2015. január 30., péntek

Csudálatosék

Részeredmény-hirdetés a barilottózóknak.

Ma reggel eggyel kevesebb bari sietett ki az istállóból az üdvözlésünkre, de ha ez még nem lett volna elég gyanús, bentről cérnahangú bégetés is kiszűrődött.

Göndör zsemlemorzsa, kiskos

A meghatott megilletődés és körülrajongás után ember átsétált a falszomszédos szénapajtába, és ha már ott járt, begyűjtött egy szökevényt is, ő sem volt halk.

Yoda-tündérke szalmacsomagolásban

A legtörékenyebb alkatú anya, a Szőke lepett meg minket az ikrekkel, úgyhogy a tippösszesítések alapján az első körös befutók:
* Zsuzska, aki a január 30-at tűpontosan eltalálta (de nem fekete kiskos),
* Szücsi, aki szerint az első bari lány és zsömlye színű (és a szökdösésből levezetve a kislány lehet az idősebbik iker),
* boszorkány-kategóriában mmk tarolt, aki ma délben, tehát a születés után, de nyilvánosságra kerülés előtt írta azt, hogy „A szőkének tippelek egy lánykát elsőre”
* szilvi könyves pedig január vége-február elejére tippelt, ikreket, vegyes nemekkel, bejött.

További versenyben van tehát még a fahéj színű, a foltos fejű fényevő és a fekete rackalány; rám ne hallgassatok, én magamban a foltost tippeltem idénre első anyának, ikrekkel. Addig is néhány családi fotó még:

Egyelőre nehéz őket megkülönböztetni

Neki ő az első fia

Hátul a lány, előtérben a fiú

14 megjegyzés:

ember írta...

A további barilottóhoz kristályosítottam kicsit a pontozási rendszeren, ha már szerencsejáték...

Szóval amire tippelni lehet, az a következő ellésre vonatkozóan:
- szín 1 pont: fehér/fekete
- nem 1 pont: fiú/lány
- anya 4 pont: Bors (a fekete)/Fahéj (a kcska szarvú)/Menta (a foltos fejű)
- egyke-iker 2 pont
- hónap 2 pont
- konkrét dátum 30 pont

És ne feledjétek, még a mai napnak sincs vége!

mmk írta...

:) Szupercukik.
Az a szalmában ülős fotó... :) :)

Dominika írta...

Le vagyok nyugozve!!!! Ikrek??? Szuper!
Azert az elso mondat eleg felreertheto, engem megijesztett, meg mondtam is, hogy jaj, ugye nem?, de a minusz 1 helyett plusz 2 bari nagyon kellemes meglepetes volt.
Fokos megse egy taho... :D

Dominika írta...

Le vagyok nyugozve!!!! Ikrek??? Szuper!
Azert az elso mondat eleg felreertheto, engem megijesztett, meg mondtam is, hogy jaj, ugye nem?, de a minusz 1 helyett plusz 2 bari nagyon kellemes meglepetes volt.
Fokos megse egy taho... :D

Zsuzsa Gerleiné Varga írta...

Van némi kis irigykedés bennem ebben a "babavárásban..."
Én kecskeanyákat tartottam pár évig...

Sándorné Szűcs írta...

Yess! Zsömlyeszínű kislány! Meg egy bratyó is! Kell ennél több? Minden szépet és jót kívánok nekik! :)

Muskátli Büfé írta...

Akkor Ti most már "nagyik" vagytok? :) grat az első babákhoz!!! Ági

szilvi könyves írta...

Köszönöm szépen azt hogy benne vagyok az első 4 helyezettben de hogy boszorkány kategoriában nem én nyertem ez eléggé lelohasztott. :( de sebaj jo volt a tippem :d

MÁSODIK KÖRÖS TIPP :

szin: fekete
nem: kos azaz kukis
anya: Bors
egyke-iker: egyke
honap február és oktober
konkrét dátum : február 11

ui: azért házi orákulom még lehetek? :d

Eva írta...

éljen soká, éljen soká!

Mona írta...

Az illegálisan cuki kisbarik még a hátsó kert benépesítésén is elgondolkodtatnak :) (Persze se kerítés, se rendes ól, se idő... de jövőbeni lehetőségként felírva ;))

Piszke a Birtokról írta...

@Mindenki: köszi a gratulációkat, átadtuk a friss anyukának is :)
@Zsuzsa: megértem, hogy hiányzik :/ Rackákon kívül mi baráti kecskeszaporulatot is várhatunk, szóval duplán élvezzük :)
@ szilvi könyves: tipp rögzítve, orákulum-posztról lehet szó ;)
@Mona: az úgy van, hogy hirtelenváratlanul be kell szerezni a rackákat, és akkor villámgyorsan megoldod a körülményeket ;)

Marian Dénes írta...

Valaki esetleg a lottószámokat...?

szilvi könyves írta...

igen szo volt hazi orakulum poziciorol ;)))) de @mmk kiturt ...;( gondolkozok rajta hogy megovom a boszorkany kategoriat ;))))) az ovas lenyege hogy lehet a a Birtok tvn latta az eredmenyeket es igy tippelt ;)) keresztbe derivalhattatok volna a tippeket akkor behuzom a boszi kategoriat ;))) na sebaj masodik kortol ..... ;)))) sok boldogsagot az ikrekhez ammugy ;))

Zsuzska írta...

Jajj, hát legalkább olyan büszke vagyok, mintha én pottyantottam volna öket a Világra! Sok sok örömet velük!!!