2011. július 22., péntek

Fussunk, fussunk, arassunk!

Lenyírták a szép gyöpünket.


Amikor az ember délután hatkor a több napos negyven foktól félkómásan ücsörög a verandán, eleve nem túl sok mindenre számít, állapotából kifolyólag. Még akkor sem kezd izgágáskodni, mikor hirtelen elsötétül az ég, eltűnik a panoráma, zakatolás nyomja el a bágyadt madárcsicsert. A vállam mellett hátulról besettenkedő orbitális vintage kombájn felbukkanását először ugyanúgy hallucinációnak gondoltam, mint korábban a csirkét cipelő macska látványát, mert a teátrális realitás értelmezésén és befogadásán mindig sokat rágódik az agy. Arra már a szemöldököm sem billent meg, hogy szorosan a nyomában jött egy másik őslény, a palacsintaszagú traktor, csak elkönyveltem magamban, hogy jól van hát, a jelek szerint nálunk ilyen hirtelen kezdődik az aratás, bevonulással a kertemen keresztül.
Innentől Traktoros Bandi tette a dolgát, mi meg dokumentáltunk – tarlón guggolva, traktoron nyújtózva, búzában fetrengve –, valószínűleg ennyire részletesen még egyetlen aratása sem lett megörökítve.
A továbbiakban vizuális napló, mert szakmailag legfeljebb annyit tudok hozzátenni, hogy jó lett a termés, javul a föld, örülés van.

Segítségünkre volt a hétpettyes autofókusz


Ha így néz ki, ideje aratni


Célterület


Dokumentációs magasles a palacsintaszagú őslényen


Klíma nincs benne


Verdák, country edition


A Flintstone család a háttérben irigykedik


Szörnnyel szemben


A világ leggazdagabb verebe, utánfutóban hasalva


Hektárra számolva 50 mázsa a végeredmény


Ééééés (dobpergés) eljött az ideje a Birtok TV debütálásának (telefonos videótól sokat azért ne várjunk, de nálunk ez a high-tech), a film szereplői természetesen kitalált személyek:

22 megjegyzés:

ember írta...

a mobillal készített felvételek kevesebbet számítanak a kész videó minősége szempontjából, mint az arra alkalmatlan hardver, amivel a vágás készült.

Névtelen írta...

Kár magyarázni a bizonyítványotokat, akárhonnan is nézzük, ez jól sikerült! :D

Juhmeli írta...

Nagyon tetszett a film, a kép és a szöveg is. Csak a kutyus ugrált lobogó füllel a búzában?

Piszke a Birtokról írta...

@hobbikertész: ááá, ez a magyarázkodás csak a kognitív disszonancia redukció bevezető fázisa, hogy miért is kell nekünk majd rendes kamera meg grafikusan erősebb gép ;)
@Juhmeli: hát Bambi akkor épp nem járt arra, a cica meg nem látszott ki, de neki úgyse lobog a füle :)

Noemi írta...

huuu, ez allatjo volt, koszi :)

Névtelen írta...

Az első képen árpa van (és a kutya is abban ugrált). Az is a Birtokon volt?
Piszke, a friss búzát megkóstoltad? Ilyenkor még egy kicsit még tésztás és nagyon finom! (A viaszérett állapotában még édes is.) Idén teljes joggal vehettek majd részt az aratóbálon.
Tök jó a Birtok TV első adása. Olyan szürealisztikus mint a kora szocializmus korabeli termelési (aratási) riportfilmek. Lehet, hogy egy erősebb hadvert elviselne, de akkor elveszne a bája. (Nálunk a videó beruházást a keresztelők indokolták.) Laci

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: na végre, téged vártalak, tudtam, hogy te észreveszed az árpát :D az Szembééké egyébként, viszont kalászosan a legfotogénebb az összes gabona közül. Búzát eszembe se jutott megkóstolni, csak most hogy a képeket nézegettem, jutott eszembe, hogy hogy is készül akkor ebből a búzatöret/bulgur. Na sebaj, lesz még aratás a környékben (aratóbál nem szokás)

Juhmeli írta...

Jó pap holtig tanul, főleg ha mossák az agyát.
Még gondolkodtam is, hogy búzát vagy a biztonságosabb gabonát válasszam, de ez a mostani nem a legjobb szériám.:)
Remélem hamarosan lesz időtök újabb hangulatos film készítésére.

Piszke a Birtokról írta...

@Juhmeli: lehet, hogy mégis anyám terminológiája, a "gyep" a legbiztonságosabb? :D :D ne aggódj, videóról én se ismerném ám fel a különbségeket, sőt, amit nem láttam még (pl. zab), azt élőben se :)

Mézeskalács írta...

Hát ez nagyon jó volt!!!:)

Névtelen írta...

Vacilláltam is, hogy megirjam-e, merthogy van olyan is, mint "szakállas búza". Azt nem annyira ismerem, de mintha rövidebb szálkái lennének! (Az árpaszalmával egyébként vigyázni kell, mert alergiás kiütéseim lettek tőle.)
Ha nincs aratóbál, akkor csinálni kell! Laci

ember írta...

az már biztos, hogy árpaszalmára én nem vagyok allergiás, mert annak aratásakor nyakig szalmatörekes voltam, minden különösebb mellékhatás nélkül. ja, és Szembe sem, mert ha lehet, ő még inkább olyan volt, miután kimászott a kombájn szalmaürítő fertájából.

Csaba írta...

Nagyon köszönöm, ismét üdítő perceket szereztetek nekem! :)
A Verdák, hát ez nagyon nagy!!!

csakBea írta...

Nagyon aranyos a lobogó kutyafüle :) Mi lesz a búzával? Megy a malomba, és lesz saját liszt, saját kenyér?

Piszke a Birtokról írta...

@csakBea: a búza valójában TB-é, mi örülünk, hogy nem áll parlagon a föld, ő meg örül, hogy tud hová vetni, nálunk így jár jól mindenki. Tudom, nem egy élelmes hozzáállás, de nekünk megéri :)

Andicsek írta...

Hihetetlenül tetszett ez az egész ejegyzés. Pláne, hogy a Birtok TV is debütált. én tuti előfizetód vagyok! valahol olvastam, hogy kerek szülinapja van - volt Anyukádnak. mivel van céklád ahogy olvastam- ajánlanám a céklatortát. megtalálod nálam valahol a blogom elején. nem kell megrémülni., naaagyon finom. legimkább mert nem kell édesre csinálni aki nem szereti.

Piszke a Birtokról írta...

@Andicsek: hogy te mikre nem emlékszel :) mama szülinapjára végül citromos joghurttortát csináltam, ribizlis díszítéssel, de a céklatortát már régóta tervezem kipróbálni. engem a répatorta sem rettent el, a férfiaknak meg sose szabad elárulni, hogy mi van a kajákban, megfelelő névválasztással a legfurább dolgokat is megeszik :D

csakBea írta...

Na most talán megtudom: a jépatojta; akarom mondani répatorta tényleg répából van? Eddig senkitől sem mertem megkérdezni, nehogy tudatlannak látsszak. Ehető???

Piszke a Birtokról írta...

@csakBea: tényleg répából van, és nem elég, hogy ehető, de még finom is :) ráadásul nem is bonyolult, tuti, hogy a gasztrobloggereknél tengernyi receptet találsz hozzá

Hobbikertész írta...

@csakBea: Kizárólag Jamie Oliver és a narancsos mascarpone-és változat. Besz@rás jó.
:D

Unknown írta...

Hát nem azért, de nálunk kb. a városi tv is ilyen :) szóval gratula! szép felvétel :)

Piszke a Birtokról írta...

&beHAPPY: hű, akkor még tényleg építhetünk komoly karriert a Birtok TV-re :D