Téli mese

Múlt héten nem vitték el a szemetet, mert a kukások nem látták a fehér szemeteszsákot a hóban.

Igen, hó az még mindig van bőven, de élvezzük. Helyesbítek: Főkutya és én nagyon élvezzük, ember inkább csak akkor élvezi, amikor nem kell lapátolnia, a cica pedig kifejezetten morcos a sok fehérre. Nem elég, hogy hideg meg nedves, ilyen mennyiségben áthatolhatatlan akadály is. Mert kifelé, csajozásba indulva megtalálja az utat a pajtán keresztül, de hazafelé, mikor már fáradt, éhes és fázik is, ez az itiner teljesen kimegy a fejéből, a nagykapu alatt pedig nem tud átbújni a szokott módon, mert ott a hótorlasz. Így hát mostanában már nem az ajtó előtt, hanem a kapuban vernyákol szívet és fület tépő hangon, bebocsáttatást sürgetve. Na ja, mifelénk klasszikus téli extrém sport a macskamentés hófalakon és jégjárdákon át. A „mentés másként” opció egyelőre nem elérhető.

A továbbiakban pedig pár kép, újak és elfeledett-előkerültek.

SzembeGyuri ezt úgy hívja: Ho-Si-Minh-ösvény

Ezt a mesehangulatot bámulhatom egész nap, nehéz az élet :)

Főkutya is érzi, hogy a szokásos rejtőszíne most nem működik

A zöldek növényfeletti erővel keresztülnőttek a hósipkán

Régi olvasóknak feltűnhet, hogy ez a kerék tapodtad se mozdult innen nyár óta

Megtaláltam az ősszel félretett, hangyák által dezájnolt fadarabot

Jégvirág, de a borvirág is hasonló: SzembeGyuri a napokban a pincénél csak percekre hagyta felügyelet nélkül a fröccsét, és jéghártya nőtt a pohárba