2012. február 21., kedd

Tavasz a nájlonban

Ezennel elindítom az idei kerti kvízsorozatot.

Mivel tavaly nem vezettem kerti naplót (magamnak), és egész eddig hó alatt álltunk, őszintén megdöbbentett ma a napsütés, a dátum, és hogy múlt évben ilyenkor már bőven virágzott az ismeretlen, később fürtös gyöngyikeként azonosított hagymás a párkányon. Na erről eszembe jutott, hogy gyorsan elő is kéne ásni a hagymáit az istállóból, mert közben az is eszembe jutott, hogy ember anyukája is hagyott itt ősszel valami csomagot.
Mondanám, hogy ezek szép türelmesen vártak a sorukra a zacskóban, de nem így történt: nekiálltak hajtani a plasztikban bolondul, napfény, víz és föld nélkül is.
Egy egész zacskónyi volt belőlük

A fürtöskéket sikerült felismernem közöttük, de két másféléből is akadt 5-5. Született tehetségemnek köszönhetően ugye egy kicsit többet tudok a zöldekről, mint apám meg anyám, úgyhogy én egész odáig eljutottam, hogy ezek valami hagymás növények, amiket gyökérrel lefelé érdemes a földbe helyezeni.
Szóval az idei első kvízkérdés (szerintem a többi is hasonlóképp fog majd hangzani, csak a képek változnak közben): minek van olyan hagymája, mint egy mini tök zöld kampóval??
Sürgősen elő kell ásnom minden virágcserepemet, hamarosan kezdődik a magvetés

Persze, persze, megvárhatnám, hogy kifejlett egyedekké változzanak, de semmi nem garantálja, hogy úgy majd tudni fogom…

16 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

jajj, de izgi! azt én is rögtön vágtam ám, hogy ezek hagymás növények, nem hiába a biológus diploma, ugye. bár én a genetikai leszálló ágban vagyok, mert apukám született kertész, mindent tud a növényekről.
egyébként nem tök mindegy, hogy mik azok? úgy értem, ez így sokkal titokzatosabb. nem kell mindig mindent tudni...

Piszke a Birtokról írta...

@NH-né: ja de, egyébként abszolút meglepetés-párti vagyok, csak nem szeretném, ha a tudatlanságom kárt tenne benne (meleg, hideg, napfény, víz?).

Mézeskalács írta...

Nárcisz? Jácint? Azok elég koraiak és hagymásak!:)

Piszke a Birtokról írta...

@Mézes: egy barátnőm is a nárciszra tippelt főleg, de ahhoz túl nagynak tűnt mindegyik. Sebaj, izguljunk tovább együtt :)

csakBea írta...

Liliom? Amarillisz? Azoknak elég nagy a hagymája.

Piszke a Birtokról írta...

@csakBea: most, hogy így írod, mintha ilyesmit mondott volna anyósom - még az ősszel, mert ma hiába hívtam fel, már ő sem emlékezett rá :))) (jó, akkor egyszerre rengeteg növényt hozott). Akkor tehát a rejtély virágzásig rejtély marad. Bevallom, titkon azt hittem, hogy mindenki csípőből löki majd a holtbiztos választ, kicsit megnyugodtam, hogy mégsem vagyok aaaannyira tehetségtelen:))

csakBea írta...

Még egy hathetes kölyökkutyáról sem lehet tudni száz százalékosan, hogy uszkár, puli, vagy jegesmedve lesz belőle, miért lehetne pont egy hagymából megjósolni a jövőt? :)

Piszke a Birtokról írta...

@csakBea: jogos :) csak én hajlamos vagyok túlmisztifikálni általam ismeretlen dolgokat :D

Kinga írta...

Egyértelmű a válasz!
Ez kérlek a zöld kampós mini tök hagymája!:-)

Tavaly kibújt nálunk valami fura a földből. Őrizgettem, gondoztam, és mire megoldódott volna a rejtély kisebbik gyermekem tőből "kitranszportálta", arcán boldog mosollyal:"Neked szedtem Anya!"

Barbara írta...

Szia! Én a jácintra gyanakszom, a nárcisz nem ilyen lapos, az amarillisz nagyobb és 'izmosabb'.
Barbi

BAnya írta...

Szia!
A hagymákat a kép alapján sajna nem ismerem fel, csak annyit szeretnék mondani, hogy a fürtös györgyikét (vagy gyöngyike, ahogy tetszik) nem kell ősszel kiszedni a földből. Így aztán nem kell tavasszal találgatni, hogy mi is lehet az. :)
Szeretlek olvasgatni, üdv:
B.

Névtelen írta...

Úgy látom a tulipánt érdemtelenül mellőztétek, így én most a tulipánra szavazok. :D
Egyébként halvány lila gőzöm sincs mi ez :D
Szücsi

Piszke a Birtokról írta...

@Kinga: gyerekkoromban én így szedtem gyönyörű csokrot nagymamámnak kis fehér virágokból - abban az évben nem lett sok eper :)
@Barbi: a Birtokon tulajdonképp bármi megeshet, itt úgy nő a kerítésnél pl. gesztenyefa is, hogy a környéken máshol nemigen van. Úgyhogy ez még úgy is lehet jácint, hogy nem annak indult :)
@BAnya: fürtösök tavaly is cserépben voltak, ezért nem maradtak a helyükön - hozzáteszem, a @Szücsi által említett tulipánok is migráló típusúak nálunk: jó sansz van rá, hogy sose ott nőnek ki, ahol előző évben voltak...
De hogy fokozzam az izgalmakat: nem minden hagymáról készült kép, és csak szerintem volt 3 különböző fajta, úgyhogy többszörös meglepetések várhatók...

Barbara írta...

Szia! Az elmúlt három napban végigolvastam a blogodat - a Vendvidékiről jöttem ide egy hozzászólásod alapján - és most drukkolok úgy is mint pesti lány, úgy is mint vidékre vágyó kertészmérnök. Néhány bejegyzésedben láttam, hogy most elég csehül álltok ami a munkalehetőségeket illeti. Esetleg tanítani nem tudnád azt a bizonyos hiányszakmát, amivel rendelkezel? Vagy koppintani pár ötletet a River Cottage sorozatból?

Piszke a Birtokról írta...

@Barbara: próbálkozunk mindenfélével, lassan alakulnak csak a dolgok. Az akkor még hiányszakmámmal mostanra legfeljebb annyit csinálhatok, hogy talán majd tavasztól a környékben élő külföldieket érdekelheti a szolgáltatásom (nem a tanítása). RC: nem láttam sajnos a sorozatot, de már annyian meséltek róla, hogy TV hiányában megpróbálom neten megtalálni :) Több légvár is alakul szépen fejben, és néhányat tavasztól már gyakorlatban is el tudunk kezdeni, nagyon remélem :)

Névtelen írta...

Kedves Piszke!

Liliom lesz az. A nálam épp fejlődésben lévő jácint nem ilyen és az épp elvirágzott amarilisz sem.

Szeretettel üdvözöl egy másik hobbikertész:

Zsuzs