2013. május 23., csütörtök

Racska

Váratlan birkaland.

Elindultunk kora este egy másik faluba, mert az a hír járta, hogy arrafelé vannak eladó rackák. Bejelentkezni nem tudtunk az érdeklődő látogatásra, mert csak egy nevet és egy homályos útbaigazítást kaptunk. Számítottunk szimpla karámra, szimpla emberekre, néhány subára és gyors megbeszélésre. Ebből csak a subák jöttek be.

A feketén fekete szürkületi láthatóságán nem sokat segít, hogy a rottweiler még az elején belenyalt az objektívbe

Azon már rég nem lepődöm meg, hogy ez a térség indokolatlanul magas százalékban nemzetközi, de arra azért sosem gondoltam, hogy egyszer majd egy holland nővel fogok magyar rackákról tárgyalni úgy, hogy nem én vagyok az eladói oldalon. Hirtelen érkezésünkkor ő épp egy mamajuh és egy kétnapos közt ücsörgött a fűben, kezében cumisüveggel, mert a kismama még nem jött rá, mivel jár az anyaság. Két perc múlva az asszony úgy nyomta a kezembe a baribabát, hogy mi, humánok még be sem mutatkoztunk egymásnak.

Microsoft

Addig csak egy rottweiler (és két macska) felügyelt ránk testközelből, aztán ahogy a többi juh felé indultunk a csalitosba, csatlakozott még két kuvasz is (a libák és a bébipulykák lemaradtak). Miután végignéztük, hogy az akácos-diós ligetben a tizenpár racka némelyike hogyan játszik kergetőzve a vadászcicákkal, elindultunk felkutatni egy hiányzó barit is. Mikor megtaláltuk, épp kettő lett belőle.

Mázas bárány

Többé-kevésbé négy lábra állt hamar

A kuvaszlányok remek bábák és pótmamák, magzatmáz takarításában állítólag már rutinosak

Percről percre stabilabb

Ettől a váratlan alkonyati élménytől hosszabb időre elállt bennem a beszélés, amit egyébként addig nagyon vicces keveréknyelven folytattunk. Az öt éve itt élő hollandina rengeteg viszonylag bonyolult szót használ következetesen magyarul (és ejti racskának a rackát), a lukakat meg kitölti olyan nyelven, ami épp eszébe jut, miközben itthoni párja kifejezetten megfejthetetlen logika mentén egyszerűsített magyart használ vele, de állathülyéknek ilyesmi nem jelenthet akadályt, mind remekül megértettük egymást.

Két nap minden tapasztalata a szemében

Egyelőre annyi biztos, hogy tudományos rackaválogatásban kell nekünk még némi rutin, de őrült ismerősök hirtelen beszerzéséből már simán kaphatnánk diplomát.

15 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Állati! És végül hoztatok el racskát? Mert azt hittem, ez a bejegyzés erről szülna, de valahogy elkanyarodott.

Messzenéző Minyon írta...

Izé, szólna :D

Piszke a Birtokról írta...

@MM: az nem ilyen hirtelen dolog ám, kérem! Most csak felmértük a terepet kínálat és árak szempontjából.

Gandalf írta...

A kis racskák mely nyelven értenek? És a mamaracskák... Mer' teszem azt, ha következetesen és rendszeres jelleggel iszom a tejükből, előfordulhat-é az a tényálladék, hogy már az "mamaracsaka" tejjel magamba szívom példuul a tulipán imádatot, és perfekt leszek néhány hónap alatt hollandusból?

Piszke a Birtokról írta...

@Gandalf: racskák-macskák-kutyák is soknyelvűek, úgyhogy óvatosan azzal a tejjel. (bár, hét nyelven szóló juhsajt, nem is hülye marketing...)

Mátrai, az' észosztó írta...

Üzenem a holland asszonynak, hogy ilyenkor (vagyis valószínűleg első ellő és tapasztalatlan anyánál), amikor nem akar szoptatni, vagy a babaracska nem találja a bundában a csecst, kedvesen megfogjuk anyu szarvát és segítünk a báránnak megtalálni azt a csecstet. Külön szoptatni csak a végső esetben kezdjünk el, mert az állat könnyen megszokja és nem fog majd az csecsből szopni.

Amúgy beszarás.:-)

Mátrai, az' észosztó írta...

Üzenem a holland asszonynak, hogy ilyenkor (vagyis valószínűleg első ellő és tapasztalatlan anyánál), amikor nem akar szoptatni, vagy a babaracska nem találja a bundában a csecst, kedvesen megfogjuk anyu szarvát és segítünk a báránnak megtalálni azt a csecstet. Külön szoptatni csak a végső esetben kezdjünk el, mert az állat könnyen megszokja és nem fog majd az csecsből szopni.

Amúgy beszarás.:-)

Piszke a Birtokról írta...

@Mátrai: segített ő mindenhogy, rajta nem múlt, állati hozzáállásban kb. mint kedves nejed :) Mire eljöttünk, kétszer már megtalálta a kicsi az italautomatát.

Unknown írta...

Egyébként ti nektek milyen jo hogy ekkora külfoldi kolonia él kis falutokban :D mellettetek.Egyáltaán beszéltek ti ékes anyanyelvünkön vagy pedig ez egy olyan ritkasáág hiszen birkául, angolul hollandosul frankon beszéltek, ami nem is rossz.

Persze SUBA nyelven is ahogy látom jol kommunikálsz még jo hogy van ez a blog és igy ékes anyanyelvedet is használhatod :d

de jo subázást és subázási alapismereteket is várunk mert én is vártam a történet happy endésedését ehelett egy lezáratlan szál van benne ( ezzel nem azért cseszegetlek mert ugye könyvet irok :D) hanem mert csak ugy.

Mindig mi nyályas olvasok már ilyen váratlan gigantikus véget várunk most meg semmi. :((((((

örültek beszerzéséről én is tudnék mesélni :D az szerintem nem nagyon nehéz :d
csok szilvi dunán innen

tms írta...

májkroszoft? :D

Piszke a Birtokról írta...

@Innen Szilvi Dunán: ó, bocsánat, hogy ennyien mást vártatok, de hát rackát nem vesz az ember úgy véletlenül és hirtelen, mint padlót :D De nekem elég gigantikus végkifejlet volt a frissen született bari, és persze a sztorinak úgy még nincs vége, hogy a beszerzési terepfelmérés folyamatban van.
A multilingváról meg annyit, épp a napokban gondolkodtam rá, hogy meg kéne tanulni mondjuk hollandul, mert miért ne :)

@tms: pici, puha :)

Unknown írta...

Oké oké csak akkora gigantikus végkifejletre számitottam hogy mint lássuk a padlo leraktárok és azt hittem hogy a vége valami olyan lesz hogy pl Ember elment és mostmár nem kell barit rajzolni. piszke mint potanya a subának,
A Kutya mint potapa a Subának sajnos ki kellett a popcornt is venni a mikrobol mert semmi gigantika nem lett. Azt hittem bevállalos vagy és első látásra-csapásra veszel barikat minimum egyet-kettőt :D na sebaj várjuk a folytatást.

Sz D Innen

Piszke a Birtokról írta...

@ISZD: hát izé, egy tökfaluban lakunk, ha csak a giga sztorikat írnám, ritkák lennének a posztok :D

Dominika írta...

Hát még ilyet! Jó lehetett!

Lidike írta...

Ó istenem, mint egy kis fekete katicabogár :)))