2011. január 27., csütörtök

Padlóra került

Remélem, senki nem izgulta magát rojtosra, haladnak azért a dolgok, az események hajtják a vizet a lassan őrlő malmokra. Vagy mi. Eseményekben szegény beszámoló következik.

Kellett kis idő, míg megfelelővé vált minden logisztikai csillagállás, de végül múlt hét közepén megtörtént: ember talált megfelelő hajópadlót egy viszonylag közeli helyen, az eredeti tüzép autója elment érte, elhozta nekünk, a nemhajópadlót pedig el is vitte, mindezt úgy, hogy közben nagyjából pénzünknél maradtunk. Jött aztán megint a padlók kötelező beszoktatása, és mostanra a szálak a helyükre is kerültek:

Származási hely: Birtokos eset


Most jön az a rész, hogy csiszolás, olajozás, miegyéb. Miután az ótvar plafonnál elég jó munkát tudtunk a kézi rezgőcsiszolóval végezni, adunk egy esélyt annak, hogy ez a padlón is sikerül. Hamarosan kiderül, ha nem jó, akkor bérlünk egy gépet.

UGORHATÓ RÉSZLETEK A HAJÓPADLÓ KÍSÉRLETI OLAJOZÁSÁRÓL:

Közben két maradék, megcsiszolt darabon megkezdtem a próbaolajozást, mivel összetalálkoztam egy olyan, veszélyesnek tűnő kifejezéssel, hogy „…felhúzza a szálakat…”. Szóval az egyik darabot olajozás előtt nedves ronggyal áttöröltem, a másikat nem, dacára annak, hogy a lenolaj flakonján azt írják, száraz felületen kell alkalmazni. Tapasztalat: az előnedvesített deszkán egyrészt jobban halad az ecset, másrészt tényleg a víz húzza fel a szálakat, ezért végül kevésbé lesz sündisznós a felület, mint a másik esetben. Miután olajozás és lazúrozás között még úgyis van legalább egy csiszolás, ez nagyjából mindegynek is tűnhet, nekem mégis szimpatikusabb így nedvesítve. Próbaolajozás óta eltelt 24 óra, a felület kicsit olajosnak tűnik még, nem teljesen száraz. Színben a két deszka között nem látok különbséget, és a natúr lenolaj eleve nem túlságosan változtatja meg a nyers fa színét. A nedves deszkán talán 1 milliméterrel mélyebben szívódott be az olaj, de a különbség rutintalanságból is fakadhat. A képen a deszka alsó ötöde kezeletlen, a felső négyötöd egynapos olajos. Nem lett sokkal sötétebb:

Származási hely: Birtokos eset


UNALMAS TECHNIKAI BESZÁMOLÓ VÉGE

Mivel az olajozással elért szín még mindig túl natúr az elképzelésünkhöz képest, valami lazúros sötétítést fog kapni, az árnyalatokon még vitázunk, de legalább lazúrokból is kiokosodtam. Röviden: a vékonylazúrhoz képest vastaglazúrból több olyan van, ami nincs telenyomva rovarirtószerekkel és más, humán egészség szempontjából is barátságtalan dolgokkal, viszont a vastaglazúr az felületet képez, gyakran csillogóbbat/fényesebbet/keményebbet annál, mint amint mi szeretünk. A vékonylazúr az beszívódik a fába, természetesebb hatású marad. Az esztétikum vs. életvédelem jegyében tehát olyan vékonylazúrt kell találnunk, ami 1. nem okoz génmutációt, mérgezést és rendszeres rémálmokat 2. tetszetős színű. Elvileg létezik ilyen, a gyakorlatban tuti hosszú út vezet majd a döntésig, de ne kapkodjunk, még csiszolni se kezdtünk.

17 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem igazán érthető, hogy mi is a célotok? Valamilyen szinű padlót szeretnétek, vagy csak "érett" szine legyen? A szinezés lehet pácolással az olajozás előtt (vagy az olajba keverni?), majd valamilyen natur olajjal, vagy viasszal lezárni.
van olyan, hogy "fehérités": http://www.otletmozaik.hu/cikk.html?article_id=674&heading_id=28
Lehet esetleg öregitett (szürke) felületet is csinálni: http://showandtell-sausha.blogspot.com/2011/01/how-to-weather-new-wood.html
Laci

csakBea írta...

Alakul, alakul.. Kezdelek irigyelni :)

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: valamilyen barnásabb, "használtabb" színt szeretnénk, nézegettem a pácokat is a lazúr alternatívájaként, még ez sem kizárt, mert az olajozás még nem történt meg (valóában egy olyan szín sem volt még, amire mindketten azt mondtuk volna, hogy na ez az).
De ez a második link nagyon érdekes, a durvának ígért ecetszag ellenére is, lehet, hogy kipróbálom egy kis darabon, nagyon izgalmasnak tűnik.

Messzenéző Minyon írta...

Arról ne feledkezzetek meg, hogy akármilyen színe is van most a fának, mindenképpen sötétedni fog. Mi a mennyezeten látjuk, hogy mennyit sötétedett csak néhány év alatt is.

Piszke a Birtokról írta...

@Minyon: persze, persze, beleszámoltuk, csak nem akarunk ennyire natúr színnel indítani.

Névtelen írta...

Láttam, hogy jártál a Parasztház blog-on is. Az a módszer (és szin) nem tetszik?
A fa szine biztos fog érni, de nem lesz szép. Ez répafenyő (ugy nő mint a répa), túl szélesek az évgyűrűk. Valamivel meg kell védeni (keménnyé tenni az egész felületét): ott kikopik a fa, mert puhább.
Antikolás? http://akicsihaz.blogspot.com/2011/01/top-secret-antikolas-projekt.html
Laci

Piszke a Birtokról írta...

@ Laci: mostanra eljutottam a teljes zűrzavarig, nem elég, hogy emberrel ketten se ugyanazt akarjuk, már én se tudom, mit akarok :D nem baj, a padló megvár, ha már eddig kibírtuk, szerintem most van az pont, amikor nem szabad hirtelen döntenem. Parasztház-blog: a blogspotosra gondolsz? Náluk jártunk pár éve IRL is, tetszik nagyon a padlójuk, csak (na most fejtsd meg a női logikát, bocs) úgy kéne nekem annál világosabb, mint ami az ő szobájukban van, hogy kicsit sötétebb legyen. (nem hibáztatlak, ha nem érted) Színhatásban nekem eddig az ecetes-gyapotos cuccé jött be leginkább.

lúj írta...

Szia! Nagyon klassz a blog, örülök, hogy elküldtek ide az engem ismerő jóbarátok. :)
Én is olajozni tervezek két galériát és lépcsőt. Én nemrég jártam egy hozzáértőnek tűnő embernél, mutogatott színeket különböző olajokkal - itt konkrétan az olajat lehet színezik. Van többféle cucc is. Ma úgyis pakolni tervezek, előtúrom valamelyik doboz alól a prospektust, hátha segít.
(A lazúrozástól indultam egyébként, erre erősen lebeszéltek.)

Névtelen írta...

Ha természetesre vágysz, nézz szét itt: http://www.orange6.hu/
Segítőkészek, mi nagyon elégedettek vagyunk a termékekkel.
Sok sikert!
Ági

Piszke a Birtokról írta...

@ Ági: köszi a tippet, a hálónál már nem aktuális, de később jól jön még (jobban igénybe vett részeken is lesz később fapadló, ott már nem úszom meg sima olajozással/viaszolással)

@luj: az olaj színezéséhez azt hiszem nem vagyok elég bátor :) viszont lazúr helyett végül mi is a pácnál maradtunk, még dolgozunk vele, de egyelőre jó választásnak tűnik

Névtelen írta...

Piszke értelek én: úgy legyen sötétebb, hogy közben világosabb legyen. Jó sötét pác kifakitva az ecetes cuccal?
Forditást kérek: "jártunk pár éve IRL is" (hogyan?), "emberrel ketten se ..." (pároddal?)
Laci
Én a Minyontól jöttem át hozzád, és már egy éve olvaslak!

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: huh, de jó, hogy érted :) igen, ilyesmire gondoltam, de az ecetes cucc nálam nem működött (talán az elérhető acélgyapot nem elég finom, mindenesetre az ecet semmit nem csinált vele, nem oldotta fel, nem lett sötét az ecet), viszont most vizes tölgypáccal-csiszolással kb. ott tartunk, ahol szerettem volna, nemsoká beszámolok.
Forditás1: élőben is meglátogattuk egyszer Parasztházékat, megyén belül vannak.
Fordítás2: igen, emberemnek (pasimnak, ahogy tetszik) is más elképzelései voltak, meg nekem is, ráadásul az enyémeket nem nagyon lehetett kiforrottnak nevezni :D

Névtelen írta...

20 %-os ecettel próbáltad? (Van esetleg erősebb is?) De lehet, hogy az acélgyapott felülete van valamivel kezelve! (Lehet, hogy vasreszelékkel kellene próbálni?)
A "pasidnak" milyen elképzelései voltak? Legalább az egyik legyen kiforrott. 20-50 évig megmarad!
Lamentálásról: http://mekk-elek.blog.hu/2011/01/27/epitesi_naplo_festes
Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: nem tudok róla, hogy lenne erősebb a 20 %-osnál, és az eredeti leírásban sem faxnizták túl a kérdést (vagy minden amerikai tömegpusztításra is alkalmas ecetet tart otthon, és nekik az a normális). Próbáltam még rozsdás vasszöggel is, de arról se oldott le semmit, amit festékanyagként lehetne használni. 4 napja itt áll a cucc, és még mindig víztiszta. De nem adom fel, ezt egyszer mindenképp ki kell próbálnom.
Mekk Eleket köszi, bekerült a kedvencek közé :)

Névtelen írta...

Szia Piszke! Beszéltem a család méregkeverőjével: a nővérem az egyetlen vegyész közel és távol. Azt mondja, hogy ilyenről még nem hallott, de a szervetlen kémiával iskolában találkozott utoljára. Viszont kiderült, hogy létezik 96 %-os ecetsav (sőt 99 %-os "jégecet" is!), halandó ember is tud venni (hol?).
Én meg megnéztem az acélgyapotot. Nekem van "00" és "000" finomságú. (A "000" már nem is szúr, annyira puha.) Viszont a csaj azon a blogon "0000" finomságú acélgyapotot oldott fel. Szóval elvileg lehet, hogy meg is lehet csinálni.

Piszke a Birtokról írta...

Köszi, kutatok majd fellelhetőségeket. Egyébként elszíneződés hiánya ellenére kíváncsiságból kipróbáltam a kencét natúr felületen. Érdekes volt, két napon keresztül egyre szürkült-sötétedett tőle a fa még így is, de nem nevezném kifejezetten esztétikusnak ezt az árnyalatot.

Piszke a Birtokról írta...

jelentem, tegnap véletlenül ránéztem az úgy hagyott ecetes cuccra: ennyi idő alatt a nem 000-ás gyapotot teljesen feloldotta a nem 98%-os ecet, szép sötétre színeződött a lutyfusz, és a natúr fán nagyon jól mutat. Megcsiszolni még nem tudtam, úgy valószínűleg még antikosabbnak néz ki. Vagyis a trükk működik, megfelelő alapanyagok híján csak türelemre van szükség