24

Ennyi erővel szeretőt is tarthatnék.

A saját hülyeségem ellen sosem védett meg senki, mondjuk ritkán is szoktam előre beharangozni őket. Így esett most is, hogy egy héttel ezelőtt minden óva intelem nélkül álltam neki hirtelen ötlettől vezérelve kalengyáriomot csinálni embernek, magamra szabadítva ezzel az adventi kálvária nevű blaszfémikus képzavart.
Mondhatnánk, hogy 24 gyufaskatulyát beöltöztetni, megszámozni, felmadzagozni, cetlivel bélelni és diorámába helyezni (incl. megfelelő faág kiválasztása, legallyazása, gallytartó só körbeüvegezése) nem tarthat túl soká. De a helyzet az, hogy emberem bármelyik munkaterületéről 5 percen belül képes bejelentés nélkül hazaérni, télen ráadásul jóval nehezebben is indul el itthonról, szóval nagyon ki kellett használnom a hirtelen adódó véletlen alkalmakat. Mindezt persze folyamatos hátsófali infarktus árnyékában, bár a végére szinte már rutinosan tudtam egyetlen mozdulattal besöpörni és elrejteni az összes corpus delictit. A szeretők legalább önmaguktól automatikusan ugranak gardróbba-padlásra, és egy szeretővel a hidegebb (ám csukható) helyiségekben is szórakoztatóbb (meg forróbb) az időtöltés, mint a gyufásdobozokkal.
Egy eltévedt szürke másodpercig még majdnem sajnáltam is kicsit magam, hogy milyen könnyű azoknak, akik bármikor feltűnésmentesen le tudnak lépni, akármikor útba ejthetnek egy-két vésztartalék boltot is, és nem egy hónapra előre kell mindenről gondolkozniuk, de miközben rakosgattam össze magamban a skatulyatöltelék ötleteket, hamar rájöttem arra, hogy csomó mindenért mégis jobb nekem.
Mindezek után már csak azt kellett megoldani, hogy ma reggel legalább negyed órával előbb sunnyogjak ki a hálóból, mint az érintett, de nem sikerült, mert amint meghallotta, hogy kászálódok, kelt ő is, hogy begyújtson nekem a nappaliban, nehogy megfagyjak (mondtam, hogy jó dolgom van).
Innen kezdve konkrétan másfél percekkel kellett zsonglőrködnöm, hogy valahogy kivarázsolhassam a teljes installációt a vendégszobából, miközben indirekt módon próbáltam megoldani, hogy ne menjen be a jégverem-kuplerájvendégszobába, ahol a szeretőm rejtőzik szakaszosan összeálló naptár próbált beleolvadni a káoszba; Jack Bauer nyomomba se érhet.
Délután 2-kor már mindenkit utáltam, hogy senki nem próbált megakadályozni a titkos projektemben, és nagyon komolyan ott tartottam, hogy tököm az egészbe, elrakom a francba, jó lesz majd egy (2,3…) év múlva, de leginkább kihajítom a komposztra, ahogy van, és mégis inkább szeretőt tartok. 3-kor már konkrétan indultam a kuka felé, mert az nem normális, hogy ennyire ne legyen magánidőm, magánterem, magánéletem. Aztán negyed 4-kor négy és fél percre kiment a pajtába, így kikerült a dolog a helyére.
Az egyetlen komoly szépséghiba, hogy én már kicsit sem örülök neki. Részemről leszámoltam a meglepetésekkel.