2011. július 4., hétfő

Ecet a pácban

Nem főzés, de recept azért lesz.

Még a padlószínezési kérdés idején kaptam egy linket, ami szerint nagyon jó antikoló kencét nyerhetünk ecet és 000-ás acélgyapot segítségével, most pedig már a tapasztalatokról is be tudok számolni.
Az elkészítési mód a következő: az apró cafrangokra tépkedett, épp otthon talált, a 000-ásnál jóval durvább acélgyapotot dunsztosba teszed és felöntöd 20%-os ecettel. Két nap múlva nekiállsz nyígni, amiért semmi nem történik, majd ezután 2 hónapig rá se nézel a gyapotbefőttre. Ekkor véletlenül belebotlasz, döbbenten látod, hogy a cucc időközben feloldódott, és későbbi felhasználásig biztos helyre teszed a sötét lével teli üveget. Eztán már csak ki kell várni a megfelelő alkalmat, amikor valamilyen natúr fafelületet viharvertté kell tenni.
Nálunk ez az idő a téglajárdába épített híd kapcsán jött el – amire én a nevezéktan miatt egészen az elkészültéig íves, korlátos kis alkotmányként tudtam csak gondolni, pedig mindössze arról volt szó, hogy az ejtőakna fölötti részre könnyen elmozdítható deszkalap kellett.
A legdöbbenetesebb a pácolási folyamatban az, hogy felkenéskor nagyjából olyan, mintha sima vízzel ecsetelgetnénk a fát, majd elég egy kicsit elfordulni, és kb. 3-4 perc múlva már sötét az egész. Embert napokra lekötötte a szutymák fizikáján és kémiáján való töprengés.
Hamar barnul

Kis csiszolással lehetett volna viharvertebbé tenni, de ezt a kültéri elemek gyorsan elintézik majd, még úgy is, hogy kapott egy réteg színtelen vastaglazúrt.
A precíz szintezés és passzentos rögzítés még hátravan


Senki nem tudja, hogy káposztáshordóból készült ejtőakna van alatta


Azóta egyébként sikerült 000-ás acélgyapotot is venni, be is kevertünk egy új adagot. Két nap alatt a cafatok még így sem oldódtak fel teljesen, de látványosan gyorsabb az oszlás, mint a durvább gyapotnál.

3 megjegyzés:

Lublin írta...

de komoly!!
és működik!!!!!
grt - ügyes!

Névtelen írta...

Szerintem te egy Vavian Fable regényből léptél elő, annyira olyan vagy, olyan igazi.

Névtelen írta...

Hihihi!Én is kipróbáltam ezt az katyvaszt!Az enyém szó szerint felrobbant átható ecetszagba burkolva az egész lakást! :-D
Motoroscsajszi