Csaptörő Mátyás

Csapadékos csapások, csapzott csapatokkal és csapatással, csapkodás nélkül.

A nótával ellentétben mifelénk nem olyan kis megfontolt, csipp-csepp, egy csepp módon zajlott az utóbbi napokban az olvadás, hanem hangosan csorgott-dőlt a lé mindenhonnan, plusz néha eső is esett. A macska bepánikolt óbégatása szintén megszokott soundtrack volt mostanában, úgyhogy a két hangeffekt együttes jelenléte ellenére is csak véletlenül néztem ki a verandára. Pár pillanatig pedig még el is gyönyörködtem az utcáig hömpölygő vízben, megállapítva, hogy ember milyen tehetségesen intézte a beton lejtését, mert pont a megfelelő helyen tényleg kivezeti az Amazonast a kertbe. Aztán állt csak össze fejben, hogy a fenti jelenségek függvényében mire is utalhat a kerti csapot körbebugyoláló sárga nejlon mozgolódó-robajló dudorodása.
A paradicsomos tréning nyilván a zsigereimbe ivódott, mert nagyon gyorsan ugrottam le a vízaknába, és közben még arra is volt kapacitásom, hogy 1. elkerüljem a mocsarakat 2. örüljek, hogy nem épp egy szál arcpakolásba öltözve ért a csapás 3. megüzenjem embernek – aki kb. kéthavonta egyszer hagy itthon magamra –, hogy „árvíz!”. Mikor már telefonon is tudtunk értekezni, nagyon precízen elmeséltem, hogy ledobott a cucc egy kis kerek bigyót, aminek a közepe lukas, és a függőleges cső oké, de ahogy vízszintes lesz és utána megint lefelé függőleges, a kis piros kar alatt, na ott vélhetően hőtágulási hatások következtében folytonossági hiány lépett fel. Mert ilyen szakszerű vagyok én. Végül inkább küldtem neki egy fotót, csak hogy tudja, mit kell kérnie a vasboltban.

Kiderült, ezt hívják úgy, hogy csap

A falusi vigasságok délután a fő attrakcióval folytatódtak, amely cirkuszi plakáton „A Nagy Traktor Kis Autót Sétáltat” felirattal szerepelne. Az van ugyanis, hogy a kocsink másfél hónapja nem indul, és nem segített rajta sem helyi kézrátétel, sem telefonos vaják a szerelőtől. Nagyjából a falu minden tagja próbálkozott már okosságokkal (volt itt dezodorral fújás és alulról gázlánggal melegítés is, ne akarjátok tudni), én meg piszkosul kiművelődtem autószerelésből, tök meggyőző arccal tudom például mondani, hogy „szerintem ez még levegős”, bár fogalmam sincs mit jelent. Végső megoldásként maradt az, hogy behúzatjuk a Buszos Tomival. Sokkal viccesebb lett volna, ha a busz mögé kötjük a kocsit, de inkább traktorral jött végül. Az eredeti megállapodás úgy szólt, hogy szép lassan, egyenletes tempóban vonulnak föl-alá a főutcán, de a harmadik körnél ebből már gyorsasági rodeó lett, viszont a motor még így se brümment egyet se. SzembeGyuri ennél a pontnál ott tartott, hogy őszintén csodálta emberem türelmét, mondta, hogy ő bizony inkább rátolatna a traktorral az ócskavasra, aztán levan róla gond, de ehelyett csak csapra vertek pár sört a nagy izgalomra. A tervek szerint pedig ma ez a szörny fogja sétáltatni (mert az elakadt szörnyet megmentettük a mi akkumulátorunkkal, a mi kocsinkban pedig kicseréltek közben még egy biztosítékot, szóval hátha):

Háztáji építés

Tehát működő autónk még mindig nincs, de örülünk annak, aminek lehet, például hogy dobozos tejet is kaptunk ma reggel a boltban:

Még így is jobban jártunk, mint múltkor, amikor WC-papír nem volt a boltban

Update: a szörnyeteget kicsit vezethettem is a dágványban, kell nekem egy ilyen, de most gondolkodom, hogy ruhástól menjek-e a zuhany alá. Viszont a mi kocsink még mindig nem indul.