Tudutudutudu

Ha nincs elvárás, azt nagyon könnyű felülmúlni.

Az utazós két hét minden egyes másodperce tökéletes volt, ritka az ilyen, meg is becsülöm jól, az a baj vele, hogy könnyű hozzászokni. A tapasztalati és kalandozási jéghegy publikus csúcsaiként kiemelném, hogy nagymamám megtanított a horgolás alapjaira, mi pedig megtanítottuk nagymamát kockázni; életemben először francia manikűr került a kezemre és virágmintás blúzokat hordtam, láttam világítótornyoknál lakó fókát, egy operakoncerten pedig én lapoztam a kottát a zongoristának, pedig nem is tudok kottát olvasni. A járművekkel és gyalog megtett kilométereket nem is számolom, a regénybe illően érdekes találkozásokat sem. De visszajöttem, mert állítólag várt ember is, meg a kert, meg az állatok, meg csomó elmaradt és új teendő és már tiszta ruhám sem volt.

Hazaváró meglepetés: váratlanul besárgult a sárgadinnye

Még 48 órája sem vagyok itthon, de azóta az alkalmi és állandó tennivalóim listája olyan észrevétlenül dagad, mint Főkutya az elmúlt két hétben (természetesen csak a szőre dúsult meg, de azért a százpontos to do-listám legelején a maratoni sétával kombinált biciklis futtatás szerepel, amint elmúlnak a negyven fokok). Sok a paradicsom, a lekvárrá válásra lefagyasztva váró szilva és bodza, az apró, de fontos elintézendők, és ilyenkor még jobban értékelem, hogy ember nem az a fajta, aki egyedül maradva káoszbarlanggá változtatja a biotópot, szóval megtartom, már csak az a kérdés, hogy ez to do-listára felírandó feladat-e, vagy fog menni magamtól is.