2011. július 21., csütörtök

Mellékállás

Most már egészen biztos, hogy az apám egy Esőisten.

Figyeljük jó ideje, régóta látszanak a jelek. Legutóbb nyár elején volt itt hosszabban, megérkezett a harminc fokban, és másnapra varázsütésre húsz fok lett és több napos eső. Aztán elfoglalt nyugdíjasként egész mostanáig nem tudott jönni, aminek egyenes következményeként a faluban másfél hónapja semmi csapadék nem volt. A szomszéd falvakban, tőlünk 2-3 kilométerre igen, de ide csak a dörgés hangja meg a villámlás látványa jutott, szenvedtek is a gazdák erősen.Aztán most szombaton ismét megérkezett, hétfőn már meggyanúsítottuk, hogy elvesztette a varázserejét, de kedden elég volt csak egy kicsit magára hagyni, és így már rendesen tudott koncentrálni a feladatára. Sőt, ahogy nézzük, kicsit túl is tolta a tudományát. Ma reggel azzal ébredt, hogy vasárnap helyett mégis inkább hazamegy már holnap, még mielőtt árvizet idézne elő. A britán szomszéd, aki hetek óta esőért nyígott, megkérdezte erre, hogy nem lehetne-e mégis inkább ma, fizeti Pestig a taxiját. Az üzleti modell tehát villámgyorsan összeállt: Esőisten apám ideútját az aszálytól kétségbeesett gazdák fizetik, hazafele mindig taxival mehet az elégedetlen britán jóvoltából, a köztes időkben pedig kereshet egy kis plusz pénzt azzal, hogy bizonyos helyekre nem megy el nyaralni. Mondjuk azon még dolgoznia kell kicsit, hogy kontrollálni tudja az erejét, de azt hiszem, nyugdíjkiegészítésként ez nem is rossz meló.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Esetleg aranyesőt fakaszt a Birtokon:-)
Egyébként én is rendelkezem hasonló tulajdonságokkal, mint a kedves papa. l. Ablakpucolás után tuti eső, zivatar, 2. a már szakadó esőben kirakom a virágokat egy kis bio zuhanyra, nagyon rövid időn belül eláll, és kisüt a napocska.:-(
ica

Piszke a Birtokról írta...

@ica: valami öröklődő DNS-elváltozás biztos van a családban, mert én meg a szabadtéri fontos bulik jóidő-felelőse vagyok, eddig minden esküvőnél és ilyesminél bejött

Névtelen írta...

Apának is van ilyen tehetsége :D Neki a tip-mix nevű játékon az lesz a vesztes, akit ő nyertesnek fogad meg. Általában az első helyezett játszik az utolsóval és mindig az utóbbi győz. Már én is lökdöstem őt, hogy csináljon belőle bevételt, keresse meg a csapatokat, kisebb pénzadományért cserébe nem fogad a nyerésükre...

Az esőt én pedig a fodrászhoz menetellel szoktam elősegíteni.

Üdv: Szücsi