Megnézett

Szerintem másokkal is megesett már, hogy rókázás miatt késtek valahonnan.

Jó néhány éve már, hogy SzembeJuli egy ártatlan mondata beépült a mindennapjainkba, miszerint a legrosszabb, ami történhet bármely helyzetben (bár ő akkor az éjszakai kerti függőágyas alvás kapcsán gondolta tényleg komoly veszélyforrásnak), hogy megnéz a róka.

Majd a minap egy szokatlanul nyugodtan induló reggelen arra léptem ki a kertbe, kezemben az első kávémmal, hogy néz a róka, nem is túl távolról. A rókát már első kávé előtt is felismerem, nem ujjongtam, hogy a kertemben nézelődik, de csirkék híján nem is dúlt fel kifejezetten a látvány.

Azt viszont még a szürreális mindennapjaim fátylán át sem éreztem teljesen normálisnak, hogy a róka kettőt kávézzon velem úgy, hogy a másodiknál ő is a verandámon ül. Főleg, hogy csorog is közben a nyála, és valószínű nem a kávémat irigyli.

Ő egy illusztrációs útszéli róka, aki teljesen jó helyen van

Alapvetően az erőszakmentes kommunikáció híve vagyok, de a szép szóra nem távozott, muszáj volt vadászhoz fordulni a szakmai kérdéssel, mivel szegényes rókaetológiai tapasztalatom szerint nem teasüteményre várt ily veszett türelemmel, de hát mit tudhatom én. Már ekkor is bőven késésben voltam valahonnan, de közben annak örültem nagyon, hogy Vakond hajnalban elhagyta a lakot egyéb professzionális teendői miatt, a makkák meg csukott ajtó mögött voltak a ház és plédfészkek biztonságában.

A fővadőr hamar érkezett, profi módon először fegyverzet nélkül mérte fel a terepet és az elmeállapotomat. Megállapodtunk, hogy a szűkebb kertből időközben eltűnt ravaszdi (ő hívta így) felnőtt méretű volt, vélhetően Válium-fogyasztó, és jó eséllyel nem egy elméleti fészekalj számára volt kajaszerző portyán, kivéve ha a teljes láthatatlan vörös család koffeinfüggő. A következő körre a vadász már flintát ragadott, és határozott léptekkel indult a bozótosba (és igen, ehhez a belterületi akcióhoz a hétvégi kora reggeli órán engedélyt kellett kérni a polgitól).

Igyekeztem a két lövésre úgy gondolni, hogy szegény beteg rókának is jobb így, meg a környék mindenféle jószágainak is, de ettől még nem esett jól, főleg a kisrókás kalandom után. Az utómunkálatok sokkal tovább tartottak, mint a valódi akció, már hosszas gyászmisét és sminkelést is vizionáltam Szembéékkel együtt várakozva. Mint utóbb megtudtam, az sokkal jobb szcenárió lett volna annál, mint ami valóban történni szokott ilyenkor (a részletek ismertetése nélkül: laborokat és papírmunkákat érintő gyalázatok).

Ami rettentően meglepett: a vadász megköszönte, hogy szóltunk.

Ami egyértelmű: ilyen sztorit bármikor bárhol elfogadnak késési indokként.

Most már csak azt nem tudom eldönteni, jó vagy nem jó az, ha tudom, hogy a szertehagyott veszett DNS-ek meddig és hogyan fertőzhetnek...