2011. november 10., csütörtök

Bojlerszellem

Hisztérikusan röhögős történetbe ágyazott munkakeresős poszt, mert a sírás meg nem segít.

Jó öt évvel ezelőtt kaptunk ingyen egy régi, használt, de működő bojlert, amit tavaly ősszel sikeresen be is üzemeltünk, miután a villanyvezetékek már elbírták. Azt kezdettől fogva tudtuk, hogy errefelé a vezetékes víz valójában folyékony mészbánya, de bíztunk benne, hogy az előrelátóan beszerzett elektromos kis izé, ami elvileg szétrobbantja a vízkövet, megakadályozza majd a lerakódást. Nyilván nem írnék most bojlerekről, ha tényleg megakadályozta volna. Igen, teljesen kiszámíthatóan és törvényszerűen novemberben kell végképp megdöglenie minden bojlernek (és igaz ez persze minden más, meleget előállító szerkezetre is). A padlás felől érkező fél órás folyamatos kurvaanyázásból és vízömlésből már bizton tudni lehetett, hogy menthetetlen a jószág, én csak azért nem fakadtam sírva, mert nem akartam turbózni az árvizet a közelmúlt rosszhír-sorozatában ez már az a szürreális pont volt, amire egy filmben is azt mondod, hogy erős dramaturgiai túlzás. Még mielőtt felmerülne a kérdés, hogy ténylegbiztosjavíthatatlan?, elárulom, hogy a vízkő szétnyomta a tömítést, és ezek után az egyik tőcsavart is sikerült beletörni, szóval teljesentutibiztosanhótziher javíthatatlan.
Tekintve, hogy az elmúlt időszakban nem csupán a britános típusú karrierünk akadozik, de minden más munkalehetőségünk is pang, pont nem hiányzott, hogy hirtelen felindulásból vegyünk egy új bojlert, de kellett. Nagyjából olyan lendülettel és gyorsasággal vásároltuk meg, ahogy normális ember kenyeret szokott.
Hazahoztuk, ember pedig átment szólni SzembeGyurinak, hogy kéne egy kis plusz emberi erőforrás az installáláshoz. Vinnyogva-könnyezve tért haza, és közölte, hogy mindjárt jön is segíteni a szomszéd, csak még anyázik otthon egy kicsit, mert elromlott a bojlerük.
A (most épp megint átmenetileg itthon tartózkodó) britán jelen pillanatban a nála megvalósítandó falusi közfürdő beléptidíjait kalkulálja.
(Én pedig köszönettel (és türelmetlenül) várok mindenféle normálisan fizető felkérést szövegírásra, korrektúrázásra, lektorálásra, fordításra, távGizikézésre, de mondjuk egy spanyol tengerparti haciendára is szívesen vigyáznék az év azon 50 hetében, amikor a tulajdonosok nem érnek rá, hogy saját maguk vigyázzanak rá.)

13 megjegyzés:

FT írta...

Szia, felkérés-ügyben esetleg érdekel a http://muszeresz.tumblr.com/post/12611962241/jo-nemetesnek-akad-itt-nemi-melo .

Piszke a Birtokról írta...

@FT: köszi, rendes vagy, én nem specifikáltam - némethez sajna nem értek :( (angol, francia játszik főleg)

FT írta...

OK, értem.

Eva írta...

Ez a SzembeGyuri megszolitas mindig nagyon tetszett. ÁtellembeMariska nincs?

Az aprobetus ugyeben majd szemelyesen irok.

Névtelen írta...

Szia Piszke! Sajnálom a bojlert. Nem arról volt szó, hogy a környéken hiányszakma végzettséged van (vagy az "Embernek"?). Lehet, hogy téged keresnek itt: http://www.resztavmunka.hu/allasok/szakmai-blogger
Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: öt éve még így volt (mármint én mint hiányszakma), most pang az a terület is. A linket köszönöm, megkeresem őket.

Nils Holgersonné írta...

basszus, basszus, basszus. Annyira sajnálom.
Egyik barátoméknál van valami speckó vízszűrő, ami nem csak szétbombázza a vízkövet, hanem be sem engedi a rendszerbe. A csapvizük így egy kicsit ízetlen, de a gépeknek jó. Persze kell ehhez is a lóvé, de azért utánanézzek, milyen is? Hosszú távon megfizetődő lenne egy ilyen mészbányában.

Munkaügyben sajnos csak együttérzőn tudok nézni, de kitartás, lesz valami nemsokára.

Piszke a Birtokról írta...

@NHné: köszi, de amint lesz ilyesmire pénzünk, azt hiszem, inkább a kútból szivattyúzós módszerre fogunk átállni. Az se kerül kevésbe, de mindent összevetve hosszú távon talán jobb lesz úgy (a kútvíz bevizsgáltatása a kétszer teljesen kiszivattyúzással és társaival szintén kissé költséges és macerás, de majd talán egyszer meglesz az is).

Piszke a Birtokról írta...

Update: már biztos, hogy fertőző bojlermegbetegedéssel álltunk szemben; kiderült, hogy ugyanabban az időben a polgármesteréknél is felütötte a fejét a nyavalya...

Susula írta...

Nem ér ennyire eltűnni! Persze ha bejött a hacienda, akkor igen, de ott nincs internet?!

Piszke a Birtokról írta...

@Susula: ó, bárcsak egy hacienda miatt tűntem volna el... úgy döntöttem, hogy amíg csak negatív dolgokról tudnék beszámolni nagyon negatív hangulatban, addig inkább befogom a billentyűzetem. Ahogy nézem, legalább karácsonyig itt biza csönd lesz :(

Nils Holgersonné írta...

jajj, ne már. nem segítene egy kis blogterápia? vagy szeretnél róla beszélni? felhívjalak telefonon? segítene? mert akkor nagyon szívesen.

Egyébként engem érdekelnének a negatív dolgok (leírva) is. Hogy hogyan keres munkát az, aki egy faluban él, hogy mi lett a bojlerekkel, hogy a polgármester mit szól a meszes vízhez, hogy ha a kútból jövő víz jó, akkor miért ilyen a vezetékes, hogy nincs-e valami egész falura jó megoldás, vagy egyébként mindenki a saját kútjából él, hogy a bevizsgálás mennyibe kostál, hogy mennyit kell fűtenetek, bírjátok-e fával, nem is tudom. Én marhára felnézek rátok, hogy ezt így bevállaltátok, emellett irigykedem, emellett simán el tudom képzelni, hogy én is valami hasonlóba vágjak bele. És a légvárak mellé nem árt némi hasznos infó a negatívumokról, akár anyagi, akár lelki.

Névtelen írta...

Csatlakozom NHnéhoz: tessék irni! Persze amit nem kell majd letagadni utólag. Hidd el, hogy sokan drukkolunk nektek, hogy sikerüljön a Birtok projekt. Laci