2011. június 30., csütörtök

Kerthelyzet

Főleg izgalommentes dokumentáció.

Virágos virágokból nagyon ki kéne művelnem magam, mert a helyzet nem virágos. A hozzáértésemet (ha valakinek kétségei lettek volna az eddigiek után) jól illusztrálja az a helyzet, hogy SzembeJuli a minap megkérdezte tőlem, hogy egy másik szomszéd kérdezte, hogy a britán direkt növeszti-e azt az embermagas izét a kerítésénél, mert az valójában gyom. És én még erre is rákérdeztem, hogy melyikre gondol.
A féltve előnevelgetett vadvirág-keverékből eddig egy lila meg egy fehér valami nőtt ki. A piros virágkeverékből lett hat darab unalmas (ám strapabíró) büdöske, a kékből meg két pompom. A kardvirágok egyelőre bizakodásra adnak okot, a hajnalkák végre megtanultak mászni, a korallberkenyét viszont elkapta valami gombás kórság. Igen látványos a petúnia, de az annyira nem ér, mert már készen kaptam,

Nekem az is meglepetés volt, hogy ragacsos a leszáradt virága

illetve siker még a leander, ami a gyorsan érkező tél elején kicsit megfagyott, most mégis virágzik:

Túlélte, maradhat

A legrendezettebb a fali vetemény:

Köszönet M-nek a postai úton hetente érkező bővítésért, már zöldpaprika is van a gyűjteményben

Mászóeper magról ültetése felejtős, ugyanez áll a citromfűre is, a minimál veteménnyel viszont eddig elégedett vagyok. Fegyelmezetten tempóznak a paprikák, a paradicsomok, a csíkos céklák és a karalábék, a fokhagyma a kezdeti lendületet követően elfeküdt, a zöldborsó helyét pedig nem sikerült jól eltalálni, de spenót rengeteg volt, és fény derült a retek titkára is:

Ezekeben a hónaljtokokban laknak a retekmagok

Rebarbarát biztonságos helyre telepítettem, talán jövőre már örülhetek is neki. A kabakosok rohannak ide-oda bolondul (a británnál van egy tízméteres szörny is), de egyelőre virág csak a dísztökön van.

A nóta igazat szól

Közben ember legózza téglából a járdát, hogy a verandát és így a házat eső esetén azok is meg tudják közelíteni, akik nem kaptak jégtáncos ésvagy dzsungelharcos kiképzést.

A bal alsó sarokban a ráérős hajnalka

A szélére szeretnék majd egy sávban virágokat, de lehet, hogy már nagyon nyár van hozzá, mindenesetre a britántól kaptam csíkba csomagolt csigarettentő virágmagokat. Nálunk ugyan nincs rettentendő csiga, de a csomagolás (amelyen dülledt szemű, önnön torkához kapó csiga látható) szerint a csíkfektetéshez még időben vagyok.

Saját gyümölcsileg a legviccesebb a 4-5 szemet termő málna (mármint ez három bokor kóró termése), de annak mindnek nagyon örülünk. Vélhetően ez sincs jó helyen. A mentában viszont életvitelszerűen lakik egy béka, és szépen alakul a körte, pedig a macska rendszeresen megtámadja:

Felhívnám a figyelmet a komoly koncentráció biztos jelére, a kidugott nyelvcsücsökre.


Az mindenképp egyértelművé vált, hogy az udvarban nagyon kimerült a föld, a fenti kertben viszont már látható a gyomirtó hatása. Ősszel egy alapos átforgatás és trágyázás tehát kötelező program, továbbá jövőre muszáj pár sor csemegekukorica is, és legnagyobb kihívásként meg kell próbálnom átcsábítani a britán ribizlibokrait. Mondjuk ha ez nem sikerül, feltehetően azért eztán is átjárhatunk hozzá legelni.

14 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Ez a macska haláli:) Milyen színű virága lesz a hajnalkádnak? Én úgy vettem észre, hogy a lila és a rózsaszín nagyon erőteljesen növekedik. A kék viszont elég satnyácska. Nálam a lila az abszolút kedvenc, ha szeretnél olyat, ősszel nagyon szívesen postázok Neked magokat. Egyébként ahogy bejött az esős idő, egy csomó hajnalka nálunk még most kezd előbújni, a növendékek meg teljesen megtáltosodtak.:)

ingyom bingyom írta...

Nem látom a macskát. Hét képből három látszik sajnos...... (:

Piszke a Birtokról írta...

@MK: elvileg minden színből lesz, ha. Británnál a bajnok példánynak már két bimbója van, azokon már most látszik, hogy gyönyörű lilák lesznek.
@ingyom bingyom: kitartás, ma minden guglihoz tartozó dolog döcögött, a blogger és a picasa is

Alexandra írta...

Ha a málnát idén ültettétek, szerintem idő kell, hogy megvesse a lábát.

Piszke a Birtokról írta...

@Alexandra: ennek a málnának a fél lába tavalyi, de az a rész se egy medvecsapda. Már a lombosodással és a bokorforma felvételével is gondjai vannak, ahhoz képest csoda ez a pár szem málna.

ingyom bingyom írta...

Most már látom, igaz, hogy a munkahelyi gépről és nem otthon, de szenzációs a kis félszemű, ahogy fejjel levelé kinéz a fejéből. Irigylem az egyensúlyérzékét, nekem is kéne!
Puszi!

Névtelen írta...

Csak egy ket tippem lenne a blogodhoz. nagyon jol irsz, jo a humorod.

A petuniarol szedd le a lekonyulo viragokat, mert akkor tobb viragot fog hozni. Ha nem akkor a viragokat erleli be magnak es nem fog annyira viragozni mar.

A reteknek a mghazait meg lehet enni. Nagyon finom, a multkor en is kiprobaltam, magaban, egy fokertesz hatasara miutan a kezembe nyomta hogy ni edd meg. En meg persze rajottem hogy az milyen finom. Szoval azokat a kukacokat le lehet tordelni, amikor meg zsengek de olyan 4-6 centisek, es vagy magaban vagy kinai kajaban nagyon jo zoldnek.

Zsu

Piszke a Birtokról írta...

@Zsu: petúniát takarítom rendszeresen, de erről a retekmagosról még nem hallottam, muszáj lesz kipróbálni :) Köszi!

Piszke a Birtokról írta...

@Zsu: meg is kóstoltam, ez bazi finom! Ízben átmenet a retek és a karalábé között, köszi a tippet!

Jee írta...

A macskás kép fotosop: ez a shrekes macska, aki épp ágról ágra fordul, fél mancsában a kalapja és a kardja. És közben ÚGY néz! :)))

Névtelen írta...

Orulok hogy segithettem. Jo birtokolast :D
Zsu

Barbi írta...

http://zoldeketbeszelek.blog.hu/2012/07/29/a_het_novenye_barsonyvirag_tagetes_patula_l

Szia! Amikor először találtam rá a blogodra és végigolvastam a régebbi posztokat, már tudtam, hogy az 'unalmas büdöskét' még meg fogom védeni :).

Ha érdekel, olvasd el a fentebb linkelt posztot!

Alexandra írta...

Nekem eddig fel sem tünt az "unalmas büdöske", de nem is csoda, mert régen én sem szerettem.
Most meg tele van vele a kertem, mert elűzi a kártevő bogarakat, nagyon kicsi az igénye, gyorsan nő, folyamatosan hozza a virágokat - és nagyon könnyű magról neveleni. Ha tudtam volna, hogy mennyire könnyű, soha nem vettem volna palántát.
Nálam a zöldségágyások körül vannak büdöskék, és igen, egyetértek Barbival, egyáltalán nem unalmasak :)
Nagyon hálás kis növény :)

Piszke a Birtokról írta...

@Barbi és Alexandra: igenigen, idén már tervben volt, hogy megkövetem a büdöskét. Továbbra sem a kedvencem, de ez valami gyerekkori kattanás lehet, Viszont objektíven nézve tényleg nagyon szép, ezt onnan tudom, hogy most nem csak úgy elszórtan jelenik meg itt-ott, hanem tavasszal ember szándékosan vetett belőle egy egész sor a lenti teraszos veteménybe, kifejezetten védelmi céllal. Mondjuk hogy mennyit védett, azt nem tudom, mert tavaly óta ez a rész sokkal árnyékosabb lett, szóval az ide tett cukkinik, uborkák és társaik nemes egyszerűséggel eltűntek innen egy idő után, de a büdöskesor az szalma és gaz között is igen dekoratívan mutat :) (fenti veteménybe körömvirág került védelmi okokból)