2011. június 15., szerda

A hét műtárgya

Mi vagyunk a lovagok, akik azt mondják: nipp!

Évek óta tervezem megírni az újabb kori Rege a Csodaszarvasról című művet, de igazán pont ennyi ideje nem találom a megfelelő szavakat eme részletesen kidolgozott műremekre, mely kétségtelenül a Rambo Porcelánmanufaktúrában készült. A házzal együtt kaptuk, láthatóan mindent túlél és lehetetlen megszabadulni tőle. Mit neki bontás, építkezés, kutya, macska – jelenléte örök időkön átívelő.

Ellenáll hónak, fagynak, pornak, savnak, gravitációnak


A figyelmes műértő felfedezheti, hogy szemében nem is annyira a fizikai fájdalom, mint inkább az őt ért méltánytalanság (vö. hasba fúrt és hátsó patákkal összenőtt fenyves) felett érzett sértettség tükröződik kifejezően. Kategorizálása eddig senkinek nem sikerült, meghatározhatatlan arányban ötvözi magában a giccset, a szőrszálhasogató realizmust, a korrekt perspektívák művészi mellőzését, valamint az ’annyira rút, hogy még így se szép’ elemeket.
Gondolkodtunk már, hogy valami falunapon eltombolázzuk, de furán ragaszkodó fajta. Pakolgatjuk itt évek óta ide-oda, általában nincs szem előtt, de időről időre valahogy mégis előtérbe tolakszik, és sosem éri semmi bántódás. Eljött az ideje, hogy közkinccsé tegyem, mert feszítő belső késztetés űzött. Az indulatok tegnap délután szabadultak el, és az egész a csipkés viaszosvászonnal kezdődött. Nem tudom, szokás-e coming out esetén magyarázkodni, annyit önnön védelmemben elmondhatok, még fél éve én se hittem volna, hogy valaha saját kezemmel hozok viaszosvásznat a házba, főleg csipkéset. A spájz régi fapolcai miatt viszont szükségessé vált, és belecsaptunk a paraszti romantikába ezzel a csipkemintával. Mutatom a helyén, úgy egyáltalán nem olyan borzasztó, mint amilyennek hangzik:

A szépségéről lehet vitatkozni, de hasznos


Na de ahogy ezt szabtam-vagdaltam, embernek gonosz fény gyúlt a szemében, kikapott egy darabnyi viaszost a kezemből, „szarvas!” felkiáltással elviharzott, majd bement a fürdőbe, és létrehozta az abszolút esszenciát:

Igen, mi annyira geekek vagyunk, hogy a fürdőben is van egy számítógép


Leginkább persze annak örülnék, ha esetleg valaki felismerné benne egy ritka, drága gyűjtemény hiányzó darabját, amiért vagyonokat is hajlandó lenne kifizetni.

16 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Ha tombolára bocsátanátok, ezek után tuti Ti lennétek a szerencsés nyertesek :D
Egyébként szerintem a maga nemében még nem is annyira szörnyű. Én láttam már ennél sokkal, de sokkal borzasztóbbakat is, ráadásul ott, ahol látom, nem is dugdossák.
(Amúgy: én ragaszkodó híve vagyok a szép viaszosvásznaknak.)

Piszke a Birtokról írta...

nekem eddig a 'szép' és a 'viaszosvászon' szavak sosem jutottak ugyanazon a napon eszembe, de úgy néz ki, gyerekkorom óta ebben is fejlődött a piac

Névtelen írta...

Szerintem tegyétek be a kamrába a szarvasos kompoziciót! Hátha az egerek tőle meg a viaszosvászon látványától sirva menekülnek. (Talán?) Laci

szepi írta...

"nem is annyira a fizikai fájdalom, mint inkább az őt ért méltánytalanság (vö. hasba fúrt és hátsó patákkal összenőtt fenyves) felett érzett sértettség tükröződik kifejezően"

szerintem meg csak vakarja a hátát, közben meg ÓÓÓ-t formáz a szájával, mert élvezi.

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: megfontolandó... bár nagyon hülyén jönne ki, hogy egerektől sose sikítok, porcelán szarvastól meg folyton a hűdés jönne rám a spájzba lépve :D

@szepi: te örök optimista :D:D

Névtelen írta...

Akkor az felérne egy fogyókúrával! Most a fürdőszobát kerülöd? Laci
(Tényleg porcelán? Eddig csak műanyagban láttam ilyet a 70-es évekből.)

Piszke a Birtokról írta...

Porcelán, és még vmi szám is van az alján... Nem kerülöm a fürdőt, nem csináltunk belőle állandó kiállítási darabot :D a fogyókúra nálunk nem jó ötlet, egyikünknek sincs nagyon miből fogyni, de most, hogy így mondod, lehet, hogy bérbe adom a szarvast diétás célokra, ajándék viaszosvászon csipketerítővel :D

ingyom bingyom írta...

Ez nagyon jó szöveg volt, csak egy betűcsere kell és máris műtrágya lesz belőle :)

Névtelen írta...

a viaszKosvászonnal nem is újkorában van a baj (már ha jól választ az ember), hanem mikor már letörölhetetlen foltok vannak rajta, meg kezdi magát megadni a muanyag, foszladozva a polcokon. Sima csomagolópapír egyébként nem lett volna jó a polcokra? vagy csúnya a fa?

más: hozzám kiskoromban került (teljesen véletlenül) egy kicsit fejnehéz, rózsaszín alapon fehér pöttyös plüss nyúl. már akkor sem tetszett, és soha nem is szerettem meg. eloszeretettel adom a család kisgyerekeinek kezébe, hátha leamortizálódik, de meg sem látszik rajta az elmult 20+ év...
szívesen elcserélem a szarvasra, utóbbiban látok potenciált, úgyismint légpuska-célpont a kerítés tetején.

Nils Holgersonné

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: nemcsak hogy csúnya a fapolc (a vályogfalba illesztett, nehezen cserélhetőről beszélünk), hanem állagváltozásból fakadóan gyakorlatilag egyáltalán nem tisztítható, és a többi között még ez volt a legvállalhatóbb viaszkos (lásd még böhöm nagy gyümölcsök, értelmetlen feliratok stb). A látvánnyal szinte már megbarátkoztam, de amikor a klasszikus szag is orrba csap, hááát.
Szarvas vs nyúl: még várok néhány ajánlatot ;)

Lublin írta...

Szia!
Most keveredtem ide - padlófelújítás-pácolás kapcsán. És együltőhelyben végigolvastam a blogod. Néhány bejegyzést már nem, talál a rendszer, de egyszerűen fantörpikus! Nagyon tetszik a stílusod, és az is,ami Veletek történik. Nagy bátorság kellett otthagyni a fővárost és délikisfalut választani helyette! Persze dicséretes is!

Csak így tovább!!

Anikó írta...

Szia :) Ha végzel egy kis kutatómunkát szarvas-ügyben, azonnal rá fogsz jönni, hogy nem a tiéd a legrondább :) Nézd meg a talpát, a herendieknek volt valami hasonló, nem tudom, hogy ugyanez-e, sajnos nem vagyok a pocelánszarvas-biznisz avatott szakértője, de ha herendi, tedd fel a Vaterára. Tudom, hogy hihetetlen, de el lehet adni :)

Piszke a Birtokról írta...

@Lublin: üdv itt, és jó padlófelújítást :)

@Anikó: tudom ám, hogy vannak ennél még döbbenetesebbek, csak én épp ezzel élek együtt :D egyébként egy pont ugyanilyet, csak hibátlan agancsosat 100 ezerért kínálnak egy antik oldalon...

kobak írta...

"Mutatom a helyén, úgy egyáltalán nem olyan borzasztó, mint amilyennek hangzik"
A legmélyebb tisztelettel; de...
Mindemellett, valóban hasznos!

A szarvas igen kiváló munka, értéke talán egy kerti törpéhez mérhető! Ennek megfelelően akár funkciójában is hasonulhatna hozzá. Leginkább egy bokor (mondjuk levendula?) közepébe ültetve, ami jótékonyan elfedi, és addig sem kell nézni, de ha előkerül a nigériai porcelánfigura gyűjtő olajmilliárdos, aki az eltűnt "Vérszarvas Teliholdkor" című kompozíciót kutatja évek óta, könnyen prezentálható!

egyébként klassz a blog! :)

Piszke a Birtokról írta...

@kobak: :D de bokor alá nem teszek szarvast, mert olyan halott lesz a növényzet, mint a dodó.
rájöttem ám közben, miért volt muszáj a viaszkosnak is ide kerülnie. A soha le nem bomló (nemminősítjük)viaszosvászonba be lehet csomagolni a borzasztó vérszarvast, amely, ebben már biztos vagyok, hihetetlen értéket képvisel, az elrettentő csomagolás miatt viszont esetleges rosszakarók soha meg nem sejtik, mekkora kincs üldögél a rejtekhelyen :)

kobak írta...

Ügyes! És, ha minden jól megy, a vérszarvas a viaszosvásznat is a szerencsétlen madár sorsára juttatja, ergo maximum szobor lesz róla! Egy kis lapos porcelán, amit kényszerű tulajdonosa majd próbál elrejteni valahogy. pl. fölé tolja a kanapét... :)