2014. május 29., csütörtök

Amire nincsenek szavaim

Kutyán áthajtani nyolcvannal lakott területen. Fékezés, megállás és visszafordulás nélkül.
Elpusztult kutyát valaki más kertjébe berakni a teljesen közönyös gazda által, mert az érkező busszal mennie kell.
Főkutyát nézni, ahogy időről-időre visszamegy a kerítéshez őrizni a havert.
Hogy ezen csak én bőgök, az már nem lep meg.
Csak ilyenkor érzem, hogy nem való nekem a falusi élet.

Ő

14 megjegyzés:

Mona írta...

:( Én tuti bőgnék veled :(

Dominika írta...

:( Én is bőgnék.

Z-bygg írta...

Veled bőgünk:(

Kavics írta...

Szomorú és antiszociális...:-(

Gandalf írta...

Sok évvel ezelőtt volt egy gyönyörű, arany színű németjuhász keverék kan kutyám. Egyik párzási idő alkalmával a "barátnője" gazdája, ha jól emlékszem, akkor vasvilla nyelével, ütötte a hátát teljes erőből, amikor is menekülni nem tudtak, mert összeragadtak... A kutyám hetekre lebénult, szó szerint nem tudott lábra állni kb egy hónapig, mert daganat, ödéma alakult ki a gerincoszlopán. Ráadásul naponta jött hozzá az állatorvos, mert nem volt hajlandó otthon piszkítani, ezért belé is keményedett az a kevés is, amit kézből elfogadott... A doki viszont nem fogadott el pénzt egy olyan szérumért, aminek 20.000 Ft volt az akkori értéke, s naponta kellett beinjekciózni, hátha sikerül felépülnie a család kedvencének... Amikor hosszú-hoszú napok(!) múltán először bek....t, olyan ijedten nézett ránk, mintha legalábbis megharapta volna valamelyikünket, s tudta olyat cselekedett, amiért nincs bocsánat..., és amikor, csodák csodája, kb egy hónap elteltével remegve, nyűszítve, de lábra állt... Na az volt az a pillanat, amikor elöntött a düh, s felkerekedtem, megkerestem a másik kutya gazdáját, és egyértelművé tettem számára, ha még egyszer csak egyetlen ujjal is hozzáér a kutyámhoz, akkor nincs bocsánat, és nem nézek semmit, senkit, nem fogom tisztelni a köztünk lévő korkülönbséget sem... Nem öreg emberre kell itt gondolni, hanem egy negyven körülire.
Kutyánk felépült, s még egyszer annyi időt töltött velünk, mint előtte.
Nem tudom miért, de az emberek egy meglehetősen nagy része nem tekinti egyenrangú élőlénynek a háziállatokat, vagy úgy általában az állatokat, nem érez irántuk felelősséget, és azt is leszarják, hogy más viszont igen. Na ezeket az embereket gondolkodás nélkül verném meg nyilvánosan, minden lelkifurdalás nélkül.
Bocs a hozzászólásomért, csak már éltem át hasonlót. Sőt ennél cifrábbat is.

Egérke írta...

Jajj szegény ki állat... most én is szomorú vagyok. Ilyenkor örülök annak a 3 méteres kerítésnek ami körbeveszi az udvarunkat. És milyen kedves szemei voltak. Szerintem egyébként nincs Faluhoz kötve, a városban is művelnek ilyet, sőt még rosszabbat is.

Eva írta...

és én is. végtelen szomorúság.

Marian Dénes írta...

Hányingerrel vegyült embergyűlölet.

Aranyalma írta...

Szegényke :-(
Nagyon rühellem az ilyen embereket! Nekünk a szomszédunk bizonyítottan 4 kutyánkat mérgezte meg.
Az első egy Jagd Terrier volt (első kiskutyám, még általámosba jártam, Édesapám egyszer vele jött haza a piacról én majd kiugrottam a bőrömből boldogságomban), utána nagyon sokáig nem volt kutyám, a második egy nagyon okos Pumi volt (második kiskutyám 20 éves voltam, mindenhova vittem magammal) Ő ketten meghaltak. Tudtam, de azért reménykedtem, hogy meglesznek, mindkétszer 2 hétig jártuk a környéket és a menhelyeket, a harmadik és negyedik egy időben volt, ők azért élték túl, mert időben észre vettük, hogy kihányták a rizzsel összekevert patkánymérget és rohantunk az orvoshoz, vérátömlesztés, kálcium hegyek, viszont annyira megsínylette a májuk, hogy állandóan valami bőrbajuk van, véresre kaparják magukat... Én meg szívem szerint az öregasszonyt kaparnám véresre egy kapával. Gyökér. Mindezt azért, mert csak hudini kutyáim voltak és az ő kertjén keresztül mentek ki az utcára. És miért olyan biztos hogy szándékosan ő volt? Mert röhögve a Nagyapám képébe vágta az infót. Szerencse, hogy volt köztük kerítés, mert Papa az állatok védőszentjeinek egyike. Bocs, hogy kiszakadt belőlem. Elnézést.
Főkutya gondolom gyászol. Szegényke.

Medora írta...

Nem tudom, minek egy ilyennek bármiféle állat?!
Tényleg nem településfüggő: ismerek olyan családot, akinek a cicáját a lépcsőházi szomszédai akasztották fel a kilincsükre. No comment.

Maya írta...

Veled bőgök gondolatban... meg örülök, hogy nem Főkutya...
:S
R.I.P.

Szilvai írta...

:( :( :(

Muskátli Büfé írta...

Ez a világ, nem az a világ ... hüpp

Anikó írta...

Ó, szegény kutya! Nem értem az embereket, miért tekintenek az állatokra úgy, mint egy tárgyra, amit el lehet dobni, vagy ha megsérül akkor majd veszünk helyette másikat.
Most ismét pici faluban élünk, és nap mint nap elborzaszt az emberek hozzáállása az állatokhoz. A párom testvérét nem bírom meggyőzni, hogy vigye el a macskáját ivartalaníttatni. Szerencsétlen évente kétszer kölykedzik, és a kölyköket rögtön születésükkor elássák. Embertelen. Nem ivartalaníttatja, mert akkor nem fog egeret fogni, a kicsiket nem hagyja meg, mert akkor azokkal foglalkozik és nem fog egeret. És mindenki így gondolkodik sajnos. A fél falu börtönben lenne és a fizetése nagy részét büntetésekre költené, ha valóban elítélnék őket.