2013. december 24., kedd

Klasszik

Az én karácsonyomba még az angliai árvizek is beleszólnak.

Az előzményeket tekintve nem is vagyok meglepve. Ha már eddig se volt karácsonyi hangulatom, nem vártam, hogy majd 24-én hirtelen betoppan. De abban azért bíztam, hogy a nyugodt kajálás, tevés-vevés, Keresztapázás és további napokra készülődés azért terv szerint meglesz. Pedig tudhatnánk jól, hogy mifelénk semmi nem működik terv szerint.
A két telefonhívás szinte egy időben jelzett vészhelyzetet. Emberemet eltűnt nethez hívták azon nyomban, mert két kamasz gyerekkel a karácsony net nélkül az maga a horror, meg is értem. Szóval elszaladt cybersupermankedni, eközben az én nyugalmamat az angliai áradások zavarták meg. Kedves ismerősöm, akinek magyarországi dolgait mindig én intézem, és akinek már pont Pesten kellene lennie, telefonált, hogy tegnapi esküvőjüket követően kiöntődtek a londoni szállodájukból, mint az ürgék, evakuálták őket, cuccuk a hotelban maradt, mai gépet nem érik el, de most azonnal foglaljak nekik másik repjegyet mára. Vagy inkább holnapra. Vagy mégis mára, de nem tudják, hogy mikor jutnak hozzá a bőröndjeikhez. De legalább szóljak az itteni szállodának, hogy mára ne számoljanak velük. Ezt csak az tudja átérezni, aki próbált már karácsonykor karácsonyra utazást szervezni...
A nemzetköziség jegyében: a toboz horvát

Nem mondom, hogy szívesebben foglalkoznék karácsonyfa talpba faragásával vagy döglött halak kirántásával, na de azért mégis. Szerintem majd februárban karácsonyozunk egyet.
Mindazonáltal azoknak, akiknek sikerül hagyományosabban tölteniük ezeket a napokat, nyugodalmas boldogságokat kívánunk innen a Birtokról (ó, és a britán is mindenkinek, a messzi trópusokról).

11 megjegyzés:

Tarhonya Kártevő írta...

És tudtál? (repjegyet foglalni)
Elég reménytelennek hangzik

Piszke a Birtokról írta...

Az oda-vissza telefonálgatások során már 400 euro bukta, és remélem, hogy potom 1100ért 2 fônek mindjárt sikerül, de még adatokra várok (incl. pakisztáni recepciós a második hotelben, nagyothalló, 73 éves ügyfél és zaj)

ember írta...

én most épp ott tartok, hogy miután több órás munkával elékszítettem a karácsonyi ebédet (miközben még egy falubeli netet is helyreraktam), és már tálaltam is, hogy hagyom a picsába az egészet, és kimegyek az erdőbe gombászni. telefon nélkül. mert a nőm még mindig azon lóg...

Dominika írta...

Boldog karacsonyt, Piszke es ember! Onzetlensegetek hatartalan... ;-)

Piszke a Birtokról írta...

3000ben állt meg a mutatvány 2 fôre, ezt most emésztgetem egy darabig. Ennyibôl egész jó helyre is lehetne menni...

Gandalf írta...

Akkor hát... kellemes gombászást, fiatalok!!

Marian Dénes írta...

Hát, ha van az elmeháborodásnak fokozatja, akkor ez eléggé magas szint. A modern ember megérett a pusztulásra. Borzongok, mi jön még?

Sándorné Szűcs írta...

Békés Ünnepeket, köszönöm, hogy megosztottátok velünk az életeteket ebben az évben is.
Ember - gombászni nőddel kell, ő ismeri az gombák IGAZI nevét!
Üdv! Szücsi

szilvi könyves írta...

Drága Piszke és Ember

A mi karácsonyunk is izgi lett és én is inkább filozok hogy vagy zsido leszek vagy jezsuita. Nekünk hét éve mindig temetés van kari előtt - vagy után vagy közben de most kivételesen a halottunk kari előtt halt meg és (majdnem sikerült egy kétnapos kirándulást is ezzel deletelni de végül nem szerencsére ) a temetés januárban lesz. De ez rányomta a bélyegét. En direkte nem foglalok ilyenkorra csak vonatos vagy buszos történeteket ha bármi van mert a repjegy arany árában mérik. :(

Egyébéktn meg kari stresszben nincsen hiány és nekem az év is ilyen volt igy majd visszaolvaslak titeket. Kitartást keveseknek jön össze a boldog merry xmas.

Británnak meg küldünk egy csomó havat.

csokollak Dunán Innen Szilvi :D :D :D

szilvi könyves írta...

most azért kaptam uj identitást mármint a könyveset mert a dunán innent nem használtam és elfejelejtettem kurvára a jelszavat.

ui: a legmagaslatosabb pontja a karinak az ovlt hogy az unokahugom (akinek virsli hiánya van és már három honapja nonstop csak obcén kuki és szex és stb üzikkel tolja teli a face falamat hogy leállitottam azzal hogy akkor kuplerájt nyitunk és ő és én is MAdam leszünk mert ez már nem járja hogy ő ezzel streszel engemet állandoan. hogy szex stb :)))))))

Nekem az év is tragikus volt a kari is sikerült csak mára redukálni nyugalomban ( ez is három ora volt) jövöre meg megteremtem a saját nyugalmama ez a terv kop kop okp.

isten áldjon titeket Drága Piszke és éljél kérlek nemi életet is Embereddel nehogy a topik Bridget jones birtokos naploja legyen.

csok és meleg szeretet Szilvi Dunán innen puszi :D

Marian Dénes írta...

Küldjük kézen fogva Bagdy Emőkét és Lux Elvirát a Birtokra? :-) :-)