Biztonságos keretek között

Minimalista kényelemben

Elkészült az egyik legrégebben tervezett, legkevésbé látványos, ám igen fontos bútordarab: az ágykeret. Az egész projektben a tervezés tartott a leghosszabb ideig, ami a végeredményt megszemlélve igencsak röhejesen hangzik. Tényleg majdnem két éve agyaltunk olyasmiken, hogy hány lába legyen az ágynak, kell-e alá tároló, szükséges-e perem a könyveknek/telefonoknak, milyen elrendezésbe nem rúgunk bele rendszeresen. Aztán januárban jöttek a matracok és az ágyrácsok, egyelőre simán a padlóra helyezve, és nagyon hamar kiderült, hogy mi még erről a tíz centi magas matracról is képesek vagyunk leesni alvás közben. Arról pedig nem is akarok tudni, mi egyebeket művelhetek még álmomban, amivel az egész matracot és a rácsot is el tudom mozdítani a helyéről. Ezek után beláttuk, hogy nekünk nem nagyon való normális ágy, tehát gyakorlatilag annyi történt, hogy ember szépen meggyalult, lecsiszolt és bepácolt pár gerendát, majd összeállított belőlük egy masszív keretet, ami nem engedi sehova csúszni a matracokat és a rácsokat. Legalábbis elméletben. Ki tudja, mire vagyok képes.


Az egység később szabadon kiegészíthető kampókkal a plüssbilincsekhez háttámlával (fog kelleni, mert a szomszédból támadó akácgyökerek ellen készült, utóbb fával burkolt betonperemet is gyakran lefejelem alvás közben), de most van pár sürgősebb tenni-vakolni-burkolni- festeni való. Az ágylábak kérdésére pedig megállapodás szerint majd úgy 70 éves korunk körül visszatérünk, bár akkortájt már sokkal nagyobb a csonttörés kockázata egy jól sikerült esés folyamán, úgyhogy még ez sem biztos.