Fertőző

Továbbra is állítom, hogy az internet nem idegeníti el egymástól az embereket

A britán épp az imént küldött egy mailt, hogy mindjárt tüzet rak a kertjében, menjünk, ha van kedvünk. Várjuk már, hogy mikor fog SzembeJuliéktól mailben tojást rendelni...

Behálózott falu

Na jó, ez annyira bűbájos, hogy muszáj a sztorit a végén kezdenem.
SzembeJuli most küldte el élete első e-mailjét, nekem. A következő állt benne: a hétvégén keltek csibéink, de gyalázatos lett, a 82-ből 25 ami egészséges maradt. Ha nem e-mail lenne, ezt bekeretezném és kitenném a falra.

Az egész azzal kezdődött, hogy már tavaly nyár elején SzembeGyuri megkörnyékezett minket: Karácsonyra szeretnének a lánynak laptopot vagy asztali gépet venni, addigra kapnak valahonnan egy kis pénzt, és hát mi ehhez mégiscsak jobban értünk, hogy milyen kéne. Aztán augusztusban mintegy mellékesen meséltük ezt az egyik barátunknak, aki erre föl egy általa sokat látogatott fórumban megemlítette, hogy kéne egy nyolcéves falusi kislánynak valami használható gép, ha esetleg valakinél csak úgy porosodna. Rövid egy órán belül érkezett felajánlás gépre, monitorra, nyomtatóra; én hiszek az emberi jóságban, de ez még engem is megdöbbentett.
A következő hetet aggódva agyaltuk végig: hogyan lehet odaállítani hozzájuk csak úgy egy komplett számítógéppel, hogy tessék, itt van, ingyen van, miközben tudjuk, hogy ott a faluban nagyon máshogy mérik a pénzt, mint amihez a nagyvárosi ember szokott. A nagy tipródásból persze az lett, hogy két mondatban ledaráltuk, mi a helyzet, használják egészséggel. És használták, bátran, egyből Linux alatt. Panni feltérképezte a játékokat, Juli boldog volt, hogy át tud tölteni zenéket a telefonjára, Gyuri meg morgott, hogy sakkban mindig megveri a gép.
És most eljött az ideje a net bekötésének. A szakember előre parázott a Linux miatt, de csont nélkül sikerült minden beállítási művelet. Először telefonon távirányítottuk Julit (aki addigra már önállóan megtalálta a pesti lakásunkat a guglimapsen), hogyan csináljon magának mailcímet, utána chaten folytattuk az okítást. Mire hétvégén lemegyünk, várhatóan komoly listát írnak arról, amit sürgősen meg kell tanítanunk nekik. Meg arról, hogy mi mindenre jöttek rá maguktól.
160 kilométer sitty-sutty eltűnt közöttünk. És hamarosan egyre szűkebb lesz a kilométerekben nem mérhető távolság is.