2016. január 18., hétfő

Pálcikaember

Mondd csak, inszeminálsz te rendesen?

Kaptunk szeptemberben megmentésre két ványadt kis növénykét: piacon vásárolt Dorset Naga magjaiból növekvő palántákat. Átültetés és optimális hely meglelése után egész hamar veszett növekedésbe kezdtek, és nagy tömegben hozták a virágokat is. És ennyi.
Bőven az őszben jártunk még, voltak legyek, darazsak és egyéb szárnyasok, mégsem fordult termőre a történet. Tudtuk mi azt, hogy a DN a világ top 5 legerősebb paprikája között van, csak egy darabig nem esett le az összefüggés. Mármint hogy a mi klímánkon a rovarok nem járnak vegyvédelmi szkafanderben, ugyanakkor nem is hülyék.
Mivel hirtelen nem tudtunk gázálarcos madárpókot beszerezni, viszont sokszor jutott eszembe Grafit „szőrnadrágban beporozni” rajza, meglett a megoldás: én leszek a mesterséges termékenységi istennő, és rendszeresen fülpucoló pálcikával fogom simogatni a virágokat a cél érdekében.
A kísérlet sikerült, két egész paprika megjelent, megnőtt, majd beérett, de időközben már a métert közelítik a növények magasságban, amit a párkányon nem érek el kényelmesen, szóval már nem inszemináltam tovább rendesen, egyelőre meg is állt a termés ennél a kettőnél.
És eljött a nap, mikor úgy döntöttünk, elég bátrak vagyunk a próbához: muszáj megkóstolni a paprikát, hogy kiderüljön, érdemes-e tovább művileg basztatnom a virágokat.

Szégyenlősen pirulva a sarokban

Előkészületeket is tettünk persze, mert még nem felejtettük el azt a pár évvel ezelőtti kóstolót. Kézközelbe állítottunk kenyeret és édeset (állítólag tejet is kellett volna, de már mindegy), majd védőfelszerelésben felvágtuk az amúgy ártalmatlannak látszó égőpiros chilit, és fogpiszkálóra tűztünk egy-egy 1x2 mm-es darabkát.
Először csak lassan kezdett kúszni az erősség a nyelv egyre nagyobb felületein, majd elérte a torkot is. Megcsinálta azt a trükköt, hogy a szememből már folyt a könny, de az ízlelőbimbóim közben mégsem dobták fel a talpukat, és az erősség mellett továbbra is érezhető volt a paprika egyedi, fűszeres aromája. Fél óra elteltével pedig elkezdett melegedni a gyomorszájam környéke. Bizonyos perverz módon kifejezetten jó volt.
A maradék aztán fel lett aprítva szárításhoz, és miután ember meglóbálta a tányért, gyakorlatilag körül lehetett rajzolni a levegőben azt a sávot, ahol az a 2 gramm Dorset Naga kiégette a tér-idő szövetét. Szóval a totális fertőtlenítésen túl minimum ördögűzésre is használható, megértettem, miért hívják szellempaprikának is.
A terv tehát: 1. további pálcikázás 2. az új magok elvetése 3. ha a két óriás túléli, hogy polc akadályozza a növekedésüket, a fagyok után kiültetés a kertbe. Éljen az indiai-magyar agrárbarátság.
A tapasztalatokat közben megírtam a jelenleg épp megint távol lévő británnak, aki annyit válaszolt egyből, hogy hoz Trinidad Moruga Scorpion és a Carolina Reaper magokat is.
Érzem, forró nyarunk lesz.

12 megjegyzés:

Unknown írta...

:)

Bodzás Vendégház írta...

Én még a habaneroval küszködöm, szilveszteri vendégeimtől kaptam is magvakat, egy-két héten belül palántaföldbe helyezem őket. Szeretem az oltári csípős-barackos ízét:))

Piszke a Birtokról írta...

@Zsuzsa: most tettem a szárítottból a chilibe, de nagyon alulkalibráltam, lehet ezt bátrabban is

Szücsi írta...

Remek Britán felajánlása. Az összes növényt neked kell megizélkodnod majd? Mert akkor el kell majd döntened, nevedre veszed-e őket, mert apjuk, vagy anyuk leszel:D

Piszke a Birtokról írta...

@Szücsi: és akkor lehet választani, hogy Birkás Tánti vagy Chili Mama :D

Borsmenta írta...

Óhhh. Nálunk nagyon megy a csípős kaja, annyira, hogy Junior már meg sem szólal a közepesen csípős dolgokra (az errefelé már nagyon csípősnek minősül). Pedig mi csak sima bolti csilit használunk. Azért erre a Dorset Nagára kíváncsi lennék mennyire lábad könnybe a szemem a meghatódástól. :)))

konyvesszilvi írta...

drága Piszke én vizsgáimra készülvén official szabit veszek ki kommentelésből febr elejéig de nem felejtelek el olvasni.....addig is csipős délutánokat....izé leesett ahó irhatsz több posztot is bár állitolag már jönni fog a kánikula is a jövö héten. :d

meleg ölelés KSZ

Messzenéző Minyon írta...

Jaj, de irigy vagyok! Nagyon szeretném szeretni a csípőset, mert látom, másoknál milyen élvezetet okoz, de egyáltalán nem bírom. Szóval nem a növényedre vagyok irigy, hanem arra, hogy meg tudjátok enni :)

Piszke a Birtokról írta...

@MM: na én pont így vagyok a sörrel :)
@szilvi: minden két- és négylábú drukkol!

konyvesszilvi írta...

@Piszke és rajongo/izgulotábor jelentem a vizsgát letettem eredmény hamarosan visszacsekkolnék a blog olvasojaként a tettek mezejére emitten :D amugy egy kis háztáji igazi bárányszart ( hogy léptem volna bele) küldhetetek volna :D szerencsefaktor gyanánt. meleg ölés és puszi KSZ

Névtelen írta...

Tegyen finycsovet a paprika föli, oszt nem fog nyuuni mint a bab.
Termeskotesbe is segit.

Nyözö írta...

Az még hagyján hogy szőrnadrágban beporozgatsz, de komolyan felvetődik bennem, kiket húztál paprikakaróba? :) Node a lényeg hogy az Erő veletek van!