Verandanövesztés, második felvonás

Hogy nehogy az higgyétek, azóta is ázunk.

A vízáteresztő tető miatt tehát nem keseredtünk el, mert valahol mélyen számítottunk erre a fordulatra, úgyhogy egyből nekiálltunk visszabontani a cserepeket. Kapott a tető fóliát, stratégiailag fontos helyeken még kátránypapírt is, alulról pedig OSB-lapot, és azóta ideiglenes tetőként remekül szolgál. Még mindig van pár pont, ahol 12 és fél perc eső után elindul a csepegés, de oda általában nem teszünk székeket (ráadásul errefelé ugye ritkán esik). A britán német haverja őszintén és jól fogalmazott, amikor „magyaros megoldás” címkével látta el a tetőzetet, de már csiszolódnak az új deszkák, hamarosan visszabontjuk és újraépítjük az egészet, szépre-jóra.
Közben persze beton is került a földre, meg egyéb változások is történtek – az eredetileg nyári konyha ajtaja helyére ablak került, így a (most már) hálószobából csak ablakon át lehet kimászni a verandára szükség esetén (és ezzel a szórakoztató elemmel élni is fogunk, mikor eljövend a konyha-nappali betonozásának ideje).

Komfort 1.0: ember reggeli előtt kefniből, szekrényajtóból és pallókból összedobott egy asztalt meg egy padot, nehogy csak úgy tálcáról együnk már. Itt még van ajtó.

Mindenesetre a verandát azóta és addig is, szépség- és működési hibásan is szeretjük, tavasztól őszig gyakorlatilag itt élünk. A legviccesebb, hogy nagyobb, mint bármely korábbi pesti lakásunk. Az egy dolog, hogy ez a tény nem fér SzembeGyuriék fejébe, de minél tovább nézegetjük, mi is annál kevésbé tudjuk elképzelni, hogy tényleg ekkora helyeken éltünk. Tavaly nyáron tökéletes sörkert és drukkerkocsma volt, a foci VB idején a netes közvetítésekkor elég nagy volt a népsűrűség, a sparhelt-grill üzembe helyezése és két fotel betelepítése (róluk majd később) óta még komfortosabb, kis túlzással teljes falugyűlést lehetne itt tartani.

Ajtónyílás felfalazás közben, és már van lent beton. Az újonnan betett ablakokról készült képek eltűntek.

Dolgozószobának is majdnem perfekt, bár van egy olyan hátránya, hogy az utcáról elég jól rá lehet látni néhány pontjára, és ha én dolgozom, abból a külső szemlélő csak annyit lát, hogy ülök az asztalnál és ütöm/nézem a gépet, esetleg a telefon is a fülemen lóg, ami nyilván együttesen sem lehet olyan elfoglaltság, amit ne lehetne bármikor félbehagyni, és ez az általános vélekedés némiképp megnehezítette a munkanapjaimat, de azóta többé-kevésbé kialakult valamiféle rendszer. Az pedig értelemszerűen nem vitatéma, hogy az állandó madárcsirip és a kilátás a kiserdőre bármilyen irodai luxust fél kézzel lenyom. Ezzel persze az is együtt jár, hogy a reális átlagnál jóval gyakrabban hangzanak el olyan dolgok távolsági brainstorming közben, mint pl. „na elmegyek, húzok vizet a kútból, addig még gondolkodom rajta.”

Novemberben kiütöttük a konyhabuborék veranda felőli falát. Meg az ajtót is.

Az emlékezetes Egyhetes Porfelhő hadműveletet csak az új ablak és ajtó bekerülése után kezdtük el.

A tetőszépítésen kívül igen jót tenne az összképnek a purhabok levakarása az ablakok mellől, továbbá a legalább négyféle hengerelt minta (és rózsaszín alaphangulat) eltüntetése egy meszeléssel, de majd annak is eljön az ideje. Ahhoz képest a többi verandás tennivaló már szinte apróság.