2015. május 6., szerda

Ezek mind állatok

Ha ma egy kóbor zsiráf is betéved a kertbe, már az se fog meglepni.

Nem tudom, egész pontosan mikor és miért alakult ki a falu népében az az alapvetés, hogy sérült/beteg/furcsa állatot hozzánk kell hozni, de így lett. Amint reggel haladtam a baris házhoz, hogy a rackákat áttereljem a túloldali legelőjükre, a teljes közmunkásbrigád rám vetette magát, hogy de jó, hogy mégis itthon vagyok, lepottyant bababaglyot találtak a fák alatt. És egy dobozban le is vitték a faluházhoz. Mondtam, hogy kurva sürgősen hozzák vissza, mindjárt elrendezem a barikat, aztán intézem a baglyot is, mi az nekem. Olvastam már róla a Micimackóban.

Ne pislogjá' bele a képbe, vazze

Sihedernek tűnt, aki valószínűleg épp elvétette az ívet repüléstanulás közben, és próbált a becsapódásból magához térni. A britán, aki születési előjoga szerint madármegfigyelésben is kompetens, rámondta a verdiktet, hogy ez bizony macskabagoly. Felillesztettük egy magasabb faágra, hadd pillogjon, míg az anyja megtalálja.

Több szőr, mint toll

Az extra izgalmak után próbáltam visszatérni az eredeti terveimben szereplő ezernyi apró bizbasz elintézéséhez, épp a bazsalikomoknál tartottam, amikor egyszer csak az utcáról egy szomszéd hangosan jelentette, hogy a rackák már a boltnál vannak. Fogalmam sincs, mit akartak venni, vagy engem kerestek-e, vagy miért unták el magukat így testületileg a dús legelőn, de tényleg, már az önkormányzati árvácskákkal szemeztek, miközben a fél falu tíz perce csak nézegette őket (az idegen ajkú lakosság fotózott is persze). Magamat is meglepő határozottsággal és hatékonysággal gyorsan visszazavartam mindet a 150 méternyire levő helyükre, és megfenyegettem a hordát, hogy elbúcsúzhatnak a gazdag svédasztaltól, mostantól csak csalán lesz otthon.

Mára már csak egy dolgot tervezek: nagymamám az éjjel tetűvel álmodott, ami állítólag nagy szerencsét, gazdagságot jelent, úgyhogy főállásban ebbe a képbe igyekszem beleringatni magam. És készenlétben tartom a fotómasinát, ha netán jön az a zsiráf.

7 megjegyzés:

Mona írta...

Gerald Durrell is valahol itt kezdte (persze korban hamarabb), szóval, lehet simán állatkerted is hamarosan ;) Bocs: ÁllatBirtokod. :D Én megnézném.

lucia írta...

Én Trokán Péterrel álmodtam (fiatalkori), megkérdeznéd a nagymamádat, hogy ez mit jelent?
(a bagoly cuki, a rackákon röhögtem.)

Piszke a Birtokról írta...

@Mona: valahol mindig is ez volt a terv. De a zsiráfhoz hasonlóan a macskabagoly se az az állat, amit házikedvencnek tartasz (kivéve ha nagyonnagyon toleráns vagy nagyon sok mindennel szemben)
@lucia: épp skypeon beszéltem nagymamával, megkérdeztem, de azt mondja, Krúdy nem írt TP-ről. Úgyhogy ideje írnod egy új álmoskönyvet

Dominika írta...

Mennyi az életben maradási esélye?

Piszke a Birtokról írta...

@Dominika: délután elvittük egy madármentő-állatorvos ismerősünkhöz, szóval most már 100%. Ő azt mondta, az anyja már nem ment volna vissza etetni. Fura-érdekes viselkedésű és életciklusú jószágok egyébként, és csudaszép darab különben (pedig nem vagyok különösebben madárrajongó), de egyelőre nem vagyok felkészülve rá, hogy megtanítsam a macskát, hogy a bébibagolynak is hozzon haza pockokat.

Marian Dénes írta...

Hát, először is: majdnem azt mondtam, kurvára irigylem a baglyot tőletek, de nem mondhatom, mer' egyrészt nem használhatok itt csúnya szavakat (börtönszipoly, megkarcsúsítható, satöbbi), másrészt elengedtétek vissza a természetbe, mely egyszer pedig már kivetette magából, szelektált. Így aztán ti azzal, hogy visszahelyeztétek őt a vad közegbe, gyakorlatilag evolúciós csalást követtetek el, melyet a természet súlyosan büntet! Gyakorlatilag azt tettétek, amit emberiség azóta tesz, mióta fölfedezte magának a vallást, meg az empátiát. Tehát a természet "büntet", azaz majd jól kihalasztja mielőbb ezt a káros és nyughatatlan fajt. Mert ugye ismerjük Tompi bácsi első törvényét? A tudat az evolúció zsákutcája! Aztán, hogy máskor ne essetek e bűnbe, megmenekítelek benneteket. Baglyot átvállalunk. De csak baglyot. A többi állat haljon ki nyugodtan. Na jó, még zsiráfot is.
Másodszor nem'tom már mi, de biztos a rackákkal lehet kapcsolatos. Vagy a tetűkkel?

szilvi könyves írta...

haliho ujra van netem igy most olvaslak titeket ujra drága ungarische paraszt családom :D

örülök hogy Piszke te ilyen fontos vagy a Falu élete megállna nélküled igy igy tovább és hajrá a posztokkal is tetszik hogy tavasz van és több poszt. :D

engedelmeddel megelőlegezném a DR szocskát.

Dr Piszke és Dr Ember üdv innen picit közelebbről :D