyfoltosak is legyenek, és persze hogy jól szórakozhasson rajtam.

Talán egyszer teljes munkavédelmi kollekció is készül belőle

Én pedig több hétig napi átlag másfél kiló meggyet szedtem, magoztam és dolgoztam fel, ami idővel kifejezetten meditációs jellegű elfoglaltsággá alakult. Ha pár nap netán kimaradt, enyhe elvonási tüneteim voltak, de ilyenkor gyorsan szereztem ribizlit vagy barackot placebónak. Jelenleg 22 kisebb-nagyobb üvegben ücsörög ilyen-olyan meggy, és elkészült a párna is, bár a tisztítási célzattal végzett meggymagfőzés közben azért egyesek meggyanúsítottak, hogy csak a ciánt próbálom ilyen furmányos módon kinyerni belőle.
Mivel meggyet és párnát már mindenki látott, meglepetés-illusztrációnak álljon itt inkább a bio-dartstábla, azaz a csíkos cékla:

Sütés után kiábrándító módon fehérré és csíktalanná válik, így savanyúságnak nem túl dekoratív

Az viszont még ennyi meggy után sem derült ki, hogyan kell márminálni.

Próbacseresznye

Cseresznyénk nincs, de szerencsénk van, tehát cseresznyénk is van. Bőven.

A napsugaras helyzet az, hogy a britán egyedül nem bír el a több mázsát termő fájával, a SzembeCsalád meg nem kifejezetten gyümölcsrajongó, úgyhogy innen is, onnan is korlátlan szedési opciót kaptunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az elmúlt hetem fára és létrára mászással meg cseresznyemagozással telt, ez utóbbi kapcsán divatba hoztam a lilás szegélyű körmöket, és közben fejben kifejlesztettem a nyelvvel lapozható e-bookokat (a mindkét kezet lefoglaló magozás közben biztos jó ötlet a hangoskönyv, csak én nem tudok felolvasott szövegre figyelni, emiatt aztán a hangvezérelt lapozás is csak később jutott eszembe mint lehetőség). A Cseresnyéskert olvasgatása helyett tehát magozás közben töprenghettem eleget azon, hogy miután több tálnyit megettem csak úgy, mi történjék a maradék több vödörnyivel.

Ha érdekel a recept is

Így lett háromszor a héten cseresznyés pite, lett sima cseresznyelekvár, gyömbéres cseresznyelekvár, magozott és magozatlan szódás befőtt, és még napon aszalt cseresznye is. A pitéről mindannyiszor gyorsan megállapítható volt a sikeressége, a többié majd hónapok múlva kiderül. Közben pedig erősen érik a meggy, csak az vigasztal, hogy legalább a ribizlit nem (így) kell magozni.