2015. augusztus 15., szombat

Nagynéni születik

Van, akit anyának teremtettek, és van, akit nagynéninek; nem képezi töprengés tárgyát, hogy én melyik kategória vagyok. 

Öcsém megint a könnyebbik végét fogta meg a dolgoknak: a nőjére bízta ezt az egész terhesség meg szülés dolgot, minket meg a hír direkt közlése helyett egy téli napon arra próbált óvatosan rávezetni, hogy ideje lenne a vendégszoba felújításának. Vág az agyam, mint az alternáló kasza, egyből közöltem, hogy ha a kölöknek nem megfelelő szállás a szalmabála az istállóban a barikkal, akkor nem is az én unokaöcsém. Vagy húgom.
Mire kiderült, hogy lány lesz a gyerek, belőlem már kipattantak a nagynéni-gének. Tavasz óta a kezembe szervesült a horgolótű (igenis létezik olyan, hogy horgolókönyök), a Pinterest logója beleégett a monitoromba, és folyamatosan színes mintákkal álmodom. Mert egy leendő unokahúg nem csak arra jó indok, hogy beszerezzem végre az évek óta tervezett fix fókuszú, nagy fényerejű objektívet, hanem hogy lelkifurdalás nélkül garázdálkodjak szivárványos motringokkal. Is.

Mindenre felkészülve

A haladást jelentősen nehezítette a gombostű-addikt macska, nem csak szörnyen idegesítő tevékenysége, de igencsak morbid kinézete okán is (alaposan átnyálazva a naiv népi gobelinművészet remekeit, még a végérvényesen elrontott darabok közt sem találunk olyat, ahol gombolyagvég helyett acéltüskék lógnak ki a macska szájából).

A repülő magyarázata családi kattanás

Életemben szinte először nem utolsó pillanatra hagytam mindent, de így se tudtam végül kicselezni a kölköt, aki a menetrendet figyelmen kívül hagyva további három hetet már nem kívánt a humán tokban tölteni, vagyis már megint késésben vagyok – mondjuk az időjárást nézve a takarót még elnélkülözi egy darabig.

Munkacíme: a 200 órás takaró. Elsősorban a seggemet illeti elismerés

Ehhez képest öcsémék bizonyos kérdésekben nagyon előreszaladtak, már félidőben azon gondolkodtak, hogyan fog majd hívni engem a gyerek. Nem mintha lenne neki másik nagynénje is, de biztos, ami biztos. Szóval, ha tudni akarjátok, mostantól én vagyok a Birkás Tánti.

33 megjegyzés:

Egérke írta...

de rég olvastalak már! gratulálok a megtisztelő címhez :D

szilvi könyves írta...

Oh juhééé végre poszt. Minden nap amikor elmegy elöttünk kb 20 kurva traktor akkor arra gondolok hogy én barom nem fényképeztem csak egyet Nektek de azt majd átküldöm. Viszont a www.thalia.de oldalán van "Németország legszebb traktorai" könyvet négy ejrokért ha már igazit nem tudok küldeni.

Ez tök hogy végre Birkás Tánti lettél szeirntem lehetne mostmár hogy ugyis kezd nagykoruvá válni a blog "Birkás Tánti meséi " is naaaa tetszik mi? A takaro nagyon tetszik és külö elismerés hogy ilyen hőségben is kitartoan horgoltál kötöttél és még a macskával is megküzdöttél szerintem a horgolo-köto blogok is kezdhetnek félni ezután.

Amugy mikor lehet a gyerkőchoz gratulálni ? En amugy mondanám az öcsédnek hogy legyen szives a szülést is a jászolban végezzék el ugy lenne teljes a kép - szerintem. -

üdvözlet még a messzi földről :P

Dominika írta...

Nagy gratula az unokahugihoz, leld sok-sok örömöd benne.
Amúgy meg inkább ez a név, mint a Tintás Bánki...

T. Alexandra írta...

Ez szenzációs lett!!! :) Gratulálok a gyermekhez, a kinevezéshez, a kitartáshoz. Na meg hát az alsó-félteke is elismerést kap, én most kezdtem neki a 4. babatakarónak...

Juhmeli írta...

Hiányoztál már, de soha jobbkor, mint egy ilyen ünnepélyes alkalomból örülhetünk nektek újra. Gratulálok a szaporulathoz, leljétek sok örömötöket benne!

csakBea írta...

Gratulálok az unokahúghoz Birkás Tánti! :)))

Gandalf írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
szilvi könyves írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gandalf írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Szilvia Egri írta...

Szia Piszke, nagyon gratulálok a tántivá válásodhoz, már előre látom, micsoda interaktív reality- játszótere lesz a kiskölöknek, ahol kedvére válogathat a bálákon ugrálás, barikergetés, macskával versenyezve fára mászás, sár-dagonyázás, kutyával hancúrozás és egyéb fantasztikus időtöltések között! Biztosan imádni fogja a birtokot, de az sem utolsó szempont, hogy lesz, aki azt a rengeteg epret majd elpusztítsa, amit feldolgoznotok sikerült! Egy aprócska észrevétel: tündériek a kis repcsik, de nem lett volna autentikusabb néhány mini traktor, illetve kombájn...? :) És már megint kaptam egy zseniális szófordulatot: "humán tok" Ezt még fel kell dolgoznom! :) :) :)
Egri Szilvi

szilvi könyves írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
szilvi könyves írta...

Kedves Gandalf , amugy viccen kivül nem bántásnak szántam csak lehet hogy fáradt voltam amikor olvastam és tényleg ajánlatnak tünt :D de hát mi agrár beálitottságuaknak értenünk kell a közös nyelvet.

szépséges estét Neked

Gandalf írta...

Kedves Szilvi!
Tudom, hogy nem bántásnak szántad. És én sem akarok félreérthető lenni, ezért javítok.
Köszönöm a figyelmeztetést!

Gandalf írta...

Már hiányoltalak, Piszke!

Hogy a feneked elismerés illeti-e, nem tudom, de hiszek neked. :D :D A 200 órás takaró mellől hiányolom kis farmotok állatseregletét. Na, jó, tudom, vannak röpcsik...
Amúgy nálam a bálák, de csak a hengeres, a kattanás. Meg a zűrésacsillagok... meg a parasztházak.

Kedves jó Birkás Tánti! Gratulálok a kitüntető címhő! Meg a kölökhő!!

szilvi könyves írta...

Kedves Gandalf,

szivesen szépséges hetet...bár birkás Tánti gyühetné' mán mert várom a válaszát :D

Piszke a Birtokról írta...

Birkás Tánti jelentkezik, köszi mindenkinek a jókívánságokat :)
@Gandalf és @szilvi könyves: örülök, hogy ezt tisztáztátok, és szilvi a messzi távolból védi a seggemet, de nem kell érte aggódni :D Gandalf, parasztházat még nem horgoltam, körbála talán menne ;) szilvi, a mesék majd úgy másfél év múlva kezdődnek, gondolom...
@Szilvia Egri: valahogy én is így képzelem a lány birtokbéli jövőjét ;) Majd lesz neki traktor is ide, otthonra muszáj volt repülő.

szilvi könyves írta...

Kedves Piszke, szolgálok és védek....bár semmilyen egyenruhás izé tagja nem vagyok....igen a mesélk MÁSfél év mulva kezdődnek addig ki lehet élvezni az előéletét. :D majd irok én is meséket :D

Gandalf írta...

Meseíráshoz társulok. Persze, csak, ha nem féltek, hogy túl agyamentek lesznek... :D

Piszke a Birtokról írta...

@Gandalf: feltétlenül! Nehogy azt higgye a gyerek, hogy csak apja-anyja-nagynénje az agyament ezen a világon :)

szilvi könyves írta...

Gandalf küzdelmeket folytat hogy bekerüljön a családotokba....amugy a meseirás szekciora én is jelentkezem :D :D de én a kedves aranyos mese kategoriában az agyament dolgokat a meditácios és fengshui táborokban nevelkedett művészlelkeknek hagyom.

Piszke a Birtokról írta...

@szilvi könyves: neeeem, Gandalf se úúúgy agyament, nem lesz itt semmi bioezo mese, csakis kôkemény, röhögséges szürreál

Marian Dénes írta...

Jézus! Ha ennyit kell dolgozni vele, nem akarok tánti lenni!

szilvi könyves írta...

Mi a baj a bioezo mesével.......majd elmegy a kislány a traktorral a szomszéd faluba és ott véletlenül eltörök a hengerfej vagy valami ami eltörhet ( traktorbol még kezdő vagyok)és aztán pont arra jár egy daliás fiatal fiuka és egymásra néznek és miközben a traktort szereli az idegen( nyilván tudnia kell hiszen agrár gyermek) beszélgetnek és kiderül hogy Birkás tánti tanitotta meg még a fiucskát az ekélésre a veteményezésre és egyéb joságos dolgokra.......részletet olvashattok KSZ: Traktoros szerelem cimu mesekötetéből vagy Traktoros mesék gyerekeknek :D

Zsuzska írta...

Hatalmas gratula a Birkás Néninek! A takaróért külön jár a dicséret, mert amikor én ilyet horgoltam, azt hittem, a büdös életbe´ nem lesz már végre kész! Ùgyhogy én biz soha többet ilyennek neki nem állok. Te is drukkolj, nehogy öcsédék kedvet kapjanak a szaporulathoz! (Ez persze csak rossz vicc, mert hát szaporodjatok és sokasodjatok, tudjuk mi azt jól!) Jól is jön a sok segítö kis kéz, amikor a bálázásra kerül a sor...

Nils Holgersonné írta...

Birkás tánti, sírok! :D (mondjuk az én falusi nagymamás pipis nagymama néven futott be nálunk, az se jobb)

A repülök gyönyörüek, a takaró csodaszép, igazán testhez álló neked a nagynéni szerep! nálunk nem szeretnél tisztelebeli címet kapni?

(nálunk a következö felévben születik két unokahúgom/öcsém, 14-re egészítve ki Lili unokatestvéreinek számát - nincs az a pénz, hogy én mindegyiknek takarót horgoljak :DD bár most jut eszembe, hogy a legelsö -18 éve- pont kapott egyet. De akkor még fiatal voltam és meggondolatlan)

Messzenéző Minyon írta...

Ezek a repülők fantasztikusak! Ha majd egyszer (talán nem is olyan sokára) nagymama leszek, mindenképpen lopni fogom az ötletet!

Piszke a Birtokról írta...

@Zsuzska: ha lesz újabb gyerek, vagy nem kap takarót, vagy valami sokkal gyorsabbat :) Nem is horgrész volt durva, inkább az összeállítás.
@NH-né: nekem sincs kicsi családom, de a tiedben még azt is letagadnám, hogy tudok celluxszal ragasztani :D (vagy mostanra már nagyon profi és gyors horger lennék...)
@MM: wishful thinking, vagy reális esély a nagymamaság? ;) Repülők sooooookkal gyorsabban készülnek, mint a takaró

Messzenéző Minyon írta...

Ez is, az is, de még egy jó pár évet várat magára :) Takaróba nem érzem úgy, hogy belefognék, vagy ha igen, inkább varrnék, de ezek a repülők!!

Andicsek írta...

két év alatt tegnap óta(megint) nem leszek nagymama. de lehet, hogy időben kellene hozzáfognom valami hasonló (nyomodbaseérhetős szépségesség) elkövetéséhez. bár horgolni (sem tudok) de stikában varrni elkezdek, hátha bevonzok egy iker állapotot a menyemnek...

szilvi könyves írta...

repülő receptet el lehet kérni - mesét meg lehet hozzá gyártani ? :d

Zita S. Perger írta...

Naaa, már illenék valami újdonsággal előhozakodni ám!

szilvi könyves írta...

igen várjuk havi egy poszt eléggé keveset kapunk belőletek kedves Frau Piszke és HErr ember igy légyszi irjatok danke schön :D puszi oda

Piszke a Birtokról írta...

@Andicsek: minden textilmágia ér, úgyhogy hajrá!