Betonkemény

Egy a fontos: betonozás közben is legyen kéznél mindig elég befőttes üveg.

Alig két év rákészülés után szinte váratlanul ért minket a péntek, annak a napja, hogy átpakoljuk a fürdőszobai átjárót, a konyhát és a nappalit a vendégszobába (vizuális segítség itt). Ezek után én túl sok fizikai részletben nem vettem részt, mert dolgoznom kellett sokat, meg lefektettem a Birtok epervezetékét, de nyilván nem maradtam ki az eseményekből.

Előzetes kárpótlás a további hatvan, szürke és betonos képért

Szombaton jött a Jól Bevált Csapat vakolni, és rádöbbentem, hogy most már biztos elég régóta élek itt, ha a hátam mögött elhangzó tii kőneneee sindő* fonémasort odafigyelés nélkül is tudom értelmezni és fordítani. Luktalanodott a fürdőszobai átjáró minden pontja, és közben downgrade-eltük a talajt is: cementlapos padlóból földpadlósat csináltunk,

Nagy felbontású nappali

már csak a tevekaravánok és a strandtörölközők hiányoztak a képből.

Sértett sivatagi cica

A konyhát lapra szereltük

Az utolsó szósz jogán még csináltam egy pudingot

és kiköltöztettük a pajtába.

Palacsintasütés közben derült ki, hogy nem teljesen vízszintes

Vasárnap elindult az Ároktalanítási Hadművelet is, és mikor már épp csak egy keskeny betonozatlan csík maradt, szólt SzembeJuli, hogy megfőztek több tonna céklát, szívesen ad át belőle, de azt még akkor most kéne eltenni. Tehát félig a talaj fölött lebegve gyorsan kimenekítettem néhány dunsztost, ecetet és fűszereket a spájzból, és mivel úgyis annyira ráértem és minden körülmény ideális volt, bemásztam a hálószoba ablakán egy lavór főtt céklával, hogy szépen befőttesbe savanyítsam őket a fürdő frissen vakolt falai között, praktikusan a mosógép tetején. Az közben eszembe se jutott, hogy ráadásul én még sose csináltam semmilyen savanyúságot.

A felszedett cementlapok sorsáról még nem döntöttünk

Itt már a fürdőből kifelé nem vezetett út

A kémény is újjászületett

Kora délutánra elterült az összes beton, elzárva ezzel a hozzáférést vendégszobához és spájzhoz is, és mivel nem akartuk zavarni a kötögetésben, gyorsan elhaladtunk a Városba festéket venni. Mert ugyan se időnk, se energiánk, de hát most logikus a meszelést is megejteni.
A festékplázában aztán komoly dilemmázás vitte el majdnem egy óránkat, mert mindenféle telített és élénk színű festékekbe botlottunk, embernek pedig eszébe jutott, hogy milyen jól nézne ki, ha a fehér falak közt a nappaliban a szinte vadonatújra vakolt kémény húdevörös lenne. Az igazi tipródás és röhögés innen indult, mert bármilyen szép és erős is egy szín, én akkor is a betűket látom meg először, és nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy a fűszeres jakvaj, a hajnali áhítat vagy a rejtőző leguán-e a legjobb név egy színárnyalatnak (listás volt még a shaolin köpeny, a távoli vitorla és az ébredő rét is). A kérdésre egy hónap múlva visszatérünk, a betonfestés idején, egyelőre csak a (szerintem falusi pirkadat fantázianevű) vadfehér mészfestékkel tértünk haza.
Szépen bemásztunk a hálóablakon, előtte megnyugtattuk a totál stresszes cicát és kutyát, hogy csak egyet kell kint aludniuk (a macska máskor bezzeg önként tölti házon kívül az éjszakákat), és akkor jött a britántól a mail, hogy neki épp most, este tízkor lenne szüksége két hagymára meg a botmixeremre. A hétvége során nem először merült fel bennem, hogy a megőrülés igazán kellemes megoldás lenne minden bajomra, de ennél a pontnál már a céklákkal is szívesen cseréltem volna.
(unatkozókat és az olvasók unatkozó ismerőseit felkérem, hogy ráérő idejüket erre az URL-re utalják át nekem, köszönöm, és akkor hamarosan folytatom fehér falakkal és elektropölékkel)
*(Tibi, kőne nekem egy sindő === Kedves Tibor kolléga, szükségem lenne egy zsindelyre (deszka, esetleg cserépdarab) az élek vakolásához)