Rakott krumpli

Nem kell aggódni, nem leszek gasztroblog.

Az úgy indult, hogy kitaláltam mára a rakott krumplit, és embert átküldtem Szembéékhez tojásért. Jön vissza, hogy SzembeJulinak is megtetszett az ötlet, de mire munkából hazaér, már mindig késő nekiállni, mi lenne, ha dupla adagot csinálnék? Mondom, semmi gond, a dupla adag nem dupla meló, szóltam a británnak is, hogy halassza holnapra az indiai lencselevest, 4 körül kaja.
Megfőztem a krumplit, a tojást, előszedtem a két tálat, de a főtt tojások egyike szaglott. Hogy fel ne bomoljon a kényes tojás-krumpli-kolbász-egyensúly, inkább az utolsó két tojást is odatettem főzni. A tökéletes tojásmennyiséggel felszerelkezve aztán kábé félútig jutottam a rakásban, amikor nagyon gyanús kezdett lenni, hogy ennyi krumpli biz mégsem lesz elég. Közelített közben a határidő is, éhes hordák meg ritkán türelmesek, de más megoldás híján bátran feltettem még három krumplit főni. Kis idő múlva a hangok hiányára figyeltem fel, meg a moccanatlan vízfelszínre.
Igen, kifogyott a gáz. Addigra viszont már úgyis majdnem teljesen megfőtt a második adag krumpli, gondoltam sebaj, a maradék munkát majd elvégzi a sütő. Be is pakoltam hát, mint aki jól végezte dolgát, és akkor elment az áram. Ennyit arról, hogy ez a világ legegyszerűbb kajája.
Igazán szép lett volna a sztorit azzal megkoronázni, hogy a végén oda is égetem az egészet, de az már tényleg nem lett volna hihető, másrészt meg ne akarjátok megtudni, milyenek a körülöttem élő férfiak, amikor éhesek. Viszont ha már témánál vagyunk, akkor megmutatom a krumpliföldünk jelenlegi állapotát.

Előtérben lilahagyma, krumpli jobbra meg hátul, mögötte lucernacsík, majd kukoricás

Szalmakrumpli... bocs. Viszont aki még nem nézte meg Ruth nénit, az sürgősen tegye meg.