Ébresztő

Café Piszke, vintage bolhapiaccal.

Még az ősszel a britán egy német forduló után beállított hozzánk három óriás láda ruhával (ami fura eseménysorozatok következtében került a csomagtartójába egy padlásról), csináljunk vele, amit akarunk. Néztünk bután, mint üvegtigrises Lali a fejnélküli malackákra (nem szopós, diznis!).
Olyan vadonatúj ruhákról beszélünk, amiken még rajta voltak a cédulák az árral – nyugatnémet márkában. Arról meg már végképp elképzelésünk sem volt, hogy minek őrizgetett bárki a 114-172 méretskálán modellenként 15-20 (amúgy elszabott, túlnyomórészt irgalmatlan ronda, anyagát tekintve pedig konyharuhának sem használható) példányt. A megoldást elnapoltam tavaszra, vagyis a ládák még mindig a használatlan vendégszobában pihennek (most már sejtem, hogy az elmúlt 30 évben pont ez történt velük, pont ugyanilyen megfontolásból).

A britán idén ismét a németek érintésével érkezett, csomagtartójában ezúttal egy kávéfőző, ami darál, gőzöl, habosít, seggre tetovál, biztos jó lesz valakinek. Mint élvonalbeli koffeinfüggők, vállaltuk, hogy ellenőrizzük a gépet.

Ránézésre is okosabb, mint mi

Elsötétedett a konyha, midőn ember becipelte a masinát, arról nem volt szó, hogy külön asztal kell neki, de ez a kisebbik baj. Több gomb van rajta, mint a Challenger vezérlőpanelén, karácsonyi futófényként villog rajta ezer zöld meg piros lámpa, és a sebtében letöltött 31 oldalas manualból (mely azzal kezdődik, hogy roppant egyszerű a gép használata) azt már tudjuk, hogy a víz keménységéhez is képes beállítani magát, mindazonáltal kávét még mindig nem sikerült varázsolni vele. A végső funkcióját ennek ellenére tökéletes ellátja, mert bekapcsolás után – bár semmit nem csinál – három dzsóndérnyi hangon úgy üvölt, hogy koffeinmentesen is képes bárkit felébreszteni húsz méteres körzetben.

Csak azt szerettem volna mondani, hogy aki szeretne beugrani hozzánk egy egészséges kávéra, annak ajándékba jár egy kockás bermuda is.

Ugyanitt szalmatalpú szandálok (a török talpnélküli zokni már elfogyott)