2014. június 22., vasárnap

Egérút

Mágia és rejtély az elmegyógydában.

A nyárral menetrendszerűen megkezdődött a nomád fesztiválkempinges átjáróházba oltott őrültekháza-hangulat, a szokásos rengeteg melóval, plusz tonnányi befőznivalóval, csak idén még a vizsgára készülés is színezi a káoszt – és akkor még ott vannak az egerek is.

Ezt az egérproblémát sosem sikerült tökéletesen és végleg felszámolnunk. Hiába próbáltunk az égvilágon mindent, a kommunikációtól kezdve az összes létező humánus és gonosz csapdákig, hiába a tonnányi vakolás, gipszelés és luktömés, hiába van minden cucc üvegekben és vastag falú műanyag ládákban, ezek a kis tahók a legkisebb felvillanó rést is meglátják a pajzson, és azonnal a teljes retyerutyával érkeznek a jó ég se tudja honnan. Orbitális felelőtlenség például egy bontatlan, tetrapakba csomagolt paradicsompürét csak úgy, natúr kint hagyni a kamrapolcon, további védőburkok nélkül.

Panaszkodtunk erről a méhek gazdájának is, aki erre úgy kezdett vigyorogni, mintha nála lenne a bölcsek köve. És tényleg, azt mondta, hoz nekünk olyan csapdát, ami tuti, meg még higiénikus is, mert a megfogott egeret csak úgy ki kell ejteni a csipeszéből és kész, ráadásul jó esetben fél évig még ugyanaz a diódarab meg is marad csaliként.

Mint egy nagyobb iratcsipesz

És tényleg hozott, és ilyennel még valóban nem találkoztunk. Muszáj lesz szétszerelnem, hogy rájöjjek, hol van benne a rendszert működtető mágia, mert csakis az lehet. A stratégiája ugyanis az égvilágon semmiben nem különbözik a többi ismert egérfogási módszerrel. Csali betesz, egér jön, csatt. Ez viszont valamiért működik is, kis lelkifurdalással ugyan, mégis örömmel hallgattuk a sűrű csattogást, és beszereztünk két sajátot is hamar, felgyorsítandó a problémamegoldást.

Aztán este az ellenőrző körúton az egyik csapdának csak a hűlt helyét találtuk. Nagyobb körzetben is megnéztük, sehol semmi. Én már azt is elhittem, hogy az egerek ellopták, betolták a lukba tanulmányozási céllal vagy balesetvédelmi szemléltetőanyagnak. Mivel nálunk gyakran történnek megmagyarázhatatlan dolgok, arra számítottam, hogy a beszámolónk hallatán a méhesgazda is majd széttárja a karját, és ingatja a fejét, hogy ő biz ilyet még sose látott. Ehhez képest a reakciója a következő volt:
- Bazzeg, nem kötöttétek ki????? 

A hangsúlyból éreztem, hogy ez valami olyan alapvető amatőr hiba lehet, mint a megbilincselt fogolynak odaadni a kulcsot, jóvanna, majd legközelebb jobban figyelek, miért van egy kis luk is az egérfogón.
Az a kép viszont azóta se hagy nyugodni, hogy valahol a házban egy sebesülten is borzasztóan erős kisegér apró, szürke Bruce Willisként (igen, a fehér atlétatrikót is látom rajta) vonszolja maga után a lábára vagy farkára csattant csapdát, esetleg közben a többiek még ki is röhögik. Vagy ami még rosszabb, kollektív bosszút forralnak.

10 megjegyzés:

Hobbikertész írta...

Nálatok tuti ilyen egerek vannak:
http://image.hotdog.hu/album/kkrszt/ami-nem-ol-meg-megerosit-51b77d0dc5aa5bd36f015ed3.jpg
Amúgy lehet, hogy a konditermükbe vitték, hogy bővebb legyen a kínálat... :D

cygne írta...

sok-sok menta a befőttekre, és fűzérnyi gilisztaűző varádics a kamrába. Tapasztalatból mondom,segít.

Piszke a Birtokról írta...

@cygne: temérdek menta van a kamrában (is), nem hatja meg ôket... mondjuk legalább a dunsztosokat nem kezdik meg. gilisztást nem ismerem, utánanézek, köszi!

Tita írta...

Macska? Nekem volt 4 és sose voltak egereim. Max ha hoztak ajándékba.

Piszke a Birtokról írta...

@Tita: egy macska kevés, több macskához meg én vagyok kevés

Bóbita írta...

Esetleg, ha takarítanál! Mi az a kosz az egércsapda körül??

Piszke a Birtokról írta...

@Bóbita: egér által szétrágott papír

Unknown írta...

Egér Bruce Willis! Ez halálos! Vicces is lehetne, de hát, hogy nem furdal a lelkiösmeret? Az állat szörnyű kínok között fog elpusztulni, mint a középkori csávók, akiket vasketrecbe zárva húztak föl a várfalra, oszt' jó napot.
Hát miért nem élhetnek veletek azok a kedves, apró jószágok a kis csillogó gombszemükkel, a kis selymes bundácskájukban?

Andicsek írta...

előbb utóbb meglesz az az egérfogó williszestül apró (kiszáradt gombszemestől (bocsi) selymetlen bundafoszlányostul!!:))

Unknown írta...

"rá-fogtok-baszni!"
-sérült, ingerelt egér-