Jön a tavasz, én meg mennék.
Ősszel még eléggé úgy gondoltam, hogy ezidőtájt majd alig győzök írni a mindenféle munkálatokról meg költözésekről meg rügyfakadásokról, ehhez képest csak a nyüszörgés megy. Nem az a baj, hogy az emésztőtervet csak több hónapnyi ígérgetés után kaptuk meg, a baj az, hogy úgysincs pénzünk nekilátni. Mint ahogy semmi másra sincs épp pénz. A történet hosszú és csúnya, a lényege, hogy egy adott összeget, amit meg kellett volna kapjunk, valószínűleg soha nem kapunk már meg. Ráadásul az ebben bízás és az erre várás közben elvesztegettünk két hónapot, melyben emberem jóhiszeműen nem dolgozott, én meg jóhiszeműen ugyan szanaszét dolgoztam magam, de a bevételemből a reformokat kellett megfizetnem; nemhogy budira, de utazásra se maradt. Január közepe óta nem voltunk a Birtokon. Töretlennek már nem nevezném az optimizmusomat, de azért van még belőle, szóval egyelőre nem tartom teljesen kizártnak, hogy az egyre nagyobb kiskutya végül majd parasztkutyává válhat, bár anyagi helyzetünket az se pozítív irányba lendíti, amennyit eszik. De hát nekünk nő nagyra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése