2012. szeptember 21., péntek

Betonkemény

Egy a fontos: betonozás közben is legyen kéznél mindig elég befőttes üveg.

Alig két év rákészülés után szinte váratlanul ért minket a péntek, annak a napja, hogy átpakoljuk a fürdőszobai átjárót, a konyhát és a nappalit a vendégszobába (vizuális segítség itt). Ezek után én túl sok fizikai részletben nem vettem részt, mert dolgoznom kellett sokat, meg lefektettem a Birtok epervezetékét, de nyilván nem maradtam ki az eseményekből.
Előzetes kárpótlás a további hatvan, szürke és betonos képért
Szombaton jött a Jól Bevált Csapat vakolni, és rádöbbentem, hogy most már biztos elég régóta élek itt, ha a hátam mögött elhangzó tii kőneneee sindő* fonémasort odafigyelés nélkül is tudom értelmezni és fordítani. Luktalanodott a fürdőszobai átjáró minden pontja, és közben downgrade-eltük a talajt is: cementlapos padlóból földpadlósat csináltunk,
Nagy felbontású nappali
már csak a tevekaravánok és a strandtörölközők hiányoztak a képből.
Sértett sivatagi cica
A konyhát lapra szereltük
Az utolsó szósz jogán még csináltam egy pudingot
és kiköltöztettük a pajtába.
Palacsintasütés közben derült ki, hogy nem teljesen vízszintes
Vasárnap elindult az Ároktalanítási Hadművelet is, és mikor már épp csak egy keskeny betonozatlan csík maradt, szólt SzembeJuli, hogy megfőztek több tonna céklát, szívesen ad át belőle, de azt még akkor most kéne eltenni. Tehát félig a talaj fölött lebegve gyorsan kimenekítettem néhány dunsztost, ecetet és fűszereket a spájzból, és mivel úgyis annyira ráértem és minden körülmény ideális volt, bemásztam a hálószoba ablakán egy lavór főtt céklával, hogy szépen befőttesbe savanyítsam őket a fürdő frissen vakolt falai között, praktikusan a mosógép tetején. Az közben eszembe se jutott, hogy ráadásul én még sose csináltam semmilyen savanyúságot.
A felszedett cementlapok sorsáról még nem döntöttünk
Itt már a fürdőből kifelé nem vezetett út
A kémény is újjászületett
Kora délutánra elterült az összes beton, elzárva ezzel a hozzáférést vendégszobához és spájzhoz is, és mivel nem akartuk zavarni a kötögetésben, gyorsan elhaladtunk a Városba festéket venni. Mert ugyan se időnk, se energiánk, de hát most logikus a meszelést is megejteni.
A festékplázában aztán komoly dilemmázás vitte el majdnem egy óránkat, mert mindenféle telített és élénk színű festékekbe botlottunk, embernek pedig eszébe jutott, hogy milyen jól nézne ki, ha a fehér falak közt a nappaliban a szinte vadonatújra vakolt kémény húdevörös lenne. Az igazi tipródás és röhögés innen indult, mert bármilyen szép és erős is egy szín, én akkor is a betűket látom meg először, és nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy a fűszeres jakvaj, a hajnali áhítat vagy a rejtőző leguán-e a legjobb név egy színárnyalatnak (listás volt még a shaolin köpeny, a távoli vitorla és az ébredő rét is). A kérdésre egy hónap múlva visszatérünk, a betonfestés idején, egyelőre csak a (szerintem falusi pirkadat fantázianevű) vadfehér mészfestékkel tértünk haza.
Szépen bemásztunk a hálóablakon, előtte megnyugtattuk a totál stresszes cicát és kutyát, hogy csak egyet kell kint aludniuk (a macska máskor bezzeg önként tölti házon kívül az éjszakákat), és akkor jött a britántól a mail, hogy neki épp most, este tízkor lenne szüksége két hagymára meg a botmixeremre. A hétvége során nem először merült fel bennem, hogy a megőrülés igazán kellemes megoldás lenne minden bajomra, de ennél a pontnál már a céklákkal is szívesen cseréltem volna.
(unatkozókat és az olvasók unatkozó ismerőseit felkérem, hogy ráérő idejüket erre az URL-re utalják át nekem, köszönöm, és akkor hamarosan folytatom fehér falakkal és elektropölékkel)
*(Tibi, kőne nekem egy sindő === Kedves Tibor kolléga, szükségem lenne egy zsindelyre (deszka, esetleg cserépdarab) az élek vakolásához)

15 megjegyzés:

kovtama írta...

Szeretem a blogod, rád szavaztam, most pedig ismét jót nevettem. köszi, hogy írsz.:)

Susula írta...

A cementlap újra lerakva elvben színbe-szintbe csiszolható, mert /szintén elvben/ ő nem csak a felszínén, hanem anyagában is mintás. Így az újrafelhasználás biztosított, bár a színe nem hajaz az előzményekben vágyott burkolatra... Az kiderült, hogy a britán este 10-kor mit mixerezett a hagymából? Jó munkát Nektek!

tms írta...

:O

tms írta...

lehet magukra szavazni? holmikormiért? :D

zazálea írta...

látod,látod, tegnap írtál nekem a diószirupról,most meg itt ez a rengeteg kész dió, nem tudom,melyik a nagyobb pazarlás, de én azért most irigy vagyok. egyszer majd jól beszirupozunk együtt. :)

zazálea írta...

a beszirup az nem egyenlő a beszipu-val.

Névtelen írta...

Hát most is jól kikapcsolódtam Nálad:)Eszter

Juhmeli írta...

Jól emlékszem, 4 tő turbóparadicsom van? És arról 10 kg. Nem semmi. Gratulálok Embernek.
További jó munkákat!

Piszke a Birtokról írta...

@kovtama: köszönöm és örülök :)

@tms: majd elregélem azt is ;)

@Susula: én hajlanék rá, hogy a lapok egy része felcsiszolva a verandát borítsa, de eredetileg is cementlap volt kint, még a keskeny veranda idején, és mikor megvettük a házat, gyakorlatilag durvább ránézésre szétporladt :( bentre vissza azért nem terveztük, mert ez a cikkcakkos csak a nappali részen volt, a konyhában igazi randa semmilyen, így az egész teret nem lehet lepadlózni vele sajnos.

@Rita: na jövőre most már komolyan meg kell csinálni ezt a tavasztól őszig cserekereskedelmet, kinek miből van sok, és a végén mindenki jól jár, majd az egészet beszirupozós partyval zárjuk :D

@Juhmeli: pontosan, 4 tő :)helytakarékos és jól termő megoldás, amint a gyakorlat bizonyítja. Szóval lehet, hogy jövőre csak húsz tő paradicsom lesz, nem 4+164 :)))

Tarhonyakártevő írta...

@Piszke: Cserekereskedelem: én vevő vagyok egy hordónyi csalánra tavasszal, adok érte körtét ősszel

(Csigatészta továbbra sincs elfelejtve, októberben sort kerítek rá)

Piszke a Birtokról írta...

@Tarhonyakártevő: pont egy hónapja vagy az állandó tudulistámon, hogy végre írjak már Neked, de ez ma sem fog megtörténni, francba. Viszont csigázót elhoztam anyósomtól ;)Csalánt meg igyekszem menteni, ember elkezdte gyilkolni a területet, még nem beszéltem rendesen a fejével az ügyben. Körte bármikor jöhet :)

Szerafina írta...

ó, dejó, szep haladas! :) en szeretnem, ha cementlapok kerulnenek majd a konyha-eloszoba satobbi reszbe vissza, van par szep mintas darab is, csak azt nem tudom, ha a csunyabbakat mellozzuk, ugy is marad-e eleg. meg nem tudom, hogyan van lerakva nalunk, azaz vajon hogyan lehet felszedni, szep marad-e. egy rokonomek hazaban pedig mozaik van, na annak is van egyfajta hangulata. (szinten a cementlap jellemzo szineiben keszult, szabalytalan darabokbol osszerakott mozaik) :)

wrapez írta...

Csak nekem van hiányérzetem?
Remélem minden OK.

wrapez írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Piszke a Birtokról írta...

@wrapez: minden oké, nem akarok ígérgetni, de talán ebben a 3,14 napban még beszámoló is jöhet :)