Na ez az a hóboldogság, amiről meséltem.
És ez nem gyorsított felvétel…
2012. február 5., vasárnap
2012. február 4., szombat
Fehér meglepetés
Nem, nem a hó lepett meg, arra számítottunk.
Annyira, hogy ember napok óta tervezgette megismételni tavalyi kalandját a snowboardommal: akkor a falu örömére a főúton próbált deszkázni, most a kert vége felé vettük az irányt.
Mivel már másodszor állt életében boardon, szakértőn kijelentette, hogy a ratrakok krónikus hiánya miatt nem elég jó sípályának az egyébként tökéletes lejtésű terep, én meg ráhagytam, mert rövid két perc alatt minden ujjam ráfagyott az exponálógombra.
Hasonlóan kiszámítható volt Főkutya megbolondulása is, mindig ez van, ha havazik. Ilyenkor negyvenkilós földfelszíni vakonddá változik, és addig pörög háton, meg csúszik fejen orral előre, amíg csak van hó. Ráadásul ettől folyton annyira ugrabugra és boldog, hogy embert is csak ímmel-ámmal akarta megmenteni a gonosz snowboard ármánykodásaitól.
Köznapi életünkben az elmúlt hónapokhoz képest masszív javulás nem állt be, hogy egész finoman fogalmazzak. Forráshiány okán a házban csak olyasmik változhatnak, amikhez már van itthon kész vagy újrafelhasználható anyag. Ugyanakkor az érdekes történések szerencsére engem továbbra is megtalálnak, ennek köszönhetően a Birtoktól távol töltöttem egy hetet (pusztán csak azért, hogy felkészüljek a mostani hóra, tényleg), és eközben (a sajnos nagyon ráérő) ember előre megfontolt szándékkal meglepetést készített nekem.
Pont annyi mészfesték maradt, hogy a nyáron vakolattal luktalanított fürdőrészen fehérre varázsolja a falakat. A mobilos képeken nem feltétlenül érződik, de sokkal tisztább és tágasabb és világosabb így az egész, egyesek esküsznek rá, hogy most már ők is látnak odabent lámpa nélkül.
Ezek után kicsit megrettentem, hogy mecsoda vakító ragyogás lesz a konyhában, mikor majd az ottani vakolatszürke falak is hófehérré változnak a három ablak körül, úgyhogy már a spájzajtó és a konyhabútor színén gondolkodom. Igen, szép lassan, darabonként készül ám a pult alatti konyhaszekrény-konglomerátum is…
És mivel az elmúlt napokban a hőszigetelés országszerte divatos keresőszó, azt is szeretném minden értünk aggódó pesti ismerősünk (mostanában köszönés helyett mindig úgy veszem fel a telefont, hogy 'nem fagytunk még meg') tudomására hozni, hogy pont a hideggel semmi bajunk, tudunk fűteni, sőt, ha kicsit se nézünk kifelé a kert végéig tartó magánbuborékunkból, akkor az élet is szép.
Annyira, hogy ember napok óta tervezgette megismételni tavalyi kalandját a snowboardommal: akkor a falu örömére a főúton próbált deszkázni, most a kert vége felé vettük az irányt.
 |
| Ilyenkor belülről és kívülről is nyerhető víz a kútból |
Mivel már másodszor állt életében boardon, szakértőn kijelentette, hogy a ratrakok krónikus hiánya miatt nem elég jó sípályának az egyébként tökéletes lejtésű terep, én meg ráhagytam, mert rövid két perc alatt minden ujjam ráfagyott az exponálógombra.
 |
| Mit nekünk francia Alpok?! |
Hasonlóan kiszámítható volt Főkutya megbolondulása is, mindig ez van, ha havazik. Ilyenkor negyvenkilós földfelszíni vakonddá változik, és addig pörög háton, meg csúszik fejen orral előre, amíg csak van hó. Ráadásul ettől folyton annyira ugrabugra és boldog, hogy embert is csak ímmel-ámmal akarta megmenteni a gonosz snowboard ármánykodásaitól.
 |
| Fehér orral sötétedéskor is jól fotózható |
Köznapi életünkben az elmúlt hónapokhoz képest masszív javulás nem állt be, hogy egész finoman fogalmazzak. Forráshiány okán a házban csak olyasmik változhatnak, amikhez már van itthon kész vagy újrafelhasználható anyag. Ugyanakkor az érdekes történések szerencsére engem továbbra is megtalálnak, ennek köszönhetően a Birtoktól távol töltöttem egy hetet (pusztán csak azért, hogy felkészüljek a mostani hóra, tényleg), és eközben (a sajnos nagyon ráérő) ember előre megfontolt szándékkal meglepetést készített nekem.
Pont annyi mészfesték maradt, hogy a nyáron vakolattal luktalanított fürdőrészen fehérre varázsolja a falakat. A mobilos képeken nem feltétlenül érződik, de sokkal tisztább és tágasabb és világosabb így az egész, egyesek esküsznek rá, hogy most már ők is látnak odabent lámpa nélkül.
 |
| Koszlottan, vakolattal, hengerelt mintával, a mentás zöldborsópüré árnyalatában |
 |
| Fehéren, őshonos kockaelefánttal; ez is a zuhanyzórészből fotózva |
 |
| Festéskor nem ezen a létrán állt |
Ezek után kicsit megrettentem, hogy mecsoda vakító ragyogás lesz a konyhában, mikor majd az ottani vakolatszürke falak is hófehérré változnak a három ablak körül, úgyhogy már a spájzajtó és a konyhabútor színén gondolkodom. Igen, szép lassan, darabonként készül ám a pult alatti konyhaszekrény-konglomerátum is…
És mivel az elmúlt napokban a hőszigetelés országszerte divatos keresőszó, azt is szeretném minden értünk aggódó pesti ismerősünk (mostanában köszönés helyett mindig úgy veszem fel a telefont, hogy 'nem fagytunk még meg') tudomására hozni, hogy pont a hideggel semmi bajunk, tudunk fűteni, sőt, ha kicsit se nézünk kifelé a kert végéig tartó magánbuborékunkból, akkor az élet is szép.
2012. január 15., vasárnap
Falusias csendben
Nagy dolgok nem történnek, beszéljünk hát az időjárásról.
Mert ezt is jól eltanultam a britán szomszédtól, aki ezt a témát annyira genetikusan hordozza magában, hogy miután a messzi thairól nemigen tud változatos időjárás-jelentéseket küldeni, így olyanokkal zaklat, miszerint ide hozzánk január 19-re várható komoly havazás. Leginkább persze a hullámosodó tetője miatt van hó-parája, hiába mondjuk neki, hogy ez itt nem Moszkva, de megígértem, hogy ha mégis leesne fél méter hó egy éjjel, majd személyesen én mászok fel a tetőjére és lehajszárítózom. Addig is azzal szórakoztatom, hogy ötpercenként jelentek neki: most hóvihar, most megint tavasz, most megint kétperces hó 50 pihével, most megint napozok. Kábé tényleg így megy, összességében még egy egész hógolyóra való havat sem láttunk, cserébe Szembéék kertjében már kibújtak a tulipánok.
Fotóznám közben mindezt a semmit szívesen, mert minden nap minden percében hihetetlenek a fények az átvonuló hófelhőktől, de egyrészt a fotómasinám is betegeskedik, másészt a monitorom is kékül időnként, így aztán nem túl élvezetes. Helyette addig is más lovával ékeskedek néhány hurokrészlet erejéig, az egészhez nézzetek be az Előretolt helyőrségre, mert Nils Holgersonné überzseniális állatkát horgolt, és még a vízipónihoz is van kis köze.
Mert ezt is jól eltanultam a britán szomszédtól, aki ezt a témát annyira genetikusan hordozza magában, hogy miután a messzi thairól nemigen tud változatos időjárás-jelentéseket küldeni, így olyanokkal zaklat, miszerint ide hozzánk január 19-re várható komoly havazás. Leginkább persze a hullámosodó tetője miatt van hó-parája, hiába mondjuk neki, hogy ez itt nem Moszkva, de megígértem, hogy ha mégis leesne fél méter hó egy éjjel, majd személyesen én mászok fel a tetőjére és lehajszárítózom. Addig is azzal szórakoztatom, hogy ötpercenként jelentek neki: most hóvihar, most megint tavasz, most megint kétperces hó 50 pihével, most megint napozok. Kábé tényleg így megy, összességében még egy egész hógolyóra való havat sem láttunk, cserébe Szembéék kertjében már kibújtak a tulipánok.
Fotóznám közben mindezt a semmit szívesen, mert minden nap minden percében hihetetlenek a fények az átvonuló hófelhőktől, de egyrészt a fotómasinám is betegeskedik, másészt a monitorom is kékül időnként, így aztán nem túl élvezetes. Helyette addig is más lovával ékeskedek néhány hurokrészlet erejéig, az egészhez nézzetek be az Előretolt helyőrségre, mert Nils Holgersonné überzseniális állatkát horgolt, és még a vízipónihoz is van kis köze.
 |
| Kék, horgolt, mérsékelten vízálló, Nils Holgersonné keze nyomán |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
