2013. március 15., péntek

A hó alól jelentjük

Majd elolvad, mi meg úgyse készültünk sehova.

Centikkel, kilométerperórákkal és horrorsztorikkal nem szeretnék beszállni az országos hóhelyzet-versenybe. A tények: több körben is kizárt minket magából a külvilág, az orkán két napja nem csitul, és van annyi jégcsapunk, mint még soha. Van viszont kaja és általában áram is, én meg hó nélkül is gyakran töltök akár heteket ugyanilyen zárkózott létállapotban, szóval ez az egész a házból figyelve nem igazán hoz ki minket a sodrunkból.

A britán ugyanakkor hozza a szokott formáját: szerdán visszatért a szokásos téli elvonulásából, hogy aztán csütörtökön Szibériára ébredjen. Ma reggel azért ástunk neki alagutat a hóban, hogy a fáskamráig eljusson. Korábban nem volt rá időnk, mert a fürdőn simítottuk az utolsó előttieket.
Az instant kopottas felület létrehozásához döglött viasz kell
Ráadásul közben egy átmeneti polc is bekerült a hálóba, így a december óta padlón tornyosuló ruhák is konszolidáltabb környezetbe kerültek. Mindent összevetve napok óta furcsa lelkiállapotban vagyok, mert a ház egyre inkább házra kezd hasonlítani, és ezt ennyi év után szoknom kell még, a pókhálókat például kifejezetten nosztalgikus okokból nem bántom.
Imádom, hogy a verandáról tudok befelé fotózni
Valójában Főkutyának voltak ezek igazán stresszes hetek. Eddig megvolt az optikai határvonal fürdő és háló között, a hajópadlós részre nem jött be soha (mármint amikor mi is itthon voltunk, akkor soha). Ám most a padló kihúzódott a nappaliig, ő meg automatikusan, kérés nélkül összerakta magában, hogy eztán már a fürdőbe se jöhet be, de ettől láthatóan mély szomorúságba esett. Nekünk persze megkönnyítette a munkát, mert egyetlen lakberendező-gurut sem találtunk, aki hivatalos közleményt lett volna hajlandó kiadni arról, hogy a lakkal rögzített kutyaszőrös padló a jövő évtized divatja.

Tegnap este végül elhelyeztük a szőnyegét a megfelelő helyen, és mondtuk, hogy bejöhet. Azt a tépelődést látni kellett volna (láthatnátok is, ha ember nem csak azt hitte volna, hogy forog a felvétel), meg utána a boldogságot is, hogy végre újra folyton a közelünkben lehet. Azóta az is kiderült, hogy az eddigi szőnyegét bátran likvidálhatjuk, mert az átmenetileg letett hosszú csíkossal esett szerelembe, olyanokat horkol rajta, hogy beleremegnek az üvegtáblák.
Zebra, tigris és kutya minden háztartásba kell (zebra nélkül nem látszanak a padlón)
A folytatásban apró bizbaszok reszelgetése-festegetése következik, ezzel is húzzuk az időt, míg kitaláljuk, milyen is legyen a végleges ajtó és térelválasztó a zuhanyfalnál.

Képek a kezdetektől - gyors összefoglaló

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tetszik! A vaskályha működik, kiegészitő súly, vagy csak jól néz ki? Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: működőképes, de tetszésből került hozzánk, és utána derült ki, hogy a nappali és a háló fűtése mellett (között) nincs is szükség a melegére. Szóval csak szeretjük :)

Zsuzsa írta...

A 'firhang' mögött helyezkedik a fürdő?

Piszke a Birtokról írta...

@Zsuzsa: igen, a mosdós fal mögött a zuhanterem, amagas, mosógépes fal mögött a WC.
Zuhanyos (még festés előtt):
https://picasaweb.google.com/lh/photo/Ju9uP-v-Z6kna98EIt8T7dMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=directlink

WC:https://picasaweb.google.com/lh/photo/jHjkXlJazz04UIU2n1MgKNMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=directlink

Zsuzsa írta...

Gyönyörű az egész!

Névtelen írta...

Az eb színében és mintájában illeszkedik a fürdőszobához!
Szücsi

Piszke a Birtokról írta...

@Szücsi: a macs meg annyira, hogy fel se tűnik, ugye? :D

Névtelen írta...

Nagyon érdekes, egyedi hangulata van a lakásrészletnek, színben hozzáillő állatokkal meg pláne mesés :)
Hasonló vaskályhám (teteje nem búbos)egy ideig éjjeliszekrényként működött az ágyam mellett, jelenleg pedig virágtartó. Nagyon szép a Tiéd is!Eszter


Piszke a Birtokról írta...

@Eszter: ha süt a Nap, és a nappali felől nézzük, és a bordó boltív is képben van, még mesefilmesebb hangulatú :) Vaskályha itt is főleg virágtartó.

Hobbikertész írta...

Az összefoglaló képsorozatot nézegettem, és oltári jó volt látni, hogy készül a semmiből valami. Ügyik vagytok! Vállaltok fürdőszoba-felújítást Pesten? :D

Tarhonyakártevő írta...

Most már csak egy kék róka kell a kisszekrényre.

tms írta...

tök jól néz ki!

Messzenéző Minyon írta...

Nyugtass meg: ezek szerint még mindig nincs a vécének ajtaja, csak függönye? Mert nálunk még mindig ez a helyzet!

Piszke a Birtokról írta...

@MM: teljes nyugodt lehetsz, változatlan a helyzet, sőt most a padlózás miatt a nappali és fürdő közti fa ajtót is levettük :) Annyiban változott a helyzet, hogy most már egyre kevesebb embert zavar.

Messzenéző Minyon írta...

Igen, valahogy nálunk is lassacskánt elfogadták ezt a helyzetet :)