2015. december 4., péntek

Banya nélkül

Mert nekem is jár a játszás.

Nem vagyok én túl jó ezekben az adventi dolgokban, de valamiért mégis erőltetem. A családom se túl jó benne, anyám például januárban szólt, hogy hát van neki ikeás, már ezer éve nem kapható sablonja. Most november végén véletlenül időben újra eszébe jutott, és pár napja oda is adta. A szomszéd lány meg kicsit túltolta tegnap a tésztamennyiséget, és megdobott egy gombóccal. Evidens volt hát, hogy akkor most életemben először itten mézeskalács házikó fog készülni, ha törik, ha szakad.

Színest, drazsést majd jövőre

Persze tört és szakadt is, a macska először felzabálta a fél tetőt (szerencsére még nyersen), aztán nekiállt helyenként széttörni (nem a macska, hanem a ház), de ezt Pattex segítségével orvosoltam, úgyhogy most már garantáltan nem ehető (bár nem vagyok benne biztos, hogy Centi nem fogja szétrágcsálni hamarosan), aztán a rézmozsárban tört savanyúcukor nem mutatott igazán hajlandóságot a sütőben az olvadásra (ólomüveg ablak nélkül pont ugyanígy nézne ki egyébként), de összességében amúgy egészen meditatív móka volt.
Most várom, hogy a mécsesektől fog szétégni hamarabb, vagy a mécsesek cseréjekor én fogom előbb összetörni egy laza mozdulattal.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csak ki ne gyulladjon a mécsestől!
Laci

Névtelen írta...

Ez nagyon szép kis házikó, nem is tudtam, hogy mézeskalácsból lehet ilyen vékonyat. Bevallom, először azt hittem, kéregből van. Konkrétan: fahéjból.
Én még sosem mertem nekiállni ilyesminek...
A macska nem lett rosszul a nyers tésztától?
Juli

Piszke a Birtokról írta...

@Juli: nekem a képen konkrét papundeklinek tûnik :D simán lehet ilyen vékony, gyorsabban sül és szárad, és törékenyebb picit (fôleg ha utóbb késsel faragni kell belôle), mint a normál, de jól kezelhetô.
Macska: ez neki csak elôétel volt az újabb pocok elôtt...

szilvi könyves írta...

és Jancsit és Juliskát is láthatjuk :D

Andicsek írta...

valamelyik oldalon azt olvastam, hogy az ablaknak töltetlen kemény cukrot érdemes felolvasztani, valamit, a házikó belsejébe elemmel működő hasonmás mécsest raktak. attól tuti nem olvad meg. :)

Piszke a Birtokról írta...

@Andicsek: aha, ilyen cukor volt, csak lassan olvadt. Álmécses: arra a pár napra, míg a macska morzsává rágja a házat, nem érdemes :D

Messzenéző Minyon írta...

Pattex. Na, ez az, ami sosem jutott volna eszembe, ha nem akar a mézeskalács ragadni :D Bár a Zuramnak tuti :)

Piszke a Birtokról írta...

@MM: a falusi nyerô trió a wd40, a kacsatapasz es a pattex :D (betegség esetén pedig ami vérzik, arra ragtapasz, ami nem, arra pálinka)

szilvi könyves írta...

Dr Piszke es Piszke atya rendel ( Tibi atya utan szabadon. boldog Mikit falusiak :)

Márta írta...

Ügyes!

Messzenéző Minyon írta...

Huh, attól azért megnyugodtam, hogy a vérzőre nem pattexet kentek :)

Névtelen írta...

De mi az a kacsatapasz? :)

1 friss rajongód :-)

Piszke a Birtokról írta...

Az a széles, ezüst színû duct tape (tökerôs szigszalag), ami egyszer félre lett értve :)