Kései kúszás

Most kiderül, mi az összefüggés a vízcső és a hajnalkafal között.

Volt ez a visszatérő, igazán soha meg nem oldódó dugulás a mosogatónál, és egy idő után a konyhabuborék sarka is határozottan a vizesedés jeleit mutatta kívülről. Ember felajánlotta a választási lehetőséget: vagy bent bontja fel a padlóval együtt a betont, vagy kívülről lukasztja ki a házat. Biztos voltam benne, hogy ép ésszel nem tudnám nyolcadszorra is túlélni a konyhapadló újrázását, úgyhogy a kinti rombolást választottam. Mert ehhez csak a házfalat és a téglajárdát kellett rommá zúzni, a hajnalkafalat (v 3.0) meg úgyis újjá akarta építeni.
A vízrejtély ezután hamar megoldódott: a vadonatúj könyökcsőből zárt rendszerben kitört egy darab, ne kérdezd. A csőcserék után már csak a visszaépítés maradt hátra. A járdát ember csak háromszor rakta újra, mert mindig lazának bizonyult a homokágy, de így a végére már nagyon korrekt lett, egyedül Főkutya hiányolja a homokozót, amiben úgy fetrengett boldogan 0-24, mintha tengerparton lenne.

Egyenként válogatva

A hajnalkafal idén már csak belátástalanító néven futott, mivel az átmenetiségek miatt egy szál magot se tettem a földbe – ettől függetlenül a tavalyról elszóródottak nőddögéltek csendben, terjeszkedtek vízszintesen. Én nem tudom, milyen lények ezek milyen szenzorokkal, de a két gerenda felállítása után nagyjából fél órával észrevették, hogy már van mire mászni, és azonnal irányt váltottak.

Egy hét alatt ekkorát kúsztak

Virág talán már nem lesz rajtuk, de a körülmények ismeretében megbocsátom nekik.

Majd talán ősszel írok arról is, mit csinál egy konyhakert aktív közreműködés nélkül, addig csak két friss kép.
Juhmelitől származó magból Hobbikertész palántázott és hozott nekem fekete paradicsomot:

Nem könnyű megmagyarázni, hogy nem kolerás, hanem direkt ilyen

Sárgadinnye is folyamatban:

Ősember kerestetik

Tüzes éjszakák az északnyugati átjáróban.

Sok éve a legelső lendületes és vérverejtékes munkánk a házon a (most már) boltíves átjáró kialakítása volt a (most már) fürdő és a (most már) háló közötti fal áttörésével. A nyílást azóta is rendeltetésszerűen használtuk (mármint ki és be irányban átközlekedtünk rajta), de a számtalan szerszámnyommal csipkézett falfelület változatlanul maradt, dacára a bizonyosságnak, hogy a csupasz vályogfaltól származik házon belül az Örök Por nagy része.
Ember jó darabig gondolkodott mindenféle burkolatokon, én kezdettől fogva arra szavaztam, hogy maradjon a barlangos enteriőr, és a fantáziadús fantázianevű festékek felhozatalán elmélázva végül mélyvörös sziklafalat álmodtam. Az újabb vizitkor a festékboltban eltököltünk megint sokat, hogy a veszett homár, agresszív vérnarancs, libanoni tűzfészek és hasonló veszélyes nevű meggyárnyalatok közül melyiket válasszuk, meg azon is aggódtunk kicsit, mi van, ha nem megy majd a fal az ágynemű színéhez, mert akkor aztán festhetjük újra (mert az olcsóbb, mint másik ágyneműt venni), de még zárás előtt döntésre jutottunk.

Az eltávolíthatatlan, 103 éves dugaljat esetleg gumikacsás fotóval takarjuk később

Ember eztán ráfröccsöntött a falra valami cementes vályogporfogó híg szutymákot (meghagyva így az eredeti rücsköket és hupákat), majd bíborba borította az ívet, csak előtte még mindkét oldalon kivájt egy-egy teamécsesnyi falfülkét, amit egy hirtelen giccsrohamban közös megegyezéssel aranyra festettünk. És mindez még az ágyneműt sem üti.

Egy horgolt nyúl behúzott füllel pont elfér benne

Hanyatt fekve se színhelyes a kép: az állandóan változó fények miatt legalább tízárnyalatos a gránátalma

A bejárat buján bűnbarlangosra sikeredett ily módon, főleg ha a mécsesek is égnek a falban, és valahogy nagyon jó érzés keresztülmenni rajta.
A további tervek között szerepel az életünk néhány fontos hétköznapi jelenetét ábrázoló paleograffitik létrehozása (pálcikafigurákkal: ember fűkaszál, ember íjászkodik, asszony függőágyban hever, asszony babot fejt, macska kolbászt lop, Főkutya megvúzza a templomharangot, traktorral autót húzunk ki a sárból, ilyesmik), a kivitelező még kérdéses, pályázati anyagokat és referenciamunkákat max. 2 kilós szikladarabkákon várunk a szerkesztőségbe.

Állandóan átmeneti

Továbbá átmenetileg állandó. Közkívánatra végre: a konyha.

Kis lépésekkel és szép lassan, de nagy utat tettünk meg a mosogatólavórban fürdőző halott egér óta, viszont nem az volt a kezdet, és odébb még a vég, úgyhogy a hálószobához hasonlóan ismét sokfotós, kronológiailag nagyjából rendezett beszámoló jön (és legyetek szívesek nagyon értékelni ezt a tettet, mert a fotók összegereblyézése majdnem ugyanannyi ideig tartott, mint az, hogy a konyha elérte a jelenlegi állapotát).
Azokat a részeket nagyvonalúan kihagyom, mikor a konyhát egy kenyérpirító, egy lavór és egy vízforraló jelentette (kb. 3 év). Azt az időszakot is, amikor egy plusz szendvicssütő és egy ajándékba kapott üvegajtós italhűtő birtokában már-már Michelin-csillagossá váltak a körülmények, ezeket a fantáziátokra bízom. Az átmenetiség természetesen már ekkor is állandósult jelző volt, mert az így összeállt (és egy rajztáblával kiegészített) konyhasziget mindig oda költözött, ahol a legkevésbé volt a munkálatok útjában.

Az első képen a nagyjából eredeti állapot látszik, így nézett ki tavaly novemberig, bár itt már az ablakcsere előkészületei látszanak.

Hengerelt fal, kétszárnyú bejárati ajtó, kockás ablak. A retró csillár ingyen elvihető (vagy cementre cserélhető)

A tálaló szintén őslakos a Birtokon, jelenleg kettőbe szedve várja a felújítást (bár arról fogalmunk sincs, hova kerülhetne később)

Mindkét képen jól látszik, hogy a veranda felé, a bejárat mellett eredetileg teli fal volt

Hagyományosan itt is nádlapokkal és vakolattal borították a gerendás deszkafödémet, patkánymúmiás szigeteléssel a két réteg között.

De mi természetesen nem hagyhattuk annyiban a dolgot.

Tavaly nyár elején, mikor végleg idecuccoltunk, jött az egyes számú átmeneti konyha, a palántaneveldeként már megismert, ajtókból és egyebekből tákolt átmeneti konyhapulttal.

A végleges konyhapult beépüléséig ez az asztal is legalább öt különböző helyen állt a házban, de innen kezdve már volt rendes tűzhely, gázpalackkal.

És akkor végül tavaly novemberre alakult úgy időnk-pénzünk-kedvünk, hogy kicseréljük a szívemnek kedves, de szigetelésileg komoly hátrányokkal bíró, osztott ablakokat. Ugyanez a sors várt a kétszárnyú bejárati ajtóra is, amivel amúgy alig volt baj. Alul-felül tényleg csak a nagyobb szelek fütyültek be, mindkét szárnyat elég volt olyankor kitárni, ha a kezünkben egy bögrénél nagyobb tárgy volt, és kinyitni meg bezárni se tartott soha öt percnél tovább, amennyiben talppal is rásegítettünk. De egyébként tényleg szerettem.
A három ablakra és a bejárati ajtóra két asztalostól kértünk árajánlatot. Az olcsóbb majdnem négyszázzal, a drágább alig ötszázzal kezdte a licitet, úgyhogy mi inkább (ekkor először, de nem utoljára) elzarándokoltunk a csodálatos ajtóboltba, ahol használt házakat árulnak darabokban (innen lett az öntöttvas kályha is, meg később még pár kincs). És NAGYON sokat tudtunk ezzel a manőverrel megtakarítani.

Kép a bejárat felől, szemben a spájzajtó. A mesés hangulatú farönköket sajnos nem építhettük be, viszont lett egy plusz ablak a veranda felé.

Röpke két héttel később SzembeGyuri és sógora szépre vakolták az egészet. Addigra az is kiderült, hogy a verandára nyíló ablak beépítés előtt volt utoljára nyitható, menet közben beesett valami izé a másik izébe, ami miatt többé nem. Ennyit arról, hogy majd főzés közben nyitott ablakon át tudok a verandán henyélő vendégsereggel beszélgetni. Na jó, eredetileg az se volt terv, hogy három teljesen különböző méretű és alkatú ablakunk legyen.

Drámai vörös drapéria mint porfogó függöny, érintésvédelmileg kifogásolható, izgalmasan pozicionált függő kapcsolóval.

Ezek után ember nekiállhatott a majdnem végleges konyha elkészítésének, de voltak hátráltató tényezők.

A Mikulás minden erőfeszítése ellenére csak ennyit tudott összehozni, ráadásul a konyhapult-szállítmány is hiányos volt.

Aztán tavasztájt valahogy hirtelen és észrevétlen már nagyon kezdett konyhára hasonlítani az egész (miközben ember saját kárán és 2-3 tubus árán megtanulta, hogy 20 fok alatt nem lehet ám csak úgy lendületből sziloplasztozni, meleg vízbe kell előbb tenni a cuccot), az átmeneti pult meg a kertbe vándorolt.

Csak az utca felé néző ablakra került függöny, mert azért mégse nézze végig egy buszmegállónyi ember, ahogy reggel kómásan kávét főzök...

A legnagyobb értetlenkedést a környéken az váltotta ki, hogy a sütő miért nem a tűzhely alá került. Hát mert nem úgy akartuk.

Beépített bio-mosogatógépünk már van. Főkutya a parancsnoki hídon, szemmel tartja a felségterületét.

Majd egyszer lesznek a pult alatt körben szekrényajtók, belül polcokkal, kihúzható-eltolható ezzel-azzal, de ennek előfeltétele, hogy felbontsuk a padlóról a cementlapokat a konyhában és a folytatólagos nappaliban, és egységes szintre hozva a két helyiségrészt betonaljzat készüljön legalább. Most a kivágott falrész csíkjában konkrétan földpadló van, így tulajdonképpen hiába is takarítok. Viszont a konyha falait most már tényleg meszelhetjük, és ki kéne találnom, hogy milyen árnyalatú kopottas színt kapjanak az ablakkeretek, a spájzajtó és a bejárat.
A plafon újradeszkázása is majdnem teljes kész már, a réstömítések híján. Ez nem csak esztétikai szempontból volt fontos, hanem az (egyik) egér-útvonal eltorlaszolása miatt is (a függőleges, simára vakolt falon gond nélkül bouldereznek).

A dekorációs részletek kidolgozását az egyik ablakpárkánnyal kezdtük: a balatoni metlachi-padlós gyerekkor iránti nosztalgiából ez a szakasz mozaikos lett

Felső szekrények nem lesznek, egyrészt mert nincs túl sok falfelület hozzá, másrészt én bármit képes vagyok lefejelni, ami fejmagasságban van. Ellenben az edényszárító majd a falra kerül a sarokban, és alá a pultra mennek a csöpögést hasznosítani képes fűszernövények.
Közben pedig szép alattomban kezdjük a nappali felé is belopni a változásokat: az átjáróba tett étkező/dolgozóasztal eddig elég sötét volt, de aztán ember talált és gyalult egy nagyon szép szál régi deszkát. Tessék köré képzelni két oldalra a szintbe vakolt és fehérre meszelt falat...

Balra a spájzajtó, jobbra az utcai szoba (vendégszoba) ajtaja, hátam mögött a bejárat.

(mellesleg ez a 200. bejegyzés, most vettem észre)

Fehér éjszakák

89 és fél százalékban késznek nyilvánítottam a hálószobát.

Mondhatjuk, hogy 2006 óta folyamatosan alakul, bár a kezdetekben még nem is volt biztos, hogy pont ez a helyiség, azaz az egykori nyárikonyha (szoba2) lesz végül a mienk. Kronológiai sorrendben íme a legfőbb hálószemek, sok képpel és linkkel.

Eredetileg ide csak a veranda felől volt bejárat, úgyhogy első lépésként kézi erővel, a mostani fürdő irányából elkezdtünk ajtót vágni.


Akkoriban például létránk sem volt, de azért csak elkészült a házi diadalív. A háttérben a nyárikonyha kamrájának ajtaja.


Ezek az akácok most pont az ágy körül nőnének, ha hagytuk volna őket békén. Az ajtót és a hozzá tartozó falat időközben kiütöttük, így lett a szoba L alakú.


Az építőanyagok raktározása idején még nem okozott gondot a félméteres szintkülönbség a két szoba között.


De aztán muszáj volt megásni a medencét, az innen kiszedett föld is nagyrészt a kibővített veranda alapja lett.


Mikor úgy gondoltuk, ennél már nincs lejjebb, előbukkantak az agresszív akácgyökerek, amik a ház alatt zavartalanul növekedtek.


A gyökértámadások ellen muszáj volt egy vastag betonperemet húzni az északi falra.


Aztán sok kalandot követően január végén földre került a lambéria hajópadló, beköltöztünk, és a divatos etno-stílusok közül mi a „talibán bunker” fantázianevű enteriőrt választottuk.


De a lövésnyomokon túl azért volt fűtés, lehetett mezítláb járni, a mindenféle színű és méretű gipszkartondarabokkal borított plafont meg igyekeztem kihagyni a látóteremből, ezért mindig ember volt alul.


A mostani hétvégén pedig végre eljött a meszelés és padlóviaszolás ideje.


Egész civilizált, de nosztalgiából hagytunk még pár drótot kilógni a falból, és padlóközelben néhol hiányos a meszelés.



A hiányzó apróságok röviden: a beugrót teljesen elfoglalja majd egy orbitális könyvespolc, közvetlen mellé/elé heverészős olvasóhencser kerül. Lefestem az ablakkereteket belülről, amint megállapodunk egy bizonyos színben. Rusztikus vakolás után az ajtóív is színt kap, felezett deszkákból lécek készülnek a padló és a fal találkozásához, és rendes deszkaburkolat lesz a betonperemen. Majd egyszer talán lámpákat is veszünk, de ne szaladjunk ennyire előre, még foglalatok sincsenek. És ha mindez megvan, akkor valami ilyesmivel zárjuk az egészet:

Verandanövesztés, második felvonás

Hogy nehogy az higgyétek, azóta is ázunk.

A vízáteresztő tető miatt tehát nem keseredtünk el, mert valahol mélyen számítottunk erre a fordulatra, úgyhogy egyből nekiálltunk visszabontani a cserepeket. Kapott a tető fóliát, stratégiailag fontos helyeken még kátránypapírt is, alulról pedig OSB-lapot, és azóta ideiglenes tetőként remekül szolgál. Még mindig van pár pont, ahol 12 és fél perc eső után elindul a csepegés, de oda általában nem teszünk székeket (ráadásul errefelé ugye ritkán esik). A britán német haverja őszintén és jól fogalmazott, amikor „magyaros megoldás” címkével látta el a tetőzetet, de már csiszolódnak az új deszkák, hamarosan visszabontjuk és újraépítjük az egészet, szépre-jóra.
Közben persze beton is került a földre, meg egyéb változások is történtek – az eredetileg nyári konyha ajtaja helyére ablak került, így a (most már) hálószobából csak ablakon át lehet kimászni a verandára szükség esetén (és ezzel a szórakoztató elemmel élni is fogunk, mikor eljövend a konyha-nappali betonozásának ideje).

Komfort 1.0: ember reggeli előtt kefniből, szekrényajtóból és pallókból összedobott egy asztalt meg egy padot, nehogy csak úgy tálcáról együnk már. Itt még van ajtó.

Mindenesetre a verandát azóta és addig is, szépség- és működési hibásan is szeretjük, tavasztól őszig gyakorlatilag itt élünk. A legviccesebb, hogy nagyobb, mint bármely korábbi pesti lakásunk. Az egy dolog, hogy ez a tény nem fér SzembeGyuriék fejébe, de minél tovább nézegetjük, mi is annál kevésbé tudjuk elképzelni, hogy tényleg ekkora helyeken éltünk. Tavaly nyáron tökéletes sörkert és drukkerkocsma volt, a foci VB idején a netes közvetítésekkor elég nagy volt a népsűrűség, a sparhelt-grill üzembe helyezése és két fotel betelepítése (róluk majd később) óta még komfortosabb, kis túlzással teljes falugyűlést lehetne itt tartani.

Ajtónyílás felfalazás közben, és már van lent beton. Az újonnan betett ablakokról készült képek eltűntek.

Dolgozószobának is majdnem perfekt, bár van egy olyan hátránya, hogy az utcáról elég jól rá lehet látni néhány pontjára, és ha én dolgozom, abból a külső szemlélő csak annyit lát, hogy ülök az asztalnál és ütöm/nézem a gépet, esetleg a telefon is a fülemen lóg, ami nyilván együttesen sem lehet olyan elfoglaltság, amit ne lehetne bármikor félbehagyni, és ez az általános vélekedés némiképp megnehezítette a munkanapjaimat, de azóta többé-kevésbé kialakult valamiféle rendszer. Az pedig értelemszerűen nem vitatéma, hogy az állandó madárcsirip és a kilátás a kiserdőre bármilyen irodai luxust fél kézzel lenyom. Ezzel persze az is együtt jár, hogy a reális átlagnál jóval gyakrabban hangzanak el olyan dolgok távolsági brainstorming közben, mint pl. „na elmegyek, húzok vizet a kútból, addig még gondolkodom rajta.”

Novemberben kiütöttük a konyhabuborék veranda felőli falát. Meg az ajtót is.

Az emlékezetes Egyhetes Porfelhő hadműveletet csak az új ablak és ajtó bekerülése után kezdtük el.

A tetőszépítésen kívül igen jót tenne az összképnek a purhabok levakarása az ablakok mellől, továbbá a legalább négyféle hengerelt minta (és rózsaszín alaphangulat) eltüntetése egy meszeléssel, de majd annak is eljön az ideje. Ahhoz képest a többi verandás tennivaló már szinte apróság.

Ki a házból

Eredetileg csak az egereket akartuk kiebrudalni, végül mégis úgy nézett ki az egész, mintha mi költöznénk.

Ott untam meg végképp a dolgot, mikor azt láttam, hogy a függőleges sima falon is vígan szaladgálnak föl-le. Pedig már azt se tartottam normálisnak, hogy minden rághatót műanyag dobozokban tárolunk, és az se dobott fel igazán, hogy az egérfogás közös családi programmá alakult. Igen, eljött az az állapot, mikor pontos célzás után nekünk kellett a megfelelő helyen a konyhapultra hajítani a cicát, hogy legyen esélye a sikerre. Az amúgy is keskeny spájzban pedig már járni sem lehetett, mert igyekeztünk mindent úgy elhelyezni, hogy a kis vörös könnyen hozzáférjen az egérlyukakhoz.
De az egér elleni küzdelem mit sem ér, ha mindig marad egérút, úgyhogy nekiveselkedtünk a határok lezárásának.
Először is az utolsó müzliig kihordtunk mindent a verandára, így zavaró körülmények nélkül szemlélhettük meg, hogy nem néhány egérlyukról, hanem egész lakóparkokról beszélünk.

Sok bejárattal és saját spájzzal rendelkező apartman nagycsaládos egereknek is kiadó

A hűtő mögött például a Börzsönnyel vetekedő méretű hegy volt vályogból. Nagymamától is megkaptuk azt a tanácsot, hogy becementezés előtt törött üvegdarabokkal is béleljük ki a lukakat, de miután emberem olyan fészkeket vájt ki a falból, amik teli voltak üvegcserepekkel, úgy ítéltük, hogy mégsem annyira hatékony trükk ez.
A „befoltozunk néhány lukat” projektből persze egész napos esemény lett, ember helyenként a födémet is újradeszkázta, a britán szomszéd dinamitot és füstbombát ajánlgatott, én meg közben mint egy kényszeres mosómedve, egész nap pancsoltam portalanítás és egérnyom-mentesítés céljából, a veranda meg úgy nézett ki, mint egy igen rendezetlen, ám sok kincset rejtő piac.
Este fél 10 körül nagyjából kész is lettünk, a kezemre pikkelyek nőttek, de minden szép és tiszta és járható volt a spájzban, a macs meg is volt kicsit sértve, hogy tönkretettük a kedvenc játszóterét. És akkor meghallottuk a rágást. Először a hűtő mögül. Aztán a fejünk fölött. A biztonság kedvéért éjszakára újra bevetettük a ragasztót. Reggelre három egér volt a termés, ebből egyet a besettenkedő cica is elfogott, aztán nem értette, miért nem esik le a szájáról, de nem kell aggódni, az egéren kívül már mindenki jól van.
Elmondhatatlanul remélem, hogy ezek hárman csak az utóvéd eltévedt harcosai voltak, különben az újrafalazást is meg kell fontolni.

Por favor

Megtörtént az áttörés, lett egy huszonpár négyzetméteres konyha-nappalink. Most még kis plafoncsiszolás jön, Szabadságszobor-pózban.

Származási hely: Birtokos eset

(a képen látható fatörzsek nagyon mesebelivé teszik az aktuális látványt, de nem állandó darabok, csak tartják a födémet, amíg be nem kerül a három óriásgerenda)

Származási hely: Birtokos eset

Mert kiderült, hogy a deszkafödém nem annyira szuvas, mint amilyennek kinéz, hanem világos fosbarna festékkel festették le valamikor az ősrobbanás idején. A próbacsiszolás ezzel együtt nem volt túl biztató, az eltelt évtizedekben meglehetősen rászervesült a fára a festék, a pattogzó-hámló részek is stabilan tartják magukat. Menni kellett tehát durva csiszolóvásznat venni.
Közben a pénzkereső munkaállomás (laptopok, telefonok és fényképezőgép) megóvása érdekében már régóta kerestünk sűrített levegős tisztítóspray-t, de eddig nem sikerült, ám tegnap a közeli kisváros festékboltjában ott figyelt a polcon. Fájt a ráírt 2800 forint, de ha egyszer muszáj? Nos, a kasszában álló fiatalember még nálunk is jobban elcsodálkozott, nagyon óvatosan bánt az értékes darabbal, majd mikor rájött, hogy valójában színtiszta levegőt vásárolunk ennyiért, közölte, hogy ezek után nincs pofája kiszámlázni a smirglipapírokat is. Szép vidéki dolgok ezek, szeretem.

Katasztrófaövezet porkávéval

Rendben, sutba az időrendiséggel, mert különben sose lesz itt beszámoló (és még a végén mire odáig jutok, majd jól elfelejtem, hogy mennyire fel voltam dúlva, a házzal együtt).
Aktuálisan november van, zuhogó eső, sötét, hideg, és a ház minden, eddig még foltokban fellelhető komfortzónája megszűnt.
(Aha, tessék, elkezdem, és máris mennem kell falat fűrészelni, rumcájszos kétemberessel. A saját komfortzónám is megszűnt, bár az nem ma. Fűrészelés után folytatjuk, ne menjenek sehova, hosszú lesz.)
Annak okait egyelőre fedje takarófólia, hogy miért novemberre jutottunk oda, hogy kicseréljünk 2 ablakot és a bejárati ajtót, továbbá hogy egy falat félig lebontsunk, hogy oda is kerüljön ablak, ahol eddig sose volt. Szép volt még az idő, mindegy. Az ablakozást logikus sorrendben a vakolás követte a helyiségben (egyben legkülső rész, egyben bejárat és leendő – és egyszer már volt – konyha), mivel az egy vályoghoz hozzáépített téglarész, eredetileg sártapasztással vakolva, de az évek során már vakolatostul is szépen átsütött a nap a téglák közti réseken. Most hétvégén (már hideg és nyálkás időben) hát SzembeGyuri és sógora gyönyörűen levakolták a konyhát, csináltak csodaszép ablakpárkányokat is. Ezek nagyjából fél óráig voltak egységesen szépek, mert utána negyvenkilónyi kutya úgy gondolta, hogy ő most szétnéz a Birtokon az ablakból. Van így most két szép meg egy mancsnyomos párkány, de falura még így is több mint tökéletes.
És akkor eljött a régóta tervezett esemény, nevezetesen hogy ezt a konyharészt és a belőle nyíló pszeudo-nappalit, ahol jelenleg a kályha és a konyhapult is helyet foglal*, egybenyitjuk. Azaz kibontjuk azt a hatvan centis vályogfalat, ami köztük van. Hasonló próbálkozások már voltak korábban, tudtuk, hogy nem lesz gyerekjáték. Nekem munka miatt felborult a bioritmusom, délben muszáj volt lefeküdnöm aludni, így őrizetlenül hagytam emberemet, aki lelkesen nekiállt falat bontani. Anélkül, hogy bármit elpakolt volna.

Származási hely: Birtokos eset

(mielőtt elmentem lefeküdni, még így nézett ki)

Kenyérpirító és fazék leves pont ugyanúgy maradt a konyhapulton, mint nyitott kekszes zacskó és a teljes edénykészlet. Mire pár óra múlva felébredtem, arra mentem ki az egyetlen csukható ajtajú szobából, hogy a látótávolság nagyjából 30 centi, és a fent említett dolgok mindegyikén egyenletesen, jólnevelten ül a por (mekkora mennyiségtől kezdve lehet többes számban használni a por szót?).
Sürgősen úgy döntöttem, hogy elválok és elköltözöm, csak előbb iszom egy kávét, és akkor szembesültem azzal, hogy az igazi poros kávé az nem a neszkávé.

Származási hely: Birtokos eset

Közben hideg is lett, mert a por és a száradó vakolat miatt minden ajtó-ablak nyitva volt, és azóta még a padlás felé is lett egy jelentős nyílás. Megnőtt a falon kívül lengő vezetékek száma (kapcsolóval együtt, nyilván), a lehetséges következményekre több helyes válasz is megjelölhető. A kutya és a macska együtt játszottak katasztrófamentőset a verandára kihordott sitthegyeken, a fürdőben azonosíthatatlan bűz ütötte fel a fejét, a fürdőajtó tokostul és vakolatostul kimozdult a helyéből, és még nem is voltam teljesen felébredve, mikor ezeket így együtt konstatáltam.

Származási hely: Birtokos eset

Ember beismerte, hogy a nagy lendületben elfelejtette elpakolni és letakarni a dolgokat, de megörvendeztetett azzal a hírrel, hogy ha már úgyis romokban minden, akkor még holnap a nappali plafonját is leveri gerendáig, mert minek újra koszolni pár hónap múlva.
A sokkot a könnyedén hisztérikus magamban röhögés követte, de most már köszönöm, jobban vagyok. A képek nem rossz minőségűek, tényleg így néz ki minden. Most épp. Holnapra még kevesebb fal és plafon lesz.

Származási hely: Birtokos eset

* mióta június végén leköltöztünk, azóta a házon belül már vagy négyszer költöztünk ide-oda, aktuális munkáktól függően. Jelenleg az összes cuccunkkal és dobozunkkal egy kisebb szobában húzzuk meg magunkat, mint a pesti lakás volt a maga 32 négyzetméterével, de eddig legalább volt külön konyha. Már nincs. És a fürdés is mókás, mert másfél hónapja mindent kipakoltam onnan, arra a felszólításra, hogy ez a következő munkaterület. De nem az lett, tehát azóta a szobában lévő egyik dobozból kell kihalásznom minden fürdés előtt, ha a mindennapiaktól eltérő dologra is szükségem van a fürdéshez.

Plusz: köszönöm, hogy néhányan még ide-idenéztek. Bocs, azt hittem kapok értesítést, ha érkezik komment, de nem. Úgyhogy eztán jobban figyelek.