2016. december 6., kedd

Mikulásgarázs

Mire odaértünk, a szánt már elpakolta.

Ő maga valószínűleg mélyen aludt. A ködpamacsokban csak a másnaposan kóválygó szánhúzó dámok látszottak.

Faág vagyok, faág vagyok!


Ködmaradékban


Ne fotózzál


Dámdámdám


Téli mimikri

2016. december 3., szombat

Kemény világ ez

De Főkos feje még annál is keményebb.

Érkezett hozzánk látogatóba két csudajófej border collie, és mivel az egyikük kifejezetten terelőképzést kapott, ráadásul rendszeresen rackákkal edz, adta magát a helyzet, hogy a fehér nyájunkkal is összeismerkedjen.

Amíg a nyáj és a kutya az áramtalanított villanypásztor két oldalán állt, nem volt érezhető feszültség. Aztán abban a pillanatban, hogy kinyitottuk a zsinórkaput, Főkos kérdés nélkül azzal indított, hogy lefejelte a terelőpózba kushadt border collie-t.

Az így összezavart kutya ezek után felszólításra jó néhányszor újra megpróbálkozott a feladat teljesítésével, de a Főkos nem hagyta magát. Még háromszor lendült neki fejjel a kötelességtudó állatkának, majd amikor határozott családfőként elunta a dolgot, a nyájával együtt bevonult a hodályba, és mivel ő volt otthon, neki innen kezdve tökéletesen megfelelt az a patthelyzet, hogy onnan bizony sehova nem mozdulnak, bármilyen koreográfiával is próbálkozik az a kutya.

  Ráfordult

Ezzel persze bukták annak a lehetőségét, hogy átmehessenek a szemközti legelőre, de mivel nem tudták, mi a tét, nem is bánkódtak rajta. Mi viszont megnyugodtunk, most már biztos, hogy nem kell aggódnunk, ha aranysakál, kóbor kutya, róka tévedne a karámba. Mármint miattuk aggódhatunk, ha akarunk, de a rackák miatt nem kell.

P.S.: a kutyának igaziból nem esett ám bántódása, legfeljebb az önbecsülése sérült komolyabban

2016. november 23., szerda

Mese a rafinált rackáról

A juhok általában nyájas állatok, kivéve ha az érdekük másként kívánja.

Amikor egyedül megyek a fehér hordát etetni-itatni, és messziről látom, hogy a kert alján legelésznek, igyekszem halkan mozogni, mert amúgy ha észrevesznek, akkor egyből egyetlen 36 lábú, 18 szarvú óriás barivá válva lobognak felém, úgy pedig kicsit nehézkesebb a bálázás-vizezés, ha a teljes gyapjúhorda körülvesz.

Ilyen messzi legelészősen bóklásztak valamelyik nap is, csak az egyik lány volt kicsit közelebb hozzám, és ninjamozgás ide vagy oda, ő észrevett engem. Már nyitotta is a száját az üdvözlő és a többieknek jelző bégre, de hirtelen benne akadt a beee, határozottan összeszorította a száját, és szinte lábujjhegyen settenkedett be az istállóba, végig szemmel tartva engem is és a többieket is.

  Rafinált lények

Sikerült a csel.
Abban a tíz percben egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki hiányolja a nyáját. Végre egyes egyedül tobzódhatott a lucernabálában, lökdösődés és csattogó szarvak nélkül. Esküszöm, még az is látszott rajta, hogy tök elégedett magával.
Szerintem a birkaszociológia méltatlanul háttérbe szorult szakterület.