2011. január 8., szombat

Nem mind padló, ami padló

Idegesítő és igencsak tanulságos történet odafigyelésről és hajópadlóról.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy az egész földkerekségen tényleg csak mi vagyunk ennyire balfaszok, vagy más is járt már így, de túlzásnak tartotta megosztani ezt a neten keresztül a nagyvilággal, mindenesetre ha más ezt már leírta volna, mi talán nem szaladunk bele.
Én most azért is leírom, egyrészt mert ezáltal is csökken a gutaütés kockázata, másrészt mert mikor építkezés előtt álló barátnőm meghallotta a sztorit, belesápadt, hogy aztakurvaéletbe, mikre kell odafigyelni, amit nem is gondolna.
Megegyezés szerint férfimunka, tehát ember dolga az építőanyagokkal foglalkozni: utánanézni, kiszámolni, beszerezni, megrendelni. Utoljára nagyjából három hónapja beszéltünk a helyi a tüzéppel, akiktől eddig is mindent rendeltünk, kértünk ezt-azt meg 30 négyzetméter hajópadlót, és ők hoztak is ezt-azt, meg 30 négyzetméter hajópadlót.
Az akklimatizálódást, alápárnafázást és szigetelést követően ember tegnap izgatottan elkezdte letenni a deszkákat, még örvendezett is, hogy egész haladós meló. 4-5 csíkot letett, amikor szólt, hogy nézzem meg, meg próbajárjak rajta. Bementem, jártam, pöpec volt, mert sehol nem nyikorgott vagy mozgott, de nagjából annyira volt kényelmes járni rajta, mint egy százéves kikötői deszkamólón. Olyan vályúk vannak a pallók között, amiből malacot lehet etetni. Egyből elszállt az agyam, hogy 1. én ezt takarítani nem fogom 2. járni se vagyok hajlandó rajta 3. ezt a csiszolás nem fogja soha rendes padlóvá varázsolni 4. és emberemnek hogy nem tűnt fel, hogy ez így nem normális?
Gyorsan leállítottam a projektet, és kezdődött az utóbb okoskodás. Mert ha az ember azért túrja fel a netet, hogy hogyan kell lerakni szépen és jól a hajópadlót, millió korrekt találatot kap illesztésekről, hornyokról, csiszolásról és vikszolásról, de explicit egyik se említi, hogy te hülye állat, azért, mert hajópadló a neve, nem mind való padlóra, hacsak nem akarsz nagyot szívni. Ha viszont felhorgad benne a gyanú, hogy többféle felhasználású hajópadlók létezhetnek, és arra keres rá, akkor ha nem is arcba ugróan, de kiderül az igazság.
Mert van ám külön JÁRÓ hajópadló, a simára gyalult, ami egyenletes felületté áll össze, meg van a fózolt, azaz széleknél szépen leélezett hajópadló, ami inkább a lambériához hasonlít, és inkább falra való, mert ugyan jó az padlóra is, de csak akkor, ha van egy takarítónőd, akivel nagyon ki akarsz cseszni.
Tessék, elmondtam, lehet röhögni, lehet megkérdezni, hogy a tüzépen miért nem kérdezték, hogy járni akarunk-e rajta, bármi kérdést fel lehet tenni, nem fogok tudni rá válaszolni. Hétfőn kiderül, hogy a csomagból kibontott, de egyébként érintetlen szálakat ki tudják-e nekünk cserélni JÁRÁSRA való hajópadlóra.

UPDATE
Na szóval ez NEM járásra való hajópadló

Származási hely: Birtokos eset


Származási hely: Birtokos eset

13 megjegyzés:

zomberlacika írta...

Bassz, nekünk ilyen lehet a falon???
Szerintem a helyi tüzép balfaszkodta el. A neten mindenhol hajópadó vagy lambéria vagy JÁRÓ hajópadló szerepel (képzeljük el együtt!:)) a tüzépek kínálatában.

Kinga írta...

Szia Birtokos! Jó ideje olvasom a blogodat!Baromira szórakoztatónak tartom, annak ellenére, hogy kissé zavarosak voltak számomra a"hol-mikor-mit látok" részletek ...:-) Köszi a tervrajzot!!!
Hajrá! Hajrá!
Ja! Padláson két éve egy egész kerítésre való deszka várja a csiszolást... Elfelejtették mondani, hogy "ne rakd közel egymáshoz barom, mert nincs kiszáradva"...Ja! Hogy most tiszta penész az egész....?!Legalább lesz mivel tüzelni, ha bográcsozunk...:-)

Piszke a Birtokról írta...

Kinga, azért ne add fel, tavasszal száraz időben szétszedve pakold ki pár napra, utána egy kis gyalulás, és talán menthető a java

Messzenéző Minyon írta...

Nekünk ugyanebből a fajtából van a födémdeszka, arra teljesen tökéletes. És amikor vettük, senki sem nevezte hajópadlónak, ott lambériának hívták.

Vállalkozásom megszűnt írta...

Hát kedves Birtokos, őszinténszólva lambériát kaptatok! Jó lesz majd a falra, ahol vizesedik!

Piszke a Birtokról írta...

@Péter bácsi: magamtól első ránézésre én is így hívnám. továbbra sem érti a dolgot senki, mert a csomagolásra is az volt írva, hogy hajópadló, de még szebb, hogy most reklamációnál a tüzépes illetékes nem igazán értette, miért nem jó ez nekünk padlóra... (vizesedéssel ne tessen rémisztgetni, ebben a tekintetben eddig minden oké, és remélem minden őrangyalunk dolgozik rajta, hogy ez így is maradjon ;))

Nils Holgersonné írta...

az van, hogy véletlenül találtam ide, végigolvastam mindent 2006-tól, és most itt elakadtam, és nem tudom, visszavették-e a padlót, vagyis lambériát, adtak-e vályúmentest helyette, felraktátok-e, jó-e, örültök-e, beköltöztetek-e, minden szuper-e. És akkor a beígért, ingyenesen kiszállított(-e) konyhapultról még nem is kérdeztem.

Posztot kérek szépen, ha lehet.

(és lehet, hogy átugrottam valamit, de akkor most mindez az istállóban történik-e, mint az eredeti tervben volt, vagy mégiscsak a vályogházat újítjátok, esetleg a kettot együtt, jajj, tele vagyok kérdésekkel, szánjatok meg, kérlek)

Névtelen írta...

Mi laminált padlót vettünk egy szobába, az direkte fózolt, mondhatni az a stílusa, bár sokkal kisebb a vájat. Nincs vele különösebb probléma takarításilag, de kb. 3. emelet, más igénybevétel. Lehet mégse kisebb, most visszanézve. Szerintem a lambériának való nem ilyen, bár ki tudja. Egy házépítés komoly szakmunka, nem is csak egy szakmáé. A modern építőanyagok, módszerek nem hazi barkácsolásra vannak kitalálva, vagyis sokat kell mellé "tanulni". És még így is sok probléma adódhat. Azt mondják a 3. házad, lesz jó. Az elsőt még az ellenségednek add, a másodikat a barátodnaak. :)
szóval ne csodálozz, más is hibázik. Mindig kérdeni kell, egy nőtől nem veszik rosznéven, hogy értetlen. :) Én szakmabeli volnék, de a fűtési hálózathoz hozzáértő havert kerestem. (gépészt).

Névtelen írta...

Bocs a helyesírásomért, a lányom egyfolytában nyüstöl

Piszke a Birtokról írta...

Ez biza így van, mi az elején bevállaltuk, hogy muszájból SK minden, lesz, amilyen lesz, ha szívunk, hát szívunk, de mindenféleképp tanulunk közben. És legalább ebben az esetben nem történt visszafordíthatatlan katasztrófa. Oké, a villany meg a gáz (ha lenne) az nálunk is olyan kategória, hogy a sufnituning nem ér, ahhoz szakembert hívunk.

vizbor írta...

Halihó! Tegnap akadtam rá a blogra. Azóta szinte folyamatosan, mint egy letehetetlen kalandregényt olvasom... Mi hasonlóképp - csak a Dél-alföldön - de kb. ugyanezeket a "jeleneteket" átélve. Ennél a résznél meg egy nagyot nyelve és kevésbé nevetve. Nálunk ugyanis fózolt hajópadló van... letéve... Drágakedves pedig beállította, hogy hát ez az igazi, és hogy homokba (mert nálunk abba van) ilyen kell és így kell... aham. Egyébként szintén hajópadlós (de nem fózolt) ismerősök múltkor megirigyelték, hogy ez mennyivel szebb, mint az övék. ui.: a fürdőhodályon nálunk sincs ajtó, a wc-hez még annyi vendégriasztó, hogy bent is komposztwc, bár még nincs beüzemelve, minek is novemberben benti wc?

Piszke a Birtokról írta...

@vizbor: üdv itt :) és milyen a járás a fózolt padlón?

vizbor írta...

Az nem rossz, inkább a rések koszai...