Állandóan átmeneti

Továbbá átmenetileg állandó. Közkívánatra végre: a konyha.

Kis lépésekkel és szép lassan, de nagy utat tettünk meg a mosogatólavórban fürdőző halott egér óta, viszont nem az volt a kezdet, és odébb még a vég, úgyhogy a hálószobához hasonlóan ismét sokfotós, kronológiailag nagyjából rendezett beszámoló jön (és legyetek szívesek nagyon értékelni ezt a tettet, mert a fotók összegereblyézése majdnem ugyanannyi ideig tartott, mint az, hogy a konyha elérte a jelenlegi állapotát).
Azokat a részeket nagyvonalúan kihagyom, mikor a konyhát egy kenyérpirító, egy lavór és egy vízforraló jelentette (kb. 3 év). Azt az időszakot is, amikor egy plusz szendvicssütő és egy ajándékba kapott üvegajtós italhűtő birtokában már-már Michelin-csillagossá váltak a körülmények, ezeket a fantáziátokra bízom. Az átmenetiség természetesen már ekkor is állandósult jelző volt, mert az így összeállt (és egy rajztáblával kiegészített) konyhasziget mindig oda költözött, ahol a legkevésbé volt a munkálatok útjában.

Az első képen a nagyjából eredeti állapot látszik, így nézett ki tavaly novemberig, bár itt már az ablakcsere előkészületei látszanak.

Hengerelt fal, kétszárnyú bejárati ajtó, kockás ablak. A retró csillár ingyen elvihető (vagy cementre cserélhető)

A tálaló szintén őslakos a Birtokon, jelenleg kettőbe szedve várja a felújítást (bár arról fogalmunk sincs, hova kerülhetne később)

Mindkét képen jól látszik, hogy a veranda felé, a bejárat mellett eredetileg teli fal volt

Hagyományosan itt is nádlapokkal és vakolattal borították a gerendás deszkafödémet, patkánymúmiás szigeteléssel a két réteg között.

De mi természetesen nem hagyhattuk annyiban a dolgot.

Tavaly nyár elején, mikor végleg idecuccoltunk, jött az egyes számú átmeneti konyha, a palántaneveldeként már megismert, ajtókból és egyebekből tákolt átmeneti konyhapulttal.

A végleges konyhapult beépüléséig ez az asztal is legalább öt különböző helyen állt a házban, de innen kezdve már volt rendes tűzhely, gázpalackkal.

És akkor végül tavaly novemberre alakult úgy időnk-pénzünk-kedvünk, hogy kicseréljük a szívemnek kedves, de szigetelésileg komoly hátrányokkal bíró, osztott ablakokat. Ugyanez a sors várt a kétszárnyú bejárati ajtóra is, amivel amúgy alig volt baj. Alul-felül tényleg csak a nagyobb szelek fütyültek be, mindkét szárnyat elég volt olyankor kitárni, ha a kezünkben egy bögrénél nagyobb tárgy volt, és kinyitni meg bezárni se tartott soha öt percnél tovább, amennyiben talppal is rásegítettünk. De egyébként tényleg szerettem.
A három ablakra és a bejárati ajtóra két asztalostól kértünk árajánlatot. Az olcsóbb majdnem négyszázzal, a drágább alig ötszázzal kezdte a licitet, úgyhogy mi inkább (ekkor először, de nem utoljára) elzarándokoltunk a csodálatos ajtóboltba, ahol használt házakat árulnak darabokban (innen lett az öntöttvas kályha is, meg később még pár kincs). És NAGYON sokat tudtunk ezzel a manőverrel megtakarítani.

Kép a bejárat felől, szemben a spájzajtó. A mesés hangulatú farönköket sajnos nem építhettük be, viszont lett egy plusz ablak a veranda felé.

Röpke két héttel később SzembeGyuri és sógora szépre vakolták az egészet. Addigra az is kiderült, hogy a verandára nyíló ablak beépítés előtt volt utoljára nyitható, menet közben beesett valami izé a másik izébe, ami miatt többé nem. Ennyit arról, hogy majd főzés közben nyitott ablakon át tudok a verandán henyélő vendégsereggel beszélgetni. Na jó, eredetileg az se volt terv, hogy három teljesen különböző méretű és alkatú ablakunk legyen.

Drámai vörös drapéria mint porfogó függöny, érintésvédelmileg kifogásolható, izgalmasan pozicionált függő kapcsolóval.

Ezek után ember nekiállhatott a majdnem végleges konyha elkészítésének, de voltak hátráltató tényezők.

A Mikulás minden erőfeszítése ellenére csak ennyit tudott összehozni, ráadásul a konyhapult-szállítmány is hiányos volt.

Aztán tavasztájt valahogy hirtelen és észrevétlen már nagyon kezdett konyhára hasonlítani az egész (miközben ember saját kárán és 2-3 tubus árán megtanulta, hogy 20 fok alatt nem lehet ám csak úgy lendületből sziloplasztozni, meleg vízbe kell előbb tenni a cuccot), az átmeneti pult meg a kertbe vándorolt.

Csak az utca felé néző ablakra került függöny, mert azért mégse nézze végig egy buszmegállónyi ember, ahogy reggel kómásan kávét főzök...

A legnagyobb értetlenkedést a környéken az váltotta ki, hogy a sütő miért nem a tűzhely alá került. Hát mert nem úgy akartuk.

Beépített bio-mosogatógépünk már van. Főkutya a parancsnoki hídon, szemmel tartja a felségterületét.

Majd egyszer lesznek a pult alatt körben szekrényajtók, belül polcokkal, kihúzható-eltolható ezzel-azzal, de ennek előfeltétele, hogy felbontsuk a padlóról a cementlapokat a konyhában és a folytatólagos nappaliban, és egységes szintre hozva a két helyiségrészt betonaljzat készüljön legalább. Most a kivágott falrész csíkjában konkrétan földpadló van, így tulajdonképpen hiába is takarítok. Viszont a konyha falait most már tényleg meszelhetjük, és ki kéne találnom, hogy milyen árnyalatú kopottas színt kapjanak az ablakkeretek, a spájzajtó és a bejárat.
A plafon újradeszkázása is majdnem teljes kész már, a réstömítések híján. Ez nem csak esztétikai szempontból volt fontos, hanem az (egyik) egér-útvonal eltorlaszolása miatt is (a függőleges, simára vakolt falon gond nélkül bouldereznek).

A dekorációs részletek kidolgozását az egyik ablakpárkánnyal kezdtük: a balatoni metlachi-padlós gyerekkor iránti nosztalgiából ez a szakasz mozaikos lett

Felső szekrények nem lesznek, egyrészt mert nincs túl sok falfelület hozzá, másrészt én bármit képes vagyok lefejelni, ami fejmagasságban van. Ellenben az edényszárító majd a falra kerül a sarokban, és alá a pultra mennek a csöpögést hasznosítani képes fűszernövények.
Közben pedig szép alattomban kezdjük a nappali felé is belopni a változásokat: az átjáróba tett étkező/dolgozóasztal eddig elég sötét volt, de aztán ember talált és gyalult egy nagyon szép szál régi deszkát. Tessék köré képzelni két oldalra a szintbe vakolt és fehérre meszelt falat...

Balra a spájzajtó, jobbra az utcai szoba (vendégszoba) ajtaja, hátam mögött a bejárat.

(mellesleg ez a 200. bejegyzés, most vettem észre)