2012. november 18., vasárnap

Patt felület

Hát most mostam fel!

Pontosan 30 nappal a betonozás után eljött a padló kiegyenlítésének az ideje - azaz egy hónapon belül másodszor rámoltuk ki a verandára a teljes konyhát és nappalit, és ismét rászoktunk az ablakon át közlekedésre. Sokat tanakodtunk közben a betonfesték színein, de első körben a padlopon volt a fontos, az felmosható, sima, erre vágytam már 3 éve, a szín majd ráér tavasszal. Annyira komolyan vettük, hogy itten nekünk most rendes padlónk lesz, hogy megvettük a Birtok első lábtörlőjét is.
Ember nem engedte, hogy kutyába töröljünk lábat, egy kevésbé karakteres darabot választottunk végül
Volt pár egyéb tényező, amitől a padlózás délutánján ember idegileg kissé instabil volt, úgyhogy mikor a felület háromnegyedénél elfogyott az elvileg bőven számolt anyag, durván idegessé vált a sziluettje. Szombat, délután negyed 6, nincs más esély, mint a 30+ kilométerre lévő városi áruház. Melósöltönyben kocsiba is szállt, a következő életjel pedig az volt felőle, hogy screenshotot követel tőlem az áruház nyitva tartásáról. Azt ugyanis sehol nem jelezték, hogy pont ezen a napon délután 4-től leltározni fognak. Emberem nem egy nagydarab alkat, de ha határozottban adja elő magát, akkor egyből 120 kilóssá válik (plusz virtuális harci kutya a lábánál), úgyhogy rövid úton bezavarta a biztonsági őrt az üzletvezetőért, azt bezavarta egy zsák anyagért, és az optimális ügyfélkapcsolatok jegyében végül úgy távozott, hogy ki sem kellett fizetni a cuccot. Azt viszont nem tudta elintézni, hogy a már meglévővel egy fészekből származó anyagot kapjon, így a végeredmény igencsak patchwork stílusú lett.
Márványosnak is mondhatnánk, de simán csak el lett baltázva
Ekkor döntöttünk úgy, hogy mégsem halogathatjuk azt a betonfestést, gyorsan kiválasztottuk a Dél-Dunántúlon csak bejge néven emlegetett árnyalatot, és optimistán megrendeltük. Gondolom senkit nem fog meglepni, hogy háromszor is a mi színünk nélkül érkezett a boltba a szállító. A festék helyett a hideg viszont időre érkezett, így SzembeGyurival visszacipelték a kandallót a verandáról a nappaliba, mondván, hogy majd padlófestéskor a minden mással együtt ezt is kipakoljuk újra. Mire beértek vele, Szent Dzsóndérre is esküdtek, hogy ezt innen többet ki nem szedik, találjak ki valami mást.
Hát akkor körbemaszkoljuk. A képen jól látszik a cipőtalpas rásegítés nyoma, még a beillesztés idejéből.
Mikor végre megérkezett a bejge, kiderült az is, hogy 5 liter helyett csak 4 jutott, de sebaj, az ötöt úgyis bőven számoltuk a két rétegre. Meg úgyis vettünk egy liter fehéret is, a mintáknak. Ember glettelt és csiszolt még pár folton, aztán nekiállt festeni.
Színkód: újszülött mókus (árnyalat: minden napszakban más)
Könnyen felvihető, jól fedő festék, ruganyos, matt felületet képez egy rétegben is, teljesen bele voltunk szeretve. Egészen másnap reggelig, amikor a hámlásfoltok feltűntek. Természetesen a négy liter a két rétegre mégsem volt elég, úgyhogy megerősítést csak a jobban igénybe vett részek kaptak. De tökmindegy, mert ott is eltűntek azóta kisebb darabok. Több ok is lehet: 1. még jobban huplimentesnek kell lennie az aljzatkiegyenlítőnek (konvex és konkáv irányban egyaránt) 2.még nem volt teljesen száraz a glett, amire ember ráfestett 3. egyáltalán nem szabadott volna padlófesték alá glettet kenni 4. Főkutyát el kell vinni pedikűröshöz, mert nyilvánvalóan nem az én tűsarkúm okozta a károkat. A patthelyzet valójában abból áll, hogy a nemtökéletesség ellenére is bejön nekünk ez a festett padló, de komolyabb javításokra, teljes újrafestésre tavaszig biztos nem vesszük rá magunkat. Viszont van még egy liter fehér festék, amivel ráérős téli estéken megcsinálhatjuk az ápoléseltakar virágszőnyeget. És már nem kérdés, hogy majd a veranda is padlófestékkel lesz civilizáltabbá varázsolva. További jó hír, hogy egy padlólappal vagy hajópadlóval ellentétben itt nagyjából annyiszor gondolhatjuk meg magunkat, ahányszor tetszik, öt liter betonfesték ebből a márkából 5-7 ezer forint.
Majd a dezájnba építjük
Hiátusok ide vagy oda, azóta én hihetetlenül boldogan takarítok, és a tragikus hangvételű, nagymamáktól és iskolai takarítónéniktől egyaránt sűrűn hallott "most mostam fel" csak az agyamban jár, és én ki nem ejteném a számon, mert már-már függőségi szinten élvezem, hogy a 8 saras állatláb, meg a 2 (+X) saras humán bakancs nyomait napjában többször is feltakaríthatom, mert végre látszik a takarítás eredménye. Ha netán krónikus házitündérkévé fajulnék, aki még a vizet is kimossa, emlékezzetek majd, hogy itt kezdődött.

30 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nézd, nem mondom, hogy Parti-Nagyot kiszórom az ablakon, s csak téged olvaslak ezután, de - vessetek a mókusok elé - nekem tetszik. (Hogy most a dolog tartalmáról szót se ejtsek)

Mézeskalács írta...

Csodálkoztam volna, ha teljesen simán megy:))) Teljes mértékig meg tudlak érteni. Emlékszem még milyen eufóriát éreztem, mikor a konyhai borzalmat végre lefedtük a gyönyörű linóleummal. Napjában kétszer dobtam hanyat magam a konyha padlóján és élveztem, hogy olyan szép és végre tiszta:)

Piszke a Birtokról írta...

@Névtelen: Parti Nagy remélem sosem tudja meg, milyen társaságban emlegetted :D

@Mézeskalács: ja, azt nem is írtam, hogy hosszasan fetrengtem (szó szerint) a padlón az olajzöld pólómban - valahogy ki kellett deríteni, hogy a leendő lounge-saroknak megfelelő szín lesz-e az :)

Nils Holgersonné írta...

bàr a perzsaszőnyegek terén eltér az ízlésünk, a festett padlót én is szeretem, és jó színt is választottatok.
azóta is jönnek fel foltok?

a kedvencem a cipőnyom a kályhán, sose mosnám le :)

Sheila G. írta...

nekünk műgyanta lesz, azon is gyönyör lesz a takarítás..

Nils Holgersonné írta...

a szent dzsóndéren is röhögtem, valahol őriznek belőle relikviát? mondjuk vmi traktorjavító csavarkulcsot, gyolcsba tekerve?

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: olajos vászonba tekert karburátorcsavar, természetesen a vásznon az olajfoltok a szarvas képét adják ki :D
foltok olyan kisujjkörömnyi picik, talán most már marad, ami marad. A lábnyomot még nem mostam le :)

@Sheila G.: pont most néztem vissza a korábbi kommentedet, majd kíváncsi leszek rá, hogy a műgyanta annyira fényes-e, amennyire gondolom

Sheila G. írta...

csak egy kicsit.
viszont nincs benne fuga, mert én utálom, ha abban megül a kosz.
másrészt azért tetszik, mert nem olyan kemény, mint a lap (ld. leesett tányér), viszont nem is reped meg.

de hát nekünk még odébb van..

Hobbikertész írta...

A bejge szín alap Dél-Dunántúlon.
És a tűzzel és felmosással kapcsolatos tapasztalatszerzéseid egy önismereti utazásba visznek, melynek a végén egy tökéletes házi sárkány van születőben.
Innen aligha van visszaút, és a Most Mostam Fel nemhogy elmúlna, még durvulni fog.
Ott fog állni 2*X horgolt, baglyos, humanoid, és 2*4 kutya- és macskamamusz az ajtó mellett. :D

Messzenéző Minyon írta...

Nem tudom, a konvex és konkávot nekem szántad-e, de esküszöm, a szívem közepibe találtál vele :))

Piszke a Birtokról írta...

@MM: reméltem, hogy így a realitások talaján értékelni fogod ;)

Márta írta...

A padlózat eme módja számomra teljesen idegen, De írásod remek!
Máskor is meglátogatlak!

Nálunk: több verzió is megtalálható - veranda kő - szép! Szoba padlástéga a cserépkályha előtt, a nagyobb felület fenyőpadló, amin remekül meglátszanak az írószék huzigálásának nyomai. Narancsolajos kencézése évenkénti feladat, lehet, hogy éppen ma kerül sorra.
Aztán van még járólap, és "vett" lamináltlap a Zuram szobájában, utóbbi házunk vétel előtti tartozéka volt, s momentán nem is tervezzük cseréjét, bár elég csúf, de takarja a szőnyeg.

Piszke a Birtokról írta...

@Márta: gyere máskor is :) a padlástégla az nálunk nagy álom, csak nem volt hozzá, khm, kedvünk :)

Sheila G. írta...

irodai szék huzigálásnyom ellen van padlóra tehető átlátszó lap, elvileg az ikeában kapható, több forrást nem tudok, mert nekünk még nem aktuális.

tms írta...

jó lábtörlő!

Laci írta...

Úgy látom, hogy sikerült kiválasztanotok a legkényesebb szint! Legközelebb tarepmintásra kell majd festeni: vörös-barna-rdap-zöld foltokat. Azt is fel lehet mosni!

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: egy darabig esélyes volt a téglavörös és a sötétkék is, de tartottunk tőle, hogy túl sötét lenne. Viszont ha nem szokik le a hámlásról, akkor terepmintás lesz idővel.

Márta írta...

Nem, nem irodai szék - írószék - azaz egy jó kis karszék a váci Toleirántól...

Padlástégla kéne még, de sajna bedugult a beszerzési forrás. (nem volt brutális ár)
Felbuzdúltam - bedörzsöltem narancsolajjal a padlót, ajtókat, bútorokat - most olyan itt, mint egy narancsligetben...

Mátrai, az épületes írta...

Elolvastam ezt az opuszt is. Ahogy merültem belé, erős empatikus képesség okán egyre jobban erőt vett rajtam az undor és a sírhatnék, melyet a soha be nem fejezett lépcsők, festések, garderóbok; a félkómás kőművesek, és segéderőik, meg a satöbbik okoztak nékem az elmúlt, könnyűröptű évtizedek alatt. Ó, egek ura ne hagyj el! Van még e világon emberi erő, ész és akarat, mely építkezéssel szál szembe a thermodinamika II. törvényével, mely jelesül maga az entrópia? Ó, szent ostobaság, Ember a te tüzed táplálója!

Piszke a Birtokról írta...

@épületes: nálunk két állandó lakó van: az Entrópia és a Véletlen. Mi csak úgy próbálunk néha egy kis helyet szorítani magunknak közöttük :)

Mátrai, az épületes írta...

Schrödingert (ő a kvantummechanika koppenhágai irányzatának egyik legismertebb képviselője) szóval, az őt is megríkató (ha élne és olvasná, hahaha, ostoba Schrödinger) soraidra nincs jó riposzt - első olvasatra.
Másodikra azonban: a két említett kedves lakótárs minden odúval rendelkező lényhez beköltözik, csak a tulajok ezt általában nem veszik észre. Nagyfokú bölcsességre utal, hogy tik látjátok ezt. S lám-lám, mégis belekezdtetek az ember szempontjából eleve megnyerhetetlen harcba a téglákkal, festékekkel, Obivan, satöbbi... Ez a tény maga a KVANTUMELMÉLET DIADALA!
Ha írásra adtam volna a fejem (mi van?), most hosszú, tudományos esszében világítanám meg e gyönyörű példán keresztül a lét értelmetlenségének tudatunkra gyakorolt hatását. Sőt a dramaturgia szent oltárának árnyékában - mintegy hűsítő gyanánt - beszélgetés-foszlányokat idéznék e két pacák (vagy csajszi, nem tudom) Entrópia és Véletlen kihallgatott diskurzusából. (Nyilván Entrópia nő, Véletlen férfi. Entrópia nő. Érteed? Hogy NŐ. Érteed?):-))

Piszke a Birtokról írta...

@Mátrai, az építő: ó tényleg, a macskát nem is említettem. Éppúgy lehet Schrödingeré is, mint ahogy a mienk (és páran a faluban még hihetik róla, hogy az ő macskájuk). Tehát vagy van, vagy nincs - csak hogy a kvantumelméletet erősítsük még egy kicsit. Az emberi, következetesen és sorozatban elkövetett értelmetlen cselekedetekre azonban semmilyen tudományos magyarázat nincs :)

Mátrai, az épületes írta...

Messzire jutnánk, ha ezt a diskurt itt tovább folytatnánk. Részemről zárásként annyit mondanék - miközben mélyen meghajolok a falu és ti tulajdonotok összefüggésében megemlített macska-hivatkozás nagyszerűsége előtt -, hogy tévedel leányom. Van tudományos magyarázat a következetesen és sorozatban elkövetett értelmetlen emberi cselekedetre. Néhol átlépve az ok-okozat logikai unalmát, hosszan mogyorózom ezt A tudat az evolúció zsákutcája munkacímet viselő, cirka 10 éve előkészületi szakaszban lévő kötetemben. Természetesen Schrödinger és a kvantumtörténések legnagyobb dicsőségére a könyv soha nem fog elkészülni, én viszont lelkesen hivatkozhatom rá minden ilyen csörtében. Mintegy ezzel is bizonyítván a kételkedőknek: ha egy macskadögöt hevesen lóbálsz, élőnek tűnhet az.

Nils Holgersonné írta...

Jézusom, épületes épületes dumája teljesen letaglózott. Es most nagyon örülök, hgy egy pici bérlakásban lakunk, amit nem újítunk fel, nem bővítjük, se Entrópiának,se a macskájának nincs hely, Schrödinger teára még jöhet(ne).

Nyözö írta...

Csak hogy a kályhát is emlegessük: na éppen ilyen jószágot cipeltünk fel a dombunkon olyan 40 méteren hosszon jó süppedős erdőtalajon. A helyzetet árnyalta, hogy erre az útra vertikálisan 25-30m esett, így a kályha helyzeti energiáját is jelentősen növeltük. Négyegészkéttized ember cipelte felfelé, úgy hogy a samott és az ajtó, rostély is ki lett belőle cuccolva. :-) Szóval át tudom érezni a cipelők által képviselt nemnemsoha álláspontot.
A padló is szuper lett, főleg ha szeretitek a mustáros kajákat, és sárgaagyagos kinn a talaj. :D

Judit Kovács írta...

Kedves Piszke!

Betonfestés előtti dilemmánkban segítenél nagyon, ha megírnád, most hogy néz ki a betonfestett felület. Mi 2011-ben 2 szobát festettünk, a festék alá valamilyen aljzatkiegyenlítő került, de néhány hét alatt elkezdett hámlani a festék. Azóta is tart ez, főleg azokon a részeken, ahol alatta aljzatkiegyenlítő van. Nem tudom, az volt-e a baj, hogy aljzatkiegyenlítőt használtunk vagy az, hogy rossz festéket.

Judit

Piszke a Birtokról írta...

@Judit Kovács: röviden: eszetekbe ne jusson :))) azóta nálunk is laminálttá változott a padló, mert a bfesték egyre többet hámlott, és az egyenletes, nem hámló felületet se lehetett igazán szépen tisztán tartani.

Judit Kovács írta...

Kedves Piszke!

Nagyon köszönöm a választ! Ha esetleg emlékszel, meg tudnád írni milyen típusút használtatok? Utánanéztem, és több fajta létezik, de akkor tudnám, hogy amit ti használtatok, az biztosan nem lenne jó. Előre is köszönöm,

Judit



Piszke a Birtokról írta...

Akropol volt - egy biztos, ne gletteljetek alá :)

Judit Kovács írta...

OK, köszönöm!!! :)