2014. június 4., szerda

Tűzre pattan

Önkárpótló program, ajánlom.

Alapvetően van hajlamunk arra, hogy bizonyos dolgokat ne akkor ünnepeljünk, amikor van, ilyen szempontból a júniusunk mindig különösen hátrányos helyzetű. Ott van egyrészt egy szülinap, ami másoknál általában jófajta lakomázással is társul. Nekünk ez se mindig sikerül, volt már rá többször példa, hogy éhségtől félholtan és nagyon idegesen addig keringtünk, míg végül valami vállalhatatlant vállaltunk be. Idén ember azzal tetézte az ajánlati borzalmakat, hogy menjünk a legközelibb kisváros bisztrójába, mert ott van csapolt Staropramen. Kettőnk közül csak ő sörözik, én meg már láttam magam előre a malterborítású kőművesek gyűrűjében, papírtányérral ünnepelni. Nincs ezzel baj, csak ne nevezzük ünneplésnek.
A másik júniusi mindigelmaradás a tűzugrás. Van nekem egy ilyen fura vonzalmam a tüzekhez, Szentivánéjtől függetlenül is, de hiába akartam minden évben, pont napfordulókor eddig csak egyszer sikerült tüzet raknunk. Abba is majdnem beleégett a szandálos británunk, nem volt egy sikersztori.

Nem ez volt az

Szóval idénre ezeket a bénázásokat meguntam, jelentem, biztosra megyek, Szentivánkor irány a Kálibuli, ahhoz a környékhez úgyis sok vicces lovastúra emléke köt. Lesz bor (mit bor, borok!), ember ellesz a favágóversennyel meg az íjászattal amíg én kultúrkodok (vagy fordítva, ezt nálunk sosem lehet tudni), koncertként Snétberger-növendékek zenélnek, és az ígéretek szerint a kajában sem fogunk csalódni (mondjuk a gasztrojegyet muszáj előre megvenni, és nem csak azért, mert ember éhesen olyan ideges, mint a nagyon éhes oroszlánok). Na meg persze lesz tűzugrás. Mondjuk borok után lehet, hogy inkább boszorkányégetés, majd meglátjuk. Ha arra jártok, szerintem csatlakozzatok.

9 megjegyzés:

Dominika írta...

Kihagytad a feleségcipelő versenyt a felsorolásból, pedig mekkora buli az is! Mi R.-rel egyszer kipróbáltuk, egy plüssmacit kellett közben a homlokunk közé szorítani, az év fotója lett... :D

Piszke a Birtokról írta...

@Dominika: pedig gondolkodtam rajta erôsen, de aztán ugrottam, mert 1. nem vagyok feleség 2. ember fizikuma sziklamászásra termett inkább, mint asszonycipelésre :D

Medora írta...

De azért majd mutatsz képeket,ugye?Jó szórakozást!

Medora írta...

Nagyon irigyellek benneteket, most nézem át a fesztiválprogramokat: a legtöbb felétek van. Vagy közel.

Piszke a Birtokról írta...

@Medora: az semmi, de aug. 20-án olyan közel lesz DubFX koncert, hogy annál közelebb nem is lehet, remélem bírom majd tömeget

Egérke írta...

De jó nektek! Jó szórakozást! (a tűznél vigyázz!)

Medora írta...

Igen, a részeg gajdolás az ablakunk alatt, na, az cseppet sem hiányzik.

Sopeka írta...

Köszi az ötletet Piszke, mi megyünk! (Piros rózsa lesz a férjem szájában, amit ő még nem tud:))

Unknown írta...

Meleg van, nem figyelek. Hova, mikor? A miértet érteni vélem.