2016. március 30., szerda

Catwalk

A vándorcirkusz-feelinghez már csak egy bugra rackanyáj hiányzik előttünk-mögöttünk.

Úgy indult az új világrend, hogy Főkutya a kora tavaszi vad csajozás közben beszerzett egy sportsérülést, és a regeneráció része egyrészt a rendszeresen gyógytorna (lassan tényleg nyithatok egy állatkórházat), másrészt a kontrollált, pórázas séta. Mivel itteni életünk óta ő csak a széllel szaladgálva, önállóan intézte a mindennapos ügyeit a távoli bozótokban, eleinte komoly logisztikai fejtörést okozott, hogyan illesszünk be az amúgy is eseménytelen életünkbe napi 3-4-5 sétát is.

A téli punnyadást egyre jobban unó macska viszont teljesen fellelkesedett az új, kiszámíthatónak tűnő eseménysorozatra. Kezdettől kötelességének érzi, hogy csatlakozzon minden sétához, lassan az se lepne meg, ha ő hozná a kezembe a pórázt, mikor úgy gondolja, ideje menni. Ha pedig véletlenül máshol akad dolga és nem tart velünk, Főkutya két lépésenként néz körül, felbukkan-e valahol Centi.

A macska átlagosan öt métert tud normálisan sétálva megtenni, utána jön a pampafűben lapulva vadászás (ránk), az áramszedő-farokkal, cikkcakkban rohanás, a lepkék lendületes lepofozása a levegőben, aztán travoltás lazasággal az út folytatása, néha megpihenve.

Séta közben hirtelen megtámadta a szieszta

Szerintem nagyon bánatos lesz, amikor Főkutya majd újra szabadon rohangászhat, és elmarad a kötött program. De lehet, hogy addig megtaníthatom őket, hogyan sétáltassák pórázon egymást.

8 megjegyzés:

Eva írta...

ez egy mesevilág, ugye? tisztára!

konyvesszilvi írta...

Imadom mikor eloszeded a regi stilusod es mivelt irással a tudtunkra adod, hogy mi a helyzet Piszke falvan. A Centi ( love you macska ) cicatoknak kulon ismeretterjeszto blog kene vagy vmi modell-szinesz iskolaba is beirathatnatok van erzeke ...esetleg ha beszelni is megtanitjatok Csillag lehet meg a hiresseg egen . Fokutyarol nincsen kep amugy jobbulast neki :) ( amugy a vad csajozas sztorija is erdekelne ;))

emiGrants írta...

Piszke! Honnan szerzed ezeket az unorthodox állatokat? Imádom mindegyiket, de ez a macska az tényleg fölülmúlt mindent! Csak az a baj, hogy nem posztolsz elég gyakran. Mostanában kicsit depis voltam, de ezen posztod után, minden rendben!!! :-)

Andicsek írta...

Annyira de annyira szeretem(NÉM) olvasni a bejegyzéseidet, mindig felvidít és ki kicsurran egy egy könnycsepp (hol a röhögéstől hol a szomortól) légyszi írj nekünk sokat! köszi:)

csakBea írta...

"Megtámadta a szieszta" :)))

Sopeka írta...

Tényleg, a gyakoriság, a mennyiség ... jó volna:)

Piszke a Birtokról írta...

@Zita: ennyi év Birtok meg hatalmas saját terület mellett azt látom, hogy Fôkutya azért jobban szereti a heti 2-3 több órás erdei-mezei közös sétát + a magánútjait, mint ezeket a rövidebbeket (még úgy is, hogy a pórázkontrollt mostanra elhagyhattuk), de kétségtelen, hogy ezekre a túrákra meg Centi nem tarthat velünk :)

Névtelen írta...

Annyira jo volt egy jot rohogni!!! Koszonom. :))
Aniko