2015. március 2., hétfő

Rejtélyes szelek

Ezek a jószágok direkt szopatnak minket.

Szagolgattunk körbe, valami büdös. Szagolgattuk a saját ruháinkat, mégiscsak ölelgetünk kisbarikat napszámban, de a ruhák csak enyhe kisbaris bukét árasztottak. A kifogásolt szag viszont olyan masszív volt, hogy házat lehetett volna építeni rá. Kizárásos alapon végül Főkutyát azonosítottuk szagforrásként. Mint aki görénnyel hempergett, majd utána nutriába törülközött. Olyannyira penetrállott, hogy a barik istállójában is érezni lehetett a deszkaajtón túlról. A fő gyanúmat egy falubeli kisfiú fogalmazta meg egyszerűen, de nagyon komoly fejjel: szerintem lefingta egy borz.

Főkutyát eddig életében egyszer kellett megfürdetni, akkor teveszarba fetrengett (vándorcirkusz Kőbánya közepén), így kutyasampon nincs a háztartásban. A nagyanyai praktikák szerint a paradicsomlé az, ami aztán minden szagot kivisz a bűzlő bundából, de valahogy nem tudtam magam elképzelni, ahogy a maradék paradicsomlevest tarhonyával belemasszírozom a bundájába, vérszín patakokat képezve így a fürdőben. Maradt a szódabikarbónás víz (2 ek. szb, 2 csésze víz), bátran ajánlom, ha bárkit lefingna egy borz.

A hétvége egyébként egy sürgősségi szülészeti beavatkozással kezdődött, méhész-kecskész barátunknál az egyik kiskecske úgy gondolta, két előrenyújtott láb helyett ő Superman-alakzatban, egy lábbal előre jönne ki az anyjából. Ezt muszáj volt korrigálni, és mivel embernek kb. fele olyan keskeny a keze, mint a kecskésznek, rá hárult ez a nemes feladat, jól meg is mentette anyát és gidát

Miután így már nagyon ismerősek voltak mindenféle szülési folyamatok, tegnap reggel nem volt kétségünk, hogy a fekete rackalány szülni készül: 3-5 percenként görcsbe húzódott a teljes teste, produkált egyéb jeleket is, úgyhogy az egész napot ennek rendeltük alá, bízva abban, hogy tisztes távolból, de egyszer élőben végignézhetjük egy saját racka ellését.

Kétóránként félórákat fagytunk oda a karámba, subás barihasat bámulva. A kicsik randalíroztak.

Rackatorony

A fekete lány pedig, döcögő anyahajó-mozgással, pont olyan unott fejjel kérődzött, mint a többiek. És déltől kezdve egyetlen görcsöt sem láttunk. Gyorsan átforgattam a szakirodalmat, ami szerint léteznek előkészítő fájások, úgy 1-6 órával az ellés megkezdése előtt, és különben is a szülések 80%-a hajnalban történik, úgyhogy mindenki nyugodjon le, majd reggelre megszaporodik. De a jelek szerint a fekete anya nem olvasta a szakirodalmat, a létszám ma is változatlan. Kecskész barátunk a borz után szabadon így foglalta össze a lehetőségeket: nem lehet, hogy csak nem akart pukizni előttetek, de már nagyon gyötörte a görcs?

Mindenesetre erősen figyelünk, és közben örülök, hogy legalább a macska a héten még nem csinált semmi hülyeséget.

9 megjegyzés:

Dominika írta...

Hű, egy posztban ennyi minden! Nem is tudom, mihez szóljak hozzá.
A kép elementáris, a rackás is meg a kecskés is, embered hős, a birtok-i humor meg lenyűgöző mint mindig. Jók vagytok!
És most kicsit frusztrált is lettem attól, hogy én meg itt csak az ügyfelek fb posztjait gyártom... Semmi érdekes... :( Bár a főnök eléggé köhög, nap végére tán még újra is kell élesztenem, akkor végre történik valami.
(Főkutyának küldök egy fültővakarást.)

Hobbikertész írta...

Ha valaki felteszi a gyakorikerdesek.hu-n, hogy "Mit tegyek, ha lefingott egy borz?", már tudom, mit linkelek be! Sírok! :D

lucia írta...

én konkrétan egészen mostanáig nem röhögtem még hangosan fingós-pukizós bejegyzéseken, de most ez is eljött.

csakBea írta...

He-he-he, ha-ha-ha... Ej, de jó vót!

szilvi könyves írta...

1 fokutyat ha mosdatni szeretnetek tudok ajanlani akcios csomagot innen ....de ha termeszetest akartok jo a vizbe citron v kis me yisegben sajat tusifurdo ;))

Latom magam elott ahogy a fekete rackalyanykatok nevet magaban hogy " varjatok csak meg jol arcon is finglak titeket " ;)

amugy nem akarom a hazi reszmunkaidos orakulum ledolgozni most de a lenyeg h ugy erzem ha a messsi szomszedbol a macska hazaer biztos csinal o is galibat ;):) de en megmomdtam elore ( tudom a joslasert a jobb fso sarokban levo ladikaba kuldjem az afas szamlat ;))))

pussz S

Messzenéző Minyon írta...

Azért az nagyon megnyugtató, hogy ha netalán Piszke nem tudna saját magától elég humoros lenni, a falubeliek egyből a segítségére sietnek :)

Marian Dénes írta...

Borzfing. Ez még az én sokatlátott egómnak is sok.
Ízlelgetem még (már hogy a szavat), borzfing, borzfing..., olyan anglomán dolog ez... are you borzfing?

Egérke írta...

Nálunk nem kel várni a borzra, Cicmic olyat csinált tegnap az orrom alá, hogy majdnem elájultam...

szabo barbara írta...

nem félsz h kinyírják magukat a kisbarik az anyja szarván? én ugyan nem tudom városi gyerek lévén mennyire hegyes az a szarv, de eléggé közel ugra bugrálnak... meg egyébként is nem veszélyes a szarvuk???