2015. május 10., vasárnap

Rent A Racka

Az idő rohan, a gyerekek hirtelen felnőnek, és mire észbe kapsz, máris szexrabszolgaként hagyják el a családi fészket.

Vagy karámot, vagy mit.

Poénkodtunk nemrég a fűnyírás kapcsán a rackák bérbeadásán, aztán most úgy alakult, hogy ennél komolyabb feladatra kölcsönözték ki tőlünk tavalyi elsőszülöttünket. Pár faluval odébb kos nélkül maradt három lány, és hogy jövőre se legyen babahiány, a fekete ördögöt meggyőztük, hogy jót tesz neki egy kis tanulmányi kirándulás.

Gyerekkori fotó (hason fekvős, ahogy kell)

Ilyen lett

Dolga végeztével (remélem, nem hoz az apjára és ránk szégyent) majd Karácsonyra hazajön, és kap saját barátnőt, istállót és terített asztalt a mi kertünkben (és így nekem is lesz rögtön a reggeli kávém mellé racka, nem kell hozzá 128 lépést sétálnom), az egyik most született kiskos pedig állandóra helyet cserél vele ezeknél a lányoknál.
Viszont van még három csodaszép idei kicsi kosunk, akiknek hasonlóan jó helyet kéne szereznünk.

4 megjegyzés:

szilvi könyves írta...

Kedvs DR Piszke,

előre kellett volna szolni a nagyérdeműnek hogy itt bizony elég sikos/nedves téma lesz és kerül teritékre. Amultam és bámultam a nyilt és őszinte poszton :DDDDDDDDDDD

Amugy "tanulmányi kirándulásnak" álcázni ezt amuveletet nem jelent az állatra nézve megvezetést, erre nincsen valami rackatörvény vagy bárányjogszabály hogy mivel jár.....és csak még egy éves ez a csöppség........

Amugy a poszt végén vártam hogy Ti megvárjátok hogy mit produkál a fekete elsőszülőtt és hogy mennyire lehettek büszkék ......dehát a szaftos részletekről lemaradtunk :S kááááárrr.

amugy meg ha tudtok barikat reptetni felénk jo hasznát vennénk egy 10-12 fős tanulmányi kirándulásra bocsátott barinak ( itt a fű legelése lenne a cél és itt ugye kolbászos svéd azaz sváb asztal várná őket....mailben egyeztethetünk .... :D:D:D:

Tamas Balogh-Walder írta...

rackastricik :D

Basimah írta...

:D

Marian Dénes írta...

Rackastricik - Nagyon jó!

Madame Piszke és monsenieur Ember.